Amit a tenger adott V.

Gabi eredeti posztja itt 🙂

Anya eközben megragadta a karomat, majd végignézte testem minden egyes porcikáját, hátha lát rajtam valami furcsa változást. Külsőleg azonban hiába kereste, teljesen épségben voltam. A mellkasom belsejében azonban izzó forróság égett.

– Tiszta víz vagy, kislányom! Miért sétáltál bele ruhástól a tengerbe?

Zavartan néztem Trevorra, majd vissza anyámra. A nyelvem összeakadt, az arcom fájdalmasan felforrósodott. Éreztem Trevor pillantását, szelíd tekintete szinte úgy tapadt rám, mint a tengervizes pólóm.

– Én… – motyogtam, és gombóc kezdett fojtogatni szokásos módon. A fehér gyűrű hirtelen megfeszült az ujjamon, mire azonnal értelmes mondatok kezdtek ömleni belőlem. – Kiültem a sziklákra, feltámadt a szél és belesodorta a vízbe a könyvemet. Utána kellett ugranom, hogy kimentsem, éppen nagyon izgalmas résznél tartottam.

Trevor elmosolyodott, amitől elgyengült a térdem.

– Át kellene öltöznöd, nehogy megfázz – mondta, miközben óvatosan megnyalta a száját.

Anyám összefonta a karját maga előtt, megcsóválta a fejét.

– Azonnal haza kell jönnöd, kisasszony! Már későre jár, apád aludni szeretne a hosszú vezetés után.

Megforgattam a szemem. Három óra utazás semmiképp sem számított hosszú vezetésnek, ráadásul csak kilenc körül járhatott az idő. Ennek ellenére engedelmeskedtem anyám akaratának, nem tehettem mást. Egy köszönést mormoltam Trevor felé, miközben elkezdtünk sétálni az ideiglenes lakhelyünk felé. Néha vissza–visszanéztem a tanáromra. Anyámra pillantottam, és elfogott a szégyen érzése. Meg sem köszönte Trevornak, hogy segített a keresésemre indulni. Nekem viszont azonnal megmelengette a szívemet titkos szerelmem kedvessége.

Lassan végigsimítottam a gyűrű sima felületén, és felmosolyogtam a csillagos égre.

A tenger morajlása és a délután történt különös események hatására gyorsan mély álomba süppedtem. Apám hangos horkolása sem volt képes ennek gátat vetni.

Az éjszaka közepén azonban kipattant a szemem. Teljesen kipihentnek éreztem magam, pedig még sötétség honolt a szobában. Apa horkolása elcsendesedett, csak a ház jelentéktelen zajait érzékeltem. Apró kopogásra lettem figyelmes az ablak irányából, mire lassan felültem az ágyban. Egy pár pillanatra a kopogás elcsendesedett, majd újrakezdődött.

Felemelkedtem az ágyból. Mezítlábas talpamnak hideg volt a pőre fapadló érintése. Lábujjhegyen az ajtó felé indultam. Megragadtam a hűvös gombkilincset, majd összeszorított fogakkal megforgattam azt.

Kiléptem a tornácra, ahol megcsapott a lágy, simogatóan langyos tengeri szellő. A parton egy alak körvonalazódott ki a hold ezüstös fényében. Kíváncsiságom vitt előre, a félelem mintha nem létezett volna, pedig azelőtt minden egyes cselekedetemet az irányította.

A homok kellemesen simogatta a talpamat, ahogy haladtam a part felé. A hullámok moraja töltötte be a fülemet, majd szélesen elmosolyodtam, amikor megpillantottam az alak arcának ismerős vonásait a visszafogott fényben.

– Mr. Miles – szólítottam meg suttogva, miközben szívem hevesebb ütemre váltott.

– Már azt hittem, sohasem ébredsz fel –mondta, miközben felém nyújtotta a kezét. – Van kedved sétálni egyet?

Az arcomat újra elöntötte a forróság, de az éjszaka fénye elfedte a zavaromat. Átengedtem magam az édes boldogságnak, majd kezemet Trevoréba csúsztattam, hogy közösen induljunk végig a hangtalan, üres partszakaszon.

 

Az előző rész

A következő rész

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *