Könyvajánlók Kül-külvárosból: Shaun Tan

Egy véletlen könyvesbolti újratalálkozás után annyira beleszerettem Shaun Tan művészetébe, hogy az összes megjelent művét felvásároltam használtan. (Ehhez a Bibliot használtam, akik sokkal korrektebbek, mint az Amazon, szóval ha támogatni szeretnéd a független könyvesboltokat, őket ajánlom.) Mivel én teljesen oda meg vissza vagyok érte, ezért úgy döntöttem konstruktív formába öltöm a gondolataimat, és elétek tárom őket, hogy ti is megismerhessétek Shaun Tan művészetét. Persze minden alkalmat megragadok, hogy kampányolják a magyarországi megjelenése mellett, és titkos elmekontrol technikáimmal rávegyem a kiadókat, hogy engem tegyenek meg fordítónak. De ezt már úgyis biztos tudjátok.

Mostanában amúgy is rám tört a bölcsészkedhetnék, amit részben Hegyi Pál Lovecraft Laughing c. tanulmányának megírása élesztett fel bennem újra. Ezért időnként lehetséges, hogy felbukkannak majd itt a blogon könyvajánlók. Terveim szerint főleg olyan könyvekről fogok beszélni, amiket az angol gyerekirodalom mesterképzésem alatt (University of Roehampton, London, 2014-2015) ismertem meg. Ezek itthon többnyire kevéssé ismert művek, amikben pedig van bőségesen irodalmi érték.

Vágjunk is bele Shaun Tan ismertetésébe. Őt is mesterképzésen fedeztem fel. Az egyik tanárunk (későbbi témavezetőm) a képeskönyvekre (is) szakosodott, így természetes volt, hogy minden témánál előkerült, a hagyományos „csupa szöveg” könyvek mellett, egy-egy képeskönyv is. A képeskönyveknek is több fajtája létezik, attól függően, hogy a képek mennyire mély viszonyban vannak a szöveggel. Teljesen más egy „csupa szöveg” illusztrált változata, hiszen itt a vizuális anyag nem szerves része a narratívának, míg bizonyos könyveknél, például sok Tan mű esetében, a kettő elválaszthatatlan egymástól, például a képek olyan többlet információt tartalmaznak, melyek nélkül a szöveg vagy értelmezhetetlen vagy erősen veszít az értékéből. Természetesen ez műről műre változik.

Amikor először találkoztam Tan munkásságával, nem annyira érintett meg. Jópofa szerzőnek tűnt, és tetszettek a meseszerű illusztrációi, amik az általam annyira kedvelt Dixit kártyák világát idézik. A Rules of Summert a Carniege / Kate Greenaway Medal könyvklubban ismertem meg, és rögtön elvarázsolt a képek csodálatos világa. Tan mesterien kombinálja a (kül)városi lét díszleteinek realitását váratlan, szürreális elemekkel, amitől ismeretlenül ismerős lesz ez a táj. Én pontosan az ilyen jellegű mágikus realizmust / urban fantasyt szeretem, ami a mi világunkat veszi alapul, de ahol valós esélye van annak, hogy a szemünk sarkából megpillantunk valami nem oda valót, valami csodálatosat (Erről az élményről szól a The Lost Thing /Talált tárgy/ című története is. A könyvből készült rövidfilm, melynek trailerét a címre kattintva megnézheted, 2011-ben legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjjal jutalmazták.) Így sikerül elhitetnie velem, hogy talán a valóságban is léteznek ilyen apró csodák, és az életben lehet valami varázslatos. Jómagam is ilyesmi történeteket szeretek írni.

A Rules of Summert /A nyár szabályai/ egyébként még a Tan-mániám kiújulása előtt megvettem, mert a magántanítványaimmal szeretek képeskönyveket használni, a részletgazdag képek pedig remek gyakorlóterep a leírásoknak. (Nem beszélve arról, hogy a héten rádöbbentem, hogy a First Conditional gyakoroltatására egyszerűen tökéletes, de ez csak ilyen angoltanár fecsegés.) Egyik nyáron kitaláltam azt a remek projektet, (mert projekt kitalálásban verhetetlen vagyok), hogy a nyár minden szabályához írok egy novellát. Naná, hogy csak az elsőig jutottam el 😀 Ha kíváncsiak vagytok rá, a Porcelánszív oldalán megjelent, itt olvashatjátok.

