Swiftathon 2020 olvasmánylista

Mindig is szerettem Taytayt (furcsa mód, még jobban megkedveltem, amikor rövid időre összejött az én kékszemű/széptestű/andalító hangú brit múzsámmal Tom Hiddlestonnal), de tavaly novemberben különösen közel kerültem hozzá, mert rengeteget segítettem a Nanoregényemmel, szinte azt mondhatnám, a történet tündér keresztanyja volt. Fel is csillant a szemem, amikor tegnap megláttam a Wordy and Whimsical Veronikájánál a 2020-as Swiftathont, melyben van minden, ami szép és jó, Taylor Swift meg könyvek, hát kell ennél több? A Swiftathon Twitterjét itt követhetitek. Nem tudom, végére jutok-e ennek a szép hosszú listának, de ha csak a felét is elolvasom, én már boldog leszek.

Szerintem jópofa (bár intenzív) könyves kihívás, ha van kedvetek, csatlakozzatok ti is!

Ha hallgatni is szeretnétek közben:

1)I FORGOT THAT YOU EXISTED

Egy olyan könyv, ami már ezer éve a TBR listád végén kullog

Brian Jacques: Redwall

Nem is tudom, mikor kaptam az én drága férjemtől ajándékba, és azóta el akarom olvasni, becsszó… Mostanság újra eszembe jutott, mert kerestem egy olyan rövidke szerepjátékot, amit a diákjaimmal is tudnék játszani angol gyakorlás szempontjából. Egyik barátom ajánlotta a Maze Rats című kis csodát, amit a Redwall ihletett. A szerepjátékot sem volt alkalmam kipróbálni, de remek lehetőség, hogy két legyet üssek egy csapásra.

2 )CRUEL SUMMER
Egy nyáron játszódó könyv

Wolfgang Herrndorf: Csikk

Kombinálom a kellemeset a hasznossalJ Ezt a könyvet amúgy is el kell olvasnom az Írók Könyvek Között nyári epizódjára így tökéletes választás. A regényt sokan úgy jellemzik, hogy egy német Zabhegyező + egy vad road trip.

3) LOVER
kortárs szerelmes történet

Jennifer E. Smith: The stastical probability of love at first sight

Furcsa mód, ezen a kategórián kotlottam legtöbbet. Aztán megakadt a szemem ezen a könyvön (szintén booksittelem), megnéztem a Goodreadses adatlapját, és nagyon sok ismerősöm szerette, szóval úgy voltam vele, hogy nosza rajta! Így legalább haladok azzal a titkos tervemmel is, hogy a piros-kék polcomon ülő olvasatlan könyveket szépen sorra veszem.

4) THE MAN
feminista könyv / könyv erős női szereplőkkel

Julie Legere, Elsa Whyte, Laura Perez: Secrets de sorcieres

Mi lehet feministább, mint a Boszorkányok titkai? Ez egy impulzív könyvesbolti vásárlás hozadéka ez a könyv, de egyszerűen nem tudtam ott hagyni. A franciák idegesítően tehetségesen gyönyörű, nagyformátumú illusztrált könyvek összehozásában.

5) THE ARCHER
Epic vagy high fantasy

Szigeti Kovács Viktor: A táltos

 

Again, nem tudom, mennyire illik a kategóriába, de vannak benne boszorkányok, sárkányok és varázslat, szóval nálam belefér a high fantasy-be.

6) I THINK HE KNOWS
könyv lassan kibontakozó szerelmi szállal

Christelle Dabos: Les fiancés de l’hiver (A tél jegyesei)

Ezt a könyvet körülbelül az első franciaországi látogatásom alkalmával megvettem, mert lenyűgözött a cím meg a borító. Többször megpróbáltam nekifutni, először a még nem tökéletes franciám rettentett el, aztán nem is tudom, mi, de hátha ez a kihívás kell, hogy kibontakozzak.

7) MISS AMERICANA AND THE HEARTBREAK PRINCE
(Közép)iskolában játszódó könyv

Nicola Skinner: Bloom

 

Egy nagyon jó, szabálykövető kislányról szól, akinek egyik nap egy virág nő a fején, miközben szegény minden erejével azon van, hogy megnyerje az iskola legrendesebb tanulója címet. (Spoiler: Egy virággal a fején ez kevéssé esélyes)

8) PAPER RINGS
Barátságból szerelem

Rainbow Rowell: Carry On

A Fangirlt nagyon szerettem, a Carry ont is rögvest megvettem, na hát azóta is a polcomon csücsül olvasatlanul. (Mondjuk nagyon szép világoskék, illik a polcom kék szekciójába, de na…)

9) CORNELIA STREET
Egy könyv, amit halogattál, mert féltél elengedni

Tonke Dragt: The letter for the king

Itt megint kicsit gondban vagyok… Ide is betehetném az ACOFAS-t, mert talán ezt a sorozatot félek legjobban elengedni most, de ezt máshova szánom, szóval inkább a király levelének mesés történetét választottam. Zsófi barátnőmtől kaptam, akinek nagyon jó ízlése van könyvek terén, de még nem mertem belefogni, mert kicsit vastag, illetve a meséket általában különleges alkalomra tartogatom, amikor el akarok tűnni a világból.

