Piszkos Tizenkettő Interjú Sorozat: Cassy Blacksmith

A Piszkos Tizenkettőről:

Az ősz folyamán készítettem pár szerzői interjút amerikai szerzőkkel, velem is készült pár. Innen jött az ötlet, hogy a következő tizenkét hónap során elbeszélgetek tizenkét magyar szerzővel írásról, a megjelenő műveikről vagy csak úgy az élet dolgairól. Az interjúk minden hónap 12-én jelennek meg.

Az áprilisi interjúalanyról:

Cassy Blacksmithszel is egy írótanfolyam során ismerkedtem meg, majd tavaly együtt vettünk részt az Aranymosás Irodalmi Válogatón. Nagyon becsülöm Cassy-ben a szorgalmát és az elszántságát, amivel a céljaiért dolgozik, a történeteimben pedig szeretem a friss, fiatalos hangot.

1.Tavaly is, idén is indultál az Aranymosás pályázatán. Mennyiben különbözött ez a második alkalom az elsőtől? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a megmérettetés során?

Az első kikerülésem, a Totálkár című írásommal nagyon meglepett és szörnyen örültem neki. Egy kicsit titkon talán reménykedtem is, hogy sikerül megugranom a mércét, mert addigra két íráskurzust is elvégeztem, bíztam benne, hogy ez kellett ahhoz, hogy átcsússzam a léc fölött. Az idei kikerülést mondhatni már a zsebemben éreztem, az igazi kihívás az volt, hogy a lektor pozitívan értékelje az írást. Mint sajnos a napokban kiderült, ez nem így van, de még mindig van esély, hogy a Bátorságnapló írásom akár Public Starként, vagy a Rakéta projektként bekerül a kiadóhoz.

Tapasztalatnak az mindenképpen jó, hogy a pályázat nyílt, tehát látni azt, hogy éppen mi folyik a kiadón belül, hol tartanak az egyes lektorok, és milyen a többi pályázó műve. A pályázat követői értékelik az írásokat, így több olyan emberhez is eljut, akikhez egyébként nem, és nem csak egy adott korosztály, vagy azonos zsánerirodalmat kedvelő olvasó értékeli az írásokat, hanem mások is. Szerintem ez fontos, hiszen külső emberek is rálátnak az írásra és nem teljesen csak a kiadó dönt egy-egy kézirat sorsáról.

2.A legtöbb regényed, amit láttam tőled, az Egyesült Államokban játszódik. Jártál már ott? Miért döntöttél úgy, hogy külföldi helyszínre írod a regényeid? Sokat kell kutatni ahhoz, hogy a leírások ilyen hitelesen legyenek?

Nem, sajnos még nem jártam Amerikában, de tervbe van véve, hogy egyszer ellátogatom oda. Érdekes, mert a Harry Potter-mániámnak köszönhetően az első kézirataim helyszínéül mindig Angliát választottam, és ahogy elkezdtem más írók könyveit is olvasni, egyre inkább eltolódott az USA felé. Bevallom, a magyar helyszíneken játszódó regényeket olvasóként és íróként sem kedvelem, szerintem sokkal nagyobb a mozgástér, ha egy olyan helyszínt választok, amit egy olvasói réteg nem feltétlenül ismer, mint mondjuk Budapestet. Természetesen így is elengedhetetlen, hogy utánajárjak az adott helyszíneknek, vagy a választott város elhelyezkedésének, múltjának, jellegzetes épületeinek, a világépítésbe ez is beletartozik.

3.Milyen „civil” munkáid voltak már, és befolyásolták-e ezek a történeteid?

Elég régóta marketingszakemberként dolgozom, több médiacégnél is jártam, ezek nem igazán tettek hozzá a történeteimhez eddig. Viszont diákmunkában dolgoztam büfében és pénztárosként is, ezek visszaköszönnek a Bátorságnapló és a Totálkár írásomban is.

4.Milyen gyakorisággal írsz? Van valamilyen furcsa írós szokásod?

Ha tehetném, mindennap. 🙂 De valójában inkább csak hétvégén ülök neki, addig a hét többi részében ötleteket gyűjtök, jegyzetelek, vázlatokat készítek. Napi szinten vonattal járok fel Budapestre a munkahelyemre, ezért mindennap van kb. 3 órám, amikor csak bámulok kifelé a fejemből és az aktuális történeten elmélkedem.

Írás közben mindig kávézom, literszámra iszom, ami nem túl jó, eszért rászoktam a gyengébb lattékra és koffeinmentes kávékra. Télen sokat teázom. Fura, vagy nem fura, vizuális típus vagyok, ezért könnyebb leírni egy fejezetet, ha éppen elkap egy kép hangulata, ezért sokat lógok Pinteresten, külön mappákba gyűjtöm az egyes írásokhoz a képeket, szerintem ez sokat segít a munkában.

5. Hallgatsz zenét írás közben? Ha igen, ez befolyásolja szerinted a szöveget?

Igen, szoktam és biztosan befolyásolja. Írás közben az adott kéziratra szoktam fókuszálni, ezért inkább olyan zenéket hallgatok, amiknek nincsen szövege, hogy ne vegye el a figyelmem. Spotifyon remek ilyen gyűjteményeket találni.

6. Ha egy kitalált világban élhetnél, melyik lenne az?

Húú… ez érdekes kérdés. 🙂 A válaszom egyértelműen Harry Potter varázsvilága lenne.

