Szimplán Mesés Interjú: Kétfülű Mesemondó

A Szimplán Mesés sorozat bemutatása

Mindig is érdekeltek a mesék és mítoszok, és egy ideje különösen foglalkoztat a magyar hiedelemvilág és képzelet. Úgy gondoltam tehát, hogy felkeresek néhány írót, mesélőt, művészt, akik a témában alkotnak.

Az interjúalany bemutatása

Varga-Fogarasi Szilvia 2015 óta aktív magyar mesemondó. Repertoárja főként a nemzetközi folklór anyagából építkezik, rendszerint népmesék, mondák, legendák, mítoszok kerülnek terítékre. Meséi különféle korosztályoknak szólhatnak, gyerek és felnőtt közönség elé is szívesen áll ki, a történeteket és a mondanivalót mindig a célközönséghez igazítva. Végzettsége szerint meteorológus, korábban három évig napsugárzásmérésekkel foglalkozott. Bár szakmai útja az eredeti ösvényről elvezetett, a mesemondáson keresztül újra és újra visszatér, hogy tisztán mesemondó előadásai mellett ismeretterjesztő műsoraiban a természettudományokat népszerűsítse. A két szakma elegye pedig egy olyan komplex storytelling show, amelyben természeti jelenségeket, vagy akár tudósok életét dolgoz fel storytelling technikák felhasználásával.

+ Egy kérdés ide csak neked: Honnan jött a Kétfülű Mesemondó név?

Egy kicsit dolgozik bennem, hogy nem mondom meg. De tudod mit, csak neked… Amikor nevet választottam, törekedtem arra, hogy ez a későbbi céljaimmal összhangban legyen. Nagyon hamar körvonalazódott bennem, hogy hosszú távon mindenképp az ismeretterjesztés irányába szeretném elvinni a mesemondást, mert ez az a terület, ahol többet tudok hozzátenni, mint az átlag. Egy olyan nevet kerestem, ami egyszerre precíz és játékos. Úgyhogy a kétfülű az innen ered. Megszámolod a füleimet, és kiderül, hogy tényleg kettő van! Ugyanakkor pedig ezzel a magas magánhangokkal meg a k-val az elején ez egy kellően pattogós, kellően vidám név.

1.Melyik a kedvenc népmeséket/tündérmeséket/legendákat feldolgozó modern történeted?

Ilyet nem tudok, illetve nem akarok megjelölni, mert nincs olyan modern alkotás, ( zene,  film vagy akár könyv), ami bennem különösebben megragadt. Ugyan blogoltam a Once upon a Time-ról just for fun alapon, de kiemelkedő műalkotásként emlegetni több mint túlzás volna.

Viszont ahogy tapasztalom, nagyon sok hagyományos történet beragadt valahogy az embereknek. Ezek  újra és újra filmre visszük vagy megírjuk mindenféle változataikban. Ilyen értelemben nagyon sok történetben lehet felfedezni nagyon sok hagyományosnak mondható népmesés mozzanatot. Magukat a probléma felvetéseket, a megoldási útvonalakat is fel lehet lelni a különböző modern alkotásokban is. Lehet, hogy nem a hármas egység fog megjelenni, lehet, hogy nem egy sárkány, de mégis nagyon sokszor párhuzamba állíthatók hagyományosnak mondható történetekkel. Az, hogy mitologikus utalásokkal tele vannak a modern művészeti alkotások az evidencia. Most leginkább az északi meg a görög mennek, de hébe-hóba egészen jópofa megvalósításokkal találkozik az ember.

2. Az okostelefonok és képernyők világában hogyan találnak maguknak helyet a(z élőszóban mesélt) mesék? Hogyan változtak a mesélési módok, hogy érdekesek maradjanak a mai gyerekek/ felnőttek számára? 

