Március 15, vasárnap

#virusnaplo #thatswhatwedointhequarantine
Hetek óta az első napfényes napunk Franciaországban, én már kezdtem megkattanni az állandó szürkeségtől, hidegtől meg esőtől, meg attól, hogy munkakeresési periódus miatt legtöbb napomat otthon töltöm egyedül.
Na most kaptam egy cellatársat :/ 😀
A hét közepén bejelentették, hogy bezárják az oktatási intézményeket, bár (a már így is mínuszos népszerűségnek örvendő, szeretett teljesen csak a francia Voldemortnak hívott) oktatásügyi miniszter váltig állította, hogy erre nem fog sor kerülni, meg erre aztán nincs szükség. Csak összehasonlításképp a francia középiskolákban nem ritka az 1-2000 diák, plusz a tanárok, és a férjem sulijában a diákok mosdójában nem volt szappan. (#nyugatonsincskolbászbólakerítés)
Ennek ellenére elég chill a közhangulat (bár tévénk nincs, szóval nem tudom, a híradóban, mi megy…) mi pénteken meg tegnap bevásároltunk azért (mértékkel). Tegnap bejelentették, hogy mindent bezárnak, kivéve a létfontosságú dolgokat (bank, élelmiszerbolt, gyógyszertár). Még szerencse, hogy pénteken, elmentem átvenni a könyveimet! (Nem mintha nem lenne elég otthon, de na…)
Így nem nagyon fogunk sehova se mászkálni, de a levegőre azért lejöttünk kicsit, a franciák is kirajzottak: biciklivel, kutyával, gyerekkel.
A férjemet közben aktívan rázta a hideg, hogy a népek nagy része még így is a szokásos arcra puszival köszönt (#bisesforever) egymásnak.
Jó ez az időszak arra, hogy megcsináljunk olyan dolgokat, amiket mindig csak tologatunk magunk előtt, azzal a felkiáltással, hogy majd ha sok időm lesz! (Mind you, én itthon vagyok, ezekre a dolgokra valahogy mégsem találtam időt… eddig.)
* Megragadtuk az alkalmat és elvittük a legalább egy éve az asztal alatt figyelő kiszanált ruhákat a szelektív ruhagyűjtőbe. (Mert felfedeztem, hogy ilyen is van, beírod a weboldalon az irányítószámod, és megmondja, hol a legközelebbi gyűjtőhely. Tök jó kezdeményezés!)
* Paprikáskrumplit főztünk együtt. Eljött a slow foodok ideje.
*Elkezdtem átnézni a tucatnyi angol tankönyvet, ami a szekrényemben áll. Órákat tervezek szelektálok.
Titkos terveim közt szerepel a hűtő kitakarítása, és egy szépségnap, amikor ráveszem Gt, hogy ő is tegye fel a nagyon vicces dinnyeszeletes frissítőmaszkot.

Vigyázzatok magatokra, pihenjetek, olvassatok sokat 

#Virusnaplo 2 Március 16, hétfő

(A képen egy utcára kirakott mikrohullámú sütő látható a felirat: Ajándékba. Nincs koronánk :D)

