Felejtő 6

Isabel riadtan hőkölt hátra, meglepte Polka erőteljes támadása. A nem evilági lány olyan gyorsan életre kelt, pedig percekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy sohasem kel fel a földről. Megragadta a köpenyt, és harciasan ráncigálni kezdte.

– Hogy loptad el tőlem? – nézett rá türkizkék szemével Polka.

– Én nem loptam el semmit – felelte bizonytalanul Isabel. – A széken találtam tegnap este, amikor kijöttem a fürdőből. Kérlek, ne vedd el!

Polkát óvatosan magához húzta a Skót. A steril kórházi szobában annyira groteszk látványt nyújtott furcsa fizimiskájuk, mintha a legmenőbb halloweeni buliból csöppentek volna oda. Isabelnek a tavalyi ősz jutott eszébe, amikor a nővérek jó poénnak gondolták, hogy vámpírnak öltözve próbálják rávenni az embereket a véradásra. Az intenzív-osztályon a betegek nem annyira értékelték a zombinak öltözött orvosokat, akiknek az empatikus érzéke nem mindig verdeste a plafont.

– Az a szitu, drága Polkám, hogy ez a beteg lányka jobban érzi magát mióta a te varázscuccodat viseli – közelebb hajolva a fülébe súgott. – Szerintem hagyni kéne, hogy nála maradjon. pol
Polka összerezzent a skót búgó hangjára, majd közelebbről is megvizsgálta Isabelt. Beesett szemek, sápadt, száraz bőr és borzalmasan sovány testalkat, tényleg betegségre utalt. Polka megdörzsölte a homlokát.

– Nem értem. Mostanság folyamatosan erről a borzalmasan depresszív helyről álmodok.

Isabel arcán hirtelen szétterült a lelkesedés, barna szemében élet csillogott.

– Én meg mindig rólad álmodok! Azt hittem, hogy csak túl sokat olvastam.

A Skót hosszasan hümmögött, a nyakát vakargatva mérte végig a két lányt.

– Valami nincs rendben ezzel a hellyel – jelentette ki a Skót.

– Jó, hogy semmi sincs rendben ezzel a hellyel. Borzalmasan unalmas, varázstalan, tele szerencsétlen emberekkel, akik ebben a világban ragadtak!

– Nem úgy értem… – a Skót gondolatmenetét hangos kopogás szakította félbe. Isabel szeme kikerekedett.

– Bújjatok el!

Polka azonnal az ajtó mögé húzódott, azonban a kopogtató türelmetlennek bizonyult, és azonnal betört a szobába. Isabel meglepett édesanyja állt szembe a Skóttal és lányával. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig bámulták egymást.

– Anya – mosolyodott el Isabel. – Miért jöttél vissza?

– Itt felejtett valamit a nagyi, csak a kocsiban jött rá – az anyja hosszasan méregette a Skótot, pedig Isabel még egy röpke pillanatig reménykedett benne, hogy hátha láthatatlanná is tud válni a harcos vitéz.

– Anya őt itt James – mutatott a Skótra Isabel. – A kórházban dolgozik.

– Igen? – kérdezte az anyja furcsa hangsúllyal. Persze Isabel kijelentése magyarázatot igényelt.

– Igen. A gyerekosztályon dolgozik. Minden nap másnak öltözik be, hogy szórakoztassa a kicsiket. Tudod, ez olyan, mint a bohócdoktorok.

Az anyuka arca azonnal felderült, és közelebb lépett a Skóthoz, aki legalább két fejjel magasabb volt nála.

– Isabel anyukája vagyok, Rose – lelkesen felé nyújtotta a kezét, mire a Skót egy hatalmasat köpött a tenyerébe, és úgy viszonozta a kézfogást.

Isabel arcára kiült a rémület.

– Nehezen tud kilépni a szerepből – tette hozzá a lány. – Mit hagyott itt a nagyi?

Rose sokáig nem válaszolt lánya kérdésére, inkább csillogó szemmel méregette a Skótot, aki zavartan mosolygott, és továbbra sem szólt egyetlen szót sem.

– A szemüvegét – felvette a fotelból a tokot. – Meg is van! Holnap is jövünk, drágaságom! – azzal két puszit nyomott lánya arcára, és kiviharzott az ajtón.

– Hát mondhatom csodálatos – sóhajtott fel Isabel. – Most az anyám azt hiszi, hogy te vagy a pasim, vagy fogalmam sincs, mit gondol.

– Mert nem szeretnéd, hogy pasid legyek? – mosolyodott el a Skót, Isabel azonnal olyan piros lett, mint Polka köntöse.

skot kisfiu

Polka azonnal kettejük közé pattant. Gyilkos pillantásokkal illette a Skótot, alig telt el fél óra, hogy visszaszerezte, és máris más lánynak csapta itt a szelet. Ennél tipikusabban nem is viselkedhetett volna.

– Amíg ti ezt a bugyuta komédiát játszottátok, addig én megtaláltam, hogyan is mehetünk vissza. A maradék Követ–levelem egy öltözőszekrényt mutatott a második emeleten, a belgyógyászat mellett.

Polka határozott léptekkel el is indult volna az ajtó irányába, mire Isabel felordított.

– Így nem mehettek ki! Hogyha valaki meglát titeket, menten megőrül. Elkísérlek.

– Az nagyon jó lesz, akkor a Kapunál visszaadhatod a felsőmet, és rövidre is zárhatjuk ezt az egész ügyet.

Isabel lesütötte a szemét, megmarkolta a harmat-vékony szövetet, és mély lélegzetet vett. Nem hasított sehova kellemetlen fájdalom, a levegő szabadon áramlott a mellkasába. Ennek ellenére beleegyezően bólintott Polkára, végül is a felső nem az ő tulajdona volt.

– Elég kegyetlen vagy – mormogta a Skót, de a szája elé tette a kezét, amikor Polka ránézett.

– Kövessetek – szólalt meg Isabel, és a lehető leggyorsabban az üres lifthez terelte furcsa vendégeit.

Délben a belgyógyászat folyosója lustán sütkérezett a délutáni napfényben. Ketten ültek a fehér műanyagszékeken, de mindannyian belefeledkeztek magazinjukba. Isabel és két különös társa gyorsan, természetesen baktatott el előttük. Az egyik nő ugyan felnézett az újságból, de pillanatokon belül visszatért hozzá.

– Ez lesz az – suttogta Polka, majd elővette a leveleket a zsebéből. A tenyerén heverő levekkel nem történt semmi, unalmasan hevertek egymás mellett.

Polka idegesen kezdett fel–alá járkálni a fém szekrények között. Felnyögött, egyenként kipróbálgatta őket, amíg Isabel ide–oda kapkodta a tekintetét.

– Nem értem – sóhajtott fel. – Miért nem történik semmi?

– Maguk melyik orvosra várnak ilyen ruhában? – bukkant fel mögöttük egy fehér köpenyes, ősz szakállas férfi, mire Isabel egy lépést hátrált, és zavartan újdonsült barátaira nézett.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.