N.A.S.Interjúk: Czinkóczi Krisztina

A N.A.S.Interjúk sorozat ötletét egy női spekulativ szerzők műveivel foglalkozó csoportban dobtuk fel, és ennek kereteiben egymást fogjuk kérdezgetni mindenféle olvasással-írással kapcsolatos dologról,  előreláthatólag őszig.

Negyedik vendégem Czinkóczi Krisztina, író, grafikus, szerkesztő. Beszélgetünk többek között az illusztrációkról, kezdő hibákról, és a mesterséges intelligenciákról.

1. Hogyan jellemeznéd magad 3 szóban? Van írói illetve grafikusi ars poeticád?

Kutató, filozófus, misztikus – ez a három szó a műveimet talán jobban jellemzi, mint engem. Velem ugyanez olyan lenne, mintha a húrelméletet akarnád három szóban jellemezni: lehet-lehet, csak nem érdemes. Ami az ars poeticámat illeti, talán annyi lenne, hogy legyen a mű ihletett. Természetesen én is tudok rutinból írni, meg divatokat követni, ha akarok. Csak úgy érzem, minek. Ami a rajzot illeti, ott van egy éles szakadék: sajnos a vektoros tervezésért meg a képszerkesztésért fizetnek, a művészi illusztrációkért meg nemigen. Csinálom az elsőt, mert meg kell élni, és csinálom a másikat, mert odahúz a szívem avagy az ars poeticám.

2. Mi a munkafolyamatod, amikor illusztrációt vagy borítót készítesz? Melyik nehezebb: saját vagy más műveit átültetni egy más médiumba?

Először is, elolvasom a művet. Nem, a fülszöveg meg a szinopszis nem elég, meg az „olyan szép zöldre gondoltam” sem. Mind írásban, mind rajzolásban utálom, ha túlságosan megkötik a kezem. Alkalmazott grafikusként kapok elég olyan munkát, ahol a megrendelőnek hajszálpontos elképzelése van (amit vagy át tud adni, vagy nem, és vagy működik, vagy nem), ha borítótervezésről vagy pláne illusztrációról (vagy novelláról) van szó, mindenki akkor jár a legjobban, ha az ihletemre bízza. Igen, természetesen tudok ágaskodó lovat villámló háttérrel, de akkor az nem egy borító lesz vagy illusztráció, hanem egy megrendelt kép egy ágaskodó lóval és villámló háttérrel.

Más művét nyilván mindig sokkal nehezebb megálmodni. Hiszen előbb a sajátomévá kell tennem a szereplőket, és főleg a hangulatot. Ha nem érzem közel magamhoz, nem fog jönni a kép sem. Amikor magamhoz illusztrálok, már megvan a kialakult kép, olyan is volt már, hogy borító vagy illusztráció előbb lett, mint kész írás. Másoknál természetesen a tervegyeztetés hosszú fázisa előzi meg a mű elkészültét.

3. Szerkesztőként is tevékenykedsz. Mik azok a típushibák, amiktől a falnak mész? Milyen tanácsot adnál kezdő íróknak?

A tekintet és a szem keverése igazi fájdalmat okoz, a kisagy környékén érzem. Ilyenekre gondolok, mint: „ezüst tekintete” és „szemét végigfutatta a lányon”. A redundáns precizitás a másik „kedvencem”, amikor részletezik, hogy a kezükkel csináltak valamit vagy a lábukkal, illetve hogy a szereplő ezt „magában” gondolta, nem pedig valaki másban. Ez általában túlírással szokott párosulni, amikor egy oldalon keresztül iszik egy csésze teát, mert feltétlenül tudnunk kell, hogy a jobb kezével fogja a bögrét, és az virágmintás (mármint a bögre, nem a keze), közben a szemével kibámul az ablakon (érdekes, azt hittem, a lábával…), ami persze csillogó és ábrándosan zöld is (mármint a szeme, nem az ablak), mind a kettő, mert akkor már tegyük is a páros szerveket többes számba.

