Hogyan segítette a fizetetlen munka az írói/fordítói karrierem és egyéb keresetlen jó tanácsok

Pakoljuk is rögtön ki a kellemetlen igazságot az asztalra, bár azt hiszem, ezzel nem fogok nagy újdonságot elárulni: a művészeti szakmákban meglehetősen nehéz elindulni / érvényesülni / (sok) pénzt keresni.  Ugye, hogy nem leptelek meg.

A helyzet azonban nem reménytelen! Jó adag kitartás kell hozzá meg az, hogy a díva attitűdöt egy ideig a szekrénybe akasszuk. Én 18 éves korom óta próbálok az irodalom terepén boldogulni, ami bizony egy kerek évtizedet jelent. Csillogó kiskutyaszemekkel bombáztam minden elérhető kiadót ifjúkori zsengéimmel (főleg verssekkel), amikre főleg azt kaptam, hogy „Na ilyet semmiképp se küldjek sehova, mert így ma már nem ír senki.” Csodálatos üzenet egy lelkes ifjúnak, ugye? De nem adtam fel, mert végső soron nem azért írtam, hogy nekik tetszek, hanem mert írni akartam. Ez az első bölcs tanácsom, amit már az előző, pénzről szóló, bejegyzésemben is hangoztattam. Ne a pénzért, dicsőségért, szeretetért írj, hanem, mert olyan ellenállhatatlan erők mozgatnak, hogy nem tudsz „nem írni.”

Viszont ha már írásra adod a fejed, és feltett szándékod, hogy ezt mások is elolvassák, sőt élvezzék, akkor képezd magad és fogadd intelligensen a kritikát. Hála az internetnek ma már tőlünk karnyújtásnyira (sőt igazából ujjnyújtásnyira) hemzsegnek az információk. Szerencsére nagyon sok cikk elérhető ingyen is, de ha találsz megbízhatónak és hasznosnak ígérkező tanfolyamokat (akár online oktatás, akár előadások formájában), ezek sokszor segíthetnek, főleg, ha megismerkedsz egy-két hasonszőrű íróval, akivel aztán egymást bátorító bajtársakká válhattok. Ennél azonban sokkal egyszerűbb és egyértelműbb tanács az, hogy olvass. Banálisnak és feleslegesnek tűnik, de egyszerűen muszáj megemlíteni főleg, hogy döbbenetes azoknak az íróknak a száma, akik írni akarnak, de olvasni nem. Erről azt hiszem, egy külön bejegyzést, sőt akár könyvet is tudnék írni, szóval röviden összefoglalva: hogyan tudnád, hogy mit akarsz igazán írni, ha nem ismered a felhozatalt? Képzeljünk el egy mesterszakácsot, aki csak krumplit eszik. Nekem nagyon sokat segített a saját hangom megtalálásában, hogy szétolvastam Szerb Antalt, Joanne Harrist, Haruki Murakamit, és még sorolhatnám. Ne másold őket, tanulj tőlük.

A kritikáról annyit, hogy olvasd el, fontold meg, és mindig köszönd meg illedelmesen. Senki nem szereti a sértett, vitatkozó írókat. Akkor sem, ha történetesen neked van igazad! Mind tudjuk, mi jár annak, akinek igaza van: a szája. És mi jár annak, aki udvariasan kommunikál szerkesztőkkel, olvasókkal, kiadókkal? Jó reputáció.

Elérkeztünk pep talkunk második részéhez. Miután túlestünk a felkészítésen, és a hozzáállásunk is megfelelő, elkezdhetünk keresgélni. Sajnos Magyarországon nem dúskálunk megjelenési lehetőségekben, (a fizetett megjelenésekről meg ne is beszéljünk…) de, hogy még egy közhellyel éljek, aki keres, az talál. Tíz éve figyelem a különböző pályázati oldalak irodalmi szekcióját, illetve a Spekulatív Zóna Heti Hírösszefoglalójának is van Pályázat Szekciója), mindig találtam elég pályázatot ahhoz, hogy elfoglaljam magam. Folyamatos pályázati lehetőséget kínál a Libellus, ahol még hasznos tanácsot is kapsz (jómagam is jelentem meg náluk), a Porcelánszív, akik várnak szépirodalmi műveket, sötétebb novellákat, verseket, illetve japán témájú írásokat. (Náluk megjelent írásaim listáját itt találod.) Ha lovecrafti ihletésű rémtörténeteket (esetleg weird poetry-t) írsz, irány a Black Aether, ahol nyomtatásban is megjelenhetsz (sokszor illusztrációval is), aztán a lapszámok pdfben is elérhetővé válnak.

