Szimplán Mesés interjú: Kleinheincz Csilla

A Szimplán Mesés sorozat bemutatása

Mindig is érdekeltek a mesék és mítoszok, és egy ideje különösen foglalkoztat a magyar hiedelemvilág és képzelet. Úgy gondoltam tehát, hogy felkeresek néhány írót, mesélőt, művészt, akik a témában alkotnak.

Az interjúalany bemutatása

Kleinheincz Csilla a magyar fantasztikum megkerülhetetlen alakja, író, fordító, szerkesztő. Az Ólomerdő-trilógia utolsó része, az Ezüstkéz 2019-ben jelenik meg a GABO kiadó gondozásában. Erről bővebben itt olvashattok.

1. Melyik a kedvenc népmeséket/tündérmeséket/legendákat feldolgozó modern történeted? 

Van Catherynne M. Valentének egy kétkötetes mesefolyama, az Orphan’s Tales, amelyben a szerző szinte lubickol. Annyi öröm, innováció, szépség van ebben a két könyvben, hogy világosan érezni: Valente nemcsak hogy nagyon mélyen kötődik a különféle népmesékhez, mitológiákhoz, de játszani is szeret. A történetben vannak olyan elemek, amelyek ismerősek lehetnek innen-onnan, hol szlávos ízű történetek bomlanak ki, hol mintha az Ezeregyéjszaka meséiből idézett volna fel egy eddig ismeretlen történetet. A két kötetet egyetlen keretmese fogja össze, és azon belül varázsdobozklént nyílnak ki a további történetek, hasonlóan a már emlegetett Ezeregyéjszakához, vagy a Mesefolyamok óceánjához: az új szereplők mind saját történtükbe fognak, amelyek aztán szépen egymásba ékelődnek és a könyv végére összefolynak, hogy bizonyítsák: minden mese voltaképpen egy és örök. A köteteket ráadásul Michael Kaluta csodálatos fekete-fehér grafikái díszítik.

2. Az okostelefonok és képernyők világában hogyan találnak maguknak helyet a(z élőszóban mesélt) mesék? Hogyan változtak a mesélési módok, hogy érdekesek maradjanak a mai gyerekek/ felnőttek számára? 

Inkább az a kérdés, hogy az új eszközöket mennyire engedjük be az életünkbe. A mesélés rítusa elválaszthatatlan az emberi léttől, képtelenek vagyunk nem mesélni. Hogy ezt milyen formában tesszük, az változó, de az új médiumokban is megtalálja a helyét az élő mese. Amikor az ASMR blogger susogva, hanghatásokkal megfűszerezve kis epizódokat mesél, vagy egy videós összegzi az olvasmánya cselekményét, vagy hangoskönyvet hallgatunk vezetés közben, vagy amikor konferenciahívásban szerepjátékoznak a világ különböző tájaira szakadt barátok, azt elsőre talán nehéz rokonítani az élő mesékkel, pedig ugyanarról a tőről fakadnak. Amikor az első emberek végignéztek a lábnyomaikon, és elgondolkodtak arról, honnan érkeztek és hová tartanak, amikor megteremtődött a múlt és a jövő fogalma, akkor a történetek is megszülettek, és azóta sem tudunk rájuk unni. 

3. Gyerekkorodban meséltek neked a szüleid? Ha igen, felolvastak neked vagy saját meséket találtak ki? Mennyire keveredtek ezekben a magyar és a vietnámi mesevilágok? 

A szüleim és a nagymamám főleg felolvastak, vagy a saját szavaikkal meséltek el egy-egy ismertebb történetet. Vietnámi mesekönyvünk is volt, és diafilmjeink Vietnámból, amiket aztán anyukám narrált, de más népek meséit is szívesen olvastam, az afrikai, polinéz, dél-amerikai indián és tibeti népmesék összekeveredtek a magyar és vietnámi mesevilággal. Nem tudom, mindez mennyire hatott ki arra, ahogyan írok, de annyi bizonyos, hogy már akkor is feltűnt, mennyire sokfélék ezek a mesék, mennyire változatos a szerkezetük, és mégis, mennyi hasonlóság van a tagolásukban, a motívumaikban. 

