Írók egymás között: Írói példaképek

Az ehavi témánk az írói példaképek és a N.A.S.I. csoportban is épp folyik erről egy párbeszéd, szóval itt az ideje, hogy én is elgondolkodjam rajta. Veszélyes lehet-e, ha valakit sztárolnak, és az ország legjobb írójának kiáltják ki? Mit tesz ez az emberrel? Ezekre a kérdésekre is megpróbálok kicsit válaszolni, miközben bemutatom, hogy én milyen írókra nézek fel. Emma, Gabi és Klári írásait a nevükre kattintva olvashatjátok.

A listámat végiggondolva rá kell jönnöm, hogy engem inkább az írói munkásságok inspirálnak, nem annyira az írók személyisége. Nyilván az utóbbi is számít, de amikor arra gondoltam, hogy ki tett rám nagy hatást, főleg a művek jutottak eszembe, és csak utána az író arca. Én személy szerint kevéssé vagyok híve a személyiség kultuszának, és a művet értékelem. Ahogy egyik kedvenc Nightwish idézetem mondja „If you read this line, remember not the hand that wrote it. Remember only the verse.” /Ha ezeket a sorokat olvasod, de az őket lejegyző kézre emlékezz, hanem csak a versre./ (Lásd még a Lindsay videót, amit lentebb belinkeltem.) Más kérdés, hogy ha az embernek szakmája az írás, nyilván szeretne (anyagi) elismerést is, és nem lehet és nem is kell az írói személyét kidobni az ablakon. Én viszont azt szeretném, hogy a történeteimért szeressenek, és ne azért mert cuki vagyok, és menő a fülbevaló gyűjteményem 😀

Persze régen ez egyszerűbb volt, amikor maximum az író-olvasó találkozók alkalmával találkozhatott az olvasó az idoljával, és a külföldi olvasók még kevesebbet tudhattak a kedvenc szerzőjükről. A közösségi média és személyes brand világában az író és olvasó sokkal közelebb kerülhet egymáshoz.

Példaképekre mindenkinek szüksége van, motiválnak és inspirálnak minket. Bizonyos alkotók munkáit olvasva (nézve, hallgatva) úgy érezzük, tökéletesen megértik a lelkünket.

A kamaszkoromat, mint sok kortársamét, végigkísérte J.K. Rowling csodálatos világa, és bizonyos szempontból nagy hatással volt rám, de mégsem sorolom őt a példaképeim közé. (Ennek részben oka, hogy néha úgy érzem, hogy bizonyos dolgokat csak azért csinál, hogy még egy bőrt lenyúzzon a HP-ról vagy hogy újra beszéljenek róla. Mint például, hogy régen a varázslók a földre kakkantottak. Yo, girl, who the f@#k cares? Erről az utólagos írói belemagyarázásról nagyon jó videót készített Lindsay Ellis, amiben megismerkedhettek a „Death of the Author” kritikai elgondolásról és csomó más csodálatos irodalomelméleti cuccossal, amivel a bölcsészkaron fárasztottak engem. /Amúgy néhányuk kifejezetten hasznos vagy legalábbis gondolatébresztő/)) (Fú, ez egy atom zárójel volt, bocsi.)

Fura belegondolni, de a kamaszkoromat főleg a kötelezők és a klasszikusok határozták meg, talán mert akkor nem futott még fel annyira a YA piac. (Már egyetemista voltam pl, amikor a Twilight megjelent.) Ezért a(z egyik) kedvenc kamaszkor ábrázolásom Szerb Antaltól az Utas és Holdvilág. Nagyon jól megragadja azt a lappangó csodát és rettenetet, ami a felnövés. Szerb az egyik örök írói példaképem, mert nem csak játszi könnyedséggel írt komoly témákról, hanem mert nagyon művelt is volt.

Szintén nagy hatással volt rám Joanne Harris sok könyve, főleg az Urak és Játékosok, amiben egy olyan csavar van, hogy a mai napig beleborzongok. Harris is könnyedén ír, varázslatos leírásokkal és bár sok könyve alapjában véve realista, nála is megbújik az a hétköznapi mágia, amit minden történetben keresek. Twitteren is követem Harrist, nagyon szimpatikus, sokat beszél az írásról, igyekszik tanácsot adni a kezdő íróknak, könnyed humorú, de a trolloknak keményen odacsap.

Ha csak egy kicsit is ismertek, tudjátok, hogy nem maradhat ki a listából, írói apafigurám, Morpheus földi helytartója, Neil Gaiman. Őszintén, nem is tudom, mikor vagy hogyan ismerkedtem meg a munkásságával, szerintem már bőven mesterképzésen, de a Sandman egyszerűen lenyűgözött. Londoni tartózkodásom alatt kétszer is sikerült élőben látnom, Mr. Gaimant, és nagyon barátságos, pozitív személyiségnek tűnt. Nagyon kellemes mesemondó hangja van, tavaly ősszel a saját maga által felolvasott hangoskönyvei tartották bennem a lelkez, miközben a nyálkás időben másztam fel a dombra egy olyan iskolába, ahol elég nehéz időket éltem át. Neil Gaimant is követem közösségi médián, és ott is olyan embernek tűnik, akivel akár barátok is lehetnénk. Kampányol a könyvtárak mellett, sok humanitárius misszióban is részt vesz, és még sorolhatnám.

Plusz egynek azért idebiggyesztem Szaszkó Gabriella barátnőmet is, akiben nagyon becsülöm a kitartását, azt hogy ha a fejébe vesz valamit, nem tágít tőle, és hogy önerőből sikerült megjelennie a magyar piacon, amiről tudjuk, hogy nem a legegyszerűbb terep. Évek óta reménykedem benne, hogy a fókuszából és kitartásából valami rám ragad menetközben, na majd meglátjuk 😀

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.