A könyvek 12 napja könyves kihívás

A karácsonyi szünetben elkezdtem egy kis könyves kihívást, amit én találtam ki magamnak ezen kép alapján:

1. nap: A könyv, amit nem tudtam letenni.

Moskát Anitától az Irha és Bőr, gyakorlatilag egy nap alatt elolvastam. Tetszett, mert a történet nagyon izgalmas, és csomó nehéz – fontos kérdést boncolhat. Sokszor eszembe jut, amikor a kisebbségek helyzetére gondolok a világban.

2. nap: A könyv, amit nem bírsz felvenni.

Ide mindenképpen egy nehéz könyvet szerettem volna, és a House of Leaves ezt tökéletesen teljesíti mind fizikai, mind tartalmi szempontból.
Elkezdtem már, de ez egy olyan könyv, amihez koncentrálni kel, illetve nem feltétlen “kapcsol ki” a munkás hétköznapokból.

3. nap: A könyv, amit tőled kaptam. ( Még nem olvastam el, bocsika!)

Az én drága, édes férjem már számtalan könyvvel lepett meg ilyen olyan alkalmakkor, amit én a kegyetlen rendre nem olvastam el… (Pedig mindegyik könyv érdekel!!!) A helyzet az viszont, hogy nagyon hangulatfüggő nálam, hogy mit olvasok, és évekig elállhat nálam egy könyv a polcon anélkül, hogy ránéznénk, aztán bummm! egyszer csak bekattan, és rávetem magam.
Az Anansi boys ráadásul dedikált! Mondjuk el is kezdtem, de valahogy ez a Gaiman könyveknek az a vonala, ami nagyon nem rezonál velem. (Valahogy az ilyen kalandos, könnyed-humoros, eseményfókuszú regények, mint az American Gods meg a Good Omens nem annyira találnak be nálam. Az American Gods második nekifutásra befejeztem, és végül élveztem is, de kevésbé nekem való, mint az Ocean at the end of the lane vagy a Coraline. Ízlésem és pofonok.)

Nyugtassatok meg, hogy nálatok is állnak halomba olvasatlan ajándékkönyvek!

4. nap: A könyv, amit a tengerpartra vittem…

Ez volt az egyik legnehezebb, ugyanis nem nagyon járok strandra/tengerpartra. Nem szeretem a meleget, a napfényt, a homokot, a sós vizet (a benne lapuló gonosz kis medúzákat aztán meg főleg.) A hideg tengerpartokat szeretem, ahol sétálni lehet meg borongósan a távolba nézni, mint egy byroni hősnő.
Visszaástam az emlékezetembe addig, amíg találtam egy könyvet, amiről tengerparti emlékeim vannak. Ez pedig The Daughter of Smoke & Bone, amit 2012-ben olvastam Cannes-ban. Mondjuk a legélénkebb emlékem nem is a strand, hanem, hogy a kis Kindlemmel a hónom alatt gyakorlatilag elszöktem az idegesítő szobatársaim elől, és egy kis parkban pálmafák alatt olvastam.
Nagyon szerettem ezt a könyvet, teljesen elvarázsolt. Sajna, amire kijött a folytatás, és eljutottam oda, hogy elolvassam, elfelejtettem, hogy mi van az elsőben… De most nálam van mindhárom kötet booksittingen, szóval majd jövőre nekidurálom magam.

5. nap: A könyv, amit annyira szerettem volna szeretni…

Ez sajna megint egy olyan Neil Gaiman könyv, amibe nem tudtam belemerülni. Azt hiszem, nem annyira vagyok kompatibilis Sir Terry stílusával. De majd adok neki még egy esélyt, amikor hangulatban vagyok…
A sorozatot persze imádtam, de hát David Tennant, na.

6. nap:A könyv, ami megvan három példányban.

Ez nálam Szerb Antaltól Az utas és a holdvilág. Bár a képen csak kettő látható, otthon azt hiszem, megvan magyarul is. Mivel kulturmisszióm része, hogy külföldi környezetemmel megismertessem a magyar irodalmat, ezért sok könyv megvan angolul és/vagy franciául.
Az utas és a holdvilág az egyik legfontosabb regény az életemben, iszonyatosan nagy hatással volt rám, amikor tiniként olvastam. Egyrészt az, hogy Szerb szépirodalmat ír, de kalandosan, másrészt, hogy realista regény is lehet varázslatos. Aztán ott van a felnőtté válás kérdésköre, beilleszkedni az érett, tisztességes, középosztály életébe, és a vágy, hogy az élet ennél több legyen…
Nem tudom, hogy Szerb munkásságát ilyen közelről megismertem volna, ha nem a róla elnevezett gimnáziumba járok, ahol érettségi tétel. Sőt nekik köszönhetően buszos túra keretében végigjártam a Szerb által meglátogatott olasz városokat. Egyik legkedvesebb iskolai kirándulásom (akkor is, ha a legélénkebb emlékem, hogy Assisi környékén szétcsaptam a gyomrom. #funtimes)