4. Ki a kedvenc meseszereplőd, mitológiai alakod, és miért? 

Egy olyan gyűjtögető alkatnak, mint én, aki szeret mindenhonnan csipegetni és lelkesedni mindenféle mesék iránt, nehéz kedvencet kinevezni, de ha vissza akarok menni a gyökerekig, akkor az álruhás hősöket kedveltem leginkább, a deszkavári királyfit, a csak éjjel ember szörnymátkát és a szerelmesét, akinek maszkja a feledés, de a görög mitológia és a Gilgames-eposz egyes történetei is nagyon megragadtak gyerekkoromban, és mostanában is sokat gondolok vissza Orfeusz és Gilgames aláereszkedésére az alvilágba, de talán csak azért, mert éppen ebből forrja ki magát valami a saját írásaimban. A mesék összevissza bele vannak hányva az elmém komódjába, és hol találomra húzogatom ki a fiókokat, hol céltudatosan keresgélek közöttük. A halál, illetve az ár, amit a veszteség elkerüléséért az ember hajlandó megfizetni, jelenleg nagyon foglalkoztat (de aki az Üveghegyet olvasta, az tudhatja, hogy ez visszatérő motívum nálam), mint ahogy a határátlépések is, a szimbolikus síkra átvándorló szereplők egyszerre fizikai és szellemi előrehaladása a történet során. 

5. 2006-ban társszerkesztője voltál a Delta Vision kiadó 77-Hetvenhét című antológiának, melyben magyar népmese feldolgozások kaptak helyet. Milyen volt a szerkesztői munka, és van-e olyan történet, amire több mint tíz év elteltével is szívesen emlékszel vissza? 

Akkoriban több kötetet is elolvastam Ellen Datlow meseátirat-antológiáiból, és nagyon izgalmasnak találtam ezt a játékot az újraértelmezésekkel. Szerettem volna egy hasonló magyar antológiát, ezért kiírtunk egy pályázatot és felkértünk néhány ismertebb sci-fi és fantasy írót, hogy küldjenek novellákat. Talán a válogatás volt a legizgalmasabb, mert a szerzők nagyon sokféle módon közelítették meg az eredeti meséket, és egészen szokatlan módon rugaszkodtak el tőlük. A szerkesztést is élveztem, bár a tördelésnél történt egy baki, az egyik novellából egy korábbi változat került a kötetbe, amit utólag pótoltunk ugyam, de akkor eléggé a szívemre vettem. 

Mindegyik novellát szerettem ezért vagy azért, és annak külön örülök, hogy több szerző a kötetből utóbb saját regényekkel vagy novelláskötetekkel jelentkezett. Annyira élveztem a munkát a kötettel, hogy kimondottan kínzott a dilemma, hogy szerkesztőként nem írhatok bele — a problémát úgy hidaltam át, hogy megírtam az Ólomerdőt (vicces adalék: az első kiadás pontosan 77 jelenetből állt).  

6. Ha jól tudom, Az utolsó egyszarvú az egyik kedvenc könyved, amit 2013 óta a te fordításodban is élvezhetnek az olvasók. Mi ragadott meg ennyire ebben a könyvben? Vannak olyan elemek, amik később hatással voltak a saját írói világodra? 

Az utolsó egyszarvú főszereplője nem ember, a gondolkodása sem az, mégis, minden találkozás, minden pillanat, amikor ütközik a világgal, az emberekről szól. Ez egyszerre játékos szöveg és szépségesen komoly, és magától értetődő merészséggel keveri a mitikusat a profánnal. Az egyszarvú világtól elemelt, éteri alakját a bumfordi mellékalakok ellenpontozzák, és nagyon szeretnivaló az a nemtörődömség, ahogy Beagle világába teljesen földi utalások is beleszövődnek, a fura patchwork mégis egy teljes egészet ad ki. 

Annak idején a Scriptoriumban (írói workshop) sokszor emlegettük Orson Scptt Card egyik tanácsát: bérmilyen írástechnikai szabályt megszeghetsz, csakhogy meg kell fizetned az árát. Beagle pontosan tudja, mit fizet, és sikerül úgy csűrnie-csavarnia a szavakat, hogy többet kap vissza ezen az üzleten, mint amit beletett. Azt gondolom, Az utolsó egyszarvú egy időtálló, örök érvényű mese, amely egyértelműen és a szó marketinges elkoptatottsága nélkül is klasszikus. 

7. Az Ólomerdőben és az Üveghegyben a tündérvilág ellenpólusát, az emberi világot szinte teljesen Gödöllő jelenti. Miért választottad pont ezt a várost (a sokkal „egyértelműbb” Budapest helyett)? 

Gödöllőre jártam egyetemre, és amikor először elkezdtem gondolkozni a regényen, valahogy egyértelműnek tűnt számomra, hogy Emese nem lehet nagyvárosi lány, kell, hogy jelen legyen körülötte a természet. Egyetemistaként nagyon sok időt eltöltöttem a campuson, az üres órákban szívesen sétáltam a parkban, többször kirándultunk a csoportommal a környéken, ezért esett erre a helyszínre a választásom. Ugyan magában a regényben nem szerepel olyan sokat Gödöllő, nekem fontos volt tudnom, hol vannak a HÉV-sínek, amikor Rabonbán először átviszi Emesét a tündérek világába, hol dolgozik István, hol van a szárítópusztai telek és így tovább. Számomra élők ás valóságosak ezek a helyek, és remélem, ez a regénybe is átszűrődik. 

