Golyó a szívbe 2. -Görög mitológia 4.

Ez a nagy meleg eszembe idézi görögországi nyaralásainkat, és mivel úgy is sokat foglalkozom mesékkel, legendákkal, és mítoszokkal, arra gondoltam, összegyűjtöm ide néhány görög mitológia által inspirált novellámat. Mindegyikük elérhető itt-ott a neten, de most leporolom őket, és a blogra rendezem.

Golyó a szívbe 2.

– Helló, Lánc, már egy napot se bírsz ki nélkülem? – kérdezte Mora, de a hangjában a szokottnál kevesebb volt az irónia.

– Tudod, hogy nem tudok nélküled élni – nevetett a fiú. – De most kivételesen nem ezért hívlak. Az emberünk bejelentkezett a nimfákhoz este nyolcra.

– Máris? Ilyen jól megy a business, hogy már időpontot kell kérni? – csodálkozott Mora, Pille pedig érdeklődve megállt.

– Ha több lány társaságát akarod igénybe venni, akkor nem árt előre lestipistopizni őket – világosította fel tárgyilagosan Lánc.

– Oh, wow. Nagy étvágyú ez a mi Feketepeti barátunk. Intézd el, hogy én is a lányok közt legyek, akik bemennek hozzá – mondta némi gondolkodás után Mora.

– Nem mondod, hogy egy idegennek első szóra fehérneműben paradézol, nekem meg évek óta itt kell szenvednem, és még csak a zoknid sem láthattam soha!

– Ha te is szeretnéd, hogy utána golyót repítsek a szívedbe akkor nyugodtan.

 – Ugyan, Drága, tudod, hogy az nálam már úgyse változtatna semmin – mondta Lánc szokatlanul komolyan. Mora mozdulata megfagyott a levegőben, és csak megrökönyödve bámult maga elé.  – Ne mondd, hogy ezzel újat mondtam. – folytatta a fiú. – Mindegy, este hétre ott vagyok érted, addig lesz időd megemészteni. Na, csók.

Mora még egy darabig meredt a levegőbe, akkor eszmélt csak fel, amikor Pille gyengéden megkocogtatta a vállát.

 – Minden rendben? – kérdezte a másik lány, akinek úgy látszik, jót tett a lányos program, mert visszatért a szemébe a csillogás. Mintha az arca is szebben pirult volna.

– Öhm, aha, Csak nekem vissza kell ugranom még pár ruháért, este más dress code szerint kell majd öltöznöm, mint amihez a gardróbom hozzá van szokva. Itt a kulcs, menj csak haza, én is jövök nemsokára.

– Veled megyek – jelentette ki határozottan Pille.

– Ugyan, nem szükséges, eddig is egyedül vadásztam ruhákat, most is elboldogulok.

– Nem. Úgy értem a bordélyba – mondta tárgyilagosan Pille, miközben egyik lábáról a másikra állt.

 – Dehogy jössz! Mi a fenének jönnél?

– Nem szeretnék egyedül maradni otthon, az sose tesz jót, és aggódnék érted. Másrészt… szeretném látni, hogy csinálod.

– Öhm, ez nem biztos, hogy neked való. Nem szép látvány.

 – Tudni akarom, miből fog a férjem eltartani. Nem áll hatalmamban semmit sem tenni ellene, de talán így felkészíthetem a lelkem.

 – Hát…

– Ne aggódj, nem leszek a terhedre, és meg tudom védeni magam. Rengeteg szabadidőm volt, délutánonként átjártam Markhoz, kitanított kicsit.

 – Markhoz? Jézus. Remélem, nem csinált belőled is egy militatirsta zombit. Amúgy hogyhogy otthon van? Azt hittem, még mindig Afganisztánban háborúskodik.

– Nem, hazajött már egy ideje, de most készül Szíriába.

– Nem bír otthon megmaradni. És mit tanultál?

– Kungfu, ninjutsu, krav maga – sorolta könnyéden Pille.

