Szimplán Mesés Interjú: Gaura Ágnes

A Szimplán Mesés interjú sorozatról:

Mindig is érdekeltek a mesék és mítoszok, és egy ideje különösen foglalkoztat a magyar hiedelemvilág és képzelet. Úgy gondoltam tehát, hogy felkeresek néhány írót, mesélőt, művészt, akik a témában alkotnak. Az első interjút szimbolikusan június 21-re időzítettem, hiszen Szent Iván éjszakáján a tündérek gyakran köztünk járnak.

Az interjúalanyról:

Gaura Ágnes a Borbíró Borbála sorozatáról várt ismertté, amelyben a vámpír mitológiát keresztezi a (néha nehéz) magyar valósággal egy szórakoztató urban fantasy keretében. Legutóbbi kötetében a magyar tündérvilágba nyerhetünk bepillantást.

1. Melyik a kedvenc népmeséket/tündérmeséket/legendákat feldolgozó modern történeted?

Az egyik legfontosabb ilyen történet számomra Neil Gaimantől a Hó, tükör almák. Sokkal több, mint az eredeti mese kifordítása. Nagyon sok az olyan modern mesefeldolgozás, ami „egyszerűen” arra épül, hogy bemutatja a történetet egy másik szemszögből – de Gaiman ezt a technikát nem pusztán arra használja, hogy szórakoztasson (és felkavarjon): ha szabad ezt mondanom, egy népmese segítségével szembesíti az olvasót egy disztopikus alaptétellel: akié a hatalom, azé a sajtó. Akié a sajtó, azé a történelemírás formálásának privilégiuma. Ráadásul a novella minden apró részletében csodálatos, Gaiman annyira sokrétűen játszik a címben megjelölt három mesebeli motívum lehetséges jelentéstartalmával, hogy minden újraolvasás igazi öröm marad. Szóval mind koncepciójában, mind kivitelezésében lenyűgöző sztori. Meglehetősen sötét tónusú, de ezt novellában kifejezetten szeretem. (Ez a történet annyira nagy hatással volt rám, hogy én is megírtam a magam Hófehérke-verzióját, elvileg ősszel olvasható lesz nyomtatásban is.)

2. Gyerekkorodban meséltek neked a szüleid? Ha igen, felolvastak neked vagy saját meséket találtak ki? Mi volt a kedvenc meséd?

Biztosan meséltek könyvből is, de arról nincs emlékképem. Én arra emlékszem, hogy mindketten fejből meséltek. Anyukám szerintem ugyanazt a Tóbiás-mesét mondta nekem fejből, amit én is három mesélés után már fejből tudtam, de élveztem. Szegény Tóbiás mindig beleesett a nagy fazék lekvárba a végén (általában nagyon gyorsan, ez ilyen háromperces mese volt). Apukámat rá lehetett venni hosszabb mesélésre is. Ő szintén egyrepertoáros mesélő volt, mindig a Dzsungel könyvét mesélte nekem, és amikor már jól ismertem a szereplőket, akkor mesélt „megrendelésre” – megmondtam, kik szerepeljenek benne, mi legyen a fő téma, és így tulajdonképpen Kipling fan fictionön nőttem fel. (Utólag látom, hogy ez a megrendelésre mesét találunk ki és mondunk este gyakorlat tulajdonképpen normális, egy időben nekem Star Wars-Vasember crossovereket kellett mesélnem a fiamnak.)

