Bazi nagy francia lagzik

A hétvégén egy csodálatos, szívmelengető esküvőn vettem részt, ami arra inspirált, hogy írjak nektek egy bejegyzést arról, milyenek a francia esküvők, és hogyan különböznek a magyaroktól. Négy esküvőn voltam Franciaországban, (az egyik közülük a sajátom) és talán hármon otthon (most a felnőtt fejjel látogatott esküvőkre gondolok, nem gyerekként,) így egyáltalán nem állítom, hogy szakértő vagyok. Mindazonáltal megpróbáltam összeszedni azokat a dolgokat, amik kitűntek.

Hogy hangulatba kerüljetek, a részek közt meghallgathatok francia esküvői dalokat. (= Számokat, amikkel én eddig kizárólag esküvőkön találkoztam.)

Helyszín

Franciaország nagyon nagy, és az emberek sokkal kevésbé „ragaszkodnak” a régióikhoz, mint mi. Ez persze lehet, az én élményem csupán, hiszen én Magyarországon belül csak Pest megyében laktam, mentem egyetemre, dolgoztam. Persze, az nem meglepő, amikor távolabbi, vidéki területekről gravitálnak az emberek a nagyvárosok felé, de itt nem erről van szó. A férjem baráti mind Ile-de-France-ban nőttek fel (ez kb. Pest megyének felel meg, elhelyezkedésben és fontosságban is), mégis legtöbbjük máshol ment egyetemre: (pedig ott volt Párizs) Nantes, Lille, Lyon, Bordeaux. Aztán sokan visszajöttek a régióba, de volt, aki például végleg Lyonban telepedett le.

Konkrét példával:

Ezen az esküvőn a menyasszony Auvergne-i származású, (Auvergne Franciaország közepén elhelyezkedő hegyekkel és szunnyadó vulkánokkal tarkított, gyönyörűszép, de eléggé „alvó” régió. Azaz nincs benne híres nagyváros, és amikor a franciákat kérdezgettem, hogy mi van ott, csak a vállukat vonogatták, hogy nagyon semmi. Csak sajt! De az nagyon. (Annyira híres az itteni sajt, hogy az esküvő alatt rendelhettél a recepción, hogy másnap hazavihesd magaddal 😀 Persze, mi nem rendeltünk, mert a férjem nem szereti a sajtot, ráadásul tudjuk, hogy a jóféle, érett sajtnak van egy kis bukéja, szóval így jártam.)

Aztán egyetemre Lyonba, illetve Lille-be járt, most pedig Párizs mellett él. Az esküvő helyszínét szívecskével jelöltem. Párizs déli külvárosából, autópályán olyan 4-5 óra út volt eljutni oda.

Ezzel a kis kitérővel több dolgot is szerettem volna szemléltetni: először is, hogy fontos döntés, hogy a családhoz közel rendezzük az esküvőt (és ha igen, melyik fél családjához?) vagy a jelenlegi lakhelyünkhöz. Illetve, ha olyan helyre esik a választásunk, ami a vendégek egy jó részének messze van, gondolni kell a közlekedésre és a szállásra.

Szertartás

Franciaország szeret magára keresztény országként gondolni, de a templomi esküvők még sincsenek túlsúlyban. A baráti körünkből csak nekünk volt templomi esküvőnk (szerintem ez az eljövendő esküvőkkel sem fog változni,) és az ünneplés egyre népszerűbb formája a „cérémonie laique”, (Nem tudom, mi lenne a jó fordítása, mert a laique nem ugyanaz, mint nálunk a laikus. Leginkább a világi vagy a szekuláris felelne meg neki, de azok is elég furán hangzanak.)

Mielőtt ennek részletezésére kitérek, egy rövid kitérő a polgári szertartásra (= polgármesteri hivatalban aláírásra) Ez itt, mint mindenhol máshol is, inkább adminisztratív esemény, bár azért a polgármester mond egy-két jó szót a fiatal párnak. Sokan, például mi is, a lakodalom előtt (akár hónapokkal), szűk baráti körben tartják meg ezt. Tehát nincs az a rezesbandával elvonul a násznép a polgihoz, aztán a templomba, aztán a lagziban, ahogy én azt gyermekkorom vidéki esküvőin láttam.

Mi is ez a cérémonie laique?

Legtöbbször a tanúk által vezetett „műsor,” amiben visszaemlékeznek a pár „eredettörténetére,” a szülők megható beszédet mondanak, illetve mindenki jókívánságait fejezi ki. Aztán persze van egy eskü, hitvesi csók, és/vagy gyűrűcsere.

Az előnye ennek az, hogy tényleg olyan emberek beszélnek a párról, akik jól ismerik őket. Így sokkal meghatóbb és személyre szólóbb, mint a polgármester áldása, aki legtöbb esetben, akkor látta a fiatal párt először és utoljára. Hátulütője lehet, hogy a barátok nem mindig professzionális műsorszervezők/ konferansziék így előfordulhat, hogy a dolog kedvesen amatőr hatást kelt.

