A Szimplán Mesés interjú sorozatról:

Mindig is érdekeltek a mesék és mítoszok, és egy ideje különösen foglalkoztat a magyar hiedelemvilág és képzelet. Úgy gondoltam tehát, hogy felkeresek néhány írót, mesélőt, művészt, akik a témában alkotnak. Az elsőinterjút szimbolikusan június 21-re időzítettem, hiszen Szent Iván éjszakáján a tündérek gyakran köztünk járnak.

Az interjúalanyról:

Az első interjúalanyom Zalka Csenge, egy igazi mesemondó. Teljesen véletlenül, a Twitteren bukkantam rá, és azóta figyelemmel kísérem a munkáját. Angol nyelvű mesegyűjtését, a Dancing on Blades-t meg is vettem magamnak, és sok kimerült és kétségbeesett órán segítettek át a csodálatos történetek. Ha külföldi ismerőseiteket meg szeretnétek ismertetni a magyar / Kárpát-medencei mesékkel, mindenképpen ajánlom a kötetet.

1. Hogy lesz az ember lányából mesemondó? Mik ennek a hivatásnak az előnyei és hátrányai?

Erről nagyon sokat tudnék mesélni… Nekem születésem óta meséltek, a szüleim és a nagyszüleim is; teljesen természetes volt számomra, hogy a mesemondás létező dolog. Arra azonban, hogy lehet hivatásként űzni, csak az egyetem alatt döbbentem rá, amikor kapcsolatba kerültem amerikai mesemondókkal. Azonnal tudtam, hogy ezt szeretném csinálni (még jobban is, mint a régészetet, amire akkor jártam). Valahogy mindig is volt bennem egy erős késztetés, hogy ha jó sztorit hallottam vagy olvastam, azt megosszam másokkal is. Romantikus tini koromban imádtam az ír legendákat és a görög mitológiát, így mire eldöntöttem, hogy hivatásos mesemondó leszek, már jó sok történet volt a tarsolyomban.

Ami az előnyöket és a hátrányokat illeti: A legnagyobb előny az, hogy abból élek, amit a legjobban szeretek csinálni. Ez ritka kiváltság. Minden előadásra, a legkisebb óvodától a legnagyobb nemzetközi színpadig ugyanolyan lelkesen készülök. A hátrány viszont szintén ebből származik: Sokan feltételezik, hogy a mesemondás a hobbim, nem a munkám, és ezért néha nehéz elérni, hogy rendesen megfizessenek egy-egy fellépést. A szabadúszó léttel rengeteg „babrálós” feladat is jár, mint például a marketing, a számlázás, adózás, stb. De maximálisan megéri babrálni velük!

2. Gyerekkorodban meséltek neked a szüleid? Ha igen, felolvastak neked vagy saját meséket találtak ki? Mi volt a kedvenc meséd?

Mindkét szülőm, és a nagyszüleim is rendszeresen meséltek nekem. Különösen sokat meséltek fejből, ami szerintem óriási ajándék egy gyerek számára, egyáltalán nem ugyanolyan, mint a felolvasás (bár abból is volt bőven). A nagyapán ménfőcsanaki helyi legendákkal meg anekdotákkal szórakoztatott, a szüleim sok saját mesét találtak ki, de akadtak azért bőven klasszikus népmesék is (ezek főleg képeskönyvekből). A legjobban a kitalált saját meséinket szerettem. Ott volt például Gerzson, a hangya, akinek minden alkalommal újabb kalandokba kellett keverednie.

3. Az okostelefonok és képernyők világában van-e még helye az élőszóban mesélt meséknek?

Természetesen van. A személyes figyelem, a pillanatban való jelenlét nem helyettesíthető teljes mértékben képernyőkkel. Az minden gyereknek, de még a felnőtteknek is nagy ajándék, ha valaki kötetlenül beszél hozzájuk, csak nekik mesél. Nagyon különleges élmény, ami azokat is megszólítja, akik esetleg kétkedve ülnek egy mesemondó előadásra.

4. Ha ki kéne emelned egy különlegességet, érdekességet a magyar mesevilágból, ami nagyon egyedi vagy élesen különbözik más kultúrák képzeletvilágától, mi lenne az?