7. nap: A könyv, ami megmentette az életemet

Hálistennek konkrét életmentésre nem szorultam, de október végén sikerült lekésnem a Budapestre tartó repülőmet, mert nem mentek a reptéri vonatok, és életem egyik legrosszabb estéje volt, amikor taxival próbáltam kiküzdeni magam a reptérre jó sok pénzért, csak hogy 1 (!!!) perccel lekéssem a gépet, hogy aztán ismét sok pénzért hazataxizhassak… Csodás volt.
Well, másnap semmihez sem volt semmi a kedvem, a férjem ráadásul elutazott, úgyhogy délelőtt ki se keltem az ágyból…és valami olyanra vágytam, ami elringat és elrepít. A Szegény Dzsoni és Árnika pont ilyen volt. Mint előző napi posztomban is említettem, szeretem magyar írók könyveit “külföldiül” is betárazni, így ha valaki szeretné elolvasni nincs nyelvi akadálya. Lázár Ervintől amúgy az Arnica, the duck princess az első könyv, ami angolul megjelent, franciául több műve elérhető, erről majd később szót ejtek :3

8. nap: (picit megkésve) A könyv, amit kölcsönadtam neked, (visszaadnád légyszi?)

Igazából nincs olyan régen kölcsönadott könyvem, amit már türelmetlenül várok vissza. Vagy olyan régen adtam őket kölcsön, hogy el is feledkeztem a létezésükről 😀
Legutóbb pár hete adtam kölcsön egy könyvet, Lázár Ervin legkisebb boszorkány című könyvét franciául. Ezt is a repülőgép lekésését követő szomorú könyvvársárlós maraton során vettem. Nagyon tetszett a fordítás, és bár magyarul nem olvastam, szerintem sikerült visszaadni a nyelvi humort.
(Nem úgy mint a Négyszögletűkerekerdőnél, ahol sikerült fiúnak fordítani Vacskamatit, és ez teljesen kizökkentett a könyv ritmusából. és azóta se tudtam visszatérni hozzá.
Egyetlen problámám az volt, hogy franciául a csikó meg a csibe, tökre hasonlít (csikó = poulain , csibe = poussain, tyúk = poulle) és amit a történetelején aranytojást tojó tyúknak képzeltem, az egy aranyszőrű csikó volt… De ez az én hibám nem a könyvé. Olyan ez, mint amikor elkezdtem olvasni a Harry Pottert franciául, és nem értettem miért van benne ennyi mágikus bagett, akkor is, ha a franciák nagy pékek meg kenyérimádók, míg rájöttem, hogy a baguette pálcát jelent…Amúgy tudok ám franciául :D)
Visszatérve a kis boszorkányhoz, remekül szórakoztam rajta, és a herceg lovában, több sass van, mint egynémely rupaul versenyzőben. A vége pedig szomorúan szép. Szóval my kind of fairy tale)

9. nap: A könyv, amelyikkel álomra hajtom a fejem

Az a nagy helyzet, hogy amikor a férjem itthon van, általában valami sorozatot nézünk lefekvés előtt, most éppen a remek brit comedy showt a Taskmastert (Nézzétek meg, marha vicces :D)
Amikor nem volt itt, akkor a széphangú Tom Hiddleston olvasott fel nekem angol verseket, hogy álomba ringasson a csillagos ég alatt. (Még gitározott is!) (Íme a link: https://www.youtube.com/watch?v=AnyrKrFdKUQ
A She walks in beauty csodaszép. Olvassatok angol verseket. Vagy olvastassátok fel őket Tommal. De tényleg!)
Viszont megmutatom a könyveket, amiket az éjjeliszekrényemen tartok. Ezek az olvasás különböző fázisában vannak. Igen, borzasztó nagy házasságszédelgő vagyok, amikor könyvekről van szó, a monogámia abszolút nem az én műfajom, egész háremeket tartok, karácsonyra is öt könyvet vittem magammal olvasni. Hedonista? Lehet. De én már csak ilyen vagyok :D)
A skót mesékhez időnként kedvem szottyan, akkor haladok velük, de nem akkora szerelem, mint amik a szerző kísértethistóriái voltak. Csenge könyve ebookban volt meg, de megvettem printben is, mert akarok majd bele könyvjelzőket nyomni. A Fallent azért kezdtem el, mert rémviccesek a kommentek, amiket 10 éve toltam bele snappy 19 évesként 😀 A Chineasynek az appját jobban használtam abban a félhónapban, amikor rám tört a kínai gyakorolahtnék, a Y-t csak akkor tudom olvasni, ha nagyon abban a hangulatban vagyok, pedig jó könyv, én vagyok a fura. Pandi könyve nagyon tetszik, pedig a történelmiregényektől mindig tartok egy picit, de ezt akkor szeretem olvasni, ha nagyon ott vagyok fejben, a Hellboyt elkezdtem, de nem szippantott be rögtön, de majd ehhez is visszatérek, mint minden máshoz.
A Mirror, mirror meg csalódás volt, pedig a concept érdekes. Kivéve a weirdass eszkimómese, amiben a nagymama egyedül marad a lány unokájával, pasivá változik, hogy tudjon vadászni, a vaginájából szán lesz, a bolháiból számhúzó kutyák, (ne kérdezzétek) az unokája (aki időközben terhes lett tőle) meg lelépett az első gyüttment pasival, és ott hagyja szegény nagyit, aki bánatában visszaváltozik nővé

