Novella: Családi Legendárium

Novella: Családi Legendárium

A “Családi Legendáriumot” még pár éve a Könyvmoly Képző kiadó Leírás kurzusára írtam. A lenti kép (Millais: Krisztus a szülei házában) általt ihletett novellát vártak. Később kicsit átírtam, és beküldtem a Gödöllői Irodalmi Díjra, ahol megosztott első helyezést nyertem vele. Olvassátok szeretettel.

Christ in the House of His Parents Sir. John Everett Millais
Christ in the House of His Parents
Sir. John Everett Millais

Családi Legendárium

– Unikornisok márpedig nincsenek – vetette oda Jónás, fel sem nézve a munkából. Dühödten gyalulta az előtte heverő deszkát, a forgácsok dühös szikrákként pattogtak az öccse felé. Kasszandra, Jónás felesége szomorúan csóválta a fejét, de vitatkozni nem mert. Hangtalanul tologatta tovább a vonalzót. Az asztalosműhely összezsugorodott a népes családtól, a levegő besűrűsödött a ki nem mondott gondolatoktól.

– Legyél kedvesebb az öcséddel, Jónás. Még csak gyerek. Neki a mesék még valóságosak – mondta Mária, miközben a fia vérző kezét szorongatta. A seb széle már világosbarnára száradt, de középen még mindig égővörösen szivárgott. Mária szédülni kezdett. A sérülések jól ismert fémes illatába valami nyugtalanítóan idegen szag vegyült, egy baljóslatú, sötét komponens, egy molekulányi jövő. A gyerek nem szólt semmit, szelíden nézett egyik rokonáról a másikra. Tekintete elidőzött a féltestvére összeráncolt szemöldökén és a ráncokon a szája körül, majd az anyja szempilláján remegő könnycseppre reppent. Az apja merev tekintettel a munkapultot nézte, a használattól megkopott kalapácsok, a foghíjas fűrészek és a rozsdás reszelők jobban lekötötték a figyelmét, mint a fia sérülése.

– Lehet, hogy felingerelte az egyik kost vagy tiltott helyeken kószált, és egy tüske megsebezte. Sok oka lehet, amiért a mesét választja az igazság helyett – mondta Kasszandra. Lánykorában híres szépség volt, de azok a napok már rég elzengtek, és az egykor arányosan teltkarcsú alakját megrongálták az évek. Babérzöld szeméért, azt meséli, egyszer még egy fiatal isten is megkívánta, és ígért neki napsugárból szőtt teheneket és amforákba töltött, manna ízű himnuszokat. A lány engedett neki, az istenség pedig megígérte, hogy hamarosan visszatér az ajándékokkal. Kasszandra azóta is csak várt, a szépsége pedig tragikus gyorsasággal elolvadt. Manapság a zsíros kötényű, gyros szagú asszonyság kétségbeesetten kapott az alkalmon, ha valakinek elmesélhette elvesztegetett szerelme történetét. Természetesen senki nem hitt neki. Egyedül a legkisebb fiúnak, férje féltestvérének mesélhette el újra meg újra. A gyermek ráhajtotta búzabarna fürtös fejét nagynénje sok robotálásról elfáradt térdeire, és magába itta a történetet, mint aszálysújtotta mező az első esőt.

– Te is tehetsz róla – súgta ingerülten Jónás a neje fülébe. A lehelete csukamájolajtól bűzlött. Kaszandrának el kellett fordítani a fejét, hogy férje ne lássa a fintorát. – Ha nem traktálnád a gyereket a légből kapott történeteiddel, akkor nem találna ki ilyen ostobaságot.

– A gyerekek ilyenek – mondta békülő hangon, önkéntelenül végsimítva a hasán.

– Te aztán tudod – sziszegte Jónás, miközben belevert egy szöget a deszkába.

