Solar-saga: Merkúr

Új év, új írós kihívás. Tavaly sikeresen végigvittük a Calendar Talest Gabival (kivéve persze a novembert, amivel még mindketten adósok vagyunk. Update: Gabi azóta megírta az övét, csak én lógok még nektek…) 2020-ban sem maradunk azonban kihívás nélkül, ezúttal úgy döntöttünk, a bolygók és a naprendszer ihletnek meg minket. A kihíváshoz az Írók Egymás Között egész csapata csatlakozik! Menet közben másokat is megérintett a téma, nyugodtan beszállhat bárki, akinek kedve szottyan. (Csak említsétek meg, hogy nálunk láttátok 🙂 )  (Ja és mindenki annak nevezi a kihívást, aminek szeretné. Én családtörténet írok, ezért lett Solar-saga.) Linkeket a novella után találtok. Az ötletet egyébként a Sleeping at Last: Space albuma adta, ami egyszerűen csodálatos, és én fülig szerelmes vagyok belé. Ezt meg is hallgathatjátok itt.

Úgy néz ki az én történeteim egybefüggőek lesznek, persze nem így terveztem, de ez lett. Mostanában mindenből hosszú sztorik akarnak szövődni.

 

Merkúr

Hiba volt maradnom.

Meztelen lábfejem a nedves homokba fúrom, körülöttem mészfehér kagylódarabok hevernek. Apróra tört csontok, jut eszembe. Tessék, a végén tiszta olyan leszek, mint a bátyám. Morbid és melankolikus. Az a rohadék mindig bekúszik a bőröm alá, szinte észrevétlenül, mint a radioaktív sugárzás.

Az égre nézek, hívogat a végtelen kékség. Szinte fáj az elvágyódás, az izmaim elgémberedtek a tétlenségben. Sehol egy felhő, minden csupa ragyogás. Van az ilyen fájóan tiszta időre, amit csak napszemüvegben lehet elviselni egy pontos meteorológiai megnevezés, de ha megfeszítenek sem fog eszembe jutni. Ilyen idő volt szeptember 11-én is.

A nővéremtől tudom. Ott volt aznap. Látta a tornyokat, ahogy magukba roskadtak, tele lett hamuval a szája, és szürke könnyek csorogtak végig az arcán. Szegény Macey, neki van a legnehezebb dolga közülünk.

Most kéne elmennem.

Még alszanak, megkímélnék mindenkit a búcsúzás és magyarázkodás súlyától. Gyűlölöm az elválásokat, túl lassúak és szívszaggatók, ráadásul csak elodázzák az elkerülhetetlent. Mindennek vége szakad egyszer.

Már nyúlok is a kitaposott tornacipőmért, a fülembe benyomom a Queen Best of Albumot. A Love me like there’s no tomorrow-t hallgatom, miközben a cipőfűzőm csomózom.

A hátizsákom félig üresen lóg a vállamon, kezemben gitárom tokját szorongatom.

A refrént éneklem nagy beleéléssel, az izmaim megfeszülnek, készülök lerázni magamról a gravitáció béklyóit. Megpördülök a sarkam körül, és megfagy az ereimben a vér.

Lara.

Halványzöld szemében megértés villan, ajka lefelé görbül.

– Elmész? Búcsú nélkül?

Kinyitom a szám, de be is csukom. Bármit mondanék is, csak olcsó kifogásnak tűnne. Az igazságot meg úgy se hinné el.

 – Mindegy. Tudom, hogy nem is akartál maradni.

Nem is tudja, mekkorát téved. Akartam maradni, hogyne akartam volna. Attól a perctől fogva, ahogy megláttam, ahogy a tábortűznél a zene ritmusára ringatja magát. De nem lehet. Én csak a küldönc vagyok, egy kibaszott postás.

Apám tett róla, hogy ne lustálkodjak feleslegesen. Nehogy már a legkisebb fia élvezze az életet! A fürgeségemért cserébe mérget csöpögtetett az ereimbe, ami gyorsan űzi a vérem, vele együtt az egész testem, de lassan mérgezi a körülöttem élőket. Larán is láttam napról napra, ahogy sápad. A végén már a napfény is áttetszett rajta.

– Miért nem mondasz semmit? Legalább tiltakozhatnál.

Ráemelem a szemem. Egy túlméretezett fehér pólót használ hálóingnek, most is az van rajta, zavartan húzogatja az alját, hogy legalább a combja közepéig leérjen.

Az egész lány olyan, mint egy káprázat, mintha csillagfényből és délibábból szőtték volna. Félek, ha hozzáérek, szertefoszlik az ujjaim alatt.

– Nem szeretek búcsúzkodni. – Ennyit sikerült kinyögnöm.

– Szar kifogás.

– Tudom.

Tovább nézzük egymást, némán.

– Higany… –mondja végül. Választott nevem még sosem ejtette ki senki ennyire lágyan. És ennyi nehezteléssel. Az első halandó szeretőmtől kaptam. Azt mondta, a szürke szemem a higanyra emlékezteti. Próbáltam rábeszélni a sokkal elegánsabb ezüstre, de hajthatatlannak bizonyult.

Visszautasítani meg nem tudtam, ha egyszer felajánlanak nekünk valamit, kötelességünk elfogadni. Ez egy ilyen biznisz.