3. Az okostelefonok és képernyők világában van-e még helye a(z élőszóban mesélt) meséknek?

Talán épp azért, mert a modern kütyük világában élünk, én egyre fontosabbnak érzem a kimondott szó hatalmát, az elmesélt történetek erejét, a személyes jelenlét fontosságát. A mesemondás egyszerre az egyéniségformálás és a családi/társadalmi kapcsolatok erősítésének módja. Passzív mesebefogadással ezek a szerepek nem tudnak maradéktalanul érvényesülni. Én azt látom, hogy mivel nálunk a meseolvasás elmaradhatatlan rituálé volt, a fiam nagyon sokáig igényelte a meseolvasást már akkor is, amikor tudott és szeretett (teljesen jó tempóban) olvasni, és amikor már engedtük képernyőn mesét (filmet) nézni. Most, hogy tízéves elmúlt, az esti program gyakran az, hogy bebújik mellém az ágyba, és egymás mellett olvasunk, és közben kicsit beszélünk arról, hogy épp milyen a könyvünk. De azt is látom, hogy bár élvezi a szabadságot, hogy nézhet mesét a számítógépen, alapvetően ezt is a társas tevékenységek közé sorolja: mindig elmeséli, mit nézett, és az miért volt jó vagy rossz, és sokszor azt választja esti programnak, hogy valaki nézze meg vele az éppen aktuális kedvenc részét egy adott sorozatból. Megmaradt benne, hogy a történeteket megosztjuk másokkal, és a mese akkor jó, ha többen ismerjük, és tudunk róla beszélgetni. A lányom már nagyobb, és ott a mesemondás funkciója most éppen az élet nyűgjeinek történetbe fordítása. Ezt ne becsüljük le: óriási dolog, ha valakinek a kamasz lánya elmeséli, mit él át nap mint nap. Talán kell ehhez is az, hogy a mesélés természetes része az ember életének gyermekkorában.

4. Ha ki kéne emelned egy különlegességet, érdekességet a magyar mesevilágból, ami nagyon egyedi vagy élesen különbözik más kultúrák képzeletvilágától, mi lenne az?

A magyar, antropomorf (emberi tulajdonságokkal bíró, emberre emlékeztető) sárkány az egyik kedvenc népmesei karakterem, és elég sok mindenben különbözik a nyugati (elsősorban az angolszász hagyományból ismert) és a keleti (pl. kínai) sárkányoktól, de sajnos nem tekinthető teljesen egyedülállónak, egy speciális kategóriába, az urali-altaji sárkányok csoportjába sorolható. A táltos karakter nagyon egyedi – nem véletlenül vált fontos elemévé a Borbíró Borbála-sorozatnak. Azt hiszem, abban a formában, ahogy a magyar néphiedelem ismeri, csak a mi kultúránkra jellemző, de ez a magyar táltos karakter természetesen erősen kötődik a szibériai sámánizmushoz. Szóval nehéz erre a kérdésre válaszolni – de talán azzal nem lövök mellé, ha azt mondom, van egy teljesen egyedülálló mitikus lényünk: a rézfaszú bagoly. Eddig még csak említés szintjén szerepel több kötetemben is a Borbíró Borbála-sorozaton belül, de ő mindenképpen egy olyan szereplője a magyar néphagyománynak, aki megérdemli, hogy saját, komplexebb története is legyen.

5. Ki a kedvenc meseszereplőd, mitológiai alakod?

Az egyik kedvenc meseszereplőm a bíró okos lánya. Nagyon fontosnak tartom, hogy olyan mesének a főszereplője, amelynek a címében az áll, hogy egy lányról fogunk olvasni – aki ráadásul okos. Ha meg elolvassuk a szöveget, azt látjuk, hogy a férfiak eszén is képes túljárni, ráadásul nem csak észért, de szövegért sem megy a szomszédba, vagyis nem bátortalanodik el, ha egy férfival kell beszélnie, képes megvédeni saját igazát, sőt képes megvédeni saját édesapját – nem áldozatként (mint mondjuk A Szépség és a Szörnyeteg mesében), és még azt is eléri, hogy a férfi elszégyellje magát azért, amiért olyan szerepbe kényszeríti (van is rajta ruha, meg nem is), amiért a társadalom elvárásai szerint a nőnek kellene szégyenkeznie.