Kasszandra felszisszent, majd az ajkához emelte az ujját. Egy hegyes szálka befúródott a bőre alá, szerencsére nem vérzett. A nő körbepillantott, de senki sem látta a fájdalmát. Senki nem próbált együttérezni vele, senki sem csókolta meg a sebét, mint a kisfiúnak. Saját maga vette hát cserepes ajkai közéa sérült ujjbegyét, majd ostobának érezve magát gyorsan a háta mögé dugva a kezét kisietett a szobából. Senki nem nézett utána. A szobájába ment, ahol az éjjeli szekrény felső fiókjában ragtapasz után kutatott. Kezéhez törleszkedett egy csomag szalaggal gondosan összekötött papír mind folyondáros női írással telehímzett, soha el nem küldött levél. Hűvösen az ujja alá gurult egy illatszeres tégely, Kasszandra tudta jól, hogy a kenőcs az alján már rég beszáradt. Végre rábukkant a sebtapaszra sok zizegő, ezüst gyógyszeres levél alatt. Csupa idegennevű keserű pirula, Morpheusz könnyei vegyianyagba zárva. Régen az álomisten maga járta a világot, hogy nyugalmat hozó homokot hintsen az álmatlanok szemhéjára, de manapság már az istenek halnak, s az ember él. Tovább és tovább. Az ágynak tisztaság illata volt, amikor Kasszandra leült a szélére, fáradtan nyikkant egyet. Az asszony benyúlt az ágy alá, kis keresés után előhúzott egy ütött-kopott utazótáskát. A szakadásokat különféle kifakult matricák takarták, leplezvén a sérüléseket. Kasszandra álmodozó tekintettel végigsimított a bőröndön, majd visszarúgta az ágy alá.

„Hamarosan” súgta szomorúan maga elé. Visszalépett a fiókhoz, a tenyerébe öntött pár pirulát, majd összeszorított szemmel sorra lenyelte őket. Visszatértekor némaság ült a műhelyen, az összes szem a munkaasztalra tapadt.

– Találkoztam az egyik barátommal tegnap – mondta Jónás megtörve a munka zajával teli csendet. Nem is igazán mondta, inkább csak úgy odavetette a szoba közepére. Abból lehetett csak látni, hogy fontos neki a dolog, ahogy visszahúzódott és várakozón figyelt, mint a macska.

A gyalu monoton surrogott tovább, Mária pedig percenként megcsókolta a gyermeke fahéjillatú haját.

– Szóval, találkoztam tegnap az egyik barátommal egy kávézóban – kezdte újra Jónás.

– Már az előbb is hallottuk – mondta az apja, fel sem nézve a munkából. – Ha akarsz valamit mondani, mondjad. Nem kell köntörfalazni.

Jónásnak megrándult az ajka, de nem mondott semmit. Mária bátorítóan rápillantott.

– Melyik barátoddal? – kérdezte, a hangja halovány, mint egy esküvői fátyol.

– A Misivel, aki az újságnál dolgozik.

– És mit mesélt a Misi? – kérdezte Mária, majd Jónás tekintetét követve a férjére nézett, aki elmélyülten gyalult tovább.

– Azt mondta, írni fog rólam! – mondta nyugodtan Jónás, de a keze remegett az izgalomtól.

–  Milyen kedves tőle! – mondta Mária, és megpuszilta a kisfia homlokát.

– Ugyan mit írna rólad? – kérdezte az apja. A hangja olyan volt, mint a ráspoly.

–  Az utazásomról, a kalandjaimról… a munkásságomról.

–  A munkásságodról. Hm – dünnyögte az apja.

–  Van, akit érdekelnek a tengeri kalandok és a messzi, bűnös városok – vonta meg a vállát Jónás, és a feleségére nézett, aki megtántorodott a tekintete alatt.

– Mit csináltok? – dugta be az ajtón a fejét János, a szomszédban lakó fiatal özvegyasszony fia.

– Ajándékot a fiamnak – mondta lágy hangon József.

– Mit kapsz, Jónás? – kérdezte a kisfiú, és az összevont szemöldökű férfi lábához törleszkedett. – Hajót, egy újabb kalandhoz? Azt ígérted, én is veled mehetek!

Kasszandra nehéz szempillái alól nézett a szomszédfiúra, és annak fekete gyapjúsűrű hajára. Nem tudta megállni, kinyúlt és megsimította János fejét. A tincsek pont olyan puhán kunkorodtak az ujja alatt, mint a férjéé, amikor még fiatal volt és hagyta, hogy simogassa.