Ez két kérdés, ketté bontom én is a választ. Az első felére egy történettel szeretnék válaszolni. Péntekenként van itt a közelemben az Üllői úti Szabó Ervin könyvtárban egy kézműves foglalkozássorozat gyerekeknek, amin időnként én itt feltűnök mesélni. Egyik alkalommal vittem egy kalapot. A játék az volt, hogy a kalapból húztuk elő a mesét. Volt egy tízéves forma kisfiú, aki ezt a kalap dolgot nem nagyon tudta benyelni. Ennek az egyik oka az volt, hogy a keze tele volt egy okostelefonnal, mert a kisfiú minden áron fel akarta videóra venni az első sorból ülve az előadást. Ez kellően zavarta őt is, meg engem is. Hál istennek anyukát is, úgyhogy végül is kikerült a fiú kezéből a telefon. Akkor megbeszéltük, hogy a mesékhez nem szükséges telefon, hiszen a mesékben sem bukkannak elő a telefonok, úgyhogy túl fogja élni ezt a következő néhány percet. Akkor játszottunk ugye a kalappal, de a kisfiúnak nem tetszett az egész: Ez a kalap ez hülyeség, nincs is benne semmi stb. Eljutottunk oda, hogy elmondtam a mesét, “kihúztuk a mesét a kalapból”, én azt elmondtam. Amikor a végére értem, ugyanez a kisfiú volt az, aki az azóta már félretett kalaphoz odanyúlt, előhalászta, és elém tette, hogy van-e még benne mese. Én azt gondolom, hogy ez magáért beszél.

Nagyon is van helye az élőszavas mesemondásnak a világban. Manapság a vizualitásnak túl erős szerepe van a képernyők jóvoltából, amik elviszik az ember figyelmét. Ott villognak az orrunk előtt, és mi másra is figyelne az ember mint, ami villog?

Ugyanakkor, ha előtérbe tesszük a kommunikációt, az megfogja az embert. Márpedig egy élőszavas mesemondásnak pontosan az a varázsa, hogy ez egy kommunikáció. Ez egy olyan dolog, amiben nem a villogó képernyő vagyok, aki belemondja a gyermek arcába a mesét, hanem beszélgetünk. Ennek során kiderül, hogy engem érdekel, hogy ő kicsoda, mi a véleménye a dolgokról, akár a meséről. Ezt nagyon szeretik a gyerekek is, felnőttek is, úgyhogy abszolúte meg van a helye az élőszavas mesemondásnak, mert kapcsolatteremtésre nagyon is alkalmas.

A másik fele, hogy hogyan változtak a mesélési módok. Egyfelől fogalmam sincs, hiszen nem meséltem 150 évvel ezelőtt. Az biztos, hogy noha régen sem voltak a kifejezetten kisgyerekeknek szánt mesék hosszúak, én magam azt érzem, hogy talán ez még egy kicsit rövidült. Ebben a rohanó világban, nem mindegyik gyereknek megy, amikor hosszabban kell odafigyelni valamire. De ez valószínűleg régen is így volt.

Az biztos, hogy nagyon erősen be kell tartani azt az örök érvényű tanácsot, hogy mesélj képekben. Mert ebben a mai világban, bizony nagyon fontos az, hogy segítsem azt, hogy hogy a fantáziájukban felépüljön az a világ, amiben a történet játszódik. Nyilván nem térek ki minden részletre, de volt már rá példa, hogy mikor közeledtünk mondjuk egy palota felé, láttam a gyerekeken, hogy most nem lesz elég, ha csak azt mondom, hogy kacsalábon forgó üvegpalota. Részletgazdagon le kellett rajzolnom szavakkal azt, hogy is néz ki ez a palota. Akkor volt persze már ámulás-bámulás.