A különféle mitológiák közül számomra az egyiptomi mitológia a meghatározó (nem véletlen, hogy Bori karakterem is végzett egyiptológus). Innen Anubisz a kedvenc: ő az Élet és Halál közötti igazi határt jelző istenség, és ő az, aki mérlegre teszi az elhunyt szívét.

6. Ha a tied lehetne egy mesebeli (varázs)tárgy, mit választanál, és miért?

Ez egy piszok nehéz kérdés, de azt hiszem, boldog lennék egy terülj-terülj asztalkámmal. 🙂 Ha csak önös érdekeimet nézem, akkor azt mondhatom, nekem egy ilyen varázstárgy felérne egy Időnyerővel: bár a háziasszonykodás nem az alapprogramom része, a szükség nagy úr, és sok időmet elviszi a főzés, a fiam kivételével mindenki otthon ebédel még hét közben is. Ráadásul a lányom nagyon speciális étrenden tengődik, ami tőlem is elég nagy energiákat követel. De ha lenne egy ilyen varázstárgyam, akkor biztos, hogy megosztanám másokkal, igyekeznék jóllakatni az éhezőket, adni nekik tartalékokat, és egy esélyt az életre. Pont azért ez az egyik legvonzóbb varázstárgy számomra, mert egy kommunális lehetőség volna, még ha egyetlen ilyen varázstárggyal nem is lehet mindenkinek megadni azt az esélyt.

7. Ha eljuthatnál egy mesebeli helyszínre, hová mennél, és miért?

Ez mind közül a legnehezebben megválaszolható kérdés számomra, mert az a rengeteg, mesebeli világ, ami intellektuálisan a leginkább érdekel, többnyire elég sötét, sokszor életveszélyes hely… Meg hát az sem mindegy, milyen alakban léphetnénk át abba a világba – ki akarna mugliként vagy kvibliként bénázni a Harry Potter univerzumban? Ugyanez egy jól működő varázspálcával már mindjárt vonzóbb lehetőségnek tűnne ugyebár (most, hogy már nem kell Voldemorttól tartani). Szóval, ha a körülményeket is megválaszthatnám, akkor bátrabban utaznék – és nem, nem Roxfortba mennék, hanem Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógia első kötetének világába: szeretném látni a daimónomat.

8. Milyen meséket fedeztél fel (újra) a Túlontúl írása közben? Melyik volt a legérdekesebb, legmeglepőbb?

Ennek a kérdésnek nagyon örülök, mert pont az interjúsorozat első alanyához kapcsolódik a válaszom! Már javában írtam a Túlontúlt, amikor ráleltem Zalka Csenge Virág feminista magyar népmesékkel foglalkozó blogjára – és épp feminista népmeséket keresgéltem, úgyhogy táncoltam a boldogságtól. Talán meglepő, ha azt mondom, hogy a Túlontúlban a határegyesítés fókuszán túl egy feminista történetet akartam írni: a Borbíró Borbála-sorozat fő karaktere vagány, határozott, ha kell, beszól egy vámpírúrnak is; ezek után Liliom sokáig egy tutyimutyi, idegesítő, határozatképtelen csaj, aki sodródik a történettel, nem alakítja azt, és aki valószínűleg számos olvasót az őrületbe kerget ezzel egy idő után, tehát hogy lehetne ez egy feminista történet? Szerettem volna megmutatni, hogy ki lehet törni a passzív szerepkörből, a passzív szerepbe kényszeredettség sem akadálya annak, hogy sorsot fordítsunk, és ebben segíthetnek azok a történetek, amelyek rávezetnek a cselekvésre. Nagyon fontos meséket fedeztem fel újra magamnak Csenge blogjában, ezek közül számomra kuriózum értékű volt a sárkánnyal hét esztendőn át bajvívó leány meséje.

