Amit a tenger adott VII

Gabi eredeti bejegyzését itt találjátok.

Reggel borzalmas gyorsasággal lapátoltam be a reggelit. A szüleim elcsigázott lassúsággal emelték a szájukhoz a tojásrántottát, miközben az aznapi újságot böngészték. Mintha a családi reggeleink unalmas jelenetét ollóval vágták volna körbe, majd átragasztották volna egy másik helyszínre. A szüleim nem törődtek a sós tengeri szellővel és a sirályok hangos vijjogásával. Én néha idegesen tekintettem a partra, mintha megpillanthatnám Echót. Az éjszaka részleteit sem voltam képes tisztázni magamban, de amint kipattant a szemem, körvonalazódott bennem a terv.

– Elmentem a partra olvasni – közöltem a szüleimmel.

– Kisasszony, – szólalt meg anyám. – meg sem etted a rántottádat. Egyébként is hova gondolsz, hogy a tegnap esti kalamajka után csak úgy szabadon engedlek?

Hirtelen nem tudtam, hogy melyik kalamajkára is gondol, aztán persze tiszta lett, hogy az eltűnésemre céloz. Ha a másodikkal tisztában lett volna, akkor nem törölgette volna teljes nyugalommal az olvasószemüvegét.

Idegességemben erősen megmarkoltam az Echótól kapott gyűrűmet. Nem volt kedvem a szüleim hülyeségeivel foglalkozni, amikor sokkal nagyobb gondjaim is voltak. Az izmaim fájdalmasan megfeszültek, mire anyám elmosolyodott.

– De hogy is állhatnék én az utadba, kicsim? Örülök, hogy ennyire sokat olvasol!

– Szuper – rántottam meg a vállam, majd azonnal letrappoltam a homokos partra. Már annak se tudtam igazán örülni, hogy a szüleimet teljesen sakkban tarthattam Echo gyűrűjével. Leginkább a sírás kerülgetett, így futásnak eredtem a parton, felzavarva pár sirályt. Igazi szürke, angol időjárás volt, amelynek a tenger is átvette pocsolyás színét.

Amikor már égett a tüdőm és a szívem is a torkomban dobogott, térdemre támaszkodva próbáltam visszanyerni a lélegzetemet. Hátranéztem, és megnyugodva konstatáltam, hogy megfelelő távolságba kerültem a tengerparti szállásunktól.

Hatalmasat sóhajtottam, majd megfordítottam háromszor a gyűrűt az ujjamon. Az első pár percben nem történt semmi, ráadásul egy kutyasétáltató pár is megzavarta a csendes reggelemet.

– Ez nem lehet igaz – motyogtam magam elé fojtottan.

Feltámadt a szél a tengerparton. Hirtelen szívódott fel a pár, a színek teljesen megváltoztak. A nap előbújt a felhők mögül, és türkizkékre varázsolta a vizet. Hunyorognom kellett a világosságtól, nem készültem napszemüveggel a borús időben.

Echo alakja lassan emelkedett ki a vízből, amely megérintette meztelen talpamat. Pillanatokon belül farkasszemet nézett velem. Újra úgy festett, mint én, tökéletesebb kivitelben. Szoros farmersortot és tapadós, vizes fehér topot viselt. Arcára erős sminket kent, ami kiemelte unalmas vonásaimat.

Egyetlen pillanatra összezavart a külseje, majd azonnal belekezdtem a mondandómba.

– Vissza akarom vonni az egyezséget! Egyáltalán nem arról volt szó, hogy nem tudom irányítani az eseményeket.

Echo elmosolyodott, majd beletúrt vizes hajába.

– Mi az, hogy nem tudod irányítani az eseményeket? Trevort akartad, megkaptad. Az egyezség áll, eszemben sincs felbontani. És ne felejtsd el! Közeledik a július vége és a péntek éjszaka!

Kéjesen megnyalta a száját, mire halkan felnyögtem.– Mégis, hogyan oldhatnánk fel az egyezséget?

Echo lassan megrázta a fejét, majd összefonta a karját maga előtt.

– Azt hittem, ennél valamivel belevalóbb emberi lénnyel sikerült találkoznom. Tiéd a pasi, irányíthatod az életedet, ahogy akarod. Erre most ki akarsz hátrálni belőle? Ennél lehetne egy kicsit nagyobb is a fantáziád!

Megvontam a vállam, miközben az előző éjszaka járt az eszemben. Trevor kedvessége, közeledése félelemmel töltött el, ráadásul tudtam, hogy nem engem akar, csak egy borzalmas varázsos manipuláció foglya lett.

– Fel akarom bontani az egyezséget – erősítettem meg.

Echo felnézett az égre, dühösen dobolt lábával a homokos talajon.

– Hát azt nem teheted! Egyszer sem olvastad el az apró betűs részt.

A hangom hirtelen elvékonyodott, szinte hápogásra emlékeztetett.

– Semmilyen szerződésről nem volt szó!

– Mert nem kérdezted. De ha így állunk, akkor – a háta mögé csúsztatta az egyik kezét, majd előhúzott egy sárgás papírhalmazt, és a kezembe nyomta. – Ez a te példányod. Tanulmányozd, ahogy akarod! De leginkább azt javaslom, hogy élvezd ki a lehetőségeidet!

Újra feltámadt a szél, a szemembe sodorva egy nagy adag tengeri homokot. Felnyögve kaptam az arcomhoz, másik kezemben erősen markoltam a papírokat.

Echo eltűnt, az ég újra szürkére változott. A partot egyre több sétáló lepte el, de én segítség nélkül maradtam egy köteg papírral a kezemben.

Felsóhajtva hanyatlottam le a puha homokra, majd újra megdörzsöltem a homokszemcséktől könnyes szememet. Felnéztem az égre, és igyekeztem mélyen beszívni a levegőt. Egyetlen megoldás jutott az eszembe, ami mindennél nagyobb félelemmel töltött el.

Muszáj volt beavatnom Trevort a részletekbe.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *