Piszkos Tizenkettőről:
Az ősz folyamán készítettem pár szerzői interjút amerikai szerzőkkel, velem is készült pár. Innen jött az ötlet, hogy a következő tizenkét hónap során elbeszélgetek tizenkét magyar szerzővel írásról, a megjelenő műveikről vagy csak úgy az élet dolgairól. Az interjúk minden hónap 12-én jelennek meg.
A szeptemberi interjúalanyról:
Istók Annát a 2013-as Gödöllői Irodalmi Díj kapcsán ismertem meg, amelynek ő az egyik lelkes szervezője. (A gödöllői vonatkozású vagy a kistérségben lakó íróknak ajánlom, hogy kövessék figyelemmel a versenyt, mert nagyon jó lehetőség, és sokat tanul belőle az ember.) Anna a gödöllői IRKA (IRodalmi KerekAsztal) vezetője és motorja, a könyvtári élet fontos alakja, maga is költő és író, több műve is megjelent a Műút folyóiratban, portálon, az Irodalmi Jelenben és a Kulteren. Munkahelye a gödöllői városi könyvtár.
1. Első regényed, az Éhes felhő a napot sikerrel szerepelt az Aranymosás irodalmi tehetségkutató Rakéta projectjében. Milyen tapasztalataid vannak a versennyel kapcsolatban, és milyen érzés volt, amikor meg tudtad, hogy megjelensz?
Szerintem ez egy egyedülálló lehetőség kezdő írók számára, amit az Aranymosás kínál: nem csak a pályázatra gondolok, de maga az is, hogy érdemben foglalkoznak a regényekkel, sőt még tanácsokat is adnak, felhívják a figyelmeket a problémákra. De a Kiadó szervez online végezhető kurzusokat is, melyekből nagyon sokat lehet tanulni. Én is elvégeztem két kurzust, de ennél lényegesen többet tanultam, mikor a Rakéta projektben a regényemet kellett helyrepofoznom szakmai útmutatás mellett.
2. Milyen műfajba sorolnád a regényt? Melyik már megjelent regényhez tudnád hasonlítani?
Gondban vagyok ezzel a kérdéssel, mindenki erre vár választ, én meg nem tudom. Pszichogasztro, főzőcskézős-köldöknézős, szerelmes-szépirodalom. Nem tudom, kire-mire hasonlít, nyilván majd lesznek olvasói vélemények erre vonatkozóan. Egyetlen dolgot tudok ezzel kapcsolatban, mikor írtam, az volt a célom, hogy megpróbáljam elmosni a határokat a szépirodalom és a zsánerirodalom között.
3. Milyen módszerrel írsz? Részletes cselekményvázlatot dolgozol ki, vagy csak neki ülsz, és lesz, ami lesz?
Három regényt írtam eddig, ezeket mind a durrbelebumm módszerrel, ami meg is látszott a végeredményen: nagyon sokat szív vele az ember, rengeteg a javítás, törlés, átírás, a főszereplők elkezdenek külön életet élni és megpróbálják átírni az egész sztorit, emiatt széttart az egész. Most már okosabb vagyok, jelenleg két történeten is dolgozom (vagyis kellene dolgoznom). Itt próbálok már valami vázlatot írni és a karakterek motivációját, személyiségét kiismerni, hogy ne okozzanak meglepetést. Amúgy könnyen lelkesedek, kezdek el regényt írni, általában a fő gondolat, üzenet téma van meg, aztán később jövök rá, hogy alapozás nélkül semmi nem megy.
4. A borítópályázatodra rengeteg gyönyörű mű érkezett. Milyen szempontok alapján válogattál, mi fogott meg a nyertes művekben?
A kevesebb több stílus fogott meg, eleve ezt szeretem regényborítókon. Szeretem, ha van benne egy kis szellemesség, játékosság, titok, ha csak utal a lényegre, de nem tolja az arcomba mindenestül, hogy miről lesz szó. Nagyon nehéz volt választani egyébként, sok olyan borítóterv is érkezett, ami nagyon szuper lett volna, de nem az én könyvemhez: muszáj volt valamennyire azt is figyelembe venni, hogy azért a történet nem egy habos-babos romantika lesz, nehogy az olvasót meglepetések érjék a borító alapján.
5. Tervezed valahogy megünnepelni a megjelenést? Dolgozol most valamilyen új projekten?
Folyamatosan ünnepelek már egy ideje. Az elmúlt két évben egymás után jöttek a kisebb-nagyobb sikerek, de persze azért az első regény az olyan, mint az első szerelem, szóval biztosan kell majd erre is inni. Leginkább azért, mert ez egy ilyen szakma.