– Ne szórakozz! – nézett leendő sógornőjére Mora. Az csak mosolyogva bólogatott.  – Na, én behalok. Ez a mai nap tele van megrázó és meglepő fordulatokkal, remélem az este jól fog menni, különben még fiatalon elvisz engem az agyérgörcs.

– Mintha ártani tudna neked az bármit is ‑ kuncogott Pille.

– Sose lehet tudni ebben a mai őrült világban. Menjünk, vegyünk valami megfelelő munkaruhát.

~~ ***~~

‑ Anyám az a kisföldalatti!  – kiáltott fel Lánc, amikor Mora ajtót nyitott neki.

– Na, be fogok simulni? – kérdezte Mora kacéran.

– De be ám – motyogta Lánc, aki még mindig nem tért magához a sokkból. Morán rövid fehér miniszoknya volt és egy sötét rózsaszín top, ami nem sokat hagyott a képzeletre. – Így nem engedlek ki az utcára, mert még lekapcsol valaki, mielőtt odaérsz.

 – Felveszek egy blézert – nyugtatta meg egy kedélyes hátbaveregetés kíséretében Lánc háborgó lelkét Mora. – Az a helyzet, hogy kicsit változott a terv.

‑Amennyiben? – kérdezte gyanakodva Lánc.

– Pille is jön – bökte ki Mora.

– Na ne, lányok, fel kell világosítsalak titeket, hogy ez nem a délutáni gyerekmegőrző… vagy egy szépségfarm! Mi a fenéért vagytok így rákattanva a bordélyozásra? Én megértem, hogy hiányzik a férfiak közelsége, de neked itt vagyok én… és rengeteg haverom van, akinek be tudnám mutatni Pillét, ott van például Vili, a 4-6os vonaláról…

 – Pille menyasszony és tisztességes nő, nem fog a szakadt haverjaiddal nyomulni. Pille, gyere elő, megjött a fuvarunk! – kiáltott be a fürdőszobába Mora.

A másik lány inkább háremhölgyesre vette a figurát, karcsú testét áttetsző fátylakba rejtette. Lánc csak felvonta a szemöldökét, majd szó nélkül kihámozta magát a hosszú ballonkabátjából, és felajánlotta Pillének.

– Kocsival megyünk? – érdeklődött Mora, miközben egy furcsa régi üvegből parfümöt kent a nyakára.

– Kocsival?!  – botránkozott meg Lánc. – Hát nem csalom meg én ennyire a BKV-t!

– Ugye nem azt akarod mondai, hogy ilyen szerelésben végig kell tömegközlekednem a városon? – kérdezte Mora, és önkéntelenül is összehúzta magán a blézerét. ‑ Akkor tényleg menet közben lekapcsolnak.

– Ugyan, nem olyan lovag vagyok én, aki hagyja a hercegnőjét a köznéppel vegyülni. Csak az a baj, hogy a fehér lovam két személyes.

– Hajjaj – sóhajtott Mora. – És akkor mi lesz?

– Van jogsid kismotorra? – kérdezte elgondolkodva Lánc.

– Nincs, de van egy stukkerem, meg egy utasom, aki három harcművészetben ütőképes – vigyorgott Mora. Lánc hitetlenkedve végigmérte az ártatlanul álldogáló Pillét.

– Üss meg! – mondta neki hirtelen. Pille csak pislogott.

– Na, komolyan mondom, üss meg. Különben sose hiszem el – erősködött a fiú. Pille kérdőn Morára nézett.

– Ha ez a legnagyobb vágya, üsd meg. Addig úgyse marad nyugton, amíg meg nem kapja, amit akar – mondta Mora, miközben síkító-rózsaszín szájfényt kent csücsörítő szájára.

– Ez így van – válaszolta vigyorogva Lánc, de a jókedve nem tartott sokáig, mert ekkor Pille olyan erővel karonvágta, hogy hirtelen elködösödött előtte a világ.

– Mi az eget csinálsz? – nyöszörögte Lánc, miközben fájós karját simogatta.

