N.A.S.Interjúk: Pusztai Andrea

A N.A.S.Interjúk sorozat ötletét egy női spekulativ szerzők műveivel foglalkozó csoportban dobtuk fel, és ennek kereteiben egymást fogjuk kérdezgetni mindenféle olvasással-írással kapcsolatos dologról,  előreláthatólag őszig.

A harmadik vendégem Pusztai Andrea, akivel kicsit több mint egy éve készítettem interjút, és akivel azóta fordításokon is dolgoztunk együtt. Pandit a Bizánc-trilógia  szerzőjeként ismerhitek.

1. Legutoljára több mint egy éve interjúztam veled a Piszkos Tizenkettő interjú sorozat keretében. Üdv újra itt. Mesélj, mi történt veled azóta?

Hűha, erre hosszú válaszom lenne, de leredukálom szűken az írásra, az mindenkinek jobb lesz.

Először is befejeztem a debütálásomat Bizánccal, ami nagy kihívás volt. A kiadóvezető kérésére bele kellett sűrítenem a befejezést egy részbe, amivel alaposan megdolgoztam, és A fekete sas a tervezett írásidőnél picit tovább is tartott. Úgy tűnik azonban, hogy jól sikerült, így a trilógia egyben olvasható immár június eleje óta.

Írtam közben fél lábon egy fantasy regényt is, amin még pont emiatt dolgoznom kell egy kicsit, jelenleg átírás alatt áll. Szeretném még idén készre varázsolni, és most ezen dolgozom gőzerővel. Írtam még három novellát, nyolc-tíz verset, két forgatókönyvet a teljes pályázati anyaggal (szinopszis, fejlesztési terv, treatment, első draft). Az egyik egy tv-film, a másik egy nagyjátékfilm, afféle pszicho-thriller, azt remélem, jófajta. Írtam még a hatodikos általános iskolai tananyagból úgy hetven oldal zanzásított jegyzetet a gyerekemnek tanuláshoz − szerintem ez volt a legnehezebb. És olykor néhány blogbejegyzés is becsúszott, meg két hosszabb filmkritika, amit aztán nem adtam ki a kezemből, eltettem magamnak

Nagyjából ennyit dolgoztam egy év alatt.

2. Befejezted a Bizánc trilógia utolsó kötetét. Milyen érzés elengedni egy olyan történetet, ami ilyen hosszú ideig elkísért?

Egyszerre felemelő és egyben ijesztő is. Valóban hosszú időt töltöttem együtt ezekkel a szereplőkkel, kicsit kiszakadtak belőlem a befejezéssel, és most más szereplők veszik majd át a helyüket. Az elengedés egy fontos művelet, de ez egy természetes válságidőszak, valamiféle speciális veszteség, emiatt pedig gyászfolyamat. Igyekszem ezt rugalmasan kezelni, de érzelmileg feldolgozni bizonyos dolgokat nem elhatározás kérdése. Kicsit pihenni kell, de ez nem jelenti azt, hogy nem írok. Azt jelenti inkább, hogy várok az olyan feladatokkal, amik nagyobb elmélyülést és érzékenységet igényelnek, hogy regenerálódjak, és idővel még mélyebbre áshassak az új projektekben új karakterekkel, új világokban.

3. Ha megfilmesítenék Bizáncot, kik játszanák a főszerepet és ki szerezné a zenét?

Szerintem, akik ezeket a szerepeket eljátszhatják majd, azok most születtek meg… Ha karakterekre vetítéssel kérdezed, azt kell mondanom, soha nem találtam meg Kagant, Anasztáziát, vagy Rómanoszt, sem Johannészt úgy, ahogy elképzeltem őket, mert nincsenek ilyen arcok a mai filmesek közt, kevés kivétellel. Talán Niképhorosz Phókasz szerepére el tudnám képzelni Javier Bardem-et, szerintem remekül ráillene a karakter, és igazi színészi kihívást is találna benne. Ahogy Hánnész szerepében zseniális volna ott látni minden idők egyik legnagyobb színésztehetségét, a sok arcú Eddie Redmayne-t, akinek vannak sokkal súlyosabb alakításai is, mint féloldalas hajú, állatbarát mágus, nézzetek csak utána.