Igazából a Black Aether át is vezet minket a következő nagyobb témánkba, ami az önkénteskedés vagy, ha úgy tetszik, a közösségért való fizetetlen munka. 2017 óta vagyok a Black Aethernél (illetve ehhez kapcsolódóan a The Black Aethernél és a Magyar H. P. Lovecraft Társaságnál) fordító és szerkesztő, (alkalmanként író). Mivel innen származik az itthoni összes ilyen jellegű tapasztalatom, főleg erről fogok most mesélni, némi kitekintéssel a Fantasia Divinity Pressnél történő vendégszerkesztésemre.

A fizetetlen munka illetve a „megjelenésért” írás egy komplex témakör, szeretném is jobban körüljárni, időnként saját példáimmal illusztrálva

Biztosan sokan ismeritek a The Oatmeal képregényét arról, milyen az, amikor csak a „megjelenéssel” fizetnek. (1. Szevasz, kreativkám! Köszi, hogy megcsináltad nekünk ezt a cuccot. Szívesen, itt a számla. 2. Számlaaa? Ugyan már, hát mi a megjelenési lehetőséggel fizetünk neked! 3. Vigyed, itt a megjelenési meg reklámlehetőség. Tyűha, ez aztán rengeteg! Köszi! 4. Fizethetek ezzel? Haha, nem.)

Elég sok párbeszéd és vita van ebben a témában az én személyes véleményem az, hogy az „exposure” alapjában véve nem egy ördögtől való dolog, sőt! Sokszor tényleg hasznos lehet, és egy kezdő írónak/művésznek/ fordítónak minden kicsi számít. Ami nagyon fontos az, hogy önként, saját intelligensen megfontolt döntésed alapján add oda a munkád valakinek, és ezért tényleg kapjál valamit. (Szóval, ha mondjuk egy burkolónak azt mondom, hogy csempézd már ki a vécém, és exposure-rel fizetek, mert nálunk nagyon illusztris személyek járnak a mosdóba, hááát… nem jár olyan jól. (Én viszont marhára.) Viszont, ha az angol királynő fürdőjéről van szó, ott már láthatják érdekes emberek, szóval a vállalkozónk is jól jár. Itt van viszont a kutya elásva. Bözsi néne simán megtehetné, hogy busásan megfizeti jólelkű burkolónkat, de nem teszi, mert smucig, ezért dobja be a reklámfelület taktikát.) Bocsánat a röhejes példáért, de azt hiszem, elég jól megvilágítja a szituációt.

Mire kell hát törekedni? Arra, hogy mindkét fél jól járjon. Az embernek nyilván élni kell valamiből, szóval érthető, hogy mindent a pénzt mozgat, de néha nem árt, ha más lehetőségeket is megvizsgálunk: tapasztalat, kapcsolatok, referenciák.

Én a Micro Aether kapcsán kerültem kapcsolatba Tomasics Józseffel és projektjeivel. Később küldtem neki egy novellát a Black Aetherbe, amit visszadobott, de mellékelt hozzá egy hosszú, alapos és tanítószándékú magyarázatot. Ledöbbenve álltam, mert ez volt (majdnem tíz év pályázás után!) az első alkalom, hogy valaki ennyi figyelmet és energiát szentelt az írásaimnak. Részben hálából, részben opportunizmusból eldöntöttem, hogy szeretnék tagja lenni ennek a csapatnak. Miért mondom, hogy opportunizmus? (És most biztos sokakban egy világ dől össze, hogy nem csak egy kedves-lelkes leányka vagyok, hanem tervező karrierista is…) Láttam, hogy a BA és az MHPLT körül történik valami, hogy az állóvízben, amiben évek óta üldögéltem, ébredezik valami. Úgy voltam vele, hogy ha valami történik, én ott akarok lenni. És azóta is itt vagyok, a csapat aktív tagjaként. Félreértés ne essék, nem azt vártam el, hogy a két szép szememért kapjak bármit is, sokat munkálkodtam cikkfordításokkal, interjúkkal, pályázatzsűrizésekkel. Ez mind sok idő, amit más tevékenységektől vonok el, hogy a közösségnek adjak valamit. Csomó mindent kapok viszont érte cserébe.