Még egy apróságot tudnék ebben a témában kiemelni. Felnőtteknél azt érzem, hogy a show business kicsit rányomta a bélyegét a hallgatóság befogadóképességére. Néha tudatosan én magam is teszek a mesélésbe olyan elemeket, amiket innen-onnan lopkodok össze, hogy színessé-szagossá meg szélesvásznúvá tegyem a mesét. Igyekszem azért nem átlendülni a ló túloldalára, de nem árt néha beletenni olyan elemeket, amik egyszerűen arra valók, hogy magamhoz ragadjam a tekintetüket. Ez lehet egy látványelem, egy hanghatás, lehet egy mozdulat, kikérdezés. Csak legyen olyasmi, ami akár külső, akár belső képek formájában egy látványosabb megmozdulás. Nem mindig van szükség rá, például gyakorlottabb mesehallgató közönség előtt általában nincs.

3. Ha ki kéne emelned egy különlegességet, érdekességet a magyar mesevilágból, ami nagyon egyedi vagy a te szívednek különösen kedves, mi lenne az?

Én az utóbbit ragadnám meg. Az én szívemnek a magyar mesekincstárból Mezőszárnyasi a legkedvesebb. Tele van gyönyörű szép képekkel, olyan helyeken játszódik, ahova én magam is szívesen elmennék. Tele van ezzel a hármas ismétlődéssel, ami nagyon megnyugtatóvá teszi a mese befogadását. Ez az, amit már megszoktunk, ami valahol egy biztonságot ad, és ettől ez egy szép mese tud lenni, egy nyugodt mese. Miközben a sztori maga egy marha izgalmas dolog. Itt aztán minden van. Járunk az égi kovácsnál, járunk sárkányok között, járunk palotában. Van benne minden, ami szem-szájnak ingere. Táltos paripa, minden. Egy csomó olyan motívum benne van, ami szerintem a magyar mese világ legjava. Egy izgalmas történet és emellett nagyon kellemes is, illetve van egy kis humoros bája. Az, ahogyan előkészíti azt, hogy majd a végén a boszorkány hogyan fogja megölni. Aztán jön a boszorkány, és belehajítunk egy izzó vasgömböt a szájába. Szerintem ez egy zseniális húzás.

4. Ki a kedvenc meseszereplőd, mitológiai alakod?

Meseszereplő talán Mátyás király, ha nem magyar, akkor Nasszredin hodzsa, akinek nincsenek nagyon hosszú meséi, de azért tök jók.

A mitológia világából én Mauit szeretném kiemelni. Teljesen véletlenül találkoztam vele néhány évvel ezelőtt az egyik Mítoszok csatájára készülvén, és azóta őt tartom az egyik legzseniálisabb mitológiai karakternek. Ő egy „trickster”, egy olyan figura, aki játszik a szabályokkal, az ilyen figurákat egyébként is szeretem. Emellett ő nagyon zseniális dolgokat is csinál, úgyhogy szeretettél ajánlom mindenkinek. Nemrégiben volt egy animációs film is róla, amit én személy szerint nem annyira szerettem, de lehet, hogy ez egyszerűen csak azért van, mert nem nekem szólt. Amúgy egy igényes alkotás volt. Maui ugye egy Polinézia szerte mesélt mitológia főhős. Elhozta a tüzet, kiemelte a tengerből a szigeteket. Maui minden szigeten megtalálható, minden szigeten egy kicsit más a története, vannak maori verziók, hawaii, tahiti. Nagyon jól felgyűjtött a Maui legendárium. Tök jók a változatok, és tök jók maguk a sztorik is, Maui mindegyikben nagyon trükkös.

5. Ha a tied lehetne egy mesebeli (varázs)tárgy, mit választanál, és miért?

Én nem tárgyat választanék, hanem a táltoslóra tartanék igényt. A táltoslovakkal a mesékben mindig nagyon belsőséges a viszony, és egy ilyen jó barát sosem árt az embernek. Emellett úgy képzelem, hogy a táltosló gyönyörűszép állat lehet. Nem utolsó sorban hip-hop ott vagyunk vele, ahol akarunk. Ez tök fontos, mert akkor valami nagyon szép helyen élnék, szerintem magas hegyek között, erdőben, valami ilyesmi helyen. Amikor viszont úgy gondolnám, akkor csak hip-hop ott teremnék abban a városban, amelyikben csak akarok. Úgyhogy ez az utazgatás rész nekem nagyon tetszik a táltoslóban, plusz barát is. Ezért őt választanám, de tudom, hogy ő nem tárgy.