Mire ebből lenne valami, addigra viszont ők lehet, hogy kiöregednek a szerepből. Fogalmam sincs tehát, hogy kik játszanák a fontos szerepeket, nem szoktam színészekkel sakkozni, és montázsolni a történeteimet, mert inkább elkeserít a dolog, mint felvillanyoz, túl buta álmodozásnak érzem, és az én időm értékesebb annál, hogy ilyesmire elpazaroljam. Persze akinek ez segít, az csinálja csak, nem zavar, de ha nekem kötelező lenne, az súlyosan felidegesítene. Az az igazság, hogy szkeptikus vagyok, ha szóba kerül Bizánc megfilmesítése. Két okból. Az egyik az, hogy erre nagyon kicsi az esély még akkor is, ha foglalkozom filmekkel és forgatókönyvírással, a két dolog nem függ össze ugyanis. A másik, hogy még a legjobb rendezőnek is alaposan fel kéne kötni a gatyáját ahhoz, hogy ebből filmet tudjon komponálni, ráadásul olyan filmet, amit meg is éri elkészíteni. És itt nem annyira a hatalmas költségek megtérülésre gondolok, mint inkább a színvonalra, látványra, és a belső értékeire, mert ez egy nagyszabású történet, kár lenne elpazarolni, akkor inkább maradjon meg könyvben. Rossz film nem kell. Úgyhogy ha valaki meg akarná venni a filmjogokat, ezt nagyon őszintén mondom – örülnék is, de valójában a nagy büdös frászt hozná rám. Túl könnyű elrontani egy filmet, azért.

A zenét természetesen Thomas Bergersenre bíznám, ha rajtam múlik, de ismerek egy csomó tehetséges zenészt, és a magyarok közt is tudnék mutatni olyat, aki egy ekkora filmhez is bármikor minőségi anyaggal állna elő.

4. A következő nagyobb lélegzetvételű projekted az Árpád-házi királynék életét öleli majd fel? Erről mit lehet tudni? Kikről írsz majd?

Hát a történelmi nőkről, ráadásul tizenkét kötetben! A kiadóm kérésére korai szakaszban elkezdődik ez a történet, egész pontosan Emesétől. Azonban vannak áthidalhatatlan homályok az időszakokat illetően, ezért hogy a hatalmas mennyiségű információval rugalmasan dolgozhassak, egy kerettörténetbe ágyaztam a királynékra bontható epizódokat. Tehát két síkon fut majd, egyfelől 1301-1302 telén lebonyolított boszorkányper a kerettörténete, és nagyjából egy bő fél év cselekményét fogja össze; míg a mesélés epizódszerűen felidézi a királynék sorsát, mintegy 300 évet, beletűzve a per szüneteinek és bonyodalmának eseményeibe. Nagyon izgalmas koncepció, nagy rálátást ad az eseményekre, de ennél mélyebb összefüggést spoilerveszély miatt nem akarok elárulni ezt illetően. Az első kötet címe: A boszorkányper lesz. Szeretnék több jelentős asszonyt belevinni, Emese, Sarolt és Gizella királyné lesznek a nyitás, és így az első kötet központjában. Természetesen a Magyar Királyság kialakulása és annak női szemmel megmutatkozó botladozásai is szem előtt lesznek, legalább olyan kritikus politikai éllel, mint ahogy azzal már találkozhattatok Bizáncban. Noha kemény menet lesz, míg eljutunk az Anjouk hatalomra jutásáig, de az akkori európai nagypolitika is megjelenik majd benne érintőelegesen. A történelem komplex alapanyag, nem lehet belőle egyszerű sztorikat írni és nem is kell, a tények úgyis elsodornak majd, és bízom eleinkben, hogy izgalmas és velős történetet hozhatok ki a múltjukból.

5. A trilógia befejeztével más zsánerek irányába is kalandozol. Biztos forrásból tudom, hogy készülőben van egy klasszikus fantasyd. Mesélnél erről egy kicsit?