– Csak… csak, amit mondtál – hebegte Pille.

– Jézusom, azt nem mondtad, hogy utána amputáltatni kell! De nem baj, így nyugodtabb szívvel engem el veled Morát.

– Ma nagyon lovagias hangulatban vagy – mondta Mora, és önkéntelen mozdulattal végigsimított a fiú karján. Aztán gyorsan visszahúzta a kezét.

– Hah, kezdesz megtörni – somolygott Lánc.

– Vigyorogj nyugodtan, amíg rád nem küldöm mégegyszer Pillét.

– Oké, inkább odaadom a slusszkulcsot és induljunk. Találkozzunk az 1-es villamos Népliget megállójában, az aluljárónál.

– Te hogy fogsz odajutni? – kérdezte Pille aggodalmaskodva. – Én nem akartalak kitúrni.

– Ne aggódj, én ismerem a rövidebb utakat – mondta Lánc. – Sokkal előbb ott leszek, mint ti. Csak nehogy felcsavarodjatok egy fára.

– Kösz a bizalmat! Na, gyerünk, meló van – mondta Mora, és elindult kifelé a lakásból.

– Bukósisakot tegyétek fel! – kiáltott utánuk Lánc, majd bezárta Mora ajtaját, amit a lány a nagy sietségben elfelejtett.

– Még jó, hogy egy rendőrrel sem találkoztunk – sóhajtott Mora, amikor felbukkantak az aluljáró lépcsőjén. Lánc már ott várt, és egy Prima Pékes zacskóból majszolgatott valamit.

– Ugye nem vezettél balesetveszélyesen? – fordult a fiú szigorúan Morához. – Mire ideértem, megbántam, hogy átengedem neked a Vespa gyeplőjét.

– Nyugodj meg nem én vezettem, hanem Pille – csóválta a fejét Mora.

– Úgy vezet, ahogy verekszik? – kérdezte Lánc miközben gyanakodva végigmérte Pillét, aki olyan ártatlanul pislogott rá, mint egy megelevenedett vattacukor.

– Úgy – bólintott Mora komolyan.

– Hálisten, hogy egyben ideértetek. – fejezte be az evést Lánc. – De most nyomás van, mert mindjárt itt a fizető vendég, ti meg még nem is ismeritek a terepet.

– Hogy az a… – hörögte Mora, miközben az előtte álló ledéren felöltözött lányra bámult. – Ez mi?! Ez a rüfke lopja az identitásomat!

– Nyugi, szivi – mondta a másik lány, elpukkantva egy rágógumi buborékot. – Lánc barátunktól kérj magyarázatot, ő mondta, hogy az ilyen rózsaszín hajra gerjed, aztán így maradtam. De ha ez annyira zavar téged, megoldom egy perc alatt. Ezt figyeld.

A lány behunyta a szemét, és a Morával teljesen megegyező frizurája halványodni kezdett, és mintha lágy víz csordogálna végig a lány vállán, derékig érő világoszöld hajzuhataggá változott. Sokkal jobban állt neki, mint a Morától kölcsönzött tépett, fukszia hajzat.

– Tyű – csak ennyi jött ki Mora száján.

– Baró, mi? Praktikus tulajdonság, növeli az ügyfélelégedettséget – vigyorgott a lány. – Amúgy Ligusnak hívnak, én vagyok itt a rangidős.

– Áh, te – dünnyögte Mora, és szúrós pillantást vetett a lányra. – Én Mora vagyok, a csendestársam pedig Pille.

Pille intett, Ligus biccentett.

– Látom, már megismerkedtetek – érkezett meg nagy vidáman Lánc.

Mora csak fújt egyet, majd elviharzott Lánc mellett, de előtte jól karba bokszolta.

 – Most ennek mi baja? – kérdezte a fiú értetlenkedve. Pille szótlanul Mora után ment, Ligusra hagyva a női lélek feltárását.

Morát az olcsó bordóra festett mosdóban találta meg, éppen örjöngött. Pille halkan köhintett, mire a lány abbahagyta a pusztítást.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel – simogatta meg Pille Mora hátát.