6. Hogyan találtál rá a mesemondásra? Tanultad hivatalosan valahol, vagy mindent magadnak alakítottál ki?

Maga az élőszavas mesemondás az én családomban nem példa nélküli. Nekünk gyerekkorunkban választás kérdése volt, hogy fejből mesét mondjanak vagy olvassanak mesét könyvből, úgyhogy ebből az értelemben nem volt újdonság, hogy élőember képes egy történetet A-tól Z-ig elmondani összefüggően. Nyilván az, hogy az ember ebből hivatást csináljon, egy másik történet. Ez ügyben én Csengének a néhány évvel ezelőtti, Múzeumok Éjszakáján előadott műsorát szeretném megjelölni. Úgy gondolom, hogy akkor éreztem azt, hogy ezt ki akarom próbálni, mert tök jó üzeneteket lehet átadni, ez egy nagyon közvetlen műfaj. Elkezdtem keresni, hogy van-e esetleg mesemondó kör a közelben. Ami akkor egy teljesen vad felvetés volt, mert valójában mostanában kezdenek kialakulni ezek a mesemondó körök. Én nem is tudom, hogy a fejem melyik szegletéből pattanhatott elő, hogy biztos van valahol egy mesemondó kör, ahova én becsatlakozhatnék. Végül is megtaláltam Lovranits Júliának a privát mesemondó körét, ahova szerencsésen beengedett, úgy hogy nem is ismert, mert kiderült, hogy vannak közös ismerőseink. Ez tényleg egy privát helyszínen megvalósított baráti körben lezajló mesemondó esemény volt. Azóta is megmaradt a barátság, együtt is szoktunk mesélni és dolgozni. Úgyhogy így indult ez a mesemondás.

Egyébként magam alakítom, illetve másoktól lopkodom össze az elemeket. Elfigyelem, hogy kik azok, akik számomra példaképek, illetve, hogy miben, és ha olyan elemet találok, ami számomra felhasználható, amiről úgy érzem, hogy hozzám közel áll, azt megpróbálom a saját eszköztáramba is beépíteni.

Még van egy hasonló forrás: az amatőrök. Nagyon jó dolgokat lehet ellesni tőlük. Érdemes együtt dolgozni az amatőrökkel is, akiknek egyáltalán nem céljuk a mesemondást magasabb fokra helyezni. Ugyanis ők lesznek azok, akiknek soha nem lesz akkora háttértudások, mint egy professzionális mesemondónak. Soha nem lesz akkora eszköztáruk, mint egy profi mesemondónak, de lesz egy olyan szűk terület, amiben ők nagyon szívesen mozognak, és ahol gyakorlatilag csúcsfokra vitték az ő művészetüket. Ezeken a pontokon lesznek azok az apróságok, amiket el lehet lesni tőlük.

7. Természettudományos tanulmányokat végeztél, ezeket a mesélés során is hasznosítod. Tesláról és Edisonról is állítottál össze műsort, a magyarázatok, kísérletek szerves részei az előadásodnak. Mesélnél erről egy kicsit?

Rögtön egy pontosítást szeretnék a kérdésbe becsempészni: Edisonról soha sem készült el végül a műsor. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek hozzá jegyzeteim, de mondjuk úgy, hogy kellene hozzá egy záros határidő. Amint lesz, valószínűleg el fog készülni az Edison műsor is. Szóval csak Tesláról készült el ténylegesen az önálló műsor.