10) DEATH BY A THOUSAND CUTS
Könyv szakításról vagy szakítás utánról

Emery Lord: Open road summer

Nem sokat tudok, a könyvről, itt van nálam booksittingre már egy ideje. Elgondolkodtam rajta, hogy olvasatlanul visszaadom, de valami mégis itt tartotta.

11) LONDON BOY
Londonban/Egyesült Királyságban játszódó könyv

Carlos Ruiz Zafon: The Prince of Mist

A The watcher in the shadows kellemes olvasmány volt, így folytatom ismerkedésem Zafon munkásságával. Bár azt hiszem, nincs kimondva, hogy Angliában játszódik, a háború elől vidékre menekülő család nagyon angol dolog.)

12) SOON YOU’LL GET BETTER
A könyv, ami elszomorít/megríkat

Sarah J. Maas: A court of frost and starlight

Nagyon beleszerettem a sorozatba, (amint azt a következő pontból is látni fogjátok) így nem tudom, mit fogok kezdeni magammal, ha a végére érek. (Tudom, hogy jönnek a spin-offok, de az azért nem ugyanaz…) Ráadásul tökéletesen megírt szórakoztatóirodalmi műnek tartom a sorozatot, amitől elkeseredek, hogy ilyen jót én biztos soha nem fogok írni, meg hát én túl csapongó vagyok, ahhoz, hogy sorozatot írjak, szóval ez mind remek ok arra, hogy elszomorodjak 😀

13) FALSE GOD
Egy könyv szexi részekkel

Sarah J. Maas: A court of wings and ruin

 

Well… A helyzet az, hogy decemberben az A court of mist and fury-t azért kezdtem el olvasni, (amellett, hogy kölcsönben volt nálam és vissza kellett adni) mert hát… Rhyst igen csak vonzónak találtam (understatement of the year) és sokáig az hajtott, hogy Feyre és ő mikor lesznek végre egymáséi. De menet közben annyira megszerettem a világot, a történetmesélést, a karaktereket, a hangulatokat meg mindent, hogy elképzelhetetlenül többet adott, mint néhány igen csak parázs jelenet. Szerintem a Harry Potter óta nem voltam ennyire befeledkezve egy történetbe. Annyi más kategóriába is betehettem volna az A court of Wings and Ruint, de mivel a Rhys+Feyre páros annyira tökéletes, hogy egy ideig szerintem nem fogok más smutty könyvet olvasni, mert a nyomukba se ér, ezért választottam nekik a False God címkét. (fangirling over)

14) YOU NEED TO CALM DOWN
LMBT+ könyv

Moskát Anita: Horgonyhely

Itt lehet megint csalok, de mivel a Carry Ont máshova soroltam, a Horgonyhelyt is el akarom olvasni, és szó van róla ebben a remek interjúban, szóval legit és kész.

15) AFTERGLOW

Adj egy könyvnek/szerzőnek még egy esélyt

Hernád Péter: Hollóember

 

Nagyon tetszik a regény alapötlete, a magyar szuperhős csapat. Nyáron fogtam bele, de elkalandozott a figyelmem, most megpróbálom újra.

16) ME!
saját választás

Járdán Csaba (szerk) & Kleinheincz Csilla (szerk): Hetvenhét

 Szintén a Szimplán Mesés!hez tartozó kellemes kutatás. Magyar népmesék által inspirált novellák gyűjteménye. Alig várom!

17) IT’S NICE TO HAVE A FRIEND
Egy könyv a barátságról

Horváth György: Ólompegazus

 

Mivel nem titkolt szándékom, hogy olyan könyvekkel töltöm meg ezt a listát, amit amúgy is el szeretnék olvasni, ide bepöppentettem az  Ólompegazust, hiszen az ismertető így kezdődik. „Utas Andrásnak csak a szerelem és a barátság fontos igazán…”

18) DAYLIGHT
Olvass újra egy kedvencet

Haruki Murakami: Hard-boiled wonderland and the end of the world

Azt hiszem a kedvenc Murakamim, télies hangulatú és varázslatos.

One thought on “Swiftathon 2020 olvasmánylista”

  1. Először is, (1) ez gyors volt, (2) valahogy nekem eddig teljesen kimaradt hogy van blogod , (3) örülök hogy te is csatlakozol!! The Stastical Probability of Love at First Sight aranyos volt, baromi rég olvastam de emlékszem, hogy tetszett. Christelle Dabos sorozatára én is kíváncsi vagyok, annyi embert ismerek akik imádják, ugyanakkor sokaknak nem igazán jött be, ezért vacilálok hogy megvegyem-e. Valószínűleg kiveszem majd a könyvtárból. Zafóntól olvastam a The Shadow of the Wind-et évekkel ezelőtt, és a mai napig ez az egyik kedvenc könyvem. Akkor egyből megvettem 4-5 könyvét, de azóta se jutottam el odaáig hogy el is olvassam őket.
    Sok sikert!! Ha van kedved írj majd twitteren hogy hogy haladsz a kihívással. 🙂 Én megpróbálom mindet elolvasni, amit kiválasztottam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.