Izgalmas napnak néztünk elébe. Reggel ugyanis elkezdtünk hallani a pletykékat (itt mindenkinek van ismerőse a belügyminisztériumban… vagy csak nekünk vannak jól elhelyezett barátaink…), hogy holnaptól teljes vesztegzár (micsoda szép szó, szerintem évek óta nem használtam!) kb mint Olaszországban, hogy akkor mehetsz csak ki, ha életbevágó.
Reggel megtartottam az első távangol órámat tanítványom kisfiának, a férjem meg utolsó erejével elment a sulijába, hogy elhozza a javítani való dogákat (#dedication)
Hazafelé bement a gyógyszertárba meg a boltba, ahol sokan voltak ugyan, de még nem volt pánik-apokalipszis hangulat.
Délután el akartunk menni a bioboltba, hogy vegyünk még néhány gyümölcsöt meg csomagolásmentes cuccot (próbálunk így is kitartani a zero waste életmód mellett.)
A boltba már nem lehetett bemenni, vagyis hát be lehetett, de csak bizonyos mennyiségű embernek, mint a menő kiállításokra. Ezt a várakozást pár perc után eluntuk.
Furcsa, de úgy tűnt, mindenki értesült valahogy az állítólagos kijárási tilalomról.
Út közben bementünk egy másik bioboltba, ahova betudtunk menni, vettünk gyümölcsöt, meg csokit (cukorbeteg vészhelyzetek) meg egy üveg (leárazott) bort, mert legyen már valami jó is ebben 😀
Közben egyébként éleződnek a drámák, hiszen az embernek el kell dönteni, kivel akarja tölteni az elkövetkezendő napokat, és ez nem mindig egyszerű (szülők vs barát/barátnő…)
Jó dolog az egészben, hogy felhívtunk barátokat, családtagokat, és úgy érzem, jobban odafigyelünk másokra.
Szerveződnek az online társasjáték partik 🙂
Délután sietve elvittük kiüríteni a komposztunk, mert már eléggé tele volt, és ha nem lehet kimenni, hát… komplikált lett volna az élet.
Kijátszottunk egy videójátékot, ami nagyon jól indult, de a vége igen csak ellaposodott.
Nyolckor megvolt elnökünk beszéde. Megtudtuk, hogy HÁBORÚ VAN ( a vírus ellen). (Ezt elmondta vagy 3x) Ettől eltekintve szerintem nem volt rossz beszéd.
Ha jól értelmeztük, nem lesz szigorúbb a kijárási tilalom, meg igazából semmi sem változott annyira, szóval mégsem lehet hinni a belsős informátoroknak…
Egyelőre ennyi. Vigyázzatok magatokra 

#virusnaplo március 18, szerda

(Ez a kilátás az ablakból a szürke és kihalt utcára )

Tegnap elég sűrű volt a nap, mert tanítottam online 4 órát, szóval elvoltam, meg amúgy is marha gyorsan pörög az idő, bár nem tudom hova. Kifundáltam, hogy holnap megpróbálok elmenni gyógyszertárba, legalább levegőzök egyet. Írni kell majd egy igazolást, hogy a becsületemre esküszöm, hogy vásárolni megyek, nem csak úgy lófrálok bele a világba.
x Ma elkezdtem fancy új önéletrajzokat csinálni, nem mintha lenne bármi értelme most bárhová is küldözgetni, de majd egyszer csak lesz, és akkor nem kell ezzel foglalkozni.
x A férjem megtartotta az osztályozó értekezletet telefonon, most meg próbál órát felvenni videóra.
x Ebéd előtt rávettem, hogy jógázzon velem, ezzel valami nagy achievementet unlockoltam, azt hiszem. Szegénykém körülbelül annyira hajlékony… hogy semennyire.
“De hát hogy várhatja el tőlem, hogy én ilyeneket meg tudjak csinálni?” Kérdezi felháborodva az online jógaoktatótól. “Én entellektüel vagyok!”
Mondtam, hogy én is, és mégis meg tudom csinálni, mire azt mondta, hogy de te istennő vagy. Fair enough.
x Találtam egyszerű vintage / pin-up haj tutorialeket youtubeon, úgyhogy rá is aplikáltam a fejemre, sőt még rúzst is tettem fel, szóval olyan csinin porszívóztam, ahogy még soha senki 😀 #servinglookscleaningflats

#virusnaplo Március 19, csütörtök

(A képen egy önkéntes magányba vonult nárcisz látható.)

