A turbulenciás vers sikere után következzék egy vers egy szintén nagyon hétköznapi, ám igen csak fájdalmas élményről.

 

Hiányod hüvelykpercnyi űrt hagyott húsomban.

Jobb lesz így, tudom

még serceg az elválásunk pontján a tompa fájdalom

álmatlan éjszakákon át búsultam

veled és most nélküled.

Már pár órája elmentél,

a hűlthelyedből még szivárog a vér,

már sosem leszek egész nélküled.

De sosem hagyhatsz el teljesen,

a szekrény mélyén heversz holtan egy dobozban,

drága hűtlen bölcsességfogam.

 

(Októben jelezte először jelenlétét a jobb alsó bölcsességfogam, akinek amúgy nevet is adtam, de azóta már elfelejtem. Áprilisban, a harmadik fogorvosnak sikerült a probléma gyökerét felismernie, és megszabadítani engem Bumpitól (azt hiszem így hívták) az élmény egyszerre volt tragikus és felszabadító, de miután két hónapon át fájdalomcsillapítón éltem (ennyit kellett várnom szabad időpontra) ez maga volt a megváltás. Bumpira egyre kevesebbet gondolok, de álljon itt számára emlékül ez a vers.