– Áh, kit érdekel? Nagyobb baj az, hogy a nagy sürgés-forgásban elfelejtettem, elmenni a speciális lövedékért, és most fogalmam sincs, mit csináljak.

– Nem a te hibád – mondta nyugtató hangon Pille.

– Dehogyisnem, és enélkül nem ér semmit az egész. Hátha még gyorsan alá tudok szállni, hogy megkeressem a Közvetítőt…

– Nem úgy értettem – mondta Pille, és a nyaklánca után nyúlt. – Elküldték velem, hisz tudták, úgyis találkozunk. Csak annyi minden történt, hogy teljes elfeledkeztem róla. Tessék.

A golyó egyszerre volt könnyű és nehéz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mora megkönnyebbülten sóhajtott, majd hirtelen megölelte Pillét.

– Köszönöm. Anyám kinyírt volna, ha egy ilyen semmiségen bukom be. – Kíváncsian a szeméhez emelte a töltényt, és megcsodálta az egyedi díszítést. Rózsaindák kacskaringóztak egész felületén, és egy apró P betűt kötöttek gúzsba.

Mora csak hümmögött egyet aztán, elővette a harisnyatartójába rejtett pisztolyt és betárazta. Pille szótlan ámulattal figyelte.

– Na, dologra! – mondta Mora. Lánc bemutatta őket az összes lánynak, és a végére a Madame is előkerült.

– Hívjatok csak Pompadournak – nyújtotta nehéz gyűrűktől övezett kezét. – Egy kis franciás csengés sose árt a szakmánkban – búgta. Nagydarab asszony volt, abból a fajtából, akinek sima vonásaiból lehetetlen megállapítani a korát. Grafitszürke kosztümben volt s csak rengeteg aranyékszere sejtette, hogy talán nem valamelyik jóhírű cég igazgatója.

– Mora, drágaságom! – mérte végig a lányt – Édesanyád régi jó barátnőm. Nélküle nem itt lennék. Remélem, érted, hogy csak miatta engedem meg, hogy itt akciózzatok.

– Persze és köszönöm. Ő pedig itt a leendő sógornőm, Pille – mutatott Mora a háta mögött toporgó lányra.

– Milyen kis félénk madárka! – lepődött meg Pompadour. – De milyen szép is! Ha esetleg nem jön be a házasélet, ugorj be hozzám, biztos lesz munka.

Pille megütközve nézett rá.

– Jaj, ne haragudj! – szabadkozott a Madame – Tudom, hogy nem illik ilyet mondani, de néha nem bírom visszafogni magam. Ami az eszemben, az a számom. Borzasztó, mennyire elüzletiesedett az agyam. Hallottam, mit művelt a vőlegényed! Ros mindig olyan kis rosszcsont volt. De hogy meglépett szinte az oltár elől, jól elnáspángolnám! Férfiak, nem bírják a kötöttségeket. Én is voltam egyszer férjnél… – nem tudta folytatni a mondatot, mert nagy fékcsikorgással, és dübörgő zenével megállt egy autó a ház előtt.

 – Helyetekre, madárkáim! – tapsolt a Madame – Megjött a vendégünk.

Lánc kiment egy hátsóajtón, Ligus pedig intett Morának és Pillének, hogy kövessék a hálóterembe. A lányoknak leesett az álluk, amikor beléptek.

A terem padlója tele volt hintve virágszirmokkal, melyek nehéz bódító illatba burkolták a színes selyempárnákon heverésző lányokat. A falak burgundi bordóra voltak festve, rajtuk kurtizánokat ábrázoló metszetek, a mennyezetet fehér-arany csíkos tapéta borította s nehéz óarany csillárok szolgáltatták a sejtelmes fényt. Üveg dohányzóasztalokon sötét mázasedényekben csókra nyíló szájként bíborlott a gránátalma, és kacagtak a kövér szőlőszemek. Karcsú szecessziós üvegben mámorítóan édes borok várták, hogy valaki örömét lelje bennük. Az egyik sarokban vörös bársonycsíkokba öltözött lányok játszottak különféle hangszereken. Lágyan hullámzott a hárfa egy szőke lány ujjai alatt, s egy magas fűzfakarcsú lány olyan mélabús dallamot csalt elő az ezüst fuvolából, hogy Mora szeméből kicsordult egy könnycsepp. Csak annyi idejük volt, hogy ők is belevessék magukat a selymek és tollak hullámaiba, amikor megjelent az ajtóban Pompadour és a kuncsaft.