9. Honnan jött a könyv ötlete, mi inspirált?

A Csallóközből származó férjem inspirált és motivált. Régóta mondogatta, hogy szeretne egy olyan fantasyt, ami életre kelti a magyar tündérhagyományt, ráadásul ez következne logikusan a magyar vámpírok után. Az is vágya volt, hogy szülőhelye, Somorja valahogy bekerüljön egy ilyen fantasztikus világba. Ő hívta fel a figyelmemet a somorjai református templom különleges freskóira is, gyakran megjegyezte, hogy azok a lelakatolt szájú alakok egy fantasy regénybe kívánkoznak – és így is lett. Nagyon örülök, hogy a templomot sikerült nem csak dekoratív helyszínként, hanem fontos stratégiai pontként beleírnom a regénybe. Mivel a férjem motiválta a regény elkészülését – vagyis metaforikus szinten ez egy olyan akció volt, melyben egy határainkon túl és egy határainkon innen született személy fantáziáinak egyesülése öltött testet –, nem volt kétséges számomra, hogy a központi téma valahol a kultúraegyesítés lesz. Így került a fókuszba a szétszakadt, nagymagyarországnyi Tündérország, melyet minden áron egyesíteni kell, kerül, amibe kerül. Trianon mindig fájó fejezet marad a magyar történelemben, és a mindennapokban tapasztalható következményeit sokkal pontosabban látom azóta, hogy férjnél vagyok – így az sem véletlen, hogy Tündérország egy átok miatt szakad ezer darabra. Ugyanakkor ez nem egy irredenta regény politikai értelemben – bár talán kulturális értelemben annak tekinthető.

10. Miben más a magyar tündérvilág, mint a külföldi könyvekből és filmekből olyan jól ismert angolszász/kelta rokona?

Amennyire tudom, nálunk hiányzik az a kisméretű, szárnycsattogtatós tündérforma, de azért a magyar tündérek tulajdonságainak egy jó része rokonítható a kelta rokonság egyes csoportjainak a jellegzetességeivel. A magyar tündér leginkább balkán hatást tükröz, valójában a boszorkánnyal rokonítható, a szépasszony elnevezés kapcsolja össze a két karaktert. Vannak jó tündérek, akik segítik az embereket, de alapjában véve a folklór veszélyes népeknek tekinti a tündérféléket, akik ártó szándékkal jönnek, ha útjukba áll egy ember, akkor azt keményen megbüntetik. Gyerekeket cserélnek el (ezt csinálják a kelta tündérek is), és sokszor képesek alakváltásra: leginkább madár alakot tudnak ölteni (a hattyú a legklasszikusabb elképzelés), de forgószéllé is tudnak változni (ami viszont szerintem rokonítja a táltos karakterrel, de sajnos nem vagyok folklorista, hogy ilyeneket teljes bizonyossággal ki merjek jelenteni).

11. Tündér Ilona viszonylag sok modern magyar tündérmesében előkerül. A Túlontúlban is fontos szerepet kap, de találkozhatunk vele Kleinheincz Csilla Ólomerdőjében (Sőt az én legújabb, „Tündérszép” címet viselő novellámban is fontos szerepet kap.) Szerinted miért foglalkoztat minket ennyire? Nagyon tetszett a Köszönetnyilvánításban ez a mondat, amit a férjedtől idézel: „Minden csallóközi kisfiú szerelmes lesz valamikor Tündér Ilonába.” Kifejtenéd ezt egy kicsit? Miért ilyen fontos Csallóközben Tündér Ilona alakja?

Az ominózus mondat egy társasjátéknak köszönhető! 🙂 A férjem és a fiam egy időben rá voltak kattanva a Blood Bowl című számítógépes játékra – ez amolyan amerikai foci paródia Warhammer módra, különféle fajokkal lehet játszani, és a férjemnek volt (természetesen) elf-csapata. Amikor azt beszélték ki a fiammal, hogy ki milyen nevet adott a játékosainak, kiderült, hogy a legerősebb elf játékos az Ilona nevet kapta a férjemtől, és egyúttal a fenti mondattal meg is magyarázta, hogy miért.