A mesemondásban én azt láttam meg, hogy nagyon közel lehet kerülni a közönséghez általa. Ez nagyon megtetszett nekem, mert ha valamit én mindig is szerettem csinálni, az a tanítás. Mindenfajta környezetben megtaláltam az útját, hogy valamilyen módon oktatási tevékenységet is végezhessek. És úgy tűnik, hogy a mesemondáson keresztül ez megvalósítható. Tesla életét is igyekszem mesés elemekkel tarkítva elmondani. A mesemondáson keresztül közel lehet kerülni a közönséghez, és ez az így megteremtett viszonyrendszer nagyon alkalmas arra, hogy komoly dolgokról is beszélgessünk. Ami sok minden lehet, esetemben a természettudományok, azon belül is leginkább a fizikai dolgok. Úgyhogy Tesla életét is igyekszem így megfogni. Úgy kell elképzelni ezt az előadást is, mint egy életrajzi filmet, csak elmondva. A kísérletek ebbe már nagyon könnyen beágyazhatók. Úgyis kell néha egy kis reklámszünet, ezekben a pihenő percekben, amikor épp nem Tesla életéről van szó, akkor meg lehet állni, és lehet beszélgetni arról, hogy mik azok, amiket az imént úgymond láttak. Mi az, ami motiválta Teslát, és akkor ennek kapcsán előkerülhetnek a kísérlet, amik persze megint csak szépek és látványosak és marha érdekesek. És akkor ebbe a megágyazott világba bele tudom csempészni azt, hogy Föld nevű bolygón található jelenségek megismerhetők, izgalmasak, érdekesek, és érdemes feléjük fordulni. Úgyhogy így kapcsolódik végül is össze a mesemondás és az ismeretterjesztés. Emellett pedig még azt is fel tudnám hozni, hogy azért az ismeretterjesztő munkákban, mondjuk egy előadásban sem árt, ha magának az előadásnak van valamiféle kerettörténete. A mesemondás eszköztára nagyon sok segítséget ad az előadásnak, illetve az előadás előkészítéséhez hiszen segít abban, hogy hogyan lehet A-ból B-be eljutni. Erre a fonálra az ember felfűzi azokat a dolgokat, amiket el akar mondani, amik sokkal izgalmasabbak akkor, ha tényleg eljutunk valahonnan valahová, illetve talán hosszabb távon is megmaradnak az ember fejében.

8. Az év elején elindítottad a Kétfülű Kedveszotty podcastot, ami ugyan most egy kicsit szünetel, de az első öt rész nagyon izgalmas és érdekes. Honnan jött az ötlet? Miért pont podcast?

Hú de sok kérdés egy helyen! A Kétfülű Kedveszottyot megelőzte ugye a Kétfülű Hangnapló, ami 100% technikai kísérleti adássorozat volt, amiben akkor még nem volt csak egy mikrofonom, néztem, hogy honnan lesz nekem hangeffektem, hogyan szerkesztek meg hangokat, mit lehet kezdeni bizonyos hibákkal, hogyan érdemes egyáltalán hozzányúlni bizonyos dolgokhoz, mi az a mondanivaló, amit érdemes lesz már scriptelni. Ez volt a Kétfülű Hangnapló szerepe, miközben próbáltam érdekes dolgokat mondani, hogy ne csak a vakvilágba üzenjek semmit mondó dolgokat. A Hangnapló valójában azért született meg, mert akartam kezdeni egy podcastot, de ezt meg kellett, hogy előzze egy olyan fázis, amikor még a nagyon alapokat kitapasztalom. A Kétfülő Kedveszotty már maga a tényleges podcast lenne. Még mindig sok technikai kísérletezést tartalmaz, de ezek talán kevésbé hallhatóak szak avatatlan fülek számára.

