Mint a kámfor…

Az éjszaka vibrált a hangok és neszek kavalkádjától. Szerelmes párok suttogtak a park rejtett zugaiban, vámpírköpenyes kisfiúk riogatták a tündérnek és boszorkánynak öltözött kislányokat, akik vidáman sikongattak. Átlagos Halloween este volt.

A kertek alatt elrobogott a külvárosi villamos, és három jelmezes lányt tett le az elhagyott megállóban.

– Biztos, hogy jó helyen vagyunk? Nem tetszik ez a hely – kérdezte egérhangon Gwenda. Nehezen lehetett eldönteni minek öltözött, valami amorf fekete és lila színben játszó szőrmókra emlékeztetett. A bögyös viking operaénekesnőnek öltözött barátnője, Hilda összeráncolta tökéletesen szedett szemöldökét, és rámorrant.

– Naná! Ne legyél már ilyen beszari! Tudom, mit csinálok és Tod egyértelmű üzenetet küldött, Google Maps koordinátákkal meg minden. Meg nem azért, te nem érzed ezt a lüktető energiát, tuti közel vagyunk.

– Nem – vacogta Gwenda – azt viszont érzem, hogy indokolatlanul hideg van, és mintha figyelne minket valaki. Vááá, azt hiszem, láttam egy parázsló szempárt abban a bokorban! – mutatott hadonászva az egyik cserjére, miközben majdnem kibökte a mellette álló magas, világoskék bőrű lány szemét.

– Gina, csinálj már vele valamit, az idegeimre megy! – toppantott Hilda, miközben a térképet böngészte az iPhone-ján.

‑– Rendben. Gwenda, Jibril szerelmére, milyen mumus vagy te? Szedd össze magad! Szegény apád sírva fakadna, ha látna.

– Aput hagyd ki ebből – szipogta Gwenda.

– Jól van hölgyek, függesszétek fel a csipogást, a csodálatos Hilda barátnőtök megtalálta az irányt. Csak átvágunk azon az ösvényen, sikátoron, dzsumbuj izén, és már ott is vagyunk! Azt hiszem, hallom is a dübörgő zenét.

– Csodás. Kolumbusz hozzád képest aszott datolyapálma…– morogta Gina.

– Én be nem megyek oda! Nincs közvilágítás, akármi ólálkodhat a sötétben. Mi van, ha tele van patkányokkal vagy… szörnyekkel?

– Emlékeztess már miért hoztuk magunkkal ezt a paraládát? – fordult Hilda Ginához, aki egy mozdulattal a vállára kapta a rúgkapáló Gwendát. – Na, ne rinyálj majd világítok a telómmal. Már alig várom, hogy találkozzam Toddal, láttam Facebookon a képeit, tavaly óta nagyon kigyúrta magát. Már akkor is elég jól elvoltunk, bár akkor még megvolt az a trampli barátnője…

– Leteszlek, ha megígéred, hogy abbahagyod a sipákolást. – suttogta Gina Gwendának, aki mindent megígért, csak tegyék már le. Elindultak hát a sötét ösvényen, Hilda ment elől a telefonjával világítva az utat, őt követte Gwenda, aki idegesen pislogott jobbra-balra, és minden kis zajra összerezzent.

‑–Mohamed tegyen téged valahová! – morrant rá Gina, amikor a lábára ugrott.

– Hidd el, szívesebben lennék bátor és lánglelkű, mint te, de a jóslat…

– Tudjuk… ‑ fújta egyszerre a két másik lány.

‑ Félelem a félelem szívében, szégyen a gyávaság, de hasznos, és a bujdosót elkerüli a halál – szavalta büszkén Gwenda.

– Szerintem csak szánalomból mondta a szüleidnek az orákulum, hogy fel tudják dolgozni, hogy a családi vállalkozás halára van ítélve veled – fordult hátra Hilda.

– Hogy lehetsz ilyen?! Én igenis ijesztő tudok lenni, ha nagyon akarok.

– Ijesztően idegesítő, igen – mondta Hilda.

Gwenda lehajolt megkötni a cipőfűzőjét, hogy elrejtse az arcán legördülő könnycseppeket. Hirtelen, mintha egy hideg kéz csiklandozta volna meg a tarkóját. A lány felugrott, és szélsebesen a többiek után futott. Csak akkor mert visszanézni, amikor már az ösvényén végén álló lámpa bűvkörébe ért. Az ágak között árnyak mozogtak, és egy csupa feketébe öltözött sápadt lány lépett ki az ösvény közepére. Amikor meglátta Gwendát, rákacsintott, és a szája elé tette az ujját.

A mumus-lány szemét újra elfutották a könnyek, és sikolyra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. Csak tátogott, mint egy kétségbeesett hal. Hirtelen halálfélelem lett úrrá rajta, a nyakához kapott, tapogatta, de kívülről teljesen normálisnak tűnt minden. Összeszedte a bátorságát és még egyszer a sikátorba nézett, de addigra az ismét teljesen üres volt.

– Na, gyere már, parazsák! – kiabálta Hilda – Megtaláltuk a házat.

– Te meg hová tűntél? – kérdezte Gina.

Gwenda vadul mutogatni kezdett a sötét sikátor felé.

– Miért kapálózol, megkukultál?

– Nem, csak ellopták a hangomat – köhögte Gwenda.

– Persze. De örülhetsz, mert visszajött.

– Komolyan beszélek, miért nem hisztek nekem? Láttam valakit! Egy fekete ruhás, hullasápadt lányt, aki ellopta a hangomat!

– Aha, naná. Érdekes, hogy mindig csak veled történnek ilyenek. Jaj, erről eszembe jutott Kirke, az a sápatag vészvarjú. Gimiben hogy utálta mindenki, annyira fura volt! Nem is tudom mi lett vele, valószínűleg felvágta az ereit. Majd megkérdem Todot, ő bizti tudja!

– Mit kérdez meg tőlem a kedvenc valkűröm? Nincs csajom, és szívesen elviszlek egy randira, ha ez lett volna a kérdés – jelent meg egy nagydarab tüsihajú srác az ajtóban, és felkapta Hildát.

– Jó tudni – kuncogott Hilda. – Amúgy épp Kirkéről beszélgettünk, mert Gwenda behaluzott valami rémet.

– Jaj, ne is mondd! Találkoztam vele valamelyik nap, ugyanolyan szörnyű, mint öt éve. Azt hiszem, New Orleansban volt pár hónapig… biztos valami vudu továbbképzésen. Haha. Kérdezte lesz-e idén is „ter-fel” Halloween- party, mondtam neki naná, de téged nem hívlak meg. Milyen hülye fejet vágott, haha! Gyertek befelé szépségeim, még az októberi hideg megcsípi a kis formás seggetek! – mondta Tod, aztán rácsapott Hilda fenekére, aki kuncogva követte.

– Ha hozzám érsz, eltöröm a kezed – morogta Gina, mielőtt Tod közelébe ért.

– Jaj, de harapós vagy, drágaság. Szeretnéd inkább teljesíteni három kívánságomat?

– Csak akkor, ha az első kívánságod a lassú fájdalmas halál. Gyere Gwenda, ne foglalkozz velük!

Gwenda bekullogott Gina után, és fejcsóválva figyelte, ahogy Hilda Tod derekát átölelve eltűnik az emeleten.

– Micsoda troll – mondta szemforgatva Gina, és kevert magának egy alkoholmentes Bloody Maryt. – Ha nem ez lenne az egyetlen éjszaka, amikor mindenféle álca és bűbáj nélkül járkálhatnánk az emberek közt, el se jönnék. Öreg vagyok én már a partykhoz.

– Én meg túl fiatal – sóhajtott Gwenda.

A medencében sellőlányok hűsöltek koktélokat kortyolgatva, miközben egy egyiptomi krokodilisten szórakoztatta őket egzotikus históriákkal. Lidércek táncoltak a tűz fényében, míg a zenét egy kopogó – és sikítószellemekből álló banda szolgáltatta.

Gwenda a medence szélén üldögélt és sütőtökpitét csócsált miközben Gina a paradicsomlevét kortyolgatta.

– Kirké nem sokról maradt le – jegyezte meg Gina.

– Nekem nem tetszik, ahogy Tod viselkedett vele, nem látta a Csipkerózsikát? Sose lesz jó vége, ha egy boszorkányt kihagynak a buliból.

– Ne aggódj nem lesz semmi bajod. Megígértem a szüleidnek, hogy vigyázok rád. Remélem, Hilda gyorsan végez Toddal, szeretnék már elhúzni innen.

Mintha megérezte volna, hogy emlegetik, Tod lépett ki a nappaliból. Kezében egy üres sörösüveggel.

