Bemutatkozás

Röviden és tömören:

Budapesten született 1990-ben, Kistarcsán nőtt fel, jelenleg Párizs mellett él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán tanult alap- és mesterképzésen, majd a londoni Roehampton egyetemről szerzett diplomát gyermekirodalom szakon. Angoltanár, blogger, műfordító.

Hosszabban, életrajzi anekdotákkal megtűzdelve:

Sütő Fanninak hívnak, 1990-ben születtem Budapesten, a friss szabadság szelében. Mindig is kerestem valamit, amivel kifejezhetem magam. Az énekléssel viszonylag hamar felhagytam a család buzgó könyörgéseinek engedve, és figyelmemet a csendesebb tevékenységek felé fordítottam. Sokáig azt gondoltam, a rajzolás lesz a befutó, de míg a másolás jól ment, a fejemben lakó szereplők és jelenetek valahogy sohasem úgy jelentek meg a papíron, mint ahogy én azt elképzeltem. Maradtak tehát a szavak. Családi legenda szerint, már kisbabaként remek rímérzékkel bírtam, hiszen amikor azt mondták nekem „tünemény,” én rávágtam, hogy „kemény”. Eme remek tehetségemet Knight Rider fanfictinök írásával, Sailor Moonos fan magazin szerkesztéséve illetve kazettára rögzített saját rádióműsorok gyártásával csiszolgattam. Gimnáziumban indult be igazán a szekér: lánglelkemet sorban gyújtogatták plátói szerelmek. Ebből rengeteg vers született, kapcsolat meg nulla (hálisten) Az évek teltek, az írás meg velem maradt. Nem akartam én vele világot váltani, kicsit hobbi volt, mint másnak a gyöngyfűzés, és valami több, ami átsegít az életen.