A Szimplán Mesés interjúsorozatról

Mindig is érdekeltek a mesék és mítoszok, és egy ideje különösen foglalkoztat a magyar hiedelemvilág és képzelet. Úgy gondoltam tehát, hogy felkeresek néhány írót, mesélőt, művészt, akik a témában alkotnak.

Az interjúalanyról:

Timár Krisztina foglalkozására nézve a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban tanít, magyart és angolt. Szabadidejében szívesen olvas komoly és szórakoztató regényeket egyaránt, de a kultúrtörténetet, a néprajzot, a meséket és mítoszokat is nagyon szereti.

A látszat mestereinek hősei furcsa, misztikus világban élnek, és kiszámíthatatlan kalandok során válnak felnőtté, miközben folyamatosan rá kell ébredniük, hogy a valóság és a fikció nem is áll annyira távol egymástól. A regény a Tü/Körben című trilógia első része, és az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg.

1. Melyik a kedvenc népmeséket/tündérmeséket/legendákat feldolgozó modern történeted?

Veszélyes dolog ilyet kérdezni tőlem, mert beindul az agyam. 🙂 Nos, attól függ, hol kezdődik a „modern,” és mit értünk alatta. Ha azt, hogy „kortárs”, akkor remélem, Robert Graves regénye, Az aranygyapjú, még belefér. (Ötéves voltam, amikor Graves meghalt, ezért merem kortársnak nevezni.) A görög mítoszok sajátos, egyéni értelmezésére alapozott, nagyon részletesen kidolgozott világa van. Előterében egy furcsa küldetés, amelyet különböző szuperképességekkel megáldott szereplőknek kell(ene) teljesíteni, és csak annyi a probléma, hogy képtelenek rendes csapatot alkotni. De Italo Calvino fantasztikus regényei és novellái is közel állnak

hozzám: a felépítésük, a kulturális hátterük, a humoruk. (Sajnos már ő sem él.) Ha ellenben azt értjük a „modern” alatt, hogy „korszerű”, akkor ide nekem a Gullivert hol derűs, hol komor tájakon utazó hősével, vagy Az eszeveszett Orlandót a kedves, háborodott lovagjaival és a mélységes iróniájával, vagy a Nyugati utazás című kínai klasszikust, középpontjában Szun Vu-kunggal, a Majomkirállyal, aki bármit el tud intézni akár ezen a világon, akár a másikon. Hiába, hogy több száz éve jelentek meg, semmit nem vesztettek az aktualitásukból. Ha viszont szigorúan mai történetet kell mondanom, akkor Gaura Ágnes Túlontúlja és Kleinheincz Csilla Ólomerdője tetszik nagyon, ilyenekből még sokat szeretnék.

2.Gyerekkorodban meséltek neked a szüleid? Ha igen, felolvastak neked vagy saját meséket találtak ki? Mi volt a kedvenc meséd?

Népmeséket, műmeséket, még római mondákat is. Eleinte felolvastak nekem, vagy hanglemezen hallgattam a meséket, de elég hamar önállósítottam magam, már óvodásként megtanultam olvasni. Úgy, hogy kívülről tudtam a szöveget, aztán sikerült rájönnöm, melyik betű melyik hangnak felel meg. Arra nem emlékszem, hogy saját meséket találtak volna ki nekem. Arra igen, hogy én saját meséket találtam ki, és magamnak meséltem őket. A legelső, amit le is írtam, őzikékről szólt. Igen, a Bambit szerettem a legjobban. 🙂

3. Az okostelefonok és képernyők világában van-e még helye a(z élőszóban mesélt) meséknek?

Hogyne volna. Pontosan úgy, ahogyan a színháznak is van. Feltalálták a mozit és a tévét, de azért a jó előadás ma is telt házakkal megy, és hónapokra előre nem lehet rá jegyet kapni. Ugyanez a helyzet a meséléssel is. Legfeljebb (sajnos) ritkábban lehet találkozni vele. Persze az sem mindegy, hogy milyen a mesemondó egyénisége, milyenek a módszerei. Például a Zalka Csenge mesemondói stílusa annyira bejön nekem, az ország másik végébe is elmennék meghallgatni.