6. Hallgatsz zenét írás közben? Ha igen, ez befolyásolja szerinted a szöveget?
Nem. Zavar a zene. Inspirációnak a másnaposság sokkal jobb. A legfrankóbb verseket nagy partyk után írtam. De regényt nem tudok, csak folyamatos koncentrálással írni, ilyenkor képes vagyok fél napokon keresztül nem enni, inni, pisilni. Csak hát ez ritkán megoldható, hogy békén hagyjanak napokra…
7. Ha eltölthetnél egy kellemes vacsorát három (élő vagy holt) íróval, kik lennének azok, és miért?
Ha már étel, akkor szívesen részt vennék egy disznótoron Cserna-Szabó András másnap-szakértővel, hogy végighallgassam az irodalmi gasztrosztorijait. A vacsora amúgy nem vonz, de szívesen piálnék egyet Hemingway-jel, mert vele aztán lehetett, Pilinszkyvel pedig azért, mert szeretném hallgatni, ahogy a saját verseit szavalja.
8. Gyerekként ki volt a kedvenc íród? Szerinted hatással volt a stílusuk a tiédre?
Nem voltam egy nagy könyvmoly gyerekkoromban. Alexandre Dumas és Gerald Durrell könyveit szerettem, de nem hiszem, hogy ezek hatással lettek volna a sítlusomra. Kamaszkoromban kezdtem el igazán olvasni. Az akkori élményeknek már volt formáló erejük.
9. Mivel töltöd szívesen a szabadidőd, amikor éppen nem írsz?
Nézek ki a fejemből és nem csinálok semmit.
10. Verseket, novellákat és regényeket is írsz. Melyik műnem, illetve melyik zsáner áll hozzád a legközelebb?
Az összes.
11. Mi a legnehezebb és legkönnyebb dolog az írásban?
A legnehezebb, hogy kikapcsold a netet írás közben. Hogy ne olvasd újra magad ötszázadszor, ahelyett, hogy az új részt írnád. Hogy rávedd magad arra, hogy elkezdj írni. Hogy rávedd magad arra, hogy most már le kéne feküdnöd aludni. A legkönnyebbet nem tudom, de a legizgalmasabbat igen: hogy bármit megtehetsz, amit akartál, vagy nem akartál, amitől szartál egész életedben, vagy amit másoknak kívánsz. Na, király dolog istent játszani írás körzben.
12. Milyen tanácsot adnál feltörekvő íróknak?
Alázat. A legnehezebb dolog a kezdő írók számára, hogy megértsék, kurvára nem egy remekmű, amit elsőre összehoztak. Ebben az országban mindenki ír, több az író, mint az olvasó ember. Nap mint nap szembesülök ezzel a munkám során, hogy jönnek a magánkiadásban megjelent könyveikkel az amatőr szerzők, hogy csináljunk nekik könyvbemutatót. Mégis minek? A rokonok majd elolvassák és vállon veregetik a vasárnapi ebéd után, de a nagyközönség nem kíváncsi az ügyetlenül megírt versekre, önéletrajzokra. Én tisztelem mindenkinek az alkotását, azt, hogy szabadidejét valami értelmesre fordítja, de magánügynek tartom. Szakmailag csak akkor tudom elfogadni, ha cserébe ő is elfogadja azt, hogy nem tökéletes, amit írt. Ha hajlandó tanulni, és javítani a szövegén. Nálunk az Irkában lassan 10 éve folyik a műhelymunka, ahol egymás írásait lektoráljuk, szerkesztjük, javítjuk, kurzusokat, táborokat tartunk. Aki eljön közénk, az egyrészt egy nagyon kellemes társaságot ismerhet meg, ezen felül megtanulhat írni, és segítünk neki elindulni az írói pályán. Ez is egy szakma, amit meg kell tanulni. Nem lesz író valakiből csak úgy. Nem hiszek a született zsenikben. Hajlam, tehetség örökölhető, de rengeteg gyakorlás, tanulás kell az igazi értékteremtéshez. Ezen én is átmentem, én is meg voltam győződve az elején saját istenáldotta írói vénámról. Évekbe telt elfogadnom, hogy egy kalap szar, amit első nekifutásra alkottam. Tanulni kell, rengeteget olvasni, írni, javítani, és legfőképp elfogadni mások, az olvasók, írótársak kritikáját. Mert tanulni csak abból lehet. És nem megsértődni, ha a szerkesztő kihúzat veled egy egész sort, bekezdést, oldalt, fejezetet.
Köszönöm a válaszaid és további sok sikert az íráshoz!
Anna írói Facebook oldala
Anna egyik kedvenc megjelent versének linkje
az Irka blogjának is a linkje
A Piszkos Tizenkettő októberi vendége Greff Magdi, akinek Húzos szerelem című ifjúsági regénye szintén a Rakéta Project egyik sikeres szereplője.
Magdi írói Facebook oldala,
A régebbi interjúk:
A decemberi Piszkos Tizenkettő interjút itt találhatjátok.
A januári Piszkos Tizenkettő interjút itt találhatjátok.
A februári Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
A márciusi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
Az áprilisi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
A májusi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
A júniusi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
A júliusi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
Az augusztusi Piszkos TIzenkettő interjút itt találjátok.