Ehéten Gabin volt a sor. A történet tovább bonyolódik, a valóság összefonódik Polka világával.
Isabel tompa fejfájással, kiszáradt, savanyú ízű szájjal ébredt a nővérke hangjára. A fekete hajú, harmincas éveiben járó lány mindig biztató szavakkal látta el a betegeket.
– Nocsak, felébredtél! – mosolygott rá. – Képzeld, már a reggeli infúziód is lecsepegett annyira sokáig aludtál. Ennek nagyon örülök. Meghoztam a reggelit is.
Isabel a zöld tárcán terpeszkedő diétás ételekre nézett. Főleg krumplit, gyengéden fűszerezett csirkemellet ehetett. Semmi nagyon cukros, semmi túl csípős, semmi olyan, ami igazán finom lett volna. A betegségének igazi átka volt, hogy igazán még gyümölcsöket és zöldségeket sem ehetett, mert azok megterhelték a beleket. Mintha a szervezete folyamatosan megtagadta volna az éltető vitaminokat és rostokat, mintha nem is az életre huzalozták volna. A földi élvezetek kívül estek Isabel látóterén.
– És mi a mai programod? – kérdezte a nővérke.
A lány maga elé vette a tálcát, a karjába illesztett tű egy pillanatra belemélyedt húsába. Az érzés annyira ismerős volt, hogy szinte fel sem vette. Vágott egy fintort az ápolónő felé, nem is kívánt válaszolni a kérdésére.
– Szép az idő ma, menj le egy kicsit az udvarra – javasolta.
– Délben jön anyukám és a nagymamám is látogatóba.
– Akkor igazán sűrű napod lesz – mondta, miközben leemelte az üres infúziót az állványról, és magára hagyta Isabelt a szobában.
A lány csattanva dobta le a villát a tálcára, a lehető leggyorsabban félretette az unalmas ételt, és vad izgalommal turkálni kezdett a párnája alatt. Azonnal megtalálta az ismerős ruhadarabot: Polka varázzsal átszőtt piros felsőjét. Nem álmodta, nem a képzelete játszott vele.
Végigsimított fehér kezével az élénk, selyemszerű ruhadarabon. Felpattant az ágyból, egy pillanatra meg kellett kapaszkodnia a műanyag támlában, mert a bútorok hirtelen körtáncot jártak körülötte.
A fürdőbe sietett: levetette magáról kórházszagú pizsamafelsőjét. Ritkán tette ezt meg a tükör előtt. Meztelen felsőtestének látványa elrémisztette. Kellemetlenül soványra fogyott, bordái kidomborodtak sápadt bőre alatt. A hasán műtéti hegek, vágások éktelenkedtek. A saját szemébe nézett, megrázta a fejét.
Óvatosan belebújt a kapucnis felsőbe, anyaga selymesen simogatta bőrét. Vékonysága ellenére csodálatos melegség töltötte el. Karjával megölelte saját magát, könnyedén a fejére kanyarította a kapucnit. Nem érzett fájdalmat. A hasa nem görcsölt, a mellkasa nem szorított többé.
Mezítlábasan lépett vissza a szobába, az ablakon beáradt a márciusi nap ígéretet hozó fénye. Bukóra nyitotta a berácsozott szerkezetét, és magába szívta a friss, hűvös levegőt.
Elmosolyodott. Magában elhatározta, hogy tényleg meglátogatja a kertet, ami lassan ébredezett a kemény tél után.
Karján végigsimította a könnyed anyagot. Polkára gondolt, aki álmában elveszítette a felsőjét. Éppen megrohanták volna a gondolatok, amikor egy mély, ismeretlen hang szólalt meg a háta mögül. Isabel szíve kihagyott egy ütemet, ahogy megfordult tengelye körül.
– Ez Polka cucca! – csattant fel a középen felzselézett hajú, borostás idegen. Tökéletes, gyomorbizsergető arcéllel és haragos, szürke szemekkel rendelkezdett. Magasított galléros palástot viselt passzos fekete öltönye felett. Oldalára övet csatoltak, amelyen egy míves fémkard pihent.
Isabel a falhoz lapult. A szája elé emelte a kezét. Az ismeretlen férfi nagymamája kedvenc foteljában terpeszkedett szétvetett lábakkal. Megnyalta a száját, és lassan felemelkedett Isabelhez. A lánynál legalább egy fejjel magasabb volt, érdekes illatot árasztott magából, amit a lány még sohasem érzett férfiakon. Érdekes volt, de annál kellemesebb, talán leginkább a nyári éjszakához hasonlított.
– Tudtad, – fogta meg a piros felsőt. – hogy ebben az izében nyomkövető van? Polkához tartozó nyomkövető! Polkát kerestem, és egyenesen ide kerültem. Egyáltalán hol vagyunk?
Isabel megköszörülte a torkát.
– A Guthrie Towanda Memorial Hospitalban. Pennsylvania államban – rebegte vékony hangon. – És te ki vagy?
A férfi egyetlen lépést hátrált, majd visszanézett a lányra. Szeme hirtelen sötétebb árnyalatra váltott.
– Ha már Polka személyes cuccaiban turkálsz, akkor tudhatnád, hogy ki vagyok – fonta össze a karját széles mellkasa előtt.
– Te vagy a Skót?
– Na, nem is vagy te olyan buta lány! – csettintett egyet a nyelvével. – Azonnal szükségem van pár dologra, hogy visszavarázsoljam magam oda, ahonnan jöttem. És persze Polka ruháját is vissza kell adnod – nyújtotta felé a kezét. – Anélkül nem megy.
Isabel hevesen megrázta a fejét. Évek óta nem érezte magát annyira egészségesnek, mint a varázsruhában. A vörös kapucnis felső meggyógyította, a gyomra boldogan korgott, a feje kitisztult, nem volt többé gyenge teste börtönébe zárva.
– Szóval még makacs is vagy – horkantott fel.
Kopogás hangzott a szobám ajtaján. Isabel tekintete azonnal a faliórára siklott, ami delet mutatott. Megérkeztek a rokonai. A Skótra nézett.
– El kell bújnod! – könyörgött a lány. – Utána odaadom a köntöst! De nem láthat meg a nagymamám!
– Észrevetted, hogy parancsolgatsz nekem, kislány?
Isabel azonnal tolni kezdte a férfit a fürdőszoba felé. Igazi fizikai megerőltetés volt, de meg sem kottyant neki.
– Még a végén örökre itt maradsz, hogyha nem segítek neked – jegyezte meg Isabel, és szorosan a háborgó Skótra csukta a fürdőszoba steril ajtaját.
Színlelten dörzsölte a szemét nagymamája és anyukája előtt, hatalmasat ásított.
– Csak nem most keltél fel, kisasszony? – csicseregte élénkék kosztümbe öltözött édesanyja.
– Mezítlábasan állsz a csempén? – sipította a nagymama, majd botjával azonnal utat tört a szobába. – És még az ablak is nyitva áll? Meg akarok ölni magad?
– És mi rajtad ez a furcsa hacuka?
Isabel csak állt a hideg csempén, kezével simogatta a felsőt, és nem tudott mást tenni csak mosolygott. Szélesen mosolygott, majd ahogy a Skótra gondolt, azonnal hangosan elnevette magát.