10. nap: A könyv, amire azt hittem kalap

Ezen nem is kellett sokáig gondolkodnom, mert ez a Shaun Tan könyv, főhelyen van a könyvespolcomon, rögtön megakadt rajta a szemem. Ráadásul ha már ellövöm azt az évi egy selfiemet (utálok fényképen szerepelni, és még jobban utálok mosolyogni 😀 ) akkor már olyan könyvet választottam, amihez illő ruhám meg sminkem is van.
A könyvet az év eleji Shaun Tan vásárlási roham alatt szereztem be, ebben Grimm mesék részletei vannak, amikhez Tan bácsi készített kisplasztikákat. Szóval teljesen más műfaj, mint amit megszokhattunk tőle, de nagyon inspiráló (ráadásul Neil Gaiman írta az előszót ) A kedvenc történetem a The Maiden without hands, ami veszteségről és önmegtalálásról szól.
Ezen felbuzdulva elkezdtem meghallgatni a Grimm-mesék első kiadását, de hamar elkalandoztam tőle, mert elég sok hasonló történet van benne, ráadásul egy csomóban mindenki meghal. Mert whynot.

11. nap: A könyv, amit kétségbeesetten próbálok megírni

Ó, ha tudnátok mennyire kétségbeesetten 😀
A Dreamless ötlete még 2013-ban egy férjemmel, (aki akkor még az izgalmas Erasmusos külföldi kaland szerepét töltötte be (ez nem igaz, én egy hét után feleségül akartam hozzá menni :D:D)) folytatott beszélgetés alatt merült fel, és az emlékeimben sokkal izgalmasabb, mint amit én most próbálok megírni. Persze nem jegyeztem le a remek gondolatainkat, így kénytelen voltam nagyrészt új dolgokat kitalálni.
Végül a 2015-ös Nanowrimon kezdtem el írni, ahol 20 000 szót sikerült belőle összehozni. Aztán 2017-es Nanocampen még írtam egy jó 7000 szót. Utóbbit persze valahová tök máshová mentettem el, így szeptember közepén amikor újra felfedeztem, mintha megajándékoztam volna magam 😀
Idén szeptemberben mivel felszabadult egy csomó időm, ezért úgy döntöttem ezt írásba fojtom, ami több kevesebb sikerrel meg is történt.
Az angol Mslexia női íróknak szóló magazin kiírta az évi regény pályázatát, én meg eldöntöttem, hogy a sok félkész mű közül kiválasztok egyet, aminek nekiugrok. Az első előolvasok a Dreamlesst választották (a később beérkező vélemények szerint viszont ez volt a legkevésbé érdekes, de hát ízlések és pofonok)
Szeptemberben 26 000 szóval indultam , mint láthatjátok ez pár hónap alatt 48 000-re duzzadt. (Ez soknak tűnik, én mégsem vagyok elégedett.) Hozzá kell tenni, hogy novemberben átvágtatott az életemen a Life on Mars, ami tényleg kb. mint egy meteorit zúgott át rajtam, megállíthatatlanul és pár dolgot felégetve. (Ebből is megírtam 42 000 szót, de annyira intenzív élmény volt, hogy muszáj volt kicsit félretennem.)
A Dreamlessből már csak a végkifejlett van hátra, ez persze a legnehezebb, mert meg kell ölnöm az egyik kedvenc szereplőmet, meg összetörni mindenki szívét. Ma még írok hozzá terveim szerint legalább ezer szót, aztán január elején ráfekszem a befejezésre.
A regényversenyen a longlistre bekerült regények egészét februárban kérik be, szóval addig el kell készülnöm. (Bár nem merek remélni semmit… de a kényszermotiváció jó barátom)

12. nap: A könyvek, amelyek megváltoztatták az életem.