– Rossz hírem van gyerekek, elfogyott a pia. Kicsit visszafoghatnátok magatokat. Keresnék lelkes önkénteseket, akik elmennek a Tescoba utánpótlásért.

A bulizókon elégedetlen morajlás futott végig, de senki nem akarta feláldozni magát a köz oltárán.

– Jó, majd én elmegyek – sóhajtott Gina  – Gwenda, jössz?

‑–N-nem, én ki nem megyek oda még egyszer – dadogta Gwenda – Itt szépen megvárlak.

– Ahogy gondolod. Addig tartsd távol magad a bajtól.

– Igyekszem.

Amikor Gina elment, elégedett röhögés támadt ugyanis azt elfelejtették közölni, hogy a Tesco másfél mérföldnyire van. Gwendának egyre kevésbé tetszett ez a társaság, és próbált minél távolabb húzódni tőlük. Hideg köd szitált, de úgy látszik a többieket fűtötte a szabadság, szerelem meg az alkohol, és észre sem vették. Gwendának megint eszébe jutott az alak a sikátorból, és legszívesebben megint sírva fakadt volna.

– Gyertek be, játszunk hét perc mennyországot – indítványozta Tod, mire a tömeg nagy éljenzések és pohárcsörömpölés közepette bevonult a nappaliba, Gwendát is magukkal sodorva.

– Kezdjük veled! – mutatott rá Tod, és elkezdte befelé tuszkolni egy tisztítószeres szekrénybe. Gwenda megpróbál tiltakozni, de Tod erősebb volt.

– Ehhez nem ketten kellenek? – kérdezte utolsó erejével a lány, mielőtt Tod rácsapta az ajtót.

‑ De, de ne aggódj, mindjárt választunk neked párt. Nehogy ki gyere addig, mert elrontod a mókát!

Gwenda hallotta, ahogy egyre távolabbról sutyorognak és röhögcsélnek, és kezdte kényelmetlenül érezni magát a félhomályban, főleg hogy az egyre terpeszkedő sötétségben beindult a képzelete. Mintha csörömpölést hallott volna, aztán meg sikolyokat és egy hideg, kegyetlen kacajt, végül  nehéz, ijesztő csöndet. Tudta, hogy csak szórakoznak vele. Mindig is ilyenek voltak, kipécézték maguknak a leggyengébbet, aztán az ő kontójára mulattak. Valami megmozdult a szekrény sarkában.

Gwenda nagyot nyelt, és megpróbálta még kisebbre összehúzni magát. Apró lábak neszezését vélte érezni a kezén, de amikor odakapott, nem volt ott semmi. Egyre jobban úgy érezte, hogy elfeledkeztek róla, mint a macska, aki kiszórakozta magát, és ott hagyta a halálra rémült és félig megrágott egeret.

A csend egyre mélyebb lett, és lassan begyűrűzött a lelkébe. Odakinn túl nagynak tűnt a nyugalom, és ez jobban megijesztette, mint a velőtrázó sikoly az előbb. A légzése egyre nehezebbé vált, a tér egyre szűkült, mintha a szekrény falai össze akarnák préselni. Teljesen elvesztette az időérzékét, nem tudta volna megmondani, hogy perceket vagy órákat töltött magányosan, amikor léptek közeledtét hallotta. Magányos, kemény léptek voltak, elbizonytalanodtak a szekrény előtt, de aztán az ajtó kinyílt, és Gwendát elvakította a spotlámpák fénye. Egy pillanatra kihagyott a szíve, de aztán ahogy a szeme újra hozzászokott a világossághoz, felismerte az alakban Ginát.

– Félórája járkálok a házban, de egy teremtett lélekkel sem találkoztam. Hová tűntek a többiek, és mi a fenéért gubbasztottál a szekrényben?

– Hogy érted azt, hogy egy teremtett lélekkel sem találkoztál? – dadogta Gwenda.

– Úgy, ahogy mondom – mondta Gina, és elővett az övéből egy görbe kést. – Nem tetszik ez nekem.

Gwenda nagyot nyelt. Még egyszer végigjárták a házat, de mindenkinek csak a hűlt helyét találták. Közben a hajnal lassan végigpermetezett a tájon, hideg szürkeségbe borítva mindent.

– Menjünk haza – mondta végül Gina, feladva a keresést – talán jövőre előkerülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..