Jónás egy vádló pillantást lövelt a felesége felé, majd János felé fordult.

– Nem, nekem lesz, fiú, az öcsémnek – mondta, s bár a szeme lángolt, mint az égő olaj, a hangja kedvesebb volt, mitn eddig bármikor.

– Útravaló lesz a családjától. Mindannyian belemossuk a könnyeinket, belereszeljük az emlékeinket, belemeséljünk magunkat – mondta Mária.

– Mint a hiúságba pácolt faló, amit Trója kapujába toltak a görögök – motyogta maga elé Kasszandra. – Az ostobák meg nem láttak át rajtuk! Nem hallgattak az okos szóra, csak csillogott a szemük, mint szerelmes csitrinek az udvarló ígérte ajándéktól.

– Emlékmű lesz ez, fejfa a maga mögött hagyott gyerekkornak, ha majd a felnőttek útjára lép. Sietünk, ma még a mesék tejét szürcsöli, de ma holnap elhagy minket – mondta József, és izzadt tenyerével végigsimított a születő művet. – Mindjárt kész! – Testének sós nedve beleívodott a fa húsába, egy csepp izzadtság többet mesél, mint száz könny, és Józsefnek lett volna miért sírnia. Régen, a királyság ragyogó idejében, tanácsosi rangra emelkedett, a legszebb kurtizánok törleszkedtek hozzá. Egyikünk, az eperajkú Salome hozta el a végzetét, próféták levágott feje helyett egy frissen öblített lepedőbe csomagolt gyermek képében. Jónás Józseffel maradt, nyomában húzva a balszerencsét. A királyság napjai leperegtek, és a demokrácia hazug egyenlősége mindent elvett Józseftől.

– Nekem bezzeg nem adtál semmit! – csapta le a kesztyűjét Jónás. – Unom ezt az egészet, úgysem leszek soha elég jó neked. Csak mert anyám egy kurva volt. – A szomszédfiúra pillantott. ‑ Pont ezért nincs jogod ítélkezni.

– Jónás – mondta Mária halkan.

– Elhagytál bennünket mielőtt bármibe belefoghattunk volna. – csóválta a fejét József. Most nézett először az idősebb fia szemébe. Ugyanaz a vakmerő tekintet, ugyanaz a haj, akár csak egy fekete bárány irhája.

A kisfiú csendesen nézte a családját. A tenyere rég nem vérzett már, begyógyították az aggodó anyai könnyek. Senki nem figyelt rá, mindenki a saját igazát hajtogatta. Észrevétlenül felállt, és a hátsó ajtón kiment a nyáj közé. Ha bárki utánanézett volna, láthatta volna a dombtetőn feltűnő kecses, ezüstszőrű állatot. A homlokán hosszú szarv karistolta a levegőt, átfúrva a világ illúzióit.

Kopp. Kopp. Két súlyos koppanás, mint egy végzetes kéz az ajtón vagy mint egy test, mikor a padlóra zuhan. József szélesen gesztikulálva mondja az igazát, míg Jónás a sértett gyerek éles hangján vág vissza, a szomszéd kisfiú még mindig a lábába csimpaszkodik. Mária egyik férfiról a másikra néz, a maga halk szavával próbálja békítgetni őket, de azok a vita hevében rá sem néznek. Kasszandra elindul az ajtó felé, lassan, mint egy alvajáró sétál el a vitatkozók mellett. Egy utolsó pillantást vet a munkapulton heverő félkész keresztre, amire a családi legendárium történeteit faragták. Szegény fiú, nehéz teher lesz neki. Kasszandra ráfekteti a tenyerét a nyirkos rézkilincsre, és résnyire nyitja az ajtót. A fény olyan sűrűn hömpölyög be, mint az akácfák mézes illata. Egy nosztalgiába burkolt alak áll a küszöb túloldalán. Az arca ugyanúgy ragyog, mint Kasszandra emlékeiben.

‑ Hát mégis eljöttél értem! – sóhajtja az asszony könnyekkel a szemében. A férfi csak bólint, és kinyújtatja a kezét Kasszandra felé, aki engedelmesen követi. A nagy izgalomban még a bőröndjéről is megfeledkezik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.