Solar-saga: Föld

Tovább dübörög az istenek és bolygók ihlette család történetem. Vénuszról itt olvashattok, ma pedig Föld gondolataiba nyerhetünk bepillantást. Más univerzumok bolygóiról a novella teszek majd linkeket.

Lüktet bennem az üresség, és egyre csak mélyük, ahogy a családomra gondolok. A keserűség elomlik a nyelvemen, mint a kedélyjavító pirula, de a kedvem nem javul.

Anya vagyok, de a méhem régóta üres, a gyerekek felnőttek, saját világokat teremtettek, amikbe én már nem férek bele. A magány állandó vacsoravendég nálam. Mindig túl sokat főzök, de a maradékot a penész eszi meg.

Az összes tükrömet lefedtem sötét lepellel, de így is érzem a nőt, aki a nehéz bársony alatt suhan. Megöregedett, kiszáradt, porladozik, mint a kizsigerelt szántóföld. Nem terem rajta már semmi. Egyedül Macey látogat meg néha, talán mert róla is hajlamosak megfeledkezni. Mindenki éli a maga életét, nem hibáztathatjuk őket.

Macey a végkimerültség szélén szokott beesni hozzám, kezéből kihull a kard, ami túl nehéz új, finom karjának. Kopott sisakját lerázza a fejéről, rozsdavörös tincsei rakoncátlanul bukkannak elő.

 Mindig megdöbbenek rajta, milyen szép lett.

Szeméből letörlöm a tinta-könnyeket, és hagyom aludni.

Amikor kipihente magát, megmutatja a legújabb mintákat a bőrén. Szivetgyönyörködtetően furcsa motívumok, amik idővel a lelkébe ivódnak, hogy újaknak adjanak helyet a felszínen. Én bátor gyermekem. Először megszültelek én, aztán megszülted te magad. Bár nem ezt a testet dajkáltam, mégis ismerem minden rezdülését.

A legszebb ruhám öltöm magamra, ősi és királynőhöz méltó. Olyan régen volt már rajtam, hogy el is felejtettem, milyen érezni a hatalmat és erőt, ami végigárad rajtam. Arany függőt aggatok fülembe, nyakamba díszes lánc tekeredik, gyűrűimen táncol a fény. Lerántom az egyik tükörről a leplet, a királynői jelmez alatt alig látom az öregasszonyt. De tudom, hogy ott van.

Vajon Ő is észreveszi majd? Vagy meg tudom téveszteni az arany hamis csillogásával, az önbizalom festett mosolyával? Nem kéne, hogy érdekeljen a véleménye, hiszen olyan rég volt már…

Sok hibát elkövettem az életben, de ő volt a legnagyobb.

Akkoriban még nem volt semmi, csak én, Anyag. Amit elgondoltam, úgy lett. Megteremtettem a föld zsíros göröngyeit, a tenger sós testét. Elégedetten gyönyörködtem a művemben, de a boldogság nem tartott sokáig. Mi értelme van a szépségnek, ha nincs kivel megosztani?

Aztán álmomban megjelent előttem Semmi, láttam arcának tökéletes élét, izmainak kemény kontúrját. Mikor reggel felébredtem, ott feküdt mellettem.

Először minden tökéletes volt, elvesztünk a másikban, kitöltöttük egymás ürességét. Ekkor voltam egész életemben a legboldogabb, a szerelmünk mámoros első korszakában. Talán még annál is boldogabb voltam, mint mikor az első gyermekem először a karomban tartottam. Tudom, egy anya nem mondhat ilyet, de ez az igazság.

De minden jónak vége szakad egyszer. Lelki szemem előtt felvillant, ahogy Semmi tekintetében düh villant, a fojtott gyűlölettől terhes szavai a fülemben csengtek, és az arcomon újra éreztem a tenyere csattanását, amikor megütött. Először és utoljára.

Minden alkalommal, amikor újra láttam, a sebek újra nyíltak. Megráztam magam. Minél előbb túl vagyunk rajta, annál jobb. Nehéz léptekkel megindultam az ajtó felé, amikor az nagy lendülettel kivágódott, és Macey esett be rajta.

Annyira megrémített sárral és vérrel mocskolt ruhája, a szeméből patakzó sötét könnyek, és a bal orcáját csúfító vágás, hogy először észre sem vettem, mit szorongat annyira kétségbeesetten a karjában.

Minden korábbi gondomat, gondolatomat feledve rohantam hozzá, és egy kendővel törölgetni kezdtem poros arcát.

– Anya – suttogta szinte alig hallhatóan. A hangja tele volt könyörgéssel.  – Segítened kell.

A rongyokba bugyolált csomag megmozdult kettőnk között, és egy halandó gyermek sötét szempárja fúródott az enyémbe.

Föld a Wattpadon

Klári Földje

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.