Osztrigám a nagy világ 2. A Caminotól a Kaukázusig

Az ONV interjú sorozatról

Idén nagyon belejöttem az interjúzásba, főleg azért, mert nagyon kíváncsi természet vagyok, és itt szabadjára engedhetem százezer kérdésemet. Idén vendégül láttam néhány nagyon érdekes barátot, ismerőst is, akik valami nagy kaland előtt ugrottak be Párizsba. Részben ők adták az ötletet, hogy elindítsam az “Osztrigám a nagy világ”  interjú sorozatot. Itt nem tervezek konkrét időtartamot, addig kérdezek,amíg van alany. Hiszek abban,hogy az élet mindig utamba sodorja a megfelelő embereket. Az ONV-ben olyan utazásokról vagy kalandokról szeretnék írni, amik valamiképp megváltoztatták az utazót, vagy esetleg különleges / nagyon kultursokkos események voltak. Szép egy ötcsillagos all-inclusive utazás a Bahamákra, de én most nem ezeket gyűjtöm. Reményeim szerint lesz interjú az El Caminóról vagy egy világkörüli hátizsákos önkéntes utazásról, stoppos kalandokról, coach surfingről és hasonlók. Azt szeretném megmutatni,hogy az utazás nem feltétlenül egy dzsentri dolog, és hogy mennyire nagy hatással lehet a személyiségünkre.

Ha ismersz valakit, aki sokat utazott vagy esetleg neked magadnak voltak izgalmas kalandjaid, nyugodtan írj nekem, nagyon szívesen meghallgatom a történetedet.

Az interjúalanyról

Bóna Gergővel évfolyamtársak voltunk nyolc évig általános iskolában, de leginkább csak látásból ism

Prizren, Koszovó

ertük egymást. Édesanyját viszont nagyon régóta ismerem, így mikor meghallottam, hogy Gergő Párizson átutazva kezdi meg az El Caminot, nem is volt kérdés, hogy felajánlottam vendégszeretetünk. Gergő rengeteget utazott, és nagyon sok érdekes helyen járt, így „ismerős ismeretlenként” sem fogytunk ki a beszédtémákból. Gergő utazásairól a blogján és az Origón (például itt és itt) olvashattok.

1. Nagyon sokat utazol, és sokszor, sőt szinte soha nem a turistaparadicsomokba. Melyik országokban jártál már? Társaságban utazol vagy egyedül? Mi alapján választod ki az úti céljaid? Van-e már tervben következő utazás?

Valóban igyekszem minél többet utazni, amennyire az időm és a pénztárcám engedi. Őszintén megvallva annyira sok és távoli helyen nem jártam még, úgy értem vannak nálam sokkal tapasztaltabb és világlátottabb utazók, de tény, hogy