A legutóbbi esküvőn egyáltalán nem ez volt a helyzet. Egy olyan srácot kértek fel, aki a baráti együttes frontembere, és nagy showman, szóval mindenki teljesen oda volt meg vissza. (Lehet, még pár névjegykártyát is kiosztott, hogy máshol is MCskedjen :D)

Tanúk

A franciák úgy vannak a tanújaikkal, mint a szavaikban a betűkkel, minél több, annál jobb.

Otthon én eddig csak egy-egy tanús esküvőt láttam. Franciaországban csak minimum két-két tanúsat. Sőt nekünk például más-más emberek voltak a tanúk a polgárin és a templomin. (Én a polgárit nyilván úgy választottam, hogy figyelembe vettem, ki lakik a közelben.) Ezen az esküvőn mindkét oldalról három tanú volt. (Cérémonie laique előnye, hogy az ember azt csinál, amit akar.)

A tanúknak viszont több szerepe is van, mint egy egyszerű aláírás: leány- és legénybúcsú szervezés, a cérémonie laique illetve az esküvő programjának szervezése, szóval felelősségteljes feladat.

Étkeztetés

A franciák annyira extrák, hogy náluk még az előételnek is van előétele.

Nem esküvői kontextusban ez az „apéro,” ami gyakorlatilag a vacsora előtt legurított pohár bor vagy egyéb nem tömény alkoholos ital. Emellé azért sokszor dukál valami rágcsálnivaló: chips, olívabogyó, mártogatók, falatkák. (A karácsonyi vacsoránál én már az apéronál tele eszem magam :D)

Ennek a funkciója az, hogy az ember kellemesen elbeszélgethet egy-két órát kollégákkal anélkül, hogy főzni kéne rájuk. Karácsonykor vagy szülinapkor az apéro alatt adjuk az ajándékot. Ez általában a nappaliban történik és nem az étkezőben, így sokkal kötetlenebb, lehet sétálni, beszélgetőpartnert váltani, ami azért egy többfogásos étkezés alatt problémásabb.

A „cocktail” az esküvő apéroja. A név ne tévesszen meg, koktélok NINCSENEK. ( A franciák szeretnek angol szavakat átvenni, aztán azt csinálni velük, amihez épp kedvük szottyan, de ebbe majd máskor megyek bele.)

A cocktail gyakorlatilag egy állófogadás, ahol a vendégek bort/pezsgőt fogyasztanak, miközben mindenféle falatkákat fogyasztanak. (Én ismét tele ettem magam, már ennél a lépésnél :D) Az érdekesség az, hogy vannak vendégek, akiket csak a cocktailre hívnak meg, és magára az esküvői vacsorára nem. Ez nekem borzasztó fura, szerintem ez kényelmetlenebb, mint meg sem hívni az illetőt…  Ez valószínűleg régebbi időkből származó hagyomány, ahol a templomi esküvőre végül is akárki elmehetett, és őket is vendégül látták utána egy pohár borra. (Ez volt a vin d’honneur.)

Aztán jön maga az esküvői vacsora: előétel, főétel, saláta, sajt, desszert.

A franciáknál az előétel szinte soha nem leves. (= Én még sosem ettem levest előételként Franciaországban.)  A mi esküvőnkön az előételt beleolvasztottuk az állófogadásba, így hideg és meleg falatkák is voltak, aztán a vacsora rögtön a főétellel kezdődött.

A mostani esküvőn is ez volt a helyzet. Auvergne-t, a férjem egyébként „Franciaország Magyarországjaként” aposztrofálta, már ami az étkezést illeti, és ez eléggé találó. Egyszerű, finom, laktató. A köret egy sajtos rakott krumpli jellegű étel volt. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy krumpli, és a kolbász, tojás, tejföl meg minden helyett csak sajt.) Illetve főtt sonka és saláta.

Aztán kihoztak valamit, amire én először azt hittem, hogy a desszert, és már kezdtem csalódottnak érezni magam, hogy itt a sajtvidék kellős közepén kimarad a sajt! (Na tessék, franciább vagyok, mint a francia férjem.) De szerencsére nem ez volt a helyzet. Gasztronómiai művelődésem újabb réteggel gazdagodott, amikor felfedeztem a „trou normand”-t. (Azaz normandiai lyukat.) Mint most a Wikinek köszönhetően megtudtam, ez eredetileg csak egy pohárka calvadost jelentett, amit az emésztést segítendő gördítettek le a lakomát ülők. Idővel az alkoholhoz hozzá adódott egy gombócka könnyed gyümölcsös sörbet, ami valamelyest tompítja a töménységet.

Ezután megjött a sajt. (Éljen, éljen!)

A desszert külön szót érdemel, ugyanis a franciáknál nem a klasszikus, többrétegű esküvői torta dívik. A vacsora fénypontja, a „piece montée,” ami így néz ki:

Ezt legtöbb esetben „chou”-ból csinálják, amit én nem igazán szeretek, szóval a miénk macaronból volt. Ez mondjuk nem változtat a helyzeten, hogy nem annyira lehet látványosan felvágni.

Teljesen meglepetésszerűen éjjel kettőkor bemondták, hogy elkészült a hagymaleves. Ezen mindenki meglepődött én is és a legtöbb francia is, akik nem a régióból származnak. Ez volt az éjféli töltött kápit legjobban megközelítő élményem, szóval tényleg lehet abban valami, hogy Auvergne Franciaország Magyarországja 😀

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.