Van egy szép fordítós referencialistám, amit ha megnéztek, igen sok Lovecrafthoz kapcsolódó fordítás van rajta. A helyzet az, hogy a fordító szakma bizonyos szempontból még az íróinál is nehezebb. Referencia nélkül ugyanis szóba sem állnak veled. De tényleg. Viszont ahhoz, hogy referenciád legyen dolgozni kéne, de nem tudsz dolgozni referencia nélkül. Szóval érted, ördögi kör. Nekem sokat jelentett, hogy ezekkel a cikkfordításokkal építhettem a saját portfolióm, és eredménye is lett, mert a szintén Lovecraft vonatkozású Cultistorm társasjátéknál (Most megy a Kickstarterük, kukkantsátok meg!) már fizetett fordítóként dolgozom, ahol nagyon is kapóra jön a lovecrafti tapasztalatom. Arról nem is beszélve egyébként, hogy ha Lovecraft tekervényes mondatait sikerül lefordítanod, egyszerűbb modern szövegek meg sem kottyannak már. Szerencsétekre az egyesületnél mindig dübörögnek a projektek, mindig van mit fordítani, szóval ha komolyan gondoljátok, és szeretnétek részese lenni valami mindenki számára hasznosnak, miközben a saját karriereteknek is jót tesztek, akkor gyertek! Felhívás itt. Ha éppen programozó zsenik vagytok, akkor pedig itt egy nektek való felhívás.

Miben segített még nekem ez a fordítói munka?

Interjút készítettem Ashley Dioses-szel, és K.A Oppermannal, a nemzetközi weird költészet alakjaival. Sőt verseikhez fordításokat is készítettem, amiket saját oldalukon megjelentettek. Kyle-nak még egy-két saját angol versem is elküldtem, adott pár tanácsot illetve ötletet, hová küldhetném őket. Ezek nyilván nem lefordíthatóak anyagi javakra, de a kapcsolatok, ismeretségek néha többet érnek a pénznél.

Úgy érzem, hogy a hazai fantasztikum berkein belül egyre többen ismerik a nevem. Ez persze részben a saját aktivitásomnak köszönhető, részben annak, hogy ha csinálok valamit akár a BA-nak, akár az Egyesületnek, mindig meg vagyok jelölve, és a munkámat elismerik. Az az egyszerű igazság, hogy egy közösség részeként egyszerűbb kitűnni, mint tök egyedül. Hiába pályáztam és jelentem meg itt-ott évekig, semmi visszhangja nem volt, elég elkeserítő volt, ha őszinte akarok lenni. Most viszont úgy érzem, hogy a munkámat nem csak hogy ismerik, de elismerik.

A Fantasia Divinity-nél egyébként hasonló volt a helyzet. Úgy ismerkedtem meg velük, hogy pályáztam, és elfogadták a novellámat, aztán láttam, hogy keresnek (vendég)szerkesztőt. És mivel buzgómócsing vagyok, ez van, jelentkeztem. Így lettem a Midnight Masquerade szerkesztője, aminek igen csak csinos borítóján tetemes betűkkel csillog a nevem, illetve két antológiát gyakorlatilag teljes egészében én szerkesztettem: elolvastam a bejövő novellákat, döntöttem a sorsukról, leveleztem a szerzőkkel, megkorrektúráztam a szöveget. Nagy munka volt igen? Kaptam érte pénzt? Nem. Viszont van két újabb antológia, ami a nevemet viseli, ráadásul igen mutatósak. Megismertem egy csomó szimpatikus írót, ők is megismerték az én nevemet. Végső soron pedig az emberek azt látják, hogy jönnek ki angol nyelvű antológiák, amiket én szerkesztettem. Ez marad meg a fejükben, nem pedig az a mellékes tény, hogy ezért engem nem fizettek. (Amúgy nagyon sok menő antológia felhívásuk van most, ha írtok angolul, ajánlom szeretettel.)

Lényeg a lényeg, mind a fordítás, mind az írás (és egyéb művészeti szakmák) kitartásra és proaktivitásra tanítanak minket. Keressétek a lehetőségeket, ne féljetek kérdezni, kérni, vagy segítséget felajánlani. Találjátok meg, mi az, ami titeket érdekel, és aktivizáljátok magatokat azon a területem. (Például tavaly nyáron hirtelen rám szakadt a klímaváltozás, környezetvédelem, fenntarthatóság kérdése. Idegeskedő és szorongó alkat vagyok, csak jól leplezem, úgy tudom lenyugtatni magam, ha cselekszem. Ezért fogtam magam, és elkezdtem a Zöldülő rovatot a blogomon. Saját magam motiválására írtam, de ezekre a cikkekre érkezett a legtöbb olvasói reakcióm, és ezeket látogatják leggyakrabban.) Ne féljetek adni, de ne hagyjátok, hogy kizsákmányoljanak titeket.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.