Írók Egymás Között: Kezdő hibák

Ebben a hónapban Klárival és Gabival kicsit magunkba nézünk, és megvizsgáljuk a kezdő hibákat, amikben bizony mi magunk is vétkesek vagyunk.

Legutolsó régi dolog, amit saját magamtól olvastam a gimis naplóm volt, amiben bizony kiszúrtam néhány elég alapvető helyesírási hibát. Sajnos az egybeírás/különírás mai napig nem az erősségem, és persze a naplót nem a nagy közönségnek szántam, azért örülök, hogy jobbá váltam.

A nagy napló olvasgatásnak az lett az eredménye, hogy újra leporoltam az első regényemet, ami eredetileg a Rozemund High Fantomja néven futott, és tipikus iskolás lányregény volt, aztán megpróbáltam félig New Adulttá írni Változó Április néven. Ezt be is küldtem az Aranymosásra, és az előszűrésen tovább is jutott, de hál istennek aztán kiesett. Nem volt még kész arra, hogy megjelenjen, és bármennyire szomorú is voltam emiatt, bármennyire bántam is akkor, most nagyon örülök, hogy ez így történt. Most újra előszedtem a történetet, és megpróbálom azt a felállást, hogy újra leválasztom az ifjúsági részt a felnőttebbtől, és így ha minden jól megy, két könyvet fogok kapni. Az első Alice története lesz, és a gimnáziummal foglalkozik, ezt most Május, Csodaország néven gondolom re-brandelni, aztán meglátjuk, megragad-e. A felnőtt rész marad Változó Április.

Ebben a történetben több kezdő hiba is van, az egyik az elhamarkodottan (és gyakran minden áron) megjelenni akarás. Én személy szerint sosem gondolkodtam azon, hogy magánkiadásba megyek, sose gondoltam azt, hogy én egyedül elég jó bírája vagyok az írásomnak. Azt hiszem, ez egy olyan lépés amúgy, amit az írást amúgy komolyan gondoló írók később megbántak.

Most, hogy újra nekiálltam iszonyatosan szenvedek az első fejezettel. Tudni kell, hogy nekem ez a könyv a dédelgetett kisbabám, akkor is, ha ma már kicsit úgy érzem, „kinőttem”. Pontosabban mondva, ma már más problémák érdekelnek, és más stílusban írok, de attól még nagyon szeretem ezt a történetet, és nem akarom feladni. Az első fejezettel az a gond, hogy tipikus „első nap az iskolában.” Ma már tudom, hogy ez elég klisé, a sulis történeteknek elég nagyot kell szólnia, hogy elfogadják / megjelentessék őket. Nagyon sok szereplővel dolgozom, a szegény olvasó rádobok vagy tizenöt új nevet, ha nem többet. Ezekből persze nagyon sokan csak statiszták, szóval még csak értelme sincs megnevezni őket.

Mutatom:

– Ezek az életerős, pirospozsgás, fiatalemberek a német cserediákok – Az életerős enyhe kifejezés volt a három egykilencven magas, tagbaszakadt, hegyi levegőn felcserepedett legénykére, akik mellé az embernek jól esett odaképzelni a békésen legelésző lila tehenet. A nevük pedig: Jürgen, Helmut és Wolfgang.”

„Nahát, hogy itt mindenkinek milyen fura neve van. Lehet, hogy meg kéne változtatnom az Alice-t Alfonsine – ra, vagy minimum Kunigundára.” jegyezte meg magában Alice.

– Szinte csak németül kommunikálnak, úgyhogy ne is nagyon próbálkozz velük. Viszont pár sör után nagyon barátságosak és szívesen énekelnek neked bajor kocsmadalokat. Érdemes egyszer meghallgatni – kommentálta Alice fülébe Zuriel.

Alice sűrűn bólogatott. – Mindenképpen.

–  És van még: Joe, Jack, Jake és John. Ők a focisták, róluk nem lehet többet mondani.

Ennél még amúgy sokkal több név repdesett, de itt a legmagasabb az új név/töltelékszereplő koncentrátum.

Most ezt lerövidítettem egy bekezdésnyire:

Alice meghallgatta továbbá a csendes gótlányok, Sally és Emma, bemutatását. Theodore beszélt helyettük, mert ők nem voltak hajlandók megszólalni, csak sápadt szemük pislogásával követték az eseményeket. Volt még egy szakajtónyi német cserediák, akik állítólag remekül énekelnek néhány sör után, illetve a sport ösztöndíjas fiúk, akik elfoglalták az egész hátsó sort.

De még mindig van pár karakter, akikre úgy igazából nincs szükség, de nagyon kedvelem őket, és jók néha felbukkanó comic reliefnek. Ezzel majd kezdem kell valamit, de egyedül nem megy,de Gabi megígérte, hogy majd a segítségemre siet.

Ebből következik, hogy ebben az első fejezetben rengeteg a mondás, és kevés a mutatás. Tudom, tudom, hogy ez az írástechnika ilyen kötelező közhelye, de a borzasztó az, hogy tényleg igaz. A leírások, összegzések szárazzá teszik az írást, és sokkal felejthetőbbek és érzelmileg távoliak, mint a rendesen megírt jelenetek. Más íróknál simán kiszúrom, magamnál nehéz vele mit kezdeni. Szerencsére újabb írásaimban ezt is kevésbé csinálom.

Formai hiba, ami eszembe jut: kötőjel használata a gondolatjel helyett. Valahol érthető, mert a gondolatjel valami érthetetlen módon megbúvik a billentyűzeten, és az ember nyomja az első szembejövő vonalkát. Ettől sajnos ez nem helyes, és hosszadalmas kigyomlálni. (Ilyesmi hiba a szóközzel bepötyögött bekezdés. Szerencsére ebben nem vagyok vétkes.)

Hirtelen ennyi jutott eszembe,de biztos akadnak még mások is. Ti milyen kezdő hibákat fedeztetek fel magatoknál?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.