Az az igazság, hogy a népmesék világában elég kevés az „egyedi” dolog, mert a mesék szeretnek uta

zni. Amit nagyon szeretek a magyar mesék közül, azok a garabonciás-legendák. Ezek is léteznek más kultúrákban, de a magyar hagyománynak nagyon tipikus részét képezik. És ki ne szeretné a sárkányon lovagló varázslótanoncokat?… Ezen kívül nagyon szeretem a szigetközi, csallóközi tündérvilágot is, és Pályuk Anna kárpátaljai meséit, amikből a legújabb angol nyelvű válogatásom született.

5. Ki a kedvenc meseszereplőd, mitológiai alakod?

Hűűű, azokból sok van… Nagyon szeretem a trickster (kópé, bajkeverő) figurákat, őket minden kultúrában meg szoktam keresni. Természetesen vonzanak a mesemondó karakterek is, mint például Seherezádé. De ha most hirtelen kellene kedvencet szavazni, valószínűleg a Fiannát választanám. Ők ír hősök, akikről több száz legenda szól. Mindegyiküknek megvan a maga története, különleges képessége, személyisége… Szerelem, háború, tragédia, kaland, tündérek, óriások. Már kamasz koromban is rajongtam értük, és azóta is velem vannak.

6. Ha a tied lehetne egy mesebeli (varázs)tárgy, mit választanál, és miért?

Valószínűleg a hétmérföldes csizmát, vagy annak valamiféle változatát. Nagyon szeretek utazni, és ha lenne egy varázstárgyam, amivel ott termek, ahol csak akarok, az nagy segítség lenne…

7. Ha eljuthatnál egy mesebeli helyszínre, hová mennél, és miért?

Laurin király birodalmába. Ő egy törpekirály, középkori német lovaglegendákban szerepel, egy föld alatti birodalom meg egy varázslatos rózsakert felett uralkodik. J. R. R. Tolkien többek között innen vette Erebor és Mória történeteihez az ihletet. Mindig is szerettem a föld alatti birodalmakat… Laurin legendájából van egy egész órás mesemondó előadásom. Kedvenc mesemondó műsoraim egyike.

8. A Mítoszok Csatájával áprilisban a Szerb Antal Gimnáziumban, az én kis alma materemben jártatok. Mesélnél kicsit a Mythoffról? Kik voltak a társaid ebben a kalandban?

A Mítoszok Csatája egy nemzetközi rendezvénysorozat, ami ősi mítoszok előszóban való mesélését népszerűsíti, kifejezetten felnőtt közönségeknek. Clare Murphy ír mesemondó találta ki, és néhány éve már közösen rendezzük őket, Magyarországon és külföldön is. Abból áll, hogy négy-hat-nyolc mesemondó párosával mond el mítoszokat, és minden kör végén a közönség szavaz a győztesről, valamilyen kérdés alapján – pl. „Melyik szörnyet vinnéd haza háziállatnak?” A győzteseknek vicces, mitikus díjakat adunk. Tavalyelőtt az EB idején például mitikus gombfocit kaptak.

A Szerb Antal Gimnázium volt az első alkalom, hogy kamasz közönségnek, iskolába vittük a rendezvényt, és borzasztóan jól sikerült. Nagyon élveztük. Hárman voltunk, Varga-Fogarasi Szilviával és Nagy Enikővel. A diákok aranyalmákat szavazhattak meg díjként, Párisz döntését imitálva. Nagyon figyelmes, lelkes közönségünk volt, akik két órán keresztül kísértek minket a mítoszok világában.

Aki szeretné nyomon követni a rendezvényeinket, a Facebookon megteheti:

https://www.facebook.com/mythoff/

9. Melyik korosztálynak szeretsz legjobban mesélni, és miért?

Minden korosztálynak megvan a maga szépsége, de be kell vallanom, a kamaszok a kedvenceim. Senki sem mesél nekik, mindenki elkönyveli, hogy kinőttek belőle, pedig nagyon lelkes, hálás közönség tudnak lenni. Nekik már el lehet mondani a hosszabb, bonyolultabb történeteket, nagyon értékelik a mitológiát és a legendákat, és nem riadnak vissza a horrortól sem. Kamaszoknak mesélni mindig jutalomjáték. A most készülő magyar nyelvű könyvem éppen erről szól majd.

10. A Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpatian Mountains gyűjteménykötetet olvasva fedeztelek fel először. Mesélnél kicsit a megírásáról? Hogy kezdtél neki? Mennyire volt egy gyűjtői és mennyire írói munka?

