Sorok Mögött: Szerelmi Geometria

Élet vs. Fikció

Már régóta szemezek a Sorok Mögött körblogolós sorozattal, de valahogy soha nem jutottam el oda, hogy becsatlakozzam, de most! A Valentin-napi téma megérintette a szívemet, (ha-ha) úgyhogy most neki gyűrtöztem. Szerelmi három- és sokszögek… minden tini lány álma. Vagy mégsem?

Az első ilyen jellegű történet, amire emlékszem, (szégyen vagy nem) az Alkonyat sorozat. Azt hiszem, itthon ez nyitotta meg igazán a „tipikus” YA piacot, aztán csak úgy jöttek csőstül. Az elején még elrágicsáltam a körmöm a szerelmi izgalmakon, de elég hamar megcsömörlöttem tőlük. Ahogy Bartos Zsuzsa is írja, a háromszögek sokszor cinkeltek vagy nem is életszerűek.

Nekem sosem volt romantikus fantáziám a szerelmi háromszög. (Maximum az, hogy egy ikerpár mindkét tagja szerelmes belém, de ez a hardcore Weasley-ikres korszakom volt…) Engem a műszenvedős történetek sose érintettek meg. Szerintem az embernek anélkül is van elég gondja, ha két fiú közt kell tipródnia. Ráadásul sajnos a YA könyvekben a különbségek sokszor elég felületesek: a szőke, kék szemű, jó fiú, aki persze nagyon szexi vs. a fekete hajú, sötét szemű, bőrdzsekis rosszfiú, aki, ó mily meglepő, szintén nagyon szexi. Micsoda súlyos dilemma. Engem leginkább az zavart, hogy nem arról döntünk, hogy a piros biciklit veszem meg vagy a feketét, hanem emberekről és érzelmekről.

Aztán egyszer történt az, hogy én is belekeveredtem egy ilyen szituációba. Akkor már elég hosszú ideje jártam már a barátommal, ő volt az első igazi nagy szerelmem, és bár úgy indultam neki a dolognak, hogy örökre vele szeretnék lenni, éreztem, hogy csúszik ki a kezünkből a dolog. Elég más vérmérsékletűek voltunk, és a munkája miatt sok időt töltöttünk egymástól távol. Elmentem Erasmusra, és találkoztam valakivel, aki röhejesen olyan volt, mint amilyennek az ideális fiút elképzeltem. És itt most nem arról van szó, hogy pont úgy nézett ki, mint Tom Hiddleston vagy David Tennant, hanem az igazán fontos dolgokról, mint a belső tulajdonságokról. Például igazán meglepett, hogy létezik olyan angol szakos bölcsész fiú, aki nem meleg, nem igénytelen, és nincs párkapcsolatban ezer éve.

Örömmel töltött el a dolog? Egyfelől igen, másfelől meg mivel becsületes és érző emberi lény vagyok, elkezdtem magam marcangolni, és minden (ártatlan) beszélgetés után, órákig marcangoltam magam, és teljes önértékelési válságba keveredtem. Ekkor utáltam meg végleg a könnyed szerelmi sokszögeket, amikor csak annyi a tét, hogy melyik cuki sráccal smárolok péntek este. A való életben sokszor az a tét, hogy kinek törik össze a szíve. Önzetlen pillanataim azt kívántam, legyek én az áldozat, a többiek éljenek boldogan, míg az önzőkben, hogy csak én legyek boldog, a többiek meg majd megoldják valahogy. A dolog szerencsére békésen megoldódott, de nem volt egy
egyszerű korszak, és távolról sem volt lányregénybe illő.

Akkoriban pont jártam egy viktoriánus irodalom órára, ahol az Artúr-legendakörről tanultunk. Némiképp hasonló helyzetünk miatt nagyon megfogott például Guinevre királyné története. Legtöbbször Artúr király áll a mese fókuszában, így a királyné mindig elég rossz színben tűnik fel. De ha kicsit belegondolunk, hibáztathatjuk-e Guinevrét, hogy a szerelmet kereste, amikor valószínűleg nem volt boldog a házasságában. Régen a házasságok anyagi és gazdasági szövetségek voltak, a szerelem egyáltalán nem volt elvárás. Sőt. A férfiak gyakran kerestek testi örömöket más nőknél, és ezért senki nem rótta meg őket. Bezzeg, ha az asszony egyszer úgy nézett valakire… Hajjaj.

Engem mégis ezek az érzelmileg mardosó szituációk fognak meg, ahol tényleg emberek boldogsága, kapcsolata, néha élete a tét. Nem azt mondom, hogy YA-ban ezt nem lehet jól csinálni, mert dehogynem, csak sajnos sok író inkább a külsőségeket fogja meg.

Az első regényemben, ami a Rozemund High Fantomja, illetve későbbi átírásban Változó Április (az elejét elolvashatjátok itt) April plátóian szerelmes egy Uriel nevű fiúba, mert ő is művészlélek és olyan kis bájos, és stb. Az évek viszont nagyon jó barátságba keveredik a srác ikertestvérével (hopp, az iker mániám) Zuriellel, aki igazi lázadó, kék a haja, bőrdzsekije van, motorozik. Igen, kicsit a tipikus „rosszfiú” karakter, Aprilt mégsem érdekli, pedig Zuriel végtelenül kedves és figyelmes vele. Amíg April az egyik után ácsingózik, és senyved, hogy az nem veszi észre, míg utána ugyanúgy epekedik a másik. Tény, hogy elég YA, de szerettem volna a klasszikus kliséket kicsit megbolygatni.

Az angol regényem, amin most dolgozom, pont egy szerelmi háromszöget állít a középpontjába. A Glasgow, szerelmem (Glasgow, My Love) egy többszörösen elágazó, többvégű szerelmi történet. Anna, egy lánglelkű költő egy nyáron ellátogat Glasgow-ba, hogy magába szívja a város varázsát. Egy kávézóban találkozik Daviddel, egy elragadó, kicsit elvarázsolt képzőművésszel. Semmi nem történik köztük, mégis a találkozás mindkettejük életére nagy hatást tesz, egymás múzsájává válnak. Anna időközben megházasodik. Férje, Otto, tipikus hűvös, racionális angol. Eltávolodtak, a házasságuk kihűlt, főleg miután elvesztettek egy kisbabát.

David házassága sem tökéletes, a lányát mindennél jobban imádja, de azt gyanítja, a felesége megcsalja.

Anna könyvbemutatóján újra találkoznak, és megmagyarázhatatlan vonzódás, amit az első találkozásukkor is éreztek. Feltérképezem a lehetséges jövőket, választásokat, döntéseket és fájdalmakat.

Nektek mi a véleményetek a szerelmi három-, négy- sokszögekről?

Mások bejegyzései a témában:

Bartos Zsuzsa

Gaura Ágnes

Nibela