 – Gondolatban már máshol jársz – sóhajtja Lara. – Mondhattad volna, tudod. Megértettem volna. De sohasem mondasz semmit. Azt hiszed, rejtélyes leszel tőle? Hát nem. Csak rohadtul idegesítő.

– Azt hiszem, jobb, ha megyek – mondom halkan. Nem akarok veszekedni.

– Legalább azt várd meg, amíg kinyitom a képeslapot, amit hoztál.

Elbizonytalanodom. Egyáltalán nem tűnik jó ötletnek, de mit tehetnék? Ennyivel tartoztam.

–  Rendben.

–   Látod, tudsz te beszélni, ha akarsz.

–   Ha megerőltetem magam.

Közelebb lépek hozzá, szinte védelmezőn, Lara pedig az oldalamhoz simul. Izgatottan remegő kézzel nyitja ki a borítékot. Amikor megcsap a krizantém és gránátalma illata, a gyomrom teniszlabdányivá zsugorodott. Legszívesebben kitéptem volna a kezéből a képeslapot, hogy az éhes hullámok közé hajítsam, de Lara megelőzött, és csalódott arccal a kezembe nyomta.

–  Neked szól.

–   Hogy mi? – kérdeztem, de csak a lapra bökött tökéletes ezüstszín körmével.

„Add oda az öcsémnek (a szótlan, gitáros idiótának, aki a levelet hozta) ő tudja, mit csináljon vele.”

 Aláírás nem volt, csupán két sor a Bohemian Rhapsody-ból.

„Goodbye, everybody, I’ve got to go,

gotta leave you all behind and face the truth.”

– A rohadék! – sziszegem, ahogy érezem, hogy bátyám hívóvarázsa belém mélyeszti karmait.

– Mi történik? – kérdezi Lara. A hajába tép a feltámadó szél, a tenger zúgása mögött meghallottam az alvilág folyóinak morajlását. Rá akarok kiáltani, hogy fusson, ameddig lehet, de Lara belém csimpaszkodik.

A part lassan semmivé foszlik körülöttünk, a következő pillanatban földalatti cseppkőbarlangban állunk. Foszforeszkáló moszatok neonszínű maszatokként világítanak a víz alatt, a falon fáklyákban kéken lángol a kén.

Lara óriásira tágult szemekkel néz körbe, míg én lázasan próbálom kitalálni, hogy a fenébe jutunk ki innen.

Csaholást és hatalmas lábak trappolását hallom az egyik oldalfolyosó felől. Na, még csak ez hiányzott! Bírom a bátyám kutyáját, ha őszinte leszek, sokkal jobban, mint a testvéremet, de attól tartok Larának az lenne az utolsó csepp a pohárban, ha szembe találná magát egy akolnyi háromfejű kutyával.

A vidám csaholás egyre közelebbről jön. Összeszorítom a szemem, és várom Lara sikolyát. Pár perc múlva meg is hallom, de nem egészen olyan formában, amiben számítottam rá.

– Jaj, de édes! – kiáltja a lány, és amikor résnyire nyitom a szemem, látom, hogy egy zsemleszínű corgi fültövét vakargatja.

– Goofy, öreg haver! – sóhajtom tele megkönnyebbüléssel.

Talán még van esélyünk elslisszolni, mielőtt a hely kénköves ura is tiszteletét teszi.

Persze nincs ekkora szerencsém.

Fanyar füst önti el a barlangot, ciprusligetek és halotti máglyák illatát hozva magával. Amikor szertefoszlik, meglátom a sötét alakot, aki hanyagul az egyik cseppkőoszlopnak támaszkodik. Kilenc még mindig a lázadó gót tini kinézetett nyomja, pedig kinéz már legalább harmincötnek. Tim Burtonös póló, feszes fekete farmer, égnek meredő, rakoncátlan sötét tincsek. Ha jól látom, már szemceruzát is használ?

– Helló, öcsi! – mondja, de le se veszi a szemét Laráról. – Köszi, hogy épségben ideszállítottad a kishölgyet.

Lara vádló tekintettel fordult felém, és előre láttam, hogy hosszas bocsánatkérés és magyarázkodás vár rám, bár nekem is alig voltak válaszaim. Mégsem ez ijesztett meg legjobban, hanem Kilenc következő, nyájas mosolyba burkolt mondata.

– Pihenj egy kicsit, holnap érkezik a család többi tagja. Gyűlést tartunk, mert van pár dolog, amit meg kell beszélnünk.

Más univerzumok Merkúrjai :

Emma

Gabi

Klári

Timár Krisztina (Krisztinának végre van blogja, érdemes meglesni 🙂 )

Merkúrom K. H. Eszter asztrológus blogján 🙂

6 thoughts on “Solar-saga: Merkúr”

  1. Szia, más is csatlakozhat ehhez a novellaírásos kihíváshoz vagy csak ti csináljátok? Ha ez utóbbi, esetleg megoszthatom a novellákat a blogomon? Azért kérdem, mert asztrológusként és íróként nagyon tetszik és megihletett a témaválasztás! 🙂 Előre is köszi a választ!

    1. Szia,

      Persze, nyugodtan! Csak örülünk, ha mást is megihlet. Mindig érdekes látni, hogy ki mit hoz ki belőle:) Csak annyit kérnék, hogy említsd meg, hogy nálunk láttad, a novella belinkelést meg külön megköszönöm. Majd én is rakok a tiédhez linket, ha meglesz!
      Jó írást!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.