Miért podcast? Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, és ez azért jópofa, mert mindig akkor kezdek bele dolgokba, amikor azokat még meg kell magyarázni. Ez ilyen alkati kérdés lehet. Valószínűleg azért vonzanak ezek a dolgok, mert van bennük egy fajta tágasság, a bejáratlan ösvények szabadsága.

Évek óta hallgatok podcastokat, és most úgy éreztem, hogy ki akarom próbálni. Úgy éreztem, hogy vannak olyan dolgok, amiket podcast formában szeretnék megvalósítani. Manapság a videó formátum sokkal egyértelműbb, de van pár dolog, amihez azt gondolom, hogy teljesen felesleges képi tartalmat mellékelni. A podcastot manapság magyarázni kell, miközben magyar szcénán sem példanélküli. Akár egy évtizeddel ezelőtt az EPER, az első pesti egyetemi rádió már volt a szintérén, én onnan nagyon sok előadást hallgattam meg, és ma is azt gondolom, hogy egy tök jó gyűjtemény. A Lukács Bélákat szívesen ajánlom bárkinek, de van egy Csányi Vilmos előadás is ugyanott.

9. 2018 decemberében jelent meg az Időtlen mesék: Népmesék szíriai menekültektől kötet, amin fordítóként és szerkesztőként is dolgoztál. Hogyan találtál erre a projektre, miért volt ez számodra fontos?

Hát igen, ez egy nagyon nagy munka volt, de nagyon élveztem. Csenge posztolt róla, hogy elkészült a Timeless Tales, egy olyan antológia, ami szíriai menekültektől gyűjtött meséket tartalmaz, és ez nekem nagyon megtetszett. Az, amiért ez született. Van benne egy olyan vonulat, ami számomra nagyon kedves. Ugye Szíriában volt egy adott élőszavas mesemondó hagyomány, ez egy létező dolog volt, hogy a mesékkel foglalkoztak, például Damaszkuszban kávézóban mesét mondtak. Aztán jöttek a konfliktusok. Így az egyik célkitűzése ennek az eredeti projektnek az volt, hogy kvázi a menekültek számára átörökíteni ezeket a meséket. Szerintem ez egy nagyon szép gondolat, mert a népmesék azok, amik manapság egy népcsoport számára egyik legfontosabb olyan dolog, ami gyökereket ad. Az, hogy az ember ne veszítse el a gyökereit, az hogy a saját népmeséidet, ezen keresztül a saját otthonodat megismerd, az nagyon fontos. Nekem ez nagyon megtetszett.

A másik célja az volt, hogy terjesszék ezeket a meséket, esetleg beépítsék mesemondók repertoárjába, hiszen minél több történetet ismersz egy népcsoportról, annál jobban érted ezt a népcsoportot. Manapság nem kell ezt különösebben magyarázni, hogy ma Európában miért fontos az, hogy megismerni szíriai menekültek világát. Ezek a mesék nagyon alkalmasak arra, hogy egy fajta aspektusból lássuk őket. Így nem csak a konfliktussal találkozunk, hanem magával az emberrel is. Ha nem tárgyként tekintünk ezekre az emberekre, akkor hajlamosabbak vagyunk megpróbálni megérteni őket, akkor megjelenik ténylegesen az ember, és egy emberrel szemben már egészen másként viselkedünk, szeretnénk megismerni őket. Ez nagyon fontos manapság, hogy nehogy még nagyobb legyen a baj.

Nekem ez adta a motivációt, ebben a tekintetben, és nagyon örülök, hogy elkészült, és végtelenül büszke vagyok az önkéntes csapatra, ami összeverbuválódott ennek a projektnek a kapcsán, hogy a magyar fordítás elkészülhetett. Nagyon remélem, hogy lesz belőle fizikai példány. Szóval ezúton is nagyon szívesen fogadok bármilyen felajánlást, ami ebből fizikai kiadványt tudna csiholni. Nagyon sok ötletem volna ezzel kapcsolatban, hogy hova lehetne elvinni ezt a projektet, hogy milyen dolgokat lehet ebből még kihozni, hogy még szélesebb körben ismerté váljon. Nagyon remélem, hogy ezeknek a megvalósításában is tevékenyen részt tudok vállalni.