8. Az Ólomerdő tele van erős, de közel sem tökéletes női szereplőkkel: Lóna, Emese, az Özvegy. Melyikük áll hozzád a legközelebb, és miért? 

Valamennyi női (és férfi) szereplő bizonyos szempontból én vagyok, vagy talán inkább a Nő különböző arcai, más-más gondokkal, megküzdései stratégiákkal és erősségekkel. Mindannyiukkal könnyen azonosulni tudok, mert fontos számomra, hogy még a negatív szereplőket is megértsem, de nem véletlen, hogy Emese a főszereplő; nagyon súlyos traumákon és döntéseken vezetem keresztül, amelyekkel így vagy úgy, de meg kell birkóznia, és sokszor benne találom meg azt az erőt, ami nekem nem mindig megy. De igazán szorosan a segítőihez, a mellékalakokhoz kötődöm, talán mert ők épp azt a szerepet látják el, amit én íróként: vezetik a hőst az útján, és néha megadják neki a szükséges pofonokat.  

A legnagyobb változás Lóna alakjában állt be nálam: az Ólomerdő ellenszenves, távoli anyafigurájából egy tépelődő, egyre emberibb nővé vált, akit írás közben találtam meg. Abban a pillanatban, hogy Lóna megszólalt az Üveghegyben, felismertem, mennyire fontos az ő története. Szükséges volt hozzá, hogy én is anya legyek, de az is, hogy öregedjek. Van, akinél az öregség egyre jobban eltörli a kényszert, hogy mások fejébe belehelyezze magát; nálam ez fordítva működik. Egyre többet töprengek, a lassú munka pedig még inkább lehetővé teszi, hogy más-más élethelyzetekből gyökeresen másként lássak szereplőket. 

9. A regényeidben a sárkányok és leszármazottjaik is jelentős szerepet kapnak. Miben különböznek a magyar mesék (és a te történeteid) sárkányai a klasszikus nyugati fantasy-kban felbukkanó társaiktól (pl. Smaug és hasonlók)? 

 Az én sárkányaim nem magyar sárkányok. Talán csak annyiban, hogy az alap megjelenési formájuk emberi, ugyanakkor nincsen több fejük (nagyon szívesen szerepeltettem volna tizenkét fejű sárkányt, de a sárkányaimnak kitalált eredettörténet ezt lehetetlenné tette). Modern sárkányok; a fantasy irodalom azon varázslényei közé tartoznak, akik egy szörnyalakban externalizálják a rejtett benső (emberi) tulajdonságokat. Amiképpen a Végtelen Történetben a Déli Jósda varázstükre, a sárkány is az emberi lélek legrettegettebb valóját mutatja meg. 

A magyar sárkányokból talán csak a mélységes birtoklásvágyat és mohóságot tartottam meg, és a feleség- (és férj-)rablás szokását, de hogy valójában mi hatott rám a megalkotásuk során, csak a korábban emlegetett Orfeuszra és Gilgamesre tudok visszamutogatni, és talán a Fullmetal Alchemist című animére, amelynek lényegében ugyanaz az alaptétele, mint az Ólomerdőé: mindenért meg kell fizetni. 

10. Tündér Ilona elég sok modern magyar tündérmesében felbukkan. A Ólomerdőben központi szerepet kap, de találkozhatunk vele Gaura Ágnes Túlontúljában is (Sőt az én legújabb, „Tündérszép” címet viselő novellámban is főszerepet játszik.) Szerinted miért foglalkoztatja a magyar írókat ennyire az alakja?  

Nem akarok nagyon banális választ adni, de a helyzet az, hogy a magyar mesék nem kényeztetnek el minket tündérnevekkel. Tündér Ilona mindenkinek beugrik, de más nevekért Erdélyig kell menni, és azok is inkább lokális mesékhez köthető tündérek (mint Firene vagy Rapsóné).  

11. A Héterdő tája gyönyörű, de sokszor szomorú és kegyetlen. Nekem kifejezetten ridegnek tűnt. Ez elég eléggé eltér a megszokott tündérvilág ábrázolásoktól, például Shakespeare tündérei a Szentivánéji álomban (incselkedő, időnként kifejezetten veszélyes, de azért leginkább ünnepélyes és szórakoztató) vagy a most világsiker Sarah J. Maas Tüskék és Rózsák udvara sorozatban szereplő veszélyes, de azért gyönyörű és vonzó tündérek. Ez a komorabb ábrázolás mennyire a magyar mesevilág és mennyire a te egyéni írói világod eredménye?  