Tegnap este már alig vártam, hogy írhassak ma, kitaláltam ugyanis magamnak egy nagyon jó elfoglaltságot. (Ezen biztos nem lepődtök meg, azt hiszem, már kiismertetek annyira, hogy remekül el tudom szórakoztatni magam. Ez gyerekkorom óta gondosan fejlesztett szuperképességem.)
Elkezdtem olvasni ugyanis egy könyvet. Na jó, a történet nem itt kezdődik, hanem ott, hogy letakarítottam az eddig lomtárnak használt (barátnőnktől költözés után örökölt) karosszéket, és így az olvasásra kiváló alkalmatossággá vált.
Megvettem még tavaly Háy Jánostól a Kik vagytok ti? című könyvet, ami egy 700 oldalas kis csoda, ami magyar szerzők életéről szól. (Most abba ne menjünk bele, hogy csak két női szerző van a közel 30-ban.) Jó vagyok nagy könyvek megvételében, de általában nem kezdek beléjük, mert hűség gondjaim vannak. Kitaláltam viszont, hogy mivel, hogy s hogy nem, van időm minden esete elolvasok belőle egy fejezetet (36 van), és hátha mire a végére érek, a kijárási tilalomnak is vége. Olyan karantén kalendáirum féle.
Tegnap csaltam kicsit, mert elolvastam a bevezetőt és az első szerzőt is. A bevezető nagyon szíven talált, idézek is belőle. A magukat hontalannak érző magyarok épp az Úrnál vannak, hazát keresve.
“Menjetek vissza, találtok ott egy csomó könyvet, ne a fellegajtót nyitogassátok, mert utálom a huzatot, hanem azokat, s amit ott találtok, az lesz a hazátok.”
Nagyon jó bevezető idézhetném az egészet, de a lényeg az, hogy én is így érzem, hogy a magyar irodalom, kultúra az igazi hazám. (Inkább mint a szigorúan földrajzi, konkrét hely.)
“Hölgyeim és uraim, ez az ország a mi hazánk, ez a fesztivál a mi fesztiválunk. Olyan hely, ahol meg vagyunk szólítva, és meg vagyunk érintve, és nem négyévente a szavazatunkért, hanem azért, hogy tényleg jobban tudjunk élni.”
Az első író Bornemissza Péter volt. Érdekes az elején Buda török elfoglalásáról olvasni. ” E hadakozások (Fráter György vs Ferdinánd hívek aztán meg ugye a török) eredményeképpen a budai részeken alig-alig maradt életben valaki. Ráadásul olyan év volt ez, amikor napfogyatkozás és földrengés is rémítette a lakosságot, világvége hangulat volt, s persze azoknak, akik kardélre kerültek, valóban megérkezett a világvége, s azóta nem is tudják, hogy dehogy, a világ kereke, mint annyiszor, most is továbbpördült.”
Ez különösen relevánsnak tűnik. Belegondolhatunk abba, hogy régen nem volt tv meg közösségi média, hogy szóljon, hogy hé, napfogyatkozás lesz… Jobb volt nekik így? Nem tudom.
Ma semmi nagyon glamorouset nem csináltam, de kimentem egy órát “futni”, azaz sétálni, és nagyon jó volt, mert hétfő óta nem jártam kint. Nyomtattam magamnak igazolást, hogy egészségügyi mozgásba bocsátkoztam, és nem kóricálok túl messzire otthonról. Nem találkoztam sok emberrel, de éreztem a virágok illatát, és ez nagyon jól esett.Nem is akaródzott hazamennem, mert most pár napig megint nem megyek majd le.
Napom fénypontja az volt, hogy G kérvényezte, hogy jógázzunk. Továbbra sem egy hajlékony perec a lelkem, de a szándék megvan.
Ma viszont elkezdek az egyik novellámból képregény scriptet írni, ilyet még sosem csináltam, de ha nem most, akkor mikor?

I’m a magical girl! Avagy juhé, találtam egy csomag Sailor Moonos tetkót. Okos ötlet volt a kezemre tenni, amit mostanság állandóan mosok? Valószínűleg nem, de nem baj, az életben minden mulandó… a lemosható tetkó meg főleg.
Ma elég chill nap volt, G elment élelmiszerbeszerző körútra. (Még) nincs Mad Max, de a boltba csak 10-en lehetnek egyszerre.
Reggel emailen küldött házikat javítottam, meg örvendeztem, hogy újabb helyen jelent meg a Békanász a hűs havon című versem.
Megcsináltam a novellámból készülő képregény első oldalának scriptjét.
Szépen sütött a nap, szóval kimostunk mindent, amit amúgy ritkán szoktunk. Shakespeare Viharát hallgatva lesikáltam a konyhapultot, sőt még a vízforralót is vízkőtlenítettem, amit hetek óta tervezek.
Délután G. órát vett fel, szóval én a másik szobában olvastam, a héten először nyugalomban, nem sietve. Az Y, the last man harmadik kötetét tolom franciául. Humoromnál vagyok, ugyanis a sztori lényege, hogy valami furcsa betegség következtében a Földön az összes férfi meghal kivéve egyet. Érdekes látni, hogyan képzeli el az író a férfiak nélküli világot. (Spoiler: ez sem egy utópia)
Csináltunk citromos kekszet. Eredetileg alpakka illetve pingvin alakúra akartuk szaggatni őket, de miután a tészta jól beleragadt szegény pingvinbe, rá kellett jönnöm, ez nem erre van kitalálva.
Ma még fordítok egy új részt a kissé apokaliptikus, járványos novellámból, meg a podcastom is fel kéne venni, de olyan elfoglalt vagyok az önkéntes szobafogság alatt…