4. Ki a kedvenc meseszereplőd, mitológiai alakod?

Nagyon köszönöm ezt a kérdést. Rengeteg mítoszt és népmesét olvasok az utóbbi időben, és mindig jegyzetelek, aztán mindig elfelejtem, mit hova írtam föl. Most viszont a kérdésed kedvéért visszakerestem a jegyzeteimet, és boldog vagyok, mert sok mindent megtaláltam, amiről már nem is gondoltam volna, hogy megvan. 🙂 A válaszom jelenleg Hermész, avagy latin nevén Mercurius, mert most éppen antik mítoszok vannak soron nálam. Fürge, ügyes, ravasz, hatalma van a lelkek fölött, szinte bármit megtehet következmények nélkül, időnként ő képviseli a sorsot, máskor egyszerűen csak jól szórakozik. A nevéből származik a higany latin elnevezése. És akkor lehet találgatni, miért neveztem el a regényem egyik szereplőjét pont a higanyról. 🙂 De őt csak most mondom kedvencemnek. Sok mese- és mítoszhőst szeretek. A magyar hiedelemvilágból például a garabonciás diákot a varázskönyvével. Az orosz népmesékből például Világszép Vasziliszát, aki nem fél senkitől és semmitől. A Grimm-mesékből például A libapásztorlány a kútnál című mese tudós öregasszonyát, aki tud ijesztő lenni, de amúgy jóakaratú és igazságos.

5. Ha a tied lehetne egy mesebeli (varázs)tárgy, mit választanál, és miért?

Ez is állandóan változik. Most, azt hiszem, a garabonciás diákok könyvét. Az ember kinyitja, felolvas valamit, és kitör a vihar. 🙂 Nem, nem esőt akarok csinálni, bár ebben a melegben néha jól jönne… De biztos másra is jó lenne egy olyan könyv. Például automatikusan kiirtaná a lakásba érkező szúnyogokat. A lakáson kívülieket életben hagyná, hogy a fecskék se haljanak éhen.

6. Ha eljuthatnál egy mesebeli helyszínre, hová mennél, és miért?

Michael Ende valamelyik regényébe. A Végtelen Történet helyszínei régóta csigázzák a fantáziámat. Szívesen meglátogatnám a Tízezerajtajú Templomot vagy a Színek Sivatagát.

7. Honnan jött A látszat mesterei ötlete, mi inspirált?

Nagyon régen meg akarom írni. Olyan régen, hogy talán már el is veszett az oka. Vagy nem egy oka van. Tizenhárom évesen találtam ki az alapját, sokszor és sokféleképpen próbáltam formába önteni, ez a változat végre működik. Csak már egészen másképpen néz ki, mint ahogy tizenhárom évesen elképzeltem.

8. Hármastáj hiedelemvilága jól átgondolt, összefüggő egész. Hogyan dolgoztad ki, mik inspiráltak?

Minden mű, amelyet a végén felsoroltam, meg még háromszor annyi. Gyerekkorom óta szeretem az útleírásokat, a kultúrtörténeti, művelődéstörténeti, néprajzi műveket, különösen, ha szerepel bennük mitológia és/vagy titokfejtés. Igazából csak az a nehéz, hogy megtaláljam, a saját rendszerembe mi illik és mi nem. Meg még inkább az, hogy ne felejtsem el, mit hova írtam fel. Néha mosolygok magamban, ha munka közben beleütközöm egy-egy olyan elembe, amelyet más fantasyírók (pl. Ende, Tolkien, Rowling) használtak fel ugyanígy. Fölemelő érzés olyanok nyomán járni, akiket nagyon tisztelek. Mintha csak tettek volna oda egy „itt jártam” jelet.

9. Ha egy festő/filmrendező feldolgozhatná a regényedet, kit választanál, kinek a látásmódja illik a történet hangulatához? Milyen zenéket hallgattál írás közben? Ha egy számot kéne választanod, hogy átadja A látszat mesterei hangulatát, melyik lenne az?

