Piszkos Tizenkettőről:
Az ősz folyamán készítettem pár szerzői interjút amerikai szerzőkkel, velem is készült pár. Innen jött az ötlet, hogy a következő tizenkét hónap során elbeszélgetek tizenkét magyar szerzővel írásról, a megjelenő műveikről vagy csak úgy az élet dolgairól. Az interjúk minden hónap 12-én jelennek meg.
Kozári Dorkát a Marcsi-sorozat szerzőjeként ismertem meg, majd együtt vettünk részt a Könyvmolyképző Kiadó Leírás kurzusán. Dorka nem csak a cicák életében járatos, de blogján szépség- és sminktanácsokat is olvashatunk.
1.Megváltozott az életed, amióta megjelentél? Felismertek már az utcán vagy van emlékezetes rajongói/olvasói-pillanatod?
Azt hiszem, most nem annak a korát éljük, amikor egy írót, pláne meseírót felismernek az utcán. Kivéve persze, ha olyan élő legenda valaki, mint mondjuk Csukás Pista bácsi. Én már annak is örülök, ha a könyves rendezvényeken és író-olvasó találkozókon tudják a gyerekek, hogy ki vagyok.
Ezek közül a legemlékezetesebb pedig az volt, amikor a régi iskolámba mentem vissza, hogy egy másodikos osztállyal találkozzak. Nem csak azért volt kiemelkedő, mert a gyerekek nagyon izgatottan vártak, és a kezükben szorongatták a könyveimet, de a Marcsi-történetek helyszíneit a gyerekkorom színtereiből merítettem. Ezért volt olyan különleges, hogy ezeknek a gyerekeknek elég volt azt mondanom, hogy „tudjátok, a játszótér a bolt mögött”, és ők máris pontosan látták maguk előtt hol bandáznak a macskahaverok. Meg hát milyen menő már, hogy ők abba az iskolába járnak, ahová a harmadik kötetben Marcsi is elkíséri egyszer a gazdiját?
2.Hallgatsz zenét írás közben? Ha igen, ez befolyásolja szerinted a szöveget?
Komolyzenét hallgatok, egyik kedvenc írós zeném a Carmina Burana, amelynek leginkább latin a szövege. Olyasmit sose választanék, ami magyar, vagy angol szövegű, azt hiszem az osztott figyelem gyakorlására nem az írás a legmegfelelőbb helyzet. 🙂 Így a leírt szöveget nem befolyásolja a zene, a hangulatomat viszont egész biztosan.
3. Milyen „civil” munkáid voltak már, és befolyásolták-e ezek a történeteid?
Hú, nagyon sokféle munkám volt. Voltam teremőr múzeumban, írnok orvos mellett, dolgoztam fodrászként, HR-esként, eladóként egy gyógynövényes boltban, foglalkoztam pályázatokkal, könyvekkel, még színházi titkár is voltam egy darabig. És igen, ha nem is a konkrét történeteimet, de az írást, az úgy nevezett írói látásmódot egész biztosan befolyásolták a munkáim. Nekem amúgy is van egy olyan elméletem, hogy aki írásra adja a fejét, az voltaképp a világ összes szakmáját űzi. Felszínesen persze, egyikbe se mélyedünk bele egészen, de valamennyire mégis. Hiszen ha megjelenik a történetben egy karakter, vagy egy élethelyzet, akkor még a legelszabadultabb sci-fiben is kell lennie valami valóságosnak. De erre majd még lentebb visszatérek egy kicsit.
4.Van valami furcsa írós szokásod vagy rituáléd?
Nem hiszem, hogy furcsa, de írás közben nagyon sokat iszom. Vizet, üdítőt, de szinte folyamatosan. Talán ez az automatizmus segít, hogy amíg a lelkem a történetben jár, azért itt maradjak a földön is. Ehhez kapcsolódik az az eset, amikor épp a második Marcsi kötet kéziratába merültem bele teljesen. Szinte észre sem vettem, ahogy töltök magamnak, és arra is csak félig figyeltem fel, mikor a párom rákérdezett, hogy ő is kaphat-e. Állítólag azt válaszoltam neki, hogy hozza a tálkáját. 😀
5.Gyerekként ki volt a kedvenc íród? Szerinted hatással volt a stílusuk a tiédre?
Nagyon szerettem a pöttyös-csíkos lányregényeket, és Lázár Ervin meséit. Az, hogy sokat olvastam gyerekkoromban, biztosan hatással volt mind a szókincsem alakulására, mind a világlátásomra. Arra viszont tudatosan törekszem, hogy a stílusom magam alakítsam ki, és ne érződjék rajta, amiket olvastam.
6.Marcsi sorozatod egy cica kalandjairól szól. Mi ihlette a történetet? Kiskorodban volt valamilyen háziállatod?
Gyerekkoromban volt egy Petike nevű aranyhörcsögünk, de ő nem került bele a mesekönyvekbe.