Tegnap is olvastam egy részt a Kik vagytok ti?-ből. Most Balassi volt a soros. Engem traumatizált a felsős ofőm / irodalom tanárom azzal, hogy meg kellett tanulni az Egy katonaéneket. Most elolvastam újra, több élvezetet nyújt, mint 12 évesen. Milyen szép ez a sor: “Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok.”

Azon is elgondolkodám, hogy Balassi felvidéki arisztokrata gyermek volt, így a magyar mellett szlovákul is megtanult dajkájától, ezzel együtt jött a lengyel (elviekben a két nyelv akkor még jobban hasonlított egymásra) és a többi szláv nyelv, például a horvát (Balassi nagyapja horvát bán volt.) Nyilván meg kellett tanulni németül, mert az volt a végvárak másik hivatalos nyelve, na meg latinul. Szóval amit mondani akarunk, hogy a mindig visszasírt régi Magyarország, bizony többnyelvű és multikulti volt. (Míg manapság az tűnik elvárásnak, hogy a magyar író csak magyarul írjon (és tudjon?)
Emellett azt is érdekes látni, hogy Bornemissza Padovában meg Wittenbergben tanult, Balassi Nürnbergben, jöttek-mentek ezek a fiatalok évszázadokkal az Erasmus előtt.

Jön a hétvége, süssetek sütit, olvassatok sokat és tárjátok ki az ablakot, ha süt a nap 🙂

Tudom, hogy titkon mind erre a képre vártatok 😀

😀
Erre ilyen későn posztolom, hogy majd senki se látja.
Ma is elrepült a nap, és a fele dolgot nem tudtam megcsinálni annak, amit terveztem…
Reggel jóga volt megint, aztán meg egy kis házi spa mint láthatjátok 

😀
Ma volt időnk játszani is egy kis Overcooked 2 a tévén, egy kis Wingspan (Fesztáv) élőben (jól elvert a férjem, mert közben online a barátaimmal is játszottam. Úgy kell nekem…)
Lefordítottam egy újabb adagot a járványos novellámból, felvettem a podcastom újabb adását (Radnóti meg József Attila versek vannak benne, hallgassátok 

:3)
Azt a szokást fedeztük fel ma este, hogy pontban nyolc órakor dudálni meg tapsolni kezdenek az emberek az egészségügyi dolgozók tiszteletére. Ez több napja megy már, de még nem igazán hallottuk. Baráti infók szerint a boltokban van rendesen kaja, és nem tolongnak az emberek. Ma borús idő volt, szóval az utcán sem korzózott senki.

Tegnap Csokonayról olvastam, de méltatlanul rövid volt a fejezet, nem is ébresztett túl sok gondolatot a fejemben csak azt, hogy tizedikben az egyik barátnőm kapott egy szerelmes levelet, amiben a Tartózkodó Kérelem állt. SOHA nem tudtuk meg, hogy ki küldte… Volt ugyan egy erős tippünk, de aztán jóban lettem a fiúval, megkérdeztem, hogy ő volt-e, és azt mondta, nem. (Bár épp le is tagadhatta.) WHAT A MYSTERY! Ma Berzsenyi a soros és a fejezet cím az, hogy “Rovátkolt barom.” Alig várom!