10. Vannak közönség kedvenc meséid? Melyek ezek, és szerinted miért ilyen népszerűek?

Igazából egy olyan történet van, amit már többször kérték, ami engem is meglepett. Miközben vannak persze olyanok, amiket, ha előrántok, akkor garantált siker. Ha több mesét akarok mondani, akkor egy Nasszredin hodzsás felcsapás az mindig megteremti a hangulatot például. Ő azért népszerű, mert vicces. Neki rövid, csattanós történetei vannak, ő hol bölcs, hol balga, hol mindkettő egyszerre.

Amit már kifejezetten kértek is, az furcsa módon, az egyik írott mesém, ami a Szitakötőben megjelent, Jankó két vendége. Lényegében a jókedv és a bánat viszonyáról szól, hogy ezek így csak vannak, így jön és megy mind a kettő. De valahogy sikerült olyan szépen megfognom, amit szívesen hallgat a közönség.

11. Tudom, hogy nagyon nehéz kérdés, de neked mi a kedvenc meséd, és miért? Mi volt a legmeglepőbb mese (vagy információ), amire kutatásaid, felkészüléseid során bukkantál?

Ami rögtön beugrik az Sfortuna története. Egy elátkozott királylányról van szó, akivel a sors nem bánik túl kegyesen. A történet egy pontján Sfortuna találkozik a saját sorsanyókájával, és megmosdatja, megfürdeti. Onnantól kezdve, hogy már jól bánik ő maga a saját sorsával, a sorsa is jól bánik. Ez annyira hihetetlenül zseniális szerintem, és annyira meg lehet találni benne a saját életedet, hogy ez nekem nagy kedvencem. Nagyon komolyan mondanivalója van, az hogy az ember igen is fogja kézen a saját sorsát, és ilyen módon fog tudni boldogulni. Ez egy nagyszerű gondolat, és ez a mese csodálatosan fogja meg képekben. Emellett maga a történet is tök izgalmas. Azt hiszem egy szicíliai népek meséi sorozat könyvben találtam meg.

Meglepő dolog, amikre kutatásaim során ráakadtam… szintén nem a magyar mesevilágból emelném ki Leotoni (Kiejtése számoaiul Leotongi) legendáját. Leotogi legendáját a Denevér gálára készülve találtam meg, abban az évben, amikor a denevér volt az év emlőse. Mondták, hogy két műsort kérnek tőlem, az egyik legyen gyerekeknek szóló, a másik legyen felnőtteknek szóló. Én a felnőtteknek szólóra, annyit kérdeztem, hogy lehet-e komoly történet, hogy súlyos. Mondták, hogy lehet. Végül is Leotogi legendáját mondtam, és az erre való felkészülés önmagában egy csodálatos útvonal volt, mert egy olyan kultúrkörbe kellett beleásnom magam, amiről van is meg nincs is információ. Komoly szűrést kell végezni, hogy mi az, ami megbízható információ, tőlünk nagyon idegen gondolkodásvilág. Maga a történet is olyan, hogy fú. Azt elmondani egy igazi kihívás volt, mert csak mondok egy apróságot, például ebben a történetben van egy gyilkosság, amit úgy kell elmondani, hogy a közönség érte, hogy ez miért történt, és ez egy nagyon kemény dolog. Egy gyilkos agyába belemászunk, hogy hogyan jutott el odáig, addig az elkeseredett pillanatig, amikor már nem volt más eszköze csak a gyilkosság. A történetet azért is szeretem, mert óriási kihívás elmondani, mert egy nagyon komplex történet, és a közönségtől is egy komplex gondolkodásmódot vár el. Ennek megágyazni nagyon nehéz, de nem lehetetlen.

