Könyvajánló – Makai Rita: Határtalan szerelem Párizsban

Könyvajánló:

Makai Rita: Határtalan szerelem Párizsban.

Általában nem szeretem a párizsi szerelmes történeteket. Ez most lehet furcsán vagy képmutatóan hangzik, de az igazság az, hogy a legtöbb ilyen regény vagy film olyan, mint a látványpékségben vásárolt süti. Szép is meg csillog is, de műíze van. A nőnek (vagy a férfinak) mindig étterme/kávézója van, ne adj isten patisserie-je, esetleg írók vagy művészek, az ég mindig macaron színű, a háttérben harmonika szól, és a szerelmesek a Szajna parton andalognak. Blablabla.

Makai Rita könyvét először Vörös Eszter Anna (Everything you can imagine is real) oldalán láttam meg. Esztert régebb óta ismerem, jelent már meg pár versem az ő csodás képeivel, és a Gödöllői Művelődési házban rendezett kiállításán IRKÁsMakai Rita párizs társaimmal együtt versekkel „illusztráltuk” festményeit. A Határtalan szerelem Párizsban élettől vibráló, bohókás borítóját Eszter készítette. Gondoltam szép, szép, de tudom én jól milyen magyar lánynak lenni Párizsban, meg hát kicsi a lakásunk nem lehet csak úgy minden könyvet megvenni.

Aztán pár nappal később megláttam, hogy Rita posztolt a Párizsi magyarok Facebook-csoportba, kedvesen felajánlva, hogy az érdeklődőknek megpróbál hozni pár könyvet. Na, mi a fene, követ ez a könyv? gondoltam magamban, de még mindig ellenálltam. Aztán megint pár nappal később Rita posztolta a linket az e-könyvhöz. Erre már nem tudtam mit mondani, rögvest iziben letöltöttem. Nyaralni indultam, gondoltam egy könyvvel több sose jön rosszul. Már a Charles de Gaulle-ra tartó vonaton elkapott a kísértés, belekukkantottam a regény elejébe. Beszippantott, szegény barátomhoz, aki hősiesen kikísért nem is nagyon szóltam. Rögtön láttam, hogy kicsit spirituálisabb beállítottságú a könyv, ami szimpatikus volt, bár azt is reméltem, hogy nem esik majd túlzásokba. (Szerencsére nem esett J) Tetszett a mesélő hozzáállása a dolgokhoz, úgy tűnt, nem akad le a kicsinységeken, látja a nagyobb összefüggéseket. A könyv egy betegséggel és egy szakítással kezdődik, és szépen kirajzolódik, hogy vezette el „véletlenek” jól időzített sorozata Ritát Párizsba. Szilveszter esti egy-táncos kalandnak indult az ismeretségük Lotfival, de akkor megéreztek valamit, amit nem tudtak annyiban hagyni.

Nehéz elmagyarázni ezt az érzést, nem annyira a filmekből ismert romantikus zene – fújja a hajamat a szél – és rózsaszirmok hullnak alá spontán az égből fíling. Nem egyszerű és nem könnyed, nagyon is komoly. Emlékszem erre az érzésre, amikor életem első nagy szerelmét megláttam, szinte kiragyogott a két csillagos balatoni nyaraló udvarából, mintha csak rásütött volna a nap. Arra is tisztán emlékszem, amikor a jelenlegi barátom besétált az Erasmusos eligazító terembe, és olyan volt, mintha megállt volna az idő. Varázslatos érzés ez, de félelmetes is. Nagyon félelmetes, mert az ember tudja, hogy egy ilyen dolog mellett nem mehet el csak úgy tétlenül, és a világegyetem fogaskerekei mozgásba lendültek. Egy szó, mint száz, átéreztem a helyzetüket.

Hónapokon át tartó távkapcsolat vette kezdetét, hosszú Skype beszélgetésekkel és ide-odaröpködéssel. Ismerős tapasztalatok. Kicsit olyan volt, mintha a saját történetemet olvasnám, más szemszögből. Eredetileg csak bele akartam kukkantani a regénybe, de azon kaptam magam, hogy az egész repülőúton olvastam. Még a szokásos álmosság sem gyűrt le. Utána még várt rám egy egyórás vonatút, úgyhogy olvashattam tovább. Leginkább  arra voltam kíváncsi, hogy Rita hogy tudott beilleszkedni, hogy talált munkát, egy szóval az élet praktikus oldala.

Az elején hosszú időt munkakereséssel és nyelvtanulással töltött. Nagy igazság Franciaországról, hogy nagy handicappel indulsz, ha nem beszélsz franciául. Saját gyártmányú elméletem szerint ez azért lehet, mert a franciák többsége nem túl jól beszél angolul, (más idegen nyelvekről nem is beszélve) így ha tehetik elkerülik az olyan szituációkat, amikben sérülhet az önbecsülések. Ergó, vagy te beszélsz franciául vagy leginkább sehogy nem beszéltek. Mostanában megtalált pár ember, aki fontolgatja a Párizsba költözést, és az első tanácsom, mindenkinek az volt, hogy kezdjenek el franciául tanulni. Hihetetlenül megkönnyíti az életet.