Februárban aztán újra találkoztam Shaun Tan nevével, a lélegzetelállítóan gyönyörű Tales from the Inner City /Belsővárosi mesék/ borítóján. A szuburbia diszkrét bájából most a város szívébe csöppenünk, ahol az ember és állat együttélésének örömeit és bánatait fedezzük fel. A történetek egyszerre szívfájdítóan hétköznapiak és lenyűgözően különlegesek, átlengi őket a realitás/szürrealitásnak azon elegye, amit már fentebb is említettem. Nagyon sok történet szól arról, hogy az emberek milyen önzően és igazságtalanul bánnak az állatokkal. Ez néha rövid és szívbemarkoló (pl. Az orrszarvú), néha humoros (Pl. Medvék és ügyvédek), de ha az olvasóba szorult némi önreflexió, bizony pironkodik egyet ember léte miatt.

Álljon itt saját fordításban a Csiga című szösszenet. (Semmilyen formában nem vagyok jogtulajdonosa a történetnek, maximum amennyiben a fordítás a sajátom,és annak reményében teszem itt közzé, hogy mások is megkedvelik Shaun Tan munkásságát, és esetleg Magyarországra is begyűrűzik.)

Shaun Tan: Snails from Tales from the Inner City

Az emberek szemérmetlennek és botrányosnak hívták őket. A politikus tűrhetetlennek. A vallási vezetők egyenesen szentségtelennek. Még a természettudósok is természetellenesnek nyilvánították őket. Mégis csak jöttek és jöttek, mint a hűvös szellő, ami átjárja a fülledt, nyugtalan éjszakákat, ezek az óriási csigák, kitapogatván egymást a félreeső ösvényeken, a nagyvárosok kereszteződéseiben, egymásnak esve, szerelmeskedve, akkor, és ott. Minden megbotránkozó kiáltásra kecsesen és büszkén feleltek a világ leglassúbb lassútáncával ott a sötétben. Eltelt száz év, és ki emlékszik már mire fel volt az a nagy felhajtás? Ki tudná ma elképzelni a városaink e gyönyörű lények nélkül? Mélységesen szomorúak lennénk, ha egyszer itthagynának minket, a saját kicsiny gondolatainkkal a szerelemről.

(Shaun Tan: Tales from the Inner city- saját fordítás)

 

A Tales egy novellagyűjtemény, melyben a történetek annyiban kapcsolódnak egymáshoz, hogy mind az állatokkal való kapcsolatról szól, és mindnek helyszíne valószínűleg ugyanaz az elképzelt város. Sok történeten mosolyogtam, néhányon sírtam is, de mind tanított nekem valamit arról, hogy mit jelent embernek lenni.

A Tales from outer Suburbia /Kül-külvárosi mesék/ egy korábbi novelláskötet, és hasonló rendezői elven működik, mint a Belsővárosi mesék. A külvárosi lét apró mozzanatait bemutató gyűjtemény ez, amelyben olyan kérdésekre keressük a választ, mint például: Honnan tudta mindig az üres házhelyen élő vízi bölény a helyes választ minden nagy kérdésre? Mi lesz az elfeledett versek sorsa? Mi van a térkép szélén túl?

Néhány novellában megjelenik az immigráció/emmigráció kérdése is, ami nagyon közel áll a szívemhez főleg, amikor érzéssel, és minden nyilvánvaló propaganda nélkül mutatják be. A szülőföld elhagyása, és egy új országban való letelepedés bizony nem egyszerű, és akkor is lehet traumatikus élmény, ha az ember nem háború vagy éhínség elől menekül. Nagyon finoman beszél erről a témakörről a gyűjtemény „No other country” vagy „Broken Toys” novellája, de a különböző szokásokról, és kulturális másságról beszél a maga nagyon szerethető módján az Eric is.

A 2006-os The Arrival /Érkezés/, ami igazán meghozta Tannak a nemzetközi áttörést is ezzel a témával foglalkozik. Ez egy olyan graphic novel, amiben egyetlen szó sincs, mindent a képek mesélnek el. Olvasás közben mégis szinte hallottam a neszeket, és láttam megelevenedni a mozdulatokat. Ez a szavak nélküli kommunikáció tökéletesen visszaadja azt az élményt, amikor valaki idegen országba érkezik, nem beszéli (még) a nyelvet, és kézzel-lábbal kalimpálva igyekszik kifejezni magát. A történet gyönyörű és szívbemarkoló, ha tehetitek most azonnal rendeljétek meg Biblioról vagy Bookdepositoryról, ahogy mondtam, nyelvtudás sem szükséges hozzá. Gyerekekkel is érdemes együtt olvasni, nagyon sok komoly témáról lehet a segítségével beszélgetni. Számomra az irodalom és a könyvek elsődleges szerepe a világra ablak nyitás, mások életének megismerése, és ezáltal az empátia fejlesztése. Kiutalnék ebből a könyvből egy példányt értő olvasásra a Nyugat lakosságának nagy részének.

Shaun Tan ausztrál állampolgár, de ázsiai származású, így azt gondolom, ezen történetek jó része saját vagy családja élményein  (is) alapul.