Mora óvatosan kikukkantott a párnája mögül, hogy jobban szemügyre vegye a vendéget. A férfi magas volt, makulátlan fekete öltönyt viselt, mellzsebében egy vörös rózsafej virult. Divatosan nyírt szőke haján Armani napszemüveg pihent. Valószínűleg frissen borotválkozott, mert Mora orrát drága aftershave illata csapta meg. A férfi arcvonásai egyszerre voltak szögletesek és szinte nőiesen finomak. Minden ujjára három nő is akadt volna, miért akart akkor fizetett szolgáltatást venni? Biztos különleges perverziói vannak… vagy csak titkai, amiket nem szeretne, hogy kitudódjanak. Úgy vonult be, mint egy kiskirály, valószínűleg nem ez az első bordélyház, ahol járt. Mora nem csodálta hát, hogy a megrendelője, szegény nő, akárki legyen is, egy kisebb vagyont fizetett azért, hogy ő véget vessen ennek. Néha egy kis lövöldözés kellett a családi békéhez.

A férfi elégedetten nézett körbe, majd megakadt a szeme a többiek háta mögé húzódó Pillén, intett neki, menjen közelebb. Pille összerezzent, és Morát kereste a szemével A másik lány tehetetlenül vállat vont, majd bólintott, mire Pille odament a férfihez.

– Új vagy itt? ‑ kérdezte a férfi. A hangja meglepően lágy volt és kedves.

Pille csak szemlesütve bólintott.

– Milyen szerény a kicsike, de majd teszünk róla, hogy feloldódjon. – A férfi végigsimított Pille állának vonalán. A lány ajka megremegett. – Tetszel nekem – mondta hűvösen a férfi. – Vetkőztess le.

A többi lány féltékenyen felhördült, Pille ismét csak bólintott. Morának remegett a keze az idegességtől, arról nem volt szó, hogy ez a gyökér a sógornőjével kokettáljon. Óvatosan előhúzta a fegyvert, és várt. Valamikor csak kitáncol a lány a képből, és akkor gyorsan elintézi ezt az egészet. Közben Pille már levette a férfi zakóját és nyakkendőjét, és éppen az ingét gombolta. Minden egyes gombbal több és több tárult fel a férfi testét borító tetoválásokból. Pille végigsimított a színes tintafergetegen. A férfi felsőteste egy történetet mesélt el, mágikusat és mindig változót, szerelemről, szenvedélyről és csalódásról. Pille ismerte ezt a mesét, mintha csak a sajátja lett volna. Az inggel végzett, a nadrág következett, majd a zokni. Pille lehajolt, hogy a zoknit is levegye, és Mora úgy döntött, nincs értelme tovább várni.