7. Melyik könyv gyakorolta rád a legnagyobb hatást? Van írói példaképed?

Egyértelműen a Harry Potter sorozat, hiszen én is akkor voltam fiatal, amikor megjelent a könyv, egyből magába szippantott a világa. Azért is olyan fontos számomra, mert előtte egyáltalán nem is olvastam könyveket, ez a sorozat döbbentett rá, hogy az olvasás nem időpocsékolás. 🙂

Rowling egyértelműen példakép, de kedvenc íróim még Nicholas Sparks, Sarah Dessen és Nora Roberts is.

8. Milyen műfajokat szeretsz írni? Melyik az, amit sohasem próbálnál ki?

Leginkább romantikus, young adult és a fantasy írásokat kedvelem, ezekben is alkotok. A sci-fi nagyon távol áll tőlem, bár olvastam egy-két ilyen könyvet, írni biztosan nem tudnék.

9. Mikor kezdtél el írni? Ha éppen nem írsz, mivel töltöd szívesen a szabadidődet?

Kisiskolásként kezdtem az első írásaimat, nem igazán voltak barátaim, ezért a szabadidőmet firkálgatással töltöttem. Komolyabban 2009 óta foglalkozom vele, nemsokkal utána kaptam saját laptopot is, a főiskolai évek voltak azok, ahol több szabadidőm lett.

Amikor nem írok, akkor dolgozom vagy olvasok, de szeretem a számítógépes kalandjátékokat, ha nincs ihlet, akkor lenyomok pár pályát rajtuk. 🙂 Nyaranta a párommal és baráti társaságunkkal sokat szoktunk horgászni, és geocachingelni.

10. Hány befejezett regényed van már? Mesélsz nekünk róluk egy kicsit? Milyen terveid vannak még a jövőre nézve?

Három teljes befejezett kéziratom van, ebből az egyik a Totálkár, a másik a Bátorságnapló. Van még egy harmadik, amiről még sehol nem beszéltem, az még érik. 🙂  Ezek young adult írások, amik Amerikában játszódnak, mindhárom esetben a főszereplőjük egy olyan fiatal lány, akiknek történt valami a múltjában, amire nem túl büszkék, és ami egy ideje megkeseríti az életüket. A Totálkár esetében, a főhősnő egy olyan balesetben vesztette el az édesanyját, ahol ő vezette az autót, a Bátorságnapló esetében pedig a főhőst korábban megerőszakolták és nem igazán jön ki a munkamániás anyjával és nevelőapjával.

Jelenleg egy disztópián dolgozom, ami egy alternatív, háború utáni jövőben játszódik. Ezenkívül viszek két online történetet Wattpaden, az egyik egy romantikus, a másik egy urban fantasy. Ezeknek kb. a fele van meg. Mindkettő kísérleti írás számomra.

11. Volt valamilyen prekoncepciód az íróságról, ami időközben megváltozott? Szerinted az írás áldás vagy átok? Mi a legnehezebb és legkönnyebb dolog az írásban?

Amikor elkezdtem írni, azt hittem, hogy csak annyi az egész, hogy kiírom magamból az ötleteim. 🙂 Semmit sem tudtam az írástechnikáról, a különböző írásmódszerekről, a költői képekből csak a legalapabbakat ismertem. Megpróbáltam lemásolni másokat, azokat a fogásokat ismételgettem, amiről azt gondoltam, hogy jók.

Azóta rájöttem, hogy az írás kemény meló, és csak azután kezdődik az igazán nehéz része, miután legépeltem egy 500-600 ezer karakteres szöveget. Nekem sokat segítettek a különböző írástechnikai előadások és kurzusok, felnyitották a szemem. Az írás egy kicsit áldás és átok is. Szeretek rá úgy gondolni, mint egy hobbira, de nem titkolt vágyam (ahogy gondolom mindenkinek), hogy egy kiadó felfigyeljen az egyik kéziratomra. És ezért nagyon sokat kell dolgozni.

A legkönnyebb legépelni egy kéziratot. A legnehezebb, hogy olyat írjunk, ami elnyeri mások tetszését, és megmozgatja mások fantáziáját, hogy kötődjenek hozzá. Hiszen az csak egy dolog, hogy én kiírom magamból a történetet, mert mondjuk, érdekel egy téma, de ez nem ér semmit, hogyha mások nem kíváncsiak rá.

12.Milyen tanácsot adnál feltörekvő íróknak?

Ha komolyan gondolják az írást, akkor kövessenek el mindent annak érdekében, hogy még jobbak legyenek. Az írás egyben tanulási folyamat is, elengedhetetlen, hogy folyton fejlődjünk és figyelemmel kísérjük a konkurenciát. A piac gyorsan változik, trendek jönnek-mennek, ezért alkalmazkodni kell. A magyar könyvpiac ráadásul nagyon szűk, a kiadók csak az elmúlt években kezdtek felfigyelni a magyar kezdő szerzők műveire, hirtelen nagyon sokan akarnak erre a piacra betörni, és ez nem fog sikerülni azonnal.

Keressék a pályázati lehetőségeket, novellázzanak, hallassák a hangjukat. És persze, sokat olvassanak! 🙂

Cassy blogja

Cassy Facebook oldala

Cassy Wattpadon

Cassy írásai az Aranymosás oldalán.

A májusi vendégem Kozári Dorka lesz, a népszerű Cicakalandok sorozat szerzője.

Dorka blogja

Marcsi történeteit itt vehetitek meg.

A decemberi Piszkos Tizenkettő interjút itt találhatjátok.

A januári Piszkos Tizenkettő interjút itt találhatjátok.

A februári Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.

A márciusi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.

 

 

 

One thought on “Piszkos Tizenkettő Interjú Sorozat: Cassy Blacksmith”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..