Milyen volt szőkeséged..
Pontosan tudom,
hiszen már egy hete
minden lépted kukkolom,
te Drága!
A hajad hidrogénszőke,
fazon-Monroe,
s a válladra omló tincsek,
mindig incselkednek velem.
Gombszemem mindig lépted
Után gurul
körül-belül,
ez lehet a
reménytelen
szerelem.
Kemény fejemet
veled töltöm meg
fűrészpor helyett.
Szívembe a szerelem-szú
belepercegte a nevedet,
s azóta arra vágyom, hogy megfoghassam
vattapuha kebledet…
khm, selyemsima kezedet,
az előző csak nyelvbotlás volt…
Elveszi eszem ez a fene nagy epedés,
mellkasomon egy fájó repedés,
jelzi a szívem hűlthelyét,
amit elloptál, kegyetlenem!
Így hagytál, szívtelen,
szótalan,
szertelen,
kár, hogy nem meztelen,
szinte már esztelen.
Rád vágyik minden porcikám,
Édes, doromboló kis porcicám,
te fércölthúsú múzsa,
akinek piros cérnarúzsa,
Mona Lisa mosolyra húzza,
mézes-mázos ajkát.
Kezdjünk hát szerelmi viszonyt,
mert ha nem szeretsz viszont,
elégek a vágytól vagy elkorhadok
atomjaimra porladok,
mondieu,
te angyali rongyő,
légy az enyém!