Feltérdelt, célzott és lőtt. Pille ebben a pillanatban nézett fel a férfi combjára, és vette észre fekete alsónadrágja száránál a rózsán pihenő pillangót – szakasztott mását annak a tetoválásnak, amit Ros csináltatott az eljegyzésük napján. Riadtan a férfi szemébe nézett, most először, és felismerte benne rég nem látott vőlegényét. Ros nem nézett vissza rá, értetlenül a semmiből előkerült húgára meredt, aki épp meghúzta a ravaszt. Mora még mindig nem ismerte fel a bátyját, csak mikor Pille a nevét sikoltotta, és lerogyott mellé. A férfi arca fehér volt, mint egy földre hullott toll, és erőtlenül kapaszkodott a mellékuporodott lány kezébe. A légzése egyre nyugodtabb volt, arcáról mintha leolvadtak volna a bűnös évek. Lassan, nagyon lassan, mintha lágy eső mosná el, a tetoválások elhalványodtak a testén, csak a rózsa maradt, a legelső, ami még szerelemből került a bőrére, nem menekülésből. Mora még mindig ugyanott állt, ahol eddig. Most már ő is kezdte látni az idegen férfiben a bátyját. A többi lány körülállta a megsebzett vendéget és az aggódó Pillét, és értetlenül nézték a családi drámát. Mora végre felengedett a sokk alól, és ő is odaszaladt. Miért pont ő? És miért kellett pont neki? Hirtelen harag fogta el, és bevágta a pisztolyát a sarokba. Hát persze, az anyja keze van a dologban, végig csak bábozott velük! Ennyit számítanak neki a gyerekei!

Ros szemében furcsa fény csillant, ahogy Pillére nézett. Béke volt a szemében, mint aki élete legrosszabb napja után végre alhatik, s az álom karjaiban feledést nyer. És öröm volt a szemében, mint a madárdalban az első tavaszi napon. És szerelem volt a szemében, olyan, amit csak egy ezüst Cupido-golyó okozhat, ha pont a szívbe talál. És Mora remek céllövő lett a hosszú évek során.

Az ajtóból kimért tapsolás hallatszott. Mora anyja állt ott, leengedett hajjal, vörös nagyestélyiben.

– Anya! – kiáltotta Mora meglepetten és dühösen. – Most szórakozol velünk?!

– Vénusz úrnő – hajtottak fejek a nimfák, és utat engedtek a nőnek, hogy a párnákon fekvő fiához férjen.

– Ros, én drága kisfiam – mondta lágyan, ahogy végigsimított fia izzadtságtól gyöngyöző arcán. ‑ Mindjárt, jobb lesz, meglásd. Hát így kell szegény anyádnak viszont látnia ennyi év után, egy kuplerájban?

Ros csak nyöszörögni tudott, Pille pedig, bár szólni nem mert, vádló tekintetet lövellt anyós-jelöltje felé.

– Ne nézz rám ilyen csúnyán, édeském, érted is tettem. A mi kis Moránk itt elintézte neked, hogy ez a kis galamb ne repdessen többé idegen fészkekbe. – Swarowski kristályos órájára pillantott – Úgy sejtem még öt perc, amíg felszívódik a testében a golyó meg a benne levő „méreg,” aztán soha többet nem gyógyul ki belőled, bogárkám. Hát nem egy tündéri anyós vagyok?

A körülöttük álló nimfák lelkesen bólogattak, de Pille nem mondott semmit, csak a szenvedő Ros arcát simogatta.

– Most komolyan, te végig szórakoztál velünk? – kérdezte Mora, és mélyen az anyja szemébe bámult.

– Ha nem tartanám gondosan számon, hogy kivel adom össze magam, még azt hinném, Mark volt az apád, amilyen harcias vagy. Bár ki tudja, sűrű hónap volt az a március.

‑Anya! – csattant fel Mora.

– Jól van, na – mondta sértődötten Vénusz – csak elkapott a nosztalgia. Amúgy meg kedves kérdésedre felelve, egyáltalán nem szórakoztam veletek! Milyen anya lennék? Évekig én sem tudtam, hol kódorog ez a csacsi gyerek, nagyon jól kitalálta ezeket a bűbáj-tetoválásokat, meg hát mondanom se kell, a dubaji dzsinneket sem véletlenül fizetik a legjobb minőségű kőolajban. Lehetetlen bárkit lenyomozni, abban az országban. Nagyon ravasz az én kis tékozló fiam. Csak ha jól csiripelték a galambok, összetűzésbe keveredett egy sejkkel, bizonyos feleségek és háremhölgyek kapcsán. Úgyhogy felhúzta a nyúlcipőt, és meg sem állt eddig a kis porfészek országig, ahova még a sejknek se volt kedve utána szaladnia. Persze, amint kiért a dzsinn-abrakadabrától védett légtérből, én rögtön megtaláltam. Egy egész éjszakán át gyötrődtem, azért is voltam olyan sápatag, amikor Skypoltunk, de hálistennek most, hogy dúl a családi béke, végre visszatérhet belém az élet. Végül arra jutottam, hogy kinek lenne jó, ha alászállnék, mint dühös anyaistennő, és a fülénél fogva szégyenszemre hazaráncigálnám. A következő adandó alkalommal megint lelépett volna. Áthívtam Minerva nővéremet egy teára, úgyis ő a cég stratégiai tanácsadója, és átbeszéltük a dolgokat. Zseniális az a nő, kár hogy olyan besavanyodott vénkisasszony, néha ráférne egy jó kis…

