Felejtő: Új folytatásos történet Szaszkó Gabival

Először is Boldog Új Évet mindenkinek!

Az év első napja tervezgetéssel telt, elkezdtem kitölteni az Év Értékelésemet és terveket kovácsolni 2016-ra. Tavaly több mint húsz hétig írtunk közösen egy történetet Szaszkó Gabival, ami a “Amit a tenger adott” címet viselte (Itt olvashatjátok.) Nagyon jól működött a dolog, mindketten élveztük a történet gombolyítását, és úgy döntöttünk, 2016-ban is belevágunk egy hasonló kalandba.

poppy

Az “Amit a tenger adott” úgy született, hogy egy szép szeptemberi napon adtunk egymásnak egy-egy mondatot, amivel a másiknak írnia kell egy történetet. A Gabinak adott mondatomból született az előző történet, most megpróbálkozunk a nekem adott mondattal is.

Elkezdtem ugyan a történetet, de nem jutottam tovább két oldalnál, így Gabi ötletei hoznak majd egy kis vérfrissítést és izgalmat.

Az első mondat így hangzik:

“A fal kék fényben táncolt, amikor a piros kapucnis lány belépett a helyiségbe.”

pol

A novella/kisregény egy Polka nevű lányról szól, aki elmegy a világvégi Felejtő városába, hogy a volt szeretője nyomára bukkanjon.

A Skot

Első fejezet: 2015.01.05, kedd

A történethez tartozó folyamatosan bővülő Pinterest gyűjteményt itt találjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.