Írók Egymás Között: Ide nekem egy rosszfiút!

Ebben a hónapban a lányokkal a rosszfiúkról beszélgetünk. Emma, Gabi, Klári véleményét a nevükre kattintva olvashatjátok. Full disclosure: nem ezt a cikket akartam megírni, amikor megnyitottam a Wordöt (sőt nem is a Wordot akartam megnyitni :D), de elkezdett játszani ez a szám a random Spotify listámon:

és megéreztem a rosszfiúk, búgóhangú szirénénekét. Hogy miért? Mert ezt a számot egy ACOMAF (A nem beavatottaknak: Sarah J. Maas A court of mist and fury) Spotify-listán találtam, amikor éppen akut-rajongó fázisomat éltem. Instant Rhys x Feyre hangulatba keveredek tőle. Annyira Night Court ez a szám, hogy ihaj. Elég sok gondolatomat a rosszfiú témáról már leírtam egyébként az erős férfi karakterekről szóló cikkemben, (amit itt olvashattok), de sose utasítom vissza az alkalmat, hogy Rhysandre csorgassam a nyálam, illetve, hogy a saját kis fiúkáimról beszéljek.

Bár a férfi főhőseim általában a kedves fiú kategóriába esnek, és a történet végén ők nyerik el az áhított hölgy szívét, azért beficcennek mellékszereplőként a brooding badboyok, (akiket általában a celeb crushaimról mintázok.) Badboyaim általában heves, de rövidtávú kapcsolatokba bonyolódnak ezzel-azzal a karakterrel, de szinte soha nem ők a végállomás.

Ha pszichoanalizálni akarnám magam, azt mondanám, hogy ez valószínűleg abból a meggyőződésemből fakad, hogy a badboyok inkább lover material and not boyfriend (és még inkább nem husband material.) Ez az elgondolás se nem eredeti, se nem meglepő, (és fogalmam sincs, hogy igaz-e, ha valaha volt bármilyen távú kapcsolatotok egy bad boyjal, please számoljatok be :D). Gondoljunk csak az Üvöltő szelekre. Ott van minden dark, wild, brooding gótikus férfi szereplő esszenciája, Heathcliff, szerelmük Cathyvel zabolázatlan, elsöprő és már szinte veszélyesen intenzív. Aztán ott van Edgar, aki ártalmatlanul szép, kedves, satöbbi. Catherine őt választja férjéül. Ez persze csak egyetlen példa, de nekem ez szokott eszembe jutni, ha a vad vs szelíd férfikarakterekről gondolkodom.

Igazából, mint minden dobozba rakosgatás és címkézés, ez is túlegyszerűsítés, és nem árt kritikusan gondolkodnunk. A sikeres karakterek titka, hogy bevált panelekkel dolgoznak ugyan, de túllépnek rajtuk, vagy a fejük tetejére állítják azokat. A sikeres „rosszfiú” karaktereknek pedig (szerintem) az a titka, hogy első látásra elérhetetlennek/ veszélyesnek/ modortalannak = izgalmasnak tűnnek, és valószínűleg sokunkban beindítanak egy megmentési / megváltoztatási ösztönt. Aztán pedig ahogy megismerjük őket, kiderül, hogy ez alatt olyan értékek rejlenek, amik igazából jó férjalapanyaggá teszik őket. Mr. Darcy gazdag, jóképű, büszke és bunkó, (és naaaagyon érdekes főleg, amikor kiemelkedik a tóból a kis fehér ingében :D) aztán kiderül róla, hogy nagyon szereti a húgát, szeretik az alkalmazottai, és amúgy nagyon rendes.

Rhysszel is ugyanez a helyzet először csak azt látja belőle az olvasó, hogy helyes, laza, kicsit el van szállva magától, na meg mindenki azt hiszi róla, hogy kegyetlen és szörnyű, aztán meglátjuk mennyire szereti a birodalmát és a barátait. Számomra nagyon sokat elmond, hogy valakinek milyen a viszonya a barátaival (egyáltalán vannak-e barátai.) Ami miatt még nagyon megszerettem őt az az volt, hogy bár szemtelenül (sőt néha már pofátlanul) flörtöl Feyre-vel, sosem erőltet semmit. Tiszteli és egyenlő partnerként kezeli, nem infatizálja, mint sok esetben Edward Bellát vagy Christian Grey Anát. Vonzó és gondoskodó tudott maradni egyszerre.

A népszerű rosszfiú karaktereket én sokszor azért tartom veszélyesnek, mert kívánatosnak állítanak be szimplán seggfej viselkedéseket. A kóros féltékenység nem cuki, hanem riasztó. A „nem” szócska biztatásnak értelmezése, nem macsóság, hanem tiszteletlenség. A saját véleményünk a másikra erőltetése nem gondoskodás, hanem birtoklás. (Ez egyébként nyilván nem csak a férfiakra vonatkozik ám.)

Azt se felejtsük el, hogy ahogy sokan nőként felháborodunk azon, hogy könyvben vagy filmen egy nő csak szépséges, szempillarebegtető szextárgynak van ott, igyekezzünk, hogy az általunk alkotott rosszfiúk ennél többek legyenek, hiszen attól, hogy veszélyesek és vonzók, még ők is emberek.

Pár mondat a saját rosszfiújaimról:

Luke Seyton, a Pokol vezérigazgatója (Londemonium), Luke maga az Ördög, de attól nagyon rendes pasas. (Az elmaradhatatlan David Tennant)

Vambery gróf, udvari tanácsos, királyi mérnök, (Dreamless) igazából nem annyira rossz fiú, mint inkább rejtélyes, sötéten vonzó figura, (akit eredetileg azért írtam, hogy Tomnak ebben a regényben is jusson szerep.

Zac, szerelő egy Marsra tartó űrhajón, (Life on Mars) aki hátsó szándékoktól vezérelve csábítja el a kapitány lányát. (Illetve ekkoriban egy meglepően intenzív Evan Peters korszakom éltem :D)

Marcel, Blue kollegája a Moonhares kávézóban, a Suffering Muffins nevű zenekar énekese, tipikus gondtalan rock zenész. Ő igazából nem rossz srác, csak kicsit el van veszve a saját kis világában. Ebben a regényben kivételesen a jófiúba írtam bele egy crushom, de kellett neki konkurencia. Utólag rábukkantam Shawn Mendesre, aki tökéletesen megfelel a szerepre.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.