Tündér Ilona szerintem a Duna miatt annyira fontos a Csallóközben, sok legenda kapcsolódik a vízparti Ilona alakjához. Ráadásul Komárom környékén élő hagyománya van az Árgyélus-táncnak, ami Ilona párjához, (Árgyélushoz) fűződik. Amikor a lakodalomban éjfélkor elfújják a gyertya lángját tánc közben, akkor következik a menyasszonyszöktetés, és közben Az árgyélus kismadár című dalt éneklik. Erről a hagyományról a férjemtől hallottam először (de az izgalmas menyasszonyszöktetést, amelyben annak idején részem volt, és amit helyismeretekkel nem rendelkező, magyarországi barátok szerveztek, hogy aztán véletlenül a dunaszerdahelyi maffia törzshelyén kössünk ki, most nem mesélném el részletesen XD)

12. A Túlontúl egyedülálló kötet volt, nem készül hozzá folytatás. Tervezel még más kirándulásokat is a Boriverzumon kívülre? Mesélnél az írói terveidről egy kicsit?

Novellázni nagyon szeretek, igyekszem folyamatosan kísérletezni rövid szövegekkel, ezért kifejezetten örülök, hogy több lehetőségem is adódott köteten belüli novellapublikálásra. A Delta Vision Kiadó tavaly kezdte el tervezni antológia-sorozatát, oda adtam idén először novellát. (Annyit, azt hiszem, elárulhatok róla, hogy a Boriverzum egyik közkedvelt mellékszereplőjéről szól.) Remélem, a kötet őszre kijön, csakúgy, mint a Gabo Kiadó magyar szerzős SFF antológiája, amelybe egy sötétebb fantasy történetet írtam. Írói terveim között mindenképpen szerepel egy újabb novelláskötet, abban nyilván Boriverzumon kívüli szövegek is helyet kapnának, csakúgy, mint az Embertelen jóban.

Természetesen nagyon sok regényötlet is birizgál, most az érdekel intenzívebben, ami az SFF-nek inkább csak a határmezsgyéjén mozog (pl. alternatív Magyarországon, de nem fantasztikus környezetbe helyezett szatíra, vagy mágikus realizmusba hajló fejlődéstörténet), remélem, ezeket is meg tudom írni egyszer. A meseregény-terveimet sem szeretném az örökkévalóságig tologatni – elvégre most még van a családban olyan gyerek, aki örülne ilyen könyvnek. (Viszont ez nem illeszkedne a kiadóm profiljába, tehát más helyeken kellene vele kopogtatnom.) Az egyik ilyen ötletem szintén Tündérország és a magyar valóság összefonódásán alapulna, de nem a Túlontúl világában játszódna; megférne benne a népmesei hagyomány és a modern plüssmaci egyaránt. Magyar fantasy szerzőként engem legjobban a magyar néphagyomány, történelem, kultúrtörténet elemeinek újragondolása, (posztmodern) felhasználása izgat, ebben rengeteg potenciált látok még a Boriverzumon kívül is. Hogy a Borbíró Borbála-sorozat hatodik kötetének megírása után pontosan melyik tervemet fogom elővenni, még a jövő zenéje. Egyszerre sok projekten szoktam dolgozni, de soha nem fókuszálok egynél több regényre.

Köszönöm a válaszokat!

Írói oldal:

www.gauraagnes.hu

Facebook oldal:

https://www.facebook.com/GauraAgnes/

Megjelent műveiről itt tájékozódhatsz:

http://www.gauraagnes.hu/index.php?lang=hu&topic=6

A könyvek megrendelhetők a Delta Vision Kiadó webshopjában, itt: http://www.deltavision.hu/catalogsearch/result/index/?limit=15&q=Gaura+%C3%81gnes

Piszkos Tizenkettő Interjúm Gaura Ágnessel

Szimplán Mesés: Zalka Csenge  

Augusztusi interjú alanyom Timár Krisztina a Látszat mesterei írója.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.