Harmadik Dixit novella, sajnos ismét kicsit megkésve. Ezen a héten Gabi inkább horrorosabb, míg én ifjúsági sci-fi irányba mentem el. Gabi novelláját itt olvashatjátok.

Nyári szünet a Tejúton

 

A levegőben kén és üzemanyag szag terjengett. Anyám azt mondta, Zachary bácsikám háza az Isten háta mögött épült, de engem a hely inkább a pokolra emlékeztetett.

Erősen elgondolkodtam azon, hogy szépen megfordulok, és hazahúzok. Pedig elhihetitek, nem vagyok egy beszari alak, már tíz évesen is Poe-t meg Kinget olvastam éjszaka a takaró alatt, zseblámpával.

De itt valami bűzlött. Metaforikusan és szó szerint is. Anyámat viszont nem hagyhattam cserben. A flúgos öccse felhívta, és felajánlotta, hogy maga mellé vesz asszisztensnek a nyárra. Azt ígérte, jól megfizet. És az összeg, amit bediktált valóban jóval több volt, annál, amit tavaly összegüriztem a mekiben. És itt legalább nem bűzlök majd a sült krumplitól. Csak a pokol gőzeitől. Vagy rejtélyes módon eltűnök, és soha többet nem hall rólam senki. Ha esetleg így lesz, legalább az vigasztal majd, hogy én előre megmondtam. Bár akkor ez valószínűleg már nem fog érdekelni.

Zachary bácsi igazi polihisztor volt, értett mindenhez, amiben számok voltam meg betűk. A Cobalt Creek-i családi kastélyát találmányai szabadalmából és néhány kétes üzletből tartotta fenn. Anyámnak persze sosem segített, pedig megtehette volna. Most is csak azért kereste meg, mert a környékbeliek már nem voltak hajlandóak dolgozni neki. Ilyenkor eszébe jut, hogy van egy unokaöccse. Bezzeg amikor anyám írt neki, hogy lyukas tornacipőben kell focira járnom, akkor a válasz csak a csend volt.

Egy szóval csodálatos pasas lehet, pont olyan, mint apám.

Nagyot sóhajtottam, és megpróbáltam némi elszántságot pofozni magamba. Aztán meghúztam a rozsdás csengőzsínórt, és vártam, hogy a disszonáns kongás után valaki beengedjen.

Anyám azzal próbált motiválni, hogy Zachary bácsi nevelt lánya pont velem egykorú. Ismerve Zachary bácsit, azon se lennék meglepődve, ha a csaj maga lenne Dracula mennyasszonya, és könyörgöm Brünhildének hívják szegényt.

Motozást hallottam odabentről, és már elképzeltem, ahogy Izé, a szaladgálós kéz az Addams Familyből nyit ajtót nekem.

Nyilván nem így történt.

– Gyere beljebb, fiam – tessékelt befelé Zachary bácsi. Pecsétes orvosi köpenyt viselt, a szemén pedig óriás lencséjű szemüveget. Ahogy idegesen a kezét dörzsölgette, tisztára úgy nézett ki, mint egy tudományos pályára lépett imádkozó sáska.

A házban por és bútorápoló szaga alkotott álmosító keveréket, a padló fájdalmasan nyikorgott lépteink alatt. Az az érzésem támadt, mintha a mélyben a ház alatt, idegesen remegne valami.

– Bemutatlak Hildikének, aztán munkához is láthatunk.

Nagyon nagy lélekjelenlét kellett, hogy ne forgassam a szemem a becézése hallatán.

– Hol késlekedik már ez a lány? Meg kell neki bocsátanod, nagyon félénk teremtés. Azt is reméltem, hogy majd a társaságodban kicsit feloldódik.

A lépcső tetején egy szürke kapucnis pulcsit viselő alak tűnt fel. A kapucni alól hosszú fekete tincsek hulltak ki. Amikor megállt előttem, a lány mellkasomig ért, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ő volt-e túl alacsony, vagy én voltam túl magas. Valószínűtlenül kék szempár nézett fel rám, sötét és végtelen, mint a világegyetem.

– Helló – mondta, miközben én a szeplőit bámultam. Alig várta meg, hogy visszaköszönjek, már el is tűnt. Csak pár másodperc múlva döbbentem rá, hogy a fülhallgatót ki se vette a füléből. Ennyire nem érdekeltem. Rögtön elvesztem.

– És most, hogy meg voltak az udvariassági körök. Lássunk munkához. Hazudtam anyádnak.

Pánik futott át rajtam, a tenyerem izzadt. Ugye megmondtam!

– De csak mert nem akartam, hogy aggódjon. Nem unalmas, laborszagú kutatómunkához kerestem asszisztenst. Másodpilóta kellett. Anyád mondta, hogy osztályelső voltál matekból. De ne aggódj, a nyári szünet végére épségben visszahozlak.