Impulziven kezdtem bele ebbe a kis kihívásba, nem is gondoltam bele, hogy szimbolikusan pont új év napján fogok a kihívás végére érni, ráadásul pont ma tértem haza fiatalkorom könyvespolcához.
Persze a több száz könyv közül, amit életem során elolvastam, nagyon sok megérintette a lelkem, de azokat gyűjtöttem most ide, amikor megszólítottak a könyvespolcról.
Szerettem az általános iskolai osztályomat, és a nyolcadikos osztálykiránduláson nagyon mély és tartalmas beszélgetéseink voltak az ofőnkkel. És igen tizenhárom-tizennégy éves fiatalokkal is baromi fontos és mély dolgokról lehet beszélgetni, és érdekli őket, ha az ember őszintén mondja. Az osztálykirándulásról hazafelé menet mondta az ofő, hogy olvassam el a Négyszögletűt (persze már előtte is olvastam), de akkor, ott volt benne valami különleges varázslat, útravaló volt az élethez, megértettem akkor a világból valamit.
Sokakkal ellentétben nekem Pullmantól nem az Északi Fény volt a nonplusultra, hanem a kevésbé ismert Rubin és Füst. Beleszerettem a címbe és a csodaszép borítóba (ami mellesleg sokkal szebb, mint az angol kiadások…) Ekkor szerettem bele a viktoriánus korba, Sally Lockhart lett a példaképem, mert belevaló, önálló nő volt (ezért is örültem meg, amikor felfedeztem, hogy a jövőbeli angol házinénimet is Sallynek hívják. Csodás hónapokat töltöttem nála és még az esküvőnkre is meghívtuk 🙂
(De hogy én hogy utáltam a filmfeldolgozásában szegény Billie Pipert ) Annyira szerettem ezt a történetet, hogy ebből írtam az MA-s szakdogám 😀 Az ópiumról és az intertextualitásról, yummie 😀
A Harry Potter persze sokunk életét meghatározta, de a Félvér herceget azért emeltem ki, mert ezt már csak angolul olvastam el, nagyon felemelő érzés volt, hogy eredeti nyelven tudtam olvasni az egyik kedvenc regényem. Azóta nagyon ritkán olvasok fordításban olyan nyelven, amin tudok. Nem látszik a képen, de tele van színes papírfecnikkel a kedvenc részeimnél.
A Jane Eyre-t épp akkortájt olvastam, mikor az első barátommal alakult a nagyon kalandosan és kedvesen a kis románcunk. Pont ugyanaz a bizonytalanság és reménykedés volt bennem, mint Jane-ben. (Bár ő nem volt egy byroni hős, és nem volt volt feleség a padláson. Spoiler: reader, I didn’t marry him.)
A Zabhegyező: Mel Gibson Összeesküvés elmélet (vagy valami hasonló) című filmjében találkoztam vele először. Ahol Mel karaktere olyasmit mondott, hogy aki megveszi ezt a könyvet az gyanús. Ez nagyon piszkálta a fantáziám. Holden persze egy kicsit literary crushom is, nagyon bírtam az őszinteségét.
Végül de nem utolsó sorban Murakamitól a Világvége. Ez tőle a kedvenc könyvem, annyira élénken él bennem Világvége minden mozzanata, látom a tájat meg az őszi, arany napfényt, valami lenyűgöző. :O A végéről viszont fogalmam sincs, szóval érik, hogy újraolvassam 🙂 Fun fact, megpróbáltam meghallgatni hangoskönyvben, és általában szeretem a férfi narrátorokat, de ebben a könyvben nagyon idegesített, ahogy a nőkről beszélt, egy igazi arrogáns p*csfejnek éreztem a pasit, és kapituláltam. 😀 Muszáj lesz újra elolvasnom, hogy megtudjam, csak élőszóban volt ilyen idegesítő vagy már a gyomrom nem veszi be az ilyen szexista dumát.

Hát gyerekek ennyi volt 🙂 Nagyon élveztem ezt a kihívást, ha kedvetek támadt, nyugodtan csináljátok meg ti is, ha betageltek ötletgazdának azt megköszönöm. Köszönöm azt is, hogy írtatok, és elmondtátok, olvasásra vagy könyvajándékozásra inspiráltak a posztjaim. 🙂
Lesz idén bőven könyves tartalom, az Írók Egymás Közöttös lányokkal is készülünk valamire :3

Hát a ti életeteket milyen könyvek érintették meg?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.