A migráció sok emberben félelmet kelt manapság, így belegondolhatunk mekkora rettegést okozott az őslakosoknak a gyarmatosító hadak érkezése. Erről szól a The Rabbits /Nyulak/ című rövidebb történet, John Marsden írta Tan „csak” illusztrálta, de az illusztrációk szürreális és szorongató hangulata tökéletesen alátámasztja a szinte népmesei egyszerűségű szöveget.

A The Red Tree (A vörös fa) hasonlóan rövid történet, ez már teljes egészében Shaun Tan munkája. Történeti szempontból ez varázsolt el legkevésbé, nekem túl egyszerű, nincs meg benne az a szokásos váratlan vagy szürreális fordulat, amit Tantól megszoktam. Hozzá kell viszont tenni, hogy ez az egyik legkorábbi műve (2000), és a történet a depresszióról szól, és erőt adhat azoknak, akiknek ez az állapot nem ismeretlen.

Én amúgy az utóbbi két történetet illetve a The Lost Thinget egy kötetben olvastam (Lost and Found) és szerintem jobban megéri így beszerezni őket.

Legutoljára a Cicada /Kabóca/ című könyvét vettem a kezembe, ami egy szürke irodaházban dolgozó kis kabócáról szól. Nagyon-nagyon rövid történet, leültem az ágyra, kinyitottam a könyvet, és mire a férjem beért a szobába, már ki is olvastam 😀 A rövidség viszont nem vesz el egyáltalán az értékéből, az illusztrációk gyönyörűek, és ez tényleg egy olyan mese, ami szabályosan fizikai elégedettséggel tölti el az embert. (Legalábbis engem.) Komolyan, olyan mint egy jól elkészített fogás vagy egy frissen gőzölgő kávé.

Tudni kell, hogy én pályám elején elég sokat dolgoztam szürke irodaházakban, ügyfélszolgálatos munkatársként, és nagyon sokszor nagyon nehéz volt. Amikor naivan és lelkesedéssel telin megpróbálod a legjobbat nyújtani, és soha senki nem köszöni meg, csak veszekednek meg lenéznek, hogy ilyen „aljamunkát” végzel, hát az nem a legfelemelőbb. Tanárként jobb a helyzet, de itt is vannak olyan napok, amikor kioktattak, semmibe vettek etc. (Full disclosure: ezek az esetek nem voltak OLYAN gyakoriak, el tudom képzelni, hogy a mekiben dolgozók, vagy pincérnők, stb. sokkal többször kapnak ilyeneket. Nem a mennyiség számít, ha bántják az embert, akkor is, ha csak egyszer fordult elő, az velünk marad.) Ilyenkor mindig a Sandman első kötetének Bettie-jére gondolok, aki bár a külvilág számára pincérnőnek látszik, igazából író, és ez a tudat segíti át a minden napokon. Bettie karaktere bár a Sandmanben epizódszereplő volt, végigkísért sok nehéz napon, és azt hiszem, a kis kabócával is hasonló lesz a helyzet. Egy szó mint száz, ha időnként lélekölő a munkád, olvasd el a Cicadát.

Rapunzel by Shaun Tan

Végül, de nem utolsó sorban ott van a gyönyörűséges The Singing Bones /Éneklő csontok/ című kötet, amelyben Tan Grimm mesékhez készült kisplasztikáit láthatjuk. Külön bónusz, hogy az előszót Neil Gaiman írta. Őszinte leszek, nem nagyon tudtam, mit veszek, amikor megrendeltem a kötetet, csak gondolkodás nélkül pakoltam a virtuális bevásárlókocsimba mindent, amit Shaun Tan írt vagy illusztrált, de ez a könyv volt talán a legnagyobb hatással rám írói szempontból. Aki kicsit is ismer, tudja, hogy nagyon szeretem a meséket és meseátiratokat, de eddig főleg a Disney változatokból ismert meséknél maradtam. (Tonnányi Haumpipőke, egy maroknyi Csipkerózsika és egy-két kósza Hófehérke.) Ez a kötet az idézeteivel, illusztrációival és a kötet végén található összefoglalókkal a Grimm-mesék egészen új világát tárta fel számomra. Meg is vettem Audible-n az összegyűjtött Grimm-mesék (első kiadásának) hangoskönyv változatát, és most ezt hallgatva bővítem a palettámat. Biztos vagyok benne, hogy sokat hozzá fog tenni az írói világomhoz.

Még hosszan áradozhatnék Shaun Tan munkásságáról, de rövidre zárom magam, a lényeget azt hiszem, sikerült átadnom. Ha olyan könyvekre vágytok, ahol a történetek nem csak lelket, de szemet gyönyörködtetőek is, mindenképpen ajánlom Tan műveit.

The Maiden without hands by Shaun Tan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..