Tanács: NE akarjatok könyvet kiadatni. Először is, előbb meg kéne tanulni írni, menjetek el egy írói műhelybe, olvassatok a témában, és próbáljátok ki magatokat rövidebbekkel pályázatokon. Másodszor is, az írásaitokat nem „kiadatjátok”, hanem kiadják. Ez nagy különbség. Ha a rövidebb írásotok jó, akkor dobogós lesz a pályázatokon, és máris benne vagytok egy antológiában vagy magazinban. Ha megveszekedett regényírók lennétek (erről szeretnék minden kezdőt lebeszélni, ha egy mód van rá), arra is vannak pályázatok, végső esetben kérjetek fel egy valódi szerkesztőt, aki nem csak kijavítja az ordas hibákat, hanem el is magyarázza, miért úgy, és miért nem máshogy. Ez némi pénzbe kerülhet ugyan, de még mindig olcsóbb és százszor jobban megéri, mint a fizetős kiadók. Ott ugyanis semmit nem fogtok tanulni, plusz a művetek nemigen lesz terjesztve, ezzel az erővel otthon is lefénymásolhatjátok vagy fölrakhatjátok valahova e-bookban, az eredmény ugyanaz lesz (ti.: a kutya nem fogja olvasni).

4. 2014-ben jelent meg Át-járók című novellásköteted. Milyen jellegű történetek találhatók ebben a gyűjteményben? Azóta eltelt pár év, mennyiben változott szerinted az írásmódod? Milyen új témák érdekelnek?

Azóta belépett az éltembe a tudomány, úgyhogy a sci-fi is belopta magát a műfajaim közé, ezt az Át-járókban még elvétve sem lehetett fölfedezni. Misztikusnak, reálmágikusnak indultam, és még mindig ez a fő irányvonalam, de a mostani műveim már kikacsintanak másfelé is. Ami az írásmódomat illeti, szikárabb lettem, eltűnt a kezdeti bizonytalanság, hogy akkor ez most érthető-e mindenkinek. A világlátásom is változott kissé, egy csöppet kevésbé sötét műveket írok, több a „boldog befejezés”, ha nem is a hagyományos értelemben. Ezt annak tulajdonítom, hogy én magam boldog vagyok a férjem mellett, hozzon bármit is az élet (jelen mondatunkat a Férj szponzorálta).

5. Alkotógép c. novellád megjelent a Főnix Astra Rés a valóság szürke szövetén című kötetében. Mesélnél kicsit erről a novelláról?

Utóbbi pár évem a kognitív idegtudomány és a pszicholingvisztika jegyében zajlott, ezért eddigi sci-fijeim modern nyelvészeti témájúak, ez sem kivétel. Első ránézésre nem tűnik többnek egy sablon „mesterséges intelligenciás” történetnél, és az ősi félelménél, hogy mi lesz, ha a gépek átveszik a helyünket. Valójában egy komplett elméletet vázolok fel benne a nyelvi alkotás természetéről, maga a mesterséges intelligencia csak egy eszköz ehhez. Mindenki, aki kicsit is beleszagolt a mesterséges intelligenciába, tudja, hogy a legnagyobb haszon belőle nem gép, amelyik átmegy a Turing-teszten, hanem az, amit közben az emberi elméről megtudunk. Főszereplőm egy írónő, akiről le akarják mintázni az „alkotógép”-et, csakhogy időközben kiderül a nőről, hogy egy kognitív nyelvészeti zseni. Megkaptam már kritikában, hogy a nő idegesítően mindent tudó. De ezt én dicséretnek veszem, ezek szerint élethű lett, ugyanis közvetlen tapasztaltból tudom, hogy a zsenik már csak ilyenek. Ha egyszer lehetőség kapnak a saját területükön, amiről addig talán nem is tudtak, rohamléptekben fogják túlszárnyalni a tanáraikat is. Ez pedig első körben talán elismerést fog kiváltani, de ez aztán nagyon hamar irigységbe fordulhat. Ez történik a főszereplőmmel is, miközben megoldja a nyelvi alkotás lemodellálását, és szembesül a tudósok örök erkölcsi dilemmájával: milyen hatással lesz a találmányom az emberiségre?