Igen, valóban egy klasszikus, afféle hagyományos fantasyn dolgozom, amiben a mágusok egy csoportja valamikor súlyosan elátkozott néhány lázadó, főnemesi családot, persze nem ok nélkül. Így ennek súlyos következményei lesznek, miközben egy lánytestvér-pár sorsát kísérhetjük figyelemmel a történetben. Az egyik ilyenné, a másik olyanná lesz – ezt szándékosan nem árulom el,  amikor útjaik elválnak egymástól, végül szembetalálkoznak a legvégső csatában, mint a legvéresebb ellenségek. Igazából ez egy szórakoztató, szívszorító és vicces elemekkel is megspékelt történet akar lenni. És hogy az átok egész pontosan hogy is néz ki, azt még nem akarom elárulni, hadd legyen meglepetés. Van benne több, egybekapcsolódó világ, tündérmágia, sárkányok, mágusok különleges botokkal meg fura háziállatokkal… Persze ebből még nem sokat érteni, ugye? Hát épp próbálok rendet tenni ebben a világban és alaposan átgondolni a szálakat, mert nem lehet egy kötetnél hosszabb. Nincs ugyanis kapacitásom hosszúra, de ezt szeretném kiírni magamból, lehetőleg nem trilógia-méretben, és ez nekem elég nagy kihívás így.

6. Melyik a legjobb könyv, amit mostanában olvastál?

Most olvasom Moskát Anita Horgonyhelyét, kedvenc lesz, de nagyon tetszett a közelmúltban Adrian Tchaikovsky-tól az Idő gyermekei is. Bebizonyította nekem, hogy az írásban nincs lehetetlen. Remek a fordítása Habony Gábortól, akivel véletlenül pont megismertük egymást egy közös barátunkon keresztül, (tudtad, hogy remek csatnit készít? Én kóstoltam!), és amikor elolvastam a regényt, a végén megnéztem ki fordította − jót nevettem, hogy hihi, hát tudom, ki a fordító, micsoda véletlen! Sok jó könyvet olvasok, rendszerességgel futok kitűnő művekbe, de Az idő gyermekei még mindig dolgozik bennem azzal, amit számomra jelez, hogy bármit meg lehet írni, csak jól kell hozzányúlni. Annyira tetszett, hogy ismét elővettem pár régóta tervezett sci-fi regényt, mert megint kedvet kaptam hozzájuk, és tervezem a teljes eddigi Brandon Hackett életművet is abszolválni, amibe remélem, hogy még sok jó sci-fi készül a jövőben – a Xenot csokis keksz mellett fogom olvasni, az tuti. Kinéztem magamnak egy rakás Agave könyvet, Fumaxost és Gabosat, van pár Deltás is a listámon, úgyhogy éppen komoly beszerzések előtt állok. Mivel kizárt, hogy könyves eseményről még egyszer 36 db könyvvel menjek haza. Volt rá példa pár évvel ezelőtt − ne tudjátok meg, milyen súlya van és milyen messze lakom Budapesttől −, inkább a kiadóktól rendelek a kisajtómig, és a csinos futárfiú hozza. A webshopjukban rendelek, igen, mert tudom, hogy nekem olvasóként az a legolcsóbb, és a kiadók is azonnal megkapják a pénzüket, így támogatom őket ezzel a közvetlen rendeléssel. Történelmiből Csikász Lajos és Bán Mór van terítéken és egyre több kisprózát is csempészek a sok szakkönyvem közé. N. K. Jemisin fantasyja most fejeződik be augusztusban a harmadik kötettel itthon, nagyon várom, és ünnepélyesen egyben fogyasztom majd el a trilógiát. Vannak olyan rituálék, amiket különleges könyveknek tartok fenn, és igen, csokis keksz lesz mellé. Nem árulom el, pontosan hogyan folyik az olvasási rituálém, de maradjunk abban, hogy olvasni fogom és lassan. Mert a jó könyveket érdemes lassan olvasni, és megrágni, mint egy ízletes falatot.

7. Van kedvenc szavad? Ha igen, miért pont ez a szó az?

Nincs. A szavak csak betűsorok, a lényeg a tartalmuk, amit értünk alattuk, a betűsori szépségük nem tud felérni a jelentésükhöz, szerintem – és már meg is van miért nem lettem echte kizárólag szépíró. Például szerintem vannak széphangzású, de rettenetes jelentésű szavak, mint a halál, a bűn, a temető, a sodrony, viszontagság, vagy ördög, és vannak ronda, de kellemes jelentéssel bírók, mint például a gyümölcs, kávé, tejszínhab, üdítő, fecske – szerintem ezek ronda szavak, de a jelentésük gyönyörű. Így aztán nekem ezek külön csengenek egymástól. Ezért nincs kedvenc szavam magában, de vannak kedvencek: „szövetszál” „rosszban sántikál”, „csillaglepel”, „kegyelmed”, „megőrzi a méltóságát”– szerintem ezek gyönyörűek kívül-belül.