– Anya! – szakította félbe Mora.

– Most mi van, hát ez az igazság! Meg ne legyél ilyen kis álszent, mintha te sose láttál volna még férfit meztelenül. A lényeg az, hogy Minerva kitalálta ezt a remek cselt, ami mindenkinek megfelelő eredményt hoz. Ros, ha befejezi a lábadozást átveszi a munkád, boldog és hűséges férj lesz. Pille is örvendezik majd, és szeret engem, mint anyóst, nem akar majd öregek otthonába dugni, ha megöregszem. Mintha én csinálnék olyat, haha. Te meg, kislányom, most már hazajöhetsz, amikor akarsz, meg hajkurászhatod az alagútlakódat, ha ez a szíved legnagyobb vágya. Bár megjegyezném, ő nem elég, hogy is mondjam, magashegyi hozzánk.

 – Ja, mert ő inkább underground – dünnyögte magában Mora, de úgy látszik, ő volt az egyetlen, aki alternativ koncertekre járt a társaságból, úgyhogy csak magában kuncogott.

– Nem szép magadban motyogni – csóválta a fejét Vénusz. – Na jó, nem érek én rá nap- estig. Van pár megbeszélnivalóm Pompadourral, addig szedjétek össze magatokat, és indulunk haza. Mora, te is jössz?

– Nekem már itt az otthonom – mondta Mora elmerengve.

– Ahogy gondolod, de ha bármikor kedvet támad… megvan még a régi gyerekszobád. Freddie örülne.

– És én is – mondta halkan Pille, aki most szólalt meg hosszú ideje először.

Mora rámosolygott. Ha jobban megnézte a csendes, púderszínhajú lányt és az ölében fekvő sápadt Rost, úgy érezte, ők tényleg összetartoznak. Talán most az egyszer az anyja nem csak önzésből és irányítási mániából nyúlt bele az életükbe. Ez nem azt jelenti persze, hogy megbocsájtott neki, de most túlságosan betöltötte a fejét a szabadság gondolata ahhoz, hogy haragra pazarolja az energiáját. Gyorsan búcsút vett a nimfáktól, megölelte Pillét és a már talprakecmergett bátyját is.

– Sokkal jössz nekem, drága bátyókám, hogy évekig húztam az igát helyetted. Csak még kell egy kis idő, hogy kitaláljam, hogyan tudnád törleszteni – mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt, és alig hallhatóan Ros fülébe súgta – És ha mégegyszer ilyen helyre tévedsz vagy bármilyen más módon megbántod Pillét, nem a szívedre fogok célozni, és nem Cupido-tölténnyel.

Ros nyelt egyet, és gyenge mosolyt erőltetett az ajkára.

– Jó fiú leszek – ígérte meg.

Mora elégedetten dudorászva távozott. Megkereste a leparkolt Vespát, és a nyeregnek dőlve tárcsázott.

– Mora? Jól vagy? – kérdezte rosszul palástolt aggodalommal Lánc.

– Persze, remekül. Van egy Vespám meg egy szabad estém… illetve végtelen számú szabad estém. Ha gondolod…

– Öt perc múlva ott leszek – kiáltotta vidáman Lánc, és már le is tette a telefont.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.