6. Melyik a legjobb könyv, amit mostanában olvastál?

Ursula Le Guin: The Word for World is Forest. – Hugo díjat nyert, és nem véletlenül. Azt hiszem, nincs lefordítva magyarra, az írónő munkásságának sajnos csak a töredéke olvasható kishazánkban. Kevesebb, mint négy éve kezdtem el életem első idegen nyelvét, ezért még furcsa érzés irodalmi művet olvasni angolul anélkül, hogy percenként a szótár után kapdosnék. De ha belegondolok, mennyi soha le nem fordított mű áll mostantól a rendelkezésemre, akkor azt kell mondanom, ha az életben nem használom másra az angoltudásom, már akkor megérte.

7. Van kedvenc szavad? Ha igen, miért pont ez a szó az?

Hm, nincsen. Komolyan van, akinek van?

8. Milyen témákat szeretnél beemelni az írásodba? Vannak olyan dolgok, amik nagyon fontosak számodra, és szeretnéd, hogy az olvasók is elgondolkodjanak róla?

Csakis ilyenekről írok, minden művemben szerepel a világlátásomból, számomra fontos témákból valami. Már rég megfigyeltem, hogyha valami elkezd foglakoztatni, előbb-utóbb megjelenik a műveimben is. Ha nekem nem lenne fontos az adott téma, miért érdekelné az olvasómat? És én miért dolgoznám föl, ha nekem nem fontos?

9. Amikor olvasol, jobban kedveled az elektronikus formátumot vagy a hagyományos puha /keménykötésű könyveket?

Bár van e-book olvasóm, és nagy hasznát veszem az utazásokon, ha tehetem, inkább a hagyományos könyveket részesítem előnyben. Persze ha valami fenn van e-bookban, ami nincs meg, vagy nehéz beszerezni, egy pillanatig sem habozok. Tekintve a könyveink számát, előnyösebb lenne mindent e-book formátumban beszerezni, de a személyes tapasztalatom, hogy az e-book eltávolít a műtől. Főleg tanulnivalónál, tudományos műveknél, az elektronikus jegyzet nem helyettesíti a cetlizést, szamárfülezést (mea maxima culpa), és ceruzával margóra jegyzetelést. Na meg a kádba sem viszi magával az ember olyan merészen az e-book olvasóját.

10. Ha együtt vacsorázhatnál három (élő vagy holt) íróval, kik lennének azok és miért?

Bár nagyon tudom tisztelni a nagy elődöket, nem hiszem, hogy jót lehetne beszélgetni, mondjuk Mary Shelleyvel, egyszerűen nem ugyanannak a kornak a gyermeke, még a szóhasználat sem stimmelne. Úgyhogy feltétlenül kordásakat vagy közelieket választanék.

Neil Gaiman

Ursula Le Guin

Ted Chiang

 Nyilván azért, mert zseniálisnak tartom őket. Mindegyik stílusteremtő a maga nemében (bár az utolsó még nagyon friss felfedezett), és mert mindegyikükhöz számtalan kérdésem lenne. Gaimantól megkérdezném, hogy csinálja, hogy mindenben jó a verstől a nagyregényig bezárólag. Le Guintól, hogy milyen volt az első női fantasy íróként utat törni a női hangnak a zsánerben. Chiangal pedig elbeszélgetnék a nem lineáris időfelfogású nyelv lehetőségéről.

Imádtam a kérdéseket! Köszönöm!

Én pedig imádtam a válaszokat, nagyon jól szórakoztam rajtuk. Köszönöm, és további jó alkotást!

Facebook oldal

Moly alkotói adatlap

Az előző interút, Pusztai Andreával itt találjátok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *