Írók egymás között 2. Az írói /ál/név

Nomen est omen, avagy mit árul el az írói neved?

Azt előre szeretném leszögezni, hogy a cikkben elhangzottak az én véleményem és az én indoklásom arra, hogy miért írok a saját nevemen. Ez egy puszta okfejtés, egy nézőpont, nem ítélet és nem elmarasztalás, mert én szentül hiszek abban, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia.

Még tavaly meginterjúvolt cassy Blacksmith (ezt itt olvashatjátok, és ő  is kérdezett az írói név választásról. Az egyszerűség kedvéért bemásolom a válaszom, aztán kicsit kifejtek minden pontot.

Nem gondolkodtál, hogy álnevet válassz magadnak? Egy angolul publikáló szerzőnek ez nem jelenthet előnyt?

Igazából ez sosem fordult meg a fejemben. Szeretem a nevem, és szerintem elég különleges is. Esküvő után tervezem felvenni a barátom nevét (egyszerűbb kimondani és francia kompatibilisebb), de írni akkor is Sütőként fogok. Majd hozzászoknak. 🙂 Minket alsóban azzal szívattak, hogy meg kell tanulni leírni, hogy Jean-Jacques Rousseau, ehhez képest az én nevem igazán egyszerű eset. 🙂

Illetve hát te is írtál már az én-márkáról, ami szerintem is nagyon fontos. Bízom abban, hogy ha mondjuk egy volt évfolyamtársam besétál a Libribe, és meglát egy regényt Sütő Fanni névvel, akkor már csak kíváncsiságból is leveszi a polcról. Ez a lehetőség elveszik, ha Fanny Bakerként publikálok.

Egy esetben írnék csak álnéven, ha egyszer rávenne a lélek, hogy valami olcsó, kommersz erotikát írjak pusztán anyagi okokból. (Sajnos úgy tűnik, ebben van a sok pénz.) Ehhez már ki is találtam egy remek álnevet, Loli Poppins.  😀 (Ebből, mondjuk nem hiszem, hogy valaha is lesz valami… Bár sose lehet tudni.)

  1. A nevem

Szeretem a nevemet, bár oviban azért megkaptam, hogy “Sütő Fanni vagy, beleraklak a sütőbe” illetve, amikor kanadai-magyar évfolyam társam rájött a nevemre, fél órán keresztel rötyögött, hogy “ha-ha you are a funny oven!” Én is halálra röhögtem magam. Mint mellékelt ábra mutatja, az angol nyelvű ismerőseim többnyire azt a nagyon eredeti poént sütik el, hogy “Fanni, you are so funny!” Tényleg, soha nem hallottam még életemben, és legalább annyira szellemes, mint a “hungry Hungarians.” Teszem hozzá, hogy még mindig szerencse, hogy ezzel humorizálnak, ugyanis a “Fanny” főleg régies brit angolban egy bizonyos női testrészt jelent… Íme még egy ok, hogy kora kamaszkori eltévelyedéstől eltekintve miért nem írom ipszilonnal a nevem.

Én hiszek a névben rejlő mágiában, és azt hiszem engem nagyon jó kombinációval áldott meg a sors. A vezetéknevem felidézheti Sütő Andrást, erdélyi magyar írót, míg a keresztnevemet azért választotta anyukám, mert kedvenc költőjének, Radnóti Miklósnak Fanni volt a múzsája. Nevem tehát egy író és egy múzsa nevének összefonódása, úgy hiszem, ez elég jó ómen.

  1. De mit kezdenek a külföldiek a fránya ékezetes betűkkel?

Remek kérdés, főleg, hogy a laptopomon a c betű mellett pont az ü-nek és az ő-nek kellett bemondani az unalmast, így a saját nevemet is copy pastelnem kell…

Tudom, hogy sokan azért választanak külföldi csengésű nevet, mert abban reménykednek, hogy egy nap a külföldi piac is megnyílik előttük, és nem szeretnék, hogy a finnyás nyugat fenn akadjon a különleges nevükön. Ez lehet, hogy tényleg logikus döntés volt pár évtizeddel ezelőtt, de azóta a világ pördült egy párat a tengelye körül, és bizony a nyugat erősen multikulturalizálódott. Angliában sem mindenki Smith meg Jones, és  a francia gyerekeim közül egyet sem hívnak Jacques-nak vagy Jeannak, és bizony találkoztam olyan nevekkel, hogy meg kellett kérnem őket, hogy mutassák meg a helyes kiejtést. Ezen már senki nem vonja fel a szemöldökét. Ez most nem érték ítélet vagy ilyesmi, ez helyzet jelentés. Amikor pedig rám szóltak, hogy Madame, hát megint hogy tetszett már kiejteni a nevem! Akkor szépen bocsánatot kértem, újrapróbálkoztam, majd közöltem velük, hogy isten igazából az én nevem se ejti ki jól senki. / Franciaországban Madame “Szutoo” néven futok, ami kellemesen japános hangzású./ Erre megkérdezték, hogy kell rendesen mondani, elmondtam nekik, némiképp meglepődtek, de azóta igyekeznek így mondani. Sőt amikor néha napján felírják a táblára, hogy mennyire csodálatos vagyok ( 😀 bizony az ékezeteket is szépen kiteszik. Szóval névválasztásnal tényleg nem kell stresszelni a külföldiek véleménye miatt.

Annál is inkább mert, mint említettem a hanyatló nyugaton sokkal heterogénebb a lakosság. Tetszik, nem tetszik, ez van. Azért beszélek egyébként ennyit a külföldi kiadásról, mert ez nekem nagy álmom, és évek óta keményen dolgozom azon, hogy ez az álom valóra válhasson, ezért tudok egyet s mást az angol nyelvű piacról. A hazai vonatkozásra is kitérek hamarost.

Szóval az angol kiadók felismerték, hogy nem bizony nem csak fehér,/angol anyanyelvű/ heteroszexuális, ciszgender emberkékből áll a világ lakossága, és esetleg érdekes lehet az o történeteiket is meghallgatni. Míg otthon azon izgulunk, hogy angolnak hangzó névvel a könyveinkhez csalogassuk az olvasókat, és igyekezzünk megfelelni a fejünkben él nyugat képnek, ok épp azon munkálkodnak, hogy színes és változatos hangokat halljanak. És bizony mi ennek részese lehetünk magyarként. A magyarok tömeges külföldre vándorlása viszonylag újkeletű esemény, és amíg számos fekete-brit vagy ázsiai-amerikai író akad, és az olvasók valamennyire ismerik az o történeteiket, addig a Közép-Kelet-Európaiak élete még mindig megőrizte rejtelmességét, és akár “egzotikus”nak is hathat egy angolnak, akit mondjuk egy kínai újév ünnepség London közepén már meg sem lep. Nyugodtan felvállalhatjuk irodalmi örökségünk, hátterünk, és mutathatunk vele a világnak valami újat. Én igyekszem a magyar hiedelemvilágot és hagyományokat az angol nyelvű munkáimba (is beépíteni. /Lásd pl. itt /

Én tehát ezért sem gondolkodtam el angol név választásán. Nem beszélve arról, hogy néha szembe jön egy-két író, aki művésznevét a neve szószerinti fordításából kapta, ezáltal olyan “angol” vezetékneveket létrehozva, amit viszont angol nyelv területen kevéssé használnak, így a kissé avatottabb szemű olvasó rögtön rájön, hogy milyen jellegű próbálkozásról van itt szó. Nem feltétlen rossz ez sem ám, csak olyan kicsit mint amikor az ember szeretné befesteni a haját, és valami egészen valószinűtlen árnyalatot kap. Attól még lehet nagyon csinos, de aki ránéz tudni fogja, hogy ez nem az eredeti hajszine.

Azt is tökéletesen megértem, ha valaki esetleg a munkája miatt úgy dönt, nem szeretné, hogy a nem beavatottak megtudják, hogy nem csak a tiszteletreméltó polgári foglalkozásukkal keresik a kenyerüket, hanem olyan elvetemült dolgokkal is foglalkoznak, mint a regényírás. Akkor is célszerű lehet olyan nevet választani, ami természetesnek hat és esetleg valamennyire belevág az írásunk témájába. Ott van például a szellemes és szórakoztató magyar urban fantasyjérl elhíresült Gaura Ágnes. Utolsóként hozzáteszem, hogy vannak olyan írók, akik itthon “tabutémának” számító dolgokról írnak, például LMBT kapcsolatok, etc., akik hasonlóan magánéletei okból nem írnak a saját nevükön. Szerintem mindenkinek úgy kell választania, hogy aztán jól érezze magát az írói szerepében/ írói nevével.

             3. Én-márka

Nem vagyok egy nagy marketing guru, és a gátlástalan önreklámtól én inkább csömört kapok, mint vásárlási kedvet, de abban egyet kell értenünk, hogy a név nagyon sokat számít. Ha azt mondom “Burger King” de akár azt, hogy “Stephen King” mindenkinek rögtön beugrik valami, élmény, asszociációk, stb. Én 2010 óta publikálok Sütő Fanni néven / nem teljes megjelenés lista itt/ és nem vezetne sok jóra, ha most hirtelen megváltoztatnám. Már a gimis osztálytársaim is nagyon jól tudták, hogy írok, és azóta is említettem pár embernek. Szóval ha egyszer megjelenik egy könyvem, és mondjuk szembe jön velük a Libri polcain, akkor hátha eszükbe jutok, és kíváncsiak lesznek arra, hogy mit alkotott az ismerősük.

Pontosan egy hét múlva férjhez megyek /yuppie/ és úgy döntöttem, felveszem a férjem nevét. Főleg azért, mert már belefáradtam abba, hogy én is feltrancsírozom a nevem minden alkalommal, amikor bemutatkozom, na meg azért is, hogy ugyanaz legyen a nevem, mint majd a gyerekeimnek. A leendő férjem amúgy abszolút nem a patriarchális típus, nem akarta a nevével annexálni az enyémet, inkább én ragaszkodtam a dologhoz. Viszont az fel sem merült bennem, hogy ezentúl az új nevemmel írok. Az életem az egy dolog, a művészetem meg egy másik.

Azt hiszem, hirtelen ennyit tudtam mondani a dologról. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is, szóljatok hozzá bátran :3

Gabi posztját itt

Kláriét pedig itt találjátok

Hogy mi is ez a blogsorozat pontosan? Itt a válasz.

Következő témánk: mitől/mikortól író az író?

One thought on “Írók egymás között 2. Az írói /ál/név”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..