Ezeket a meséket nem én gyűjtöttem, de sokukat én publikáltam először; a kötet harminc népmeséjéből tizenöt még magyarul sem jelent meg soha. A meséket egy Pályuk Anna nevű kárpátaljai mesemondótól gyűjtötték a múlt század elején. Egy részük megjelent válogatáskötetekben – ott találkoztam velük először, és azonnal beléjük szerettem. Pályuk Anna végtelen fantáziával és empátiával megáldott mesemondó volt, aki rengeteg új történetet alkotott régi népmesei elemekből, és a szokványos mesetípusokat is meg tudta tölteni a saját személyiségével. Amikor elkezdtem mesélni a történeteit, nagyon sokan kérdezték, hol juthatnának hozzájuk. Mivel a legtöbbjük még ma is a Néprajzi Múzeum adattárában lapul, úgy döntöttem, kiadok egy válogatást a kedvenceimből. Ezek persze nem az eredeti szövegek; amellett, hogy lefordítottam őket angolra, van bennük egy adag kreatív „újramesélés” is. Sajnos Pályuk Anna meséit a gyűjtő annak idején fejből jegyezte le, és a mesemondó is idős volt már, így néha kimaradtak részletek, vagy logikátlan fordulatok, elvarratlan szálak maradtak bennük. Szóbeli mesélésnél ezeket ki kellett egyengetnem, hogy gördülékeny legyen a történet. Így kerültek végül a kötetbe is (persze bőséges jegyzetekkel ellátva, hogy tudja az olvasó, mit változtattam meg). Pályuk Anna meséi a pályafutásom kezdete óta kísérnek, és nagyon boldog voltam, hogy végre megszületett ez a könyv. Remélem, hogy így más mesemondók is kedvet kapnak majd hozzájuk.

11. Nagyon tetszenek a történetek után lévő jegyzetek, amiben a mesemondóról, Pályuk Annáról írsz. Szinte kirajzolódik előttünk a bölcs, finom humorú asszony képe. Mennyiben és hogyan befolyásolja a történetet a mesélő? Csak az írott szöveget olvasva, mik azok a dolgok, amik a mesélő személyét mutatják?

Pályuk Anna meséiben az fogott meg, hogy végtelen empátiával bánik a szereplőivel. Az ő verziója a Széttáncolt cipellőkre egyike azon kevés magyar variánsoknak, ahol a királylányokat nem büntetik meg a végén. Sőt, a hamis menyasszonnyal is kedvesen bánnak, és a Rumpelstiltskin-mesében mind a férj, mind pedig az anyós a szegény lány pártjára áll. A népmesékben sok a kegyetlen fordulat, de sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a részletek a mesemondótól függtek, és függnek ma is. Anica ráadásul sokszor „kiszólt” a meséiből, amiket a gyűjtő beleírt a gépelt szövegekbe. Ezeket a kiszólásokat különösen szerettem. Az egyik kedvencem az volt, hogy „ez egy olyan szép mese, ezt csak vidáman szabad mesélni, én meg most szomorú vagyok, mert eltört a pipám szára…”

12. Több nyelven is mesélsz (magyarul, angolul, és spanyolul, ha jól tudom.) Befolyásol valamit a mesélés nyelve? Érzel különbséget az előadásmódodban?

Igen, van különbség. Amikor idegen nyelven mesélek, nem csak a szavakat fordítom le, de kulturális fordítómunkát is végzek – tudni kell, hogy a külföldi közönségek hogyan reagálnak az egyes kifejezésekre, fordulatokra (pl. amerikai gyerekek előtt nem mondhattam ki a „pokol” szót, mert a „hell” ott sokkal komolyabb szitokszó, mint nálunk). Azt is hallottam már, hogy angolul máshogyan mesélek, mint magyarul, de ezt belülről nehéz megállapítanom. Erről írtam bővebben a könyvemben is (Mesemondók márpedig vannak, Pont Kiadó, 2016), mert nagyon sokan szokták kérdezni, hogyan tudom lefordítani a magyar népmeséket angolra, és hogyan fogadják őket külföldön.

Linkek:

@TarkabarkaHolgy (Twitter)

https://www.facebook.com/csenge.zalka

Tarkabarka.blogspot.com

Multicoloreddiary.blogspot.com

www.zalkacsenge.hu

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, további jó mesélést!

Júliusi vendégem Gaura Ágnes, akivel többek között tündérmesékkel átszőtt regényéről a Túlontúlról beszélgetünk.