Marcsi ihletője egy barátnőm, és az ő macskája volt. Az első Marcsi-mesét tizenhat éves koromban írtam, ajándékba. Abból nőtte ki magát a mesekönyv sorozat.
7.Milyen más műfajban szeretnéd még kipróbálni magad? Milyen könyvre számíthatnak tőled legközelebb az olvasók? Van olyan zsáner, amivel sohasem kísérleteznél?
A legtöbb műfajban soha nem írnék. Egyáltalán nem vonz a disztópiák világa, semmi közöm zombikhoz, vámpírokhoz vagy vérfarkasokhoz, a scif-ikhez és történelmi regényekhez pedig több, vagy inkább egészen más háttérismeret kellene, mint ami nekem van. Szépirodalmat szeretnék majd írni egyszer, de úgy érzem, ahhoz még érnem kell. Amit viszont nagyon szeretek, és bevallom, próbálkozom is vele, az valami mágikus realizmus-féleség. Nem egészen az, nem is szeretném, és nem is lehet kötött műfaji határok közé szorítani. Olyan ifjúsági történetről van szó, ami valahol a jelenvaló világban játszódik, de egy kis csavarral. Egy kézirat, amin most dolgozom, a múltba kalauzolja vissza napjaink egy teljesen átlagos, tizenhat éves lányát. Igazából mindig is nagyon vonzott a századforduló időszaka, és nagyon szerettem volna egy olyan kalandot, amelyben a Dunán hajóznak végig. Ezt a kettőt szőttem hát össze egy történetbe. És itt kanyarodnék vissza ahhoz, amit a szakmákról írtam. Ennek a regénynek a színtere a Duna, egy gőzhajó fedélzete. Amikor a történet elkezdett összeállni a fejemben, akkor szembesültem vele, hogy semmit nem tudok a gőzhajózásról. Így hát bizony, amellett, hogy a történetet szövöm, meg kellett tanulnom néhány dolgot a folyamkilométerekről, a kapitányi híd elrendezéséről, és a vízen használatos közlekedési jelzésekről is. Hát így értettem, hogy íróként sokkal több szakmát űzünk, mint az emberek általában.
8.Nem csak meséket írsz, de blogot is vezetsz, ahol sokszor szó esik szépségápolásról. (Nagyon inspirálóak a cikkek egyébként, nálad hallottam először a koreai termékekről, és miattad is próbáltam ki őket, szóval köszi!)Mikor és hogyan kezdtél el érdeklődni a téma iránt? Van esetleg abszolút kedvenc terméked?
Én tipikusan az a tini voltam, akit egyáltalán nem érdekelt a sminkelés. Persze akkoriban még nem is volt ennyire elterjedt, hogy a középiskolás lányok festik magukat, sőt, aki nagyon kikenve járt suliba, azt egy kicsit ki is néztük magunk közül. Ráadásul bennem valahogy kialakult az a hamis kép, hogy aki okos, főleg, aki bölcsész, az nem nézhet ki cicababának. A főiskolán kezdtem ismerkedni ezzel a műfajjal, és szépen lassan vált a mindennapjaim részévé, hogy sminkelem magam. Aztán persze rátaláltam az interneten a beautybloggerekre, és még inkább kinyílt ez a világ. Rájöttem, hogy én magam is szeretek kísérletezni a színekkel, és elkezdtem begyűjteni a kedvemre való termékeket. A blog pedig szinte magától adódott. Írni szeretek, vannak gondolataim, a Facebook-ot egyre kevésbé találom alkalmas felületnek rá, hogy a gondolataimat megosszam másokkal, és bíztatást is kaptam, hogy a blogolás nem csak tiniműfaj, még így „trinédzserként”, a harmincas éveim közepén is belekezdhetek. Ezért aztán írok mindenről, ami eszembe jut, vagy amiről úgy gondolom, hogy érdekelhet másokat.
Kedvenc termék? Inkább termékcsoport van. A rúzsok. Egy időben bele is estem abba a csapdába, hogy összevásároltam a legőrültebb rúzsokat, persze amikor a viselésükre került sor, gyakran kényelmetlenül éreztem magam. 🙂 Most akkor vagyok boldog, ha néhány igazán különleges, márkás, jó minőségű rúzs birtokosa lehetek.
9.Nemrég a bakancslistádról is írtál. A már teljesített elemek közül melyik volt a legkülönlegesebb élmény?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, ugye tudod? Hiszen épp azért bakancslista, mert minden pontjára nagyon-nagyon vágyom. De az első igazán emlékezetes beteljesülés az volt, amikor életemben először megláttam a tengert. Talán azt emelném ki, ha csak egyet szabad.
És hát persze, hogy ott van az a pillanat, amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó megjelenteti a mesekönyvem. De azt szinte fel se fogtam. Az nem olyan volt, mint a tenger, hogy egyszer csak elém tárult, és rácsodálkozhattam. Hiszen amióta az eszemet tudom, az írás az életem része volt. És amikor kihirdették az első Aranymosás eredményét, és kiderült, hogy bekerültem, azt hiszem tényleg fel se fogtam, mi történik.
Így hát a tenger volt az, ami a legerősebben lenyűgözött.
10.Volt valamilyen prekoncepciód az íróságról, ami időközben megváltozott? Szerinted az írás áldás vagy átok?
Szerintem mindenkinek ugyanaz a legelső prekoncepciója: az írósághoz elég, ha írok. És igen, meg kellett tanulnom, hogy nem elég. Ahhoz, hogy író legyek, és ne csak írni szerető ember, nagyon sokat kell tanulni és olvasni. Tanulni az írásról. Ebben sokat segítenek a Könyvmolyképző Íróiskola kurzusai, és persze könyvek, amelyek az írástechnikáról szólnak. Ezen kívül sokat kell olvasni. És mindenfélét. Nem csak azt, amit szeretsz. Megismerkedni különféle műfajokkal, mert különben könnyen pórul járhatsz. Én ezt a saját káromon tanultam meg, ugyanis, képzeld, én valahányszor két sereg, vagy akár két ember összecsapásáról olvastam, mindig átugrottam magát a csatajelenetet. Még filmen se köt le, pláne olvasva. Számomra mindig az volt a lényeg, hogy ki győz, vagy hogy milyen az ellenségeskedő helyzet diplomáciája, nem maga az akció. És ez mindaddig nem is hiányzott, amíg csak mesét írtam. Most viszont, ahogy egyre mélyebbre ásom magam a fent említett történetben, egyszer csak megtámadta a főszereplőket az ellenség. És nem szópárbajra, vagy szellemi vetélkedőre hívták ki őket. És akkor megtorpantam. Ugyanis rájöttem, hogy nem tudok csatajelenetet írni. Mert hát honnan is tudnék? Úgyhogy most tudatosan kezdtem visszaolvasni kedvenc könyveimből az ütközetek leírását, hogy ezt is megtanuljam.
Egyébként mindenképp áldásnak tartom az írást. Az, hogy történetek kerekednek a fejemben, a legnehezebb helyzeteken is átsegít. Hiszen akárhol, és akármikor, ha nem érzem magam jól egy helyzetben, még csak be se kell csuknom a szemem, mégis ott vagyok a hajón, ezerkilencszázban, vagy épp macskákkal mulatok a játszótéren.
11.Mi a legnehezebb és legkönnyebb dolog az írásban?
Sajnos nagyon halogatós típus vagyok, ezért számomra a legnehezebb maga az, hogy rávegyem magam az írásra. Hogy leüljek a gép elé, és megnyissam a dokumentumot. Onnantól viszont, amikor elszánom magam, az már nagyon jó. Nem igazán tudom biztosan, hogy ez az írás könnyűsége-e, de ide mindenképp azt a pillanatot mondanám, amikor életre kel a történet. Ezt én úgy szoktam mondani, hogy elkezdi megírni önmagát. Amikor azt érzem, hogy nem kell töprengenem egy-egy reakción, vagy a következő jeleneten, mert a szereplők maguktól megoldják helyettem.
12.Milyen tanácsot adnál feltörekvő íróknak?
Mindenekelőtt azt, hogy olvassanak sokat. Tudom, hogy közhely, de valóban ez az alapja. Olvassanak el mindent, ami a kezük ügyébe kerül, jót is és rosszat is, és boncolják szét alaposan, hogy mitől jó, vagy mitől rossz, és mi volt a jó a rosszban, meg a rossz a jóban.
Aztán pedig azt, hogy írjanak. On Sai mondása, de ennél frappánsabban szerintem nem lehet megfogalmazni: író az, aki ír. Akinek érdekes történetek kavarognak a fejében, de nem írja le őket, az egy nagyon fantáziadús ember, de nem író. Ezért azt tudom csak tanácsolni, hogy ha valaki író akar lenni, az írjon. Sokat. És írjon le mindent, ahogy jön. Merjen rontani. Senki nem ír egyből polckész könyveket, még a nagy írók sem. És ha már leírta az ember úgy, ahogy először kikéredzkedett a fejéből a történet, akkor lehet nekiállni, és olvashatóvá pofozni.
Dorka blogja
Marcsi történeteit itt vehetitek meg.
Júniusban Makai Rita a vendégem, akinek Határtalan szerelem című könyve nemrég bekerült a Libri Aranykönyv Top 50-be.
Rita írói oldala
Rita könyvét itt vehetitek meg.
A decemberi Piszkos Tizenkettő interjút itt találhatjátok.
A januári Piszkos Tizenkettő interjút itt találhatjátok.
A februári Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
A márciusi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.
Az áprilisi Piszkos Tizenkettő interjút itt találjátok.