A magyar mesékben felbukkanó fémerdők mindig elgondolkoztattak, mint ahogyan a csengő barack is — ezek már a nevükben is ridegséget sugallnak (mennyire más A nyugati utazás csecsemőt formáló csodabarackja!). Számomra az aranyerdő nem Lothlórien, hanem valami súlyos, fojtogatóan gazdag, hideg hely. A környezet pedig magával hozta az ideillő szereplőket is — ugyanakkor a fémerdők nálam is amolyan világon kívüli birodalmak; a tündérek valódi országa, ahol élni, szeretni, lélegezni lehet, már jobban hasonlít egy idilli emberi világra, egy olyan erdőségekkel és mezőségekkel borított birodalomra, ahol vannak ugyan királyok, de a nép mégis inkább kis falvakban vagy magányosan él, igazodva a mesei képhez, ahol a várak csak úgy magukban, városok gyűrűje nélkül léteznek. (Legalábbis a felszínen. A felszín alatt már ott sem idillt találunk.) 

A tündéreim világa komor ugyan, ám nagyon is igaz és élhető világ — éppen csak a szabályai mások, mint amit mi, emberek, megszoktunk, a maga rendszerében azonban működő egész. Persze,ezt még a szereplőim sem mind látják így, és ez hozzáad a köztük lévő feszültséghez. 

12. Min dolgozol most? Melyik történetedet ajánlanád az olvasóknak az ünnepekre? 

Most éppen próbálom befejezni az Ólomerdő-sorozat utolsó darabjait. Azért nem könyvet mondok, mert ez az Üveghegyhez hasonlóan szintén két történetből áll majd — az egyik Rabonbán történetét meséli el, a másik egyenes folytatása a Kősárkánynak (az Üveghegyben szereplő második történetnek). Nagyon nehezen találtam meg a történetet, pontosabban nagyon sok hamis történetre bukkantam rá az elmúlt években, amelyeket kénytelen voltam végül elengedni. Most úgy érzem, megvan az, amit meg kell írnom. 

Emellett egy másik projekten is dolgozom, egy régebbi novellámat írom át éppen és bővítem ki kisregénnyé, de hogy írásban megjelenik-e valaha, azt nem tudom. Mindenesetre most kicsit félre kellett tennem, amíg az Ezüstkéz el nem készül, de a háttérben fut tovább. 

Elhanyagolt honlapom: https://kleinheincz.wordpress.com/ 

Facebook: https://www.facebook.com/kleinheinczcsilla/ 

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat. 

A novemberi interjút Norbert Winney-vel itt olvashatjátok.

Januárban Fekete I. Alfonzzal beszélgetek A mosolygó zsonglőr című novelláskötete kapcsán.

 

Karácsony közeleg, és mivel mind jó gyerekek voltatok, ezért ismét egy nyereményjátékkal kedveskedem nektek. Ezúttal Tracy Banghart ‘Grace and Fury’ c. könyvét nyerhetitek meg. Keményborítós és ismét Owlcrate exkluzív kiadás (ami szvsz sokkal szebb mint az eredeti)

 

a Rafflecopter giveaway

6 thoughts on “Szimplán Mesés interjú: Kleinheincz Csilla”

  1. Ha választani kell a boszorkánykarakterek közül kedvencet akkor Kate Daniels vinné a prímet de a Rachel Morgent is nagyon bírom 😀

  2. A kedvenc tündérem Tamani a Wingsből, azért, mert többek között ő szerettette meg velem az olvasást (anno, sok évvel ezelőtt).

  3. Szia!
    Érdeklődni szeretnék hogy volt e már sorsolás, ahogy nézem a doboz már zárt de eredményt nem láttam rajta.
    Illetve ha nem akkor mikor várható?
    Üdv:Csillag

    1. Szia!

      Ne haragudj a késői válaszért, nem voltam blogközelben 🙂 A sorsolás december 28-án lezárult, a nyertest még aznap értesítettem, illetve kihírdettem ebben a posztban:

      http://inkmapsandmacarons.com/valtozo-aprilis-karacsony-regenyreszlet-nyertesbejelentes/

      Nagyon szépen köszönöm, hogy játszottál, és ne csüggedj, szeretnék negyed / félévente játékot tartani, amíg bírja a könyvespolcom illetve a pénztárcám.:)

  4. Szia!
    Érdeklődni szeretnék a játékkal kapcsolatban. Láttam hogy a doboz már lezárt? Meg volt az eredmény hirdetés is csak elkerülte a figyelmemet?
    Sajnos volt egy mélcím megszűnésem, amit nem vettem észre, így esetembe változott az elérhetőség ezért is izgulok kicsit….
    Előre is köszi a választ!
    Üdv:Csillag

Leave a Reply to Oláh Anikó Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.