Júúúúj, ez nagyon nehéz. Filmművészetileg sajnos alulművelt vagyok. Mondhatnám, hogy az olvasástól nincs időm filmet nézni. Azért akadnak kedvenceim ebben a kategóriában is, például A faun labirintusa. No, arra esély nincs, hogy Guillermo del Torónak eszébe jussak… Maradjunk abban, hogy sírva fakadnék a boldogságtól, ha csak a közelébe jutnék. Zenét viszont nem tudnék mondani, amelyik a mű világára emlékeztethet. Igazából ha írás közben zenét hallgatok, csak az a lényeg, hogy ne legyen szövege (vagy ha van, akkor ne értsem), mert különben nem tudok koncentrálni. Ja, és ne legyen túl zajos, mert főleg éjszaka írok, és átkopog a szomszéd. Egyébként elég eklektikus a felhozatal.

10. A neveknek különös fontossága van a regényben. Mesélnél erről egy kicsit? 

Amikor belefogtam a regénybe, egy dolgot tudtam: hogy senkinek és semminek nem lesz benne idegen hangzású neve. A helyszínek nevein sokat gondolkodtam, ezeket nagyon szerettem kitalálni, főleg, ha szójátékot lehetett fabrikálni velük. Sok esetben (Tükör, Sötét, Szégyen) hamarabb volt meg a szójáték, mint a név. Ami a személyneveket illeti, eleinte úgy dolgoztam, hogy mitológiai alakok vagy helyszínek nevének magyar fordítását kerestem meg. Kicsit megvariáltam őket persze, mert nem mind hangzott jól magyarul, így készült a „Tövisgyász” vagy a „Nemesviadal”. Aztán mindenképpen bele akartam venni a regénybe azt a régi hiedelmet, hogy a név a lélekkel szoros kapcsolatba kerül a névadáskor, és vigyázni kell, kinek árulja el az ember. Innentől kezdve kézenfekvő volt, hogy mindenki legalább két nevet kapjon, egy bonyolultat, amely csak az övé, és egy nagyon hétköznapi becenevet. Ezekből néhány túlságosan is hétköznapira sikerült, ennek nem örülök, de már így maradnak. Cselezüst nevéről már beszéltem (őt neveztem el a higanyról). A másik főszereplő neve (Lánglélek) egyszerűnek, sőt közhelyesnek tűnhet, pedig nem annak indult, sőt. Remélem, a folytatásban sikerül kibontani a benne rejlő filozófiai indíttatást és az iróniát is.

11. Nagyon tetszett a világod hangulata és földrajza, különösen a lápvidék lopta be magát a szívembe. Milyen valós (vagy mesebeli) tájak ihlettek meg?

A regénybeli lápvidék, az a magyar Alföld a folyószabályozások előtt. 🙂 Egy környezettudatossággal kapcsolatos továbbképzésen hallottam először, hogy kétszáz éve hogy festett az a környék, ahol ma lakom. Azonnal tudtam, hogy erről nekem írni kell. Szerencsére kiváló forrásokat találtam hozzá. Szűcs Sándor Régi ​magyar vízivilág című könyve rengeteget segített az alkotásban, de Turay Kálmán Libahajó című kötetének hasonló közegben játszódó novelláit sem felejtettem el. Ami a regénybeli lápvidéken nem nyilvánvaló fantasyelem (pl. a foncsoros iszap), azt nem én találtam ki, az tényleg úgy nézett ki valamikor.

12. Min dolgozol most?

Természetesen a második köteten. 🙂

Linkek:

Krisztina szerzői Facebook oldala

Értékelések Krisztina könyvéről itt és itt

Egy link Krisztina anyaggyűjtési módszeréhez, egy olyan könyvről, amely a mágiáról szól az ókortól napjainkig.

A látszat mesterei innen röpülhet a könyvespolcodra.

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.

Én pedig a kérdéseket.

Szimplán Mesés: Gaura Ágnes

Szimplán Mesés: Zalka Csenge

Szeptemberi interjúalanyom László Zoltán, akivel az Egyszervoltról beszélgetünk.