8. Milyen témákat szeretnél beemelni az írásodba? Vannak olyan dolgok, amik nagyon fontosak számodra, és szeretnéd, hogy az olvasók is elgondolkodjanak róla?

Ezt a kérdést szeretném kettébontani. Egyfelől fontosnak tartom tisztázni, hogy soha nem akarok olyan szöveget létrehozni, amit úgy írok, hogy én most úgy elgondolkodtatom az olvasót, hogy a füle is kettéálljon. Nem. Ez szerintem egy tévút. Az alkotás lényege a mesélés, a mutatások, bemutatni millió érdekes dolgot, szinte azt is mondhatjuk, hogy rávilágítani az élet fontos apróságaira, szavakkal festeni, de íróként nem vagyok olyan arrogáns, hogy azt mondjam az olvasómnak, na, mi van, gondolkodsz már? Ez szerintem lekezelő és sértő, pedig sokan használják, tudom. Inkább mesélek, és ha valaki talál benne olyat, amin elgondolkodna mélyebben, hát tegye! De ez nem lehet az alkotói célom. A cél egy szép kerek történet, az elgondolkodás művészetét pedig meghagyom az olvasóknak, mert bízom bennük, abban, hogy értenek, ott és akkor, és azon, amihez kedvük van, azon gondolkodnak, meghagyom nekik a döntést. Nem mondom meg, mit kell gondolniuk. Mert mind mások vagyunk, az olvasók is, és én is. A harmóniánk a történettel fonódik egybe és jön létre, és ez egy csodálatos kapcsolódás egymáshoz, egy kontextus, amiben mindketten érvényesek vagyunk, de ha provokálok, a harmónia, és a másik szabadságának tisztelete eltűnik. Persze van felelősségem a témaválasztásnál, a tartalommal, és azzal, hogy miként nyúlok egy témához, egy karakterhez, de ezt nem azért teszem, hogy majd elgondolkoztassak. Csak mesélek, ahogy jónak érzem, semmit sem szeretek kierőszakolni, ahogy azt sem szeretem, ha tőlem erőszakoskodik ki bárki bármit, amit nem tennék szívesen. Hagyjuk egymást szabadon alkotni, és befogadni is a műveket! (Ezek után képzelhetitek, miket gondolok az irodalomoktatásról. )

A témáim továbbra is a nők. Szeretném megmutatni ezzel az egyszerű irányelvvel, hogy nem olyanok, amilyennek hiszik őket. A nők éppolyan különböző és érdekes karakterek, mint a férfiak. A nők a történelemben pedig még tovább árnyalják a képet. Ez az, ami érdekel, és amivel továbbra is foglalkozom. Csak azt írom, ami mélységesen érdekel, és engem érdekel a nők sorsa mindenkor, mert egy kicsit unom a férfiak háborúit, és mert szerintem a történelem ezeknél a csatározásoknál tudományként is jóval több. De hogy az egészről az olvasó majd mit gondol, az bizony saját jogon az ő döntése lesz, nekem csak az a dolgom, hogy jó témákról jó történeteket írjak.

9. Amikor olvasol, jobban kedveled az elektronikus formátumot vagy a hagyományos puha /keménykötésű könyveket?

Mindkettőt kedvelem, szívesen olvasok e-bookot is, de az új papírkönyv, főleg, ha megérkezik, és az enyém – nem könyvtári −, napokra feldob. Szeretem a könyveket és imádom a történeteket, a tudományt és az embereket. Ha nem így lenne, nem lennék írónak alkalmas, a habitusom így érvényesül.

10. Merre tart a könyvipar? Milyennek látod a jövőjét?

Rohanás van és inzultálás, az embert alig hagyják olvasni (a világ), ha mégis elmélyül egy történetben, megesik, hogy cikizik. Ebben a rohanó világban nehéz lelassítani a könyvekhez, sokan mentálisan annyira lusták vagy kimerültek, hogy az félelmetes, de azért mondanék valamit. Egy megfelelő, nekünk való történet remekül oldja a stresszt. Sokkal kevesebb mentális problémákkal küzdő ember lenne, ha többen olvasnának és türelmesebbek lennének. Sokkal többen. Nem behabzsolni, csak elmerülni egy kalandban. Ezt úgy is megteheti az ember, ha esténként csak egy negyedórát olvas az ágyban a szokásos alvás előtti forgolódás helyett. Így el lehet olvasni hetente egy könyvet és sokkal kiegyensúlyozottabbak leszünk tőle a rohanó hétköznapokon is.