A felkészülés során pedig rengeteg számomra új információra bukkantam, ami nekem kiemelkedik közülük az, hogy kontaktáltam Amerikában egy embert, aki hosszú-hosszú éveket töltött Szamoán, és nagyon sok kulturális dologgal képben volt, és ő hívta fel a figyelmemet egy számoai szólás-mondás gyűjteményre, és ezek elképesztőek. Az volt a lényege ennek az egésznek, hogy a számoai nyelv az nagyon erősen képekben dolgozik, tele van kulturális utalásokkal, ami gyakorlatilag lefordíthatatlan. Olyanok, mint a „rózsás ujjú hajnal” ha nem tudod, ez mire vonatkozik, akkor feleannyit nem ér. Azt gondolhatnád, hogy biztos azért, mert rózsaszín. Nem egészen, ez ennél komplexebb.

Ő felhívta a figyelmem erre a szólásmondás gyűjteményre, és ezekből tényleg tudtam beépíteni a műsorba egyet-kettőt. Imádtam ezeket, estéken keresztül olvastam őket. Nagyon ritka szerintem, hogy az ember egy ilyen gyűjteményre bukkanjon.

Nagyon izgalmas volt az is, hogy lehetett egy párbeszédet folytatni egy olyan emberrel, aki értett a dolgokhoz, és szívesen mesélt róla. Egyébként ez az egyik legjobb a háttérmunkálatokban, hogy olyan emberekkel lehet találkozni közben, akár csak virtuálisan is, akik egyfelől többnyire rendkívül segítőkészek, másfelől sokat tudnak olyan témákban, amik aktuálisan az embert érdeklik. Ebből fantasztikusan izgalmas beszélgetések tudnak kerekedni. Nagyon izgalmas anyagokat tudnak adni. Most volt nyáron Művészetek Völgyében az egyik műsorom, amikor Balaton környéki, Balaton felvidéki meséket, meséltem. Akkor kaptam egy könyvet az egyik polgármestertől postán csak úgy. Küldött nekem egy Savanyó Jóska betyárról szóló könyvet, ami soha nem került kereskedelmi forgalomba, könyvtárakban nem fellelhető. De nekik volt egy példány, mert valaki, aki leszármazási viszonyban állt ezzel a betyárral, egyszer megcsinálta ezt a kutatómunkát, lett belőle egy ilyen kiadvány, ami a hozzá kapcsolódó történeteket összegyűjti, és úgy gondolta ez a polgármester, hogy ha van egy mesemondó, aki szeretne erről a betyárról, az ő büszkeségükről mesélni, akkor tegye. És elküldte a könyvet. Elképesztő, nem?

12. Min dolgozol most? Hol találhatnak még tőled történeteket az olvasók? Hol találkozhatnak veled a mesekedvelők?

Nagyjából őszre tervezhető a visszatérésem, találkozni ennek ellenére lehet velem az Üllői úti Szabó Ervin könyvtárban. Itt remélem, már május vége környékén fogok újra mesélni. Nyárra különösebb tervek nincsenek fellépés szintén, ugyanakkor készülnek már a háttéranyagok. Felvételekben gondolkodom, podcast és videós tartalmakat is tervezek, mindkettőt sorozat formában. A podcast terveim szerint át fog csapni minisorozat formába. Amikor újra indul, akkor már nem egy-egy önálló beszélgetésre lehet számítani, hanem tematikusan legalább három epizódos formátumra. Videós tartalom szempontjából pedig gyűlnek a jegyzeteim egy mesés ismeretterjesztő anyagról. Összesen kilenc epizód várható, bár lehet, hogy lesz egy tizedik is. Ezzel kapcsolatban elképzelhető, hogy lesznek majd félig nyitott mese estek, amikről felvételt is szeretnék készíteni.

Kétfülű mesemondó weboldal

Instagram

Facebook

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.