Nagyon szimpatikusnak találtam Rita küzdőszellemét, és azt, hogy a nehézségek ellenére sem adta fel. Tény, hogy magas Franciaországban a munkanélküliség, és hogy külföldiként kétszer olyan nehéz boldogulni, de ha az embernek jó esze van, szorgalmas és kitartó, előbb utóbb célba ér. Igaz, hogy „Nyugaton” sincs kolbászból a kerítés, és véletlenül sem adnak semmit ingyen. Viszont, ha az ember rendesen dolgozik, előbb-utóbb el fog jutni A-ból B-be. Sajnos otthon azt látom, hogy sok jóravaló, becsületes ember a belét is kidolgozza, és nem hogy A-ból nem jut B-be, de még a legalapvetőbb dolgokra is alig marad pénz. Nagyon élveztem Rita boldogulásának történetét, és végigszurkoltam, hogy révbe érjen. Egyik nagy erőssége a történetnek, hogy ha az ember átélt hasonlót, akkor a kellemes ismerősséget élvezi, ha pedig még sosem kellett megküzdenie egy másik országba való beilleszkedésekkel, akkor az újdonság egzotikumát.

Rita története nem csak azért különleges, mert egy új országban kellett boldogulnia, hanem mert a párja is egy másik kultúrából jön, tunéziai származású és muszlim vallású. Sajnálatos módon, a mai történelmi helyzetben, ez a tény automatikusan fenntartásokat ébreszt vagy esetleg ellenszenvet kelt. Rita könyvének egyik nem titkolt célja, hogy kicsit betekintést engedjen az olvasónak az arab világba és gondolkodásba. Nem próbál megtéríteni minket, nyíltan beszél arról, hogy sok dolog nehezére esik, mint például a ruhatárának cenzúrázása. Ír arról, hogy mennyire bosszantó tud lenni a vallásosság „kettős mércéje.” Például, hogy a párja húzódzkodott az összeköltözéstől, mert az házasság előtt nem illik, de ha ivásról vagy dohányzásról van szó, amit tilt a Korán, ugyanúgy mint minden a testet rongáló dolgot, akkor el lehet ferdíteni a szabályokat. Ebből szerintem nagyon szépen látszik az, hogy minden ember úgy interpretálja a vallás szabályait, ami neki jólesik, ezért egyének viselkedése miatt nem szabad megítélni egy egész vallást.

Kíváncsi ember lévén, nagyon érdekesnek tartottam ezeket a részeket. Én szeretek vallásokat, kultúrákat megismerni mielőtt ítélkezek. Sajnos az iszlámról, mint vallásról csak nagyon alapvető dolgokat tudok, és ahhoz túl szégyenlős vagyok, hogy embereket faggassak róla. Az esti angol óráimra jár jó pár arab származású lány, Egyiptomból, Algériából főleg. A legszorgalmasabb és legkedvesebb tanítványaim közé tartoznak, és szerencsémre sokkal érettebbek, mint a korukbeli fiúk. Sokan közülük tartották a ramadánt, engem pedig érdekelt, hogy például cukorbetegként mégis hogyan tudja ezt abszolválni az ember. Azt mondták, aki cukorbeteg annak nem kell. Ez túl egyszerű válasznak tűnt, úgyhogy amikor együtt vacsoráztunk a szomszédunkkal, aki mauritániai és zöldfoki származású, rákérdeztem, hogy is van ez. Ő is azt mondta, hogyha az egészségedet veszélyezteti, nem kell, sőt nem szabad ramadánt tartanod. Az egészség és a test épsége a legfontosabb, és mivel az élet isteni ajándék, ennek veszélybe sodrása a lehető legnagyobb bűn. Tudjuk ugye, hogy a disznó tisztátalan állat, és tilos megenni. Viszont, ha éhezel, és találsz egy disznót, köteles vagy megenni. Ha nem eszed meg, gyakorlatilag öngyilkosságot követsz el, ami bűn. Gondolkodjunk el akkor, hogy az öngyilkos merénylők mennyire hithű, jó muszlimok… Na ugye.

Pár héttel azelőtt, hogy rábukkantam Rita könyvére, elkezdtem olvasni Borsa Brown bestsellerét, Az arabot. Érdekelt, hátha tanulok belőle valamit.. Száz oldalig bírtam, aztán besokalltam a sztereotípiákból. Rita könyvének erőssége, hogy autentikus és őszinte. Leírja a különböző világnézetből származó súrlódásokat, vitákat, és egyáltalán nem hiteget azzal minket, hogy az élete az Ezeregy éjszaka meséivé változott. Végigszurkoltam a könyvet, hogy nehogy szakítsanak valami miatt, mert nagyon megkedveltem a párosukat.

A regény vége egy csodálatos tunéziai utazás, ahol Rita végre megismerkedik Lotfi családjával. Nagyon kedvesek vele, rögtön befogadják, vendégként és családtagként kezelik.

Összességében nagyon kellemes és érdekes könyv volt, csak ajánlani tudom, ha olyan olvasmányt kerestek, amiben az igazi párizsi életről kaptok képet. Ritával élőben is volt szerencsém találkozni, ugyanolyan közvetlen és kedves lány, mint amilyennek a regény lapjairól megismertem. Két-három órán át beszélgettünk, észre sem vettem, hogy elszaladt az idő, olyan volt, mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna. Remélem, Rita nem hagyja abba az írást, és hamarosan újabb izgalmas történetet olvashatunk a tollából.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.