Látszólag nem idevágó a történet, de mesélek még valamit, a végén elmondom miért. Nemrég olvastam, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum anyagai milyen gyorsan romlanak, és hogy miután felújítják a régi felvételeket, lényegében a megfelelő hozzáértéssel rekonstruálják, újra visszaveszik hagyományos, régi típusú filmszalagokra. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű: mert azok már bizonyítottak. Megmutatták, hogy akár száz éven át is képesek megőrizni a felületükön egy filmet, míg ezt a digitálisan rögzített anyagokról még nem tudjuk.

Azt gondolom, hogy a papírkönyv már bizonyított. Amikor megjelenik egy regény, ezt a bizonyítottságot a papírja titokzatosan magában hordozza, tartós, erős, és személyes tárgy lehet, elődei tekintélyét hordozza magában, hisz minden könyv egy szentély, egy egész univerzum. Az e-book személytelenebb, a tartalma idegenebb, eldobhatóbb, néha egy nyomtatott könyv hitelesebbnek látszik papíron, mint e-bookban, pedig ugyanaz a sztori, ugyanazok a mondatok. Mert így látjuk, és mélyen belül magunkban hordjuk ennek a tradícióit. Persze praktikus előnyei vannak egy e-booknak, de néha drága praktikus előnyök ezek, akinek van, az tudja, ezt mire mondom. Ezen felül, ha a gépen ott van, az nem olyan enyém-érzetet biztosít, mint egy tárgy, egy valódi, kézzel fogható könyv, ami igaz, nem fér már a polcon, és csak a baj van vele, de szeretjük, mint a kis kedvenceinket, és bár fogják a port is, gondozást igényelnek, tiszteletet, mégis örökké szeretni fogjuk. Aki könyveket őriz, világokat őriz.

Hogy hová haladunk? Nos, szerintem a könyvkiadás forradalma az új nyomdagépekkel jön el, amint olcsóbban nyomtatnak egy darabot, és ez itt áll a küszöbön. Képzelj el egy automatát, amiben kiválasztod a kinyomtatni kívánt könyvedet, választhatsz három, de akár kiadói kínálattól függően tíz borítóból, keményfedelest, vagy puhát akarsz, milyen betűtípussal szedett szöveget és mekkora betűkkel, bedobod a pénzt, és úgy tizenkét perc múlva kidobja neked a kész, frissen nyomtatott könyvet, amit hazavihetsz olvasni, majd felteheted a polcodra. Jól hangzik? Szerintem igen. Hatalmas kreatív erő van benne egyszerre elektronikus és papír, és a kiadóknak is remek lenne, ha nem kellene raktározniuk, meg a terjesztőkkel kínlódni, csak kiengedik az adatbázisba az új megjelenést. Ha a vevők nyomnak maguknak valamiből, a kiadó másnap megkapja a pénzt érte. Igazi őrült könyvmolyoknak akár a nappalijában is elférhetne egy ilyen nyomtató, lehetne törzsvásárlói kedvezménye, vagy csomagja, amiben tíz tetszőleges könyvre előfizet, és milliónyi könyv a nyílt adatbázisban ott kínálja majd magát. Minden kötet után megkapná mindenki a munkáért járó díjat, senki nem sumákolna, nem folyna el az idő és tolódna jövő évre a kifizetés, és olvasókként is pont azt kapnánk, amit szeretünk. Ez javítana a minőségen is, mert a kiadók is koncentrálhatnának a kiadásra a forgalmazás körüli fejfájások helyett. Már alig várom, hogy eljöjjön ez az idő, persze anélkül, hogy folyton tele kell nyomni majd papírral meg festékkel. Szerintem ebbe az irányba haladunk és sokkal kevesebb fa halna meg hiába, nem kellene bezúzni egyetlen eladatlan könyvet sem. Lehet, hogy sci-fit írtam éppen? Nem tudom, de ezt vizionálom sok minden más mellett, ha könyvekről van szó.

Pandi blogja

Pand Facebook oldala

A Bizáncot itt szerezhetitek be

 

További interjúk:

Az én interjúm Ilonával

Hajdú Éva interjúja velem

Czinkóczi Kriszta interjúja Hajdú Évával

Pusztai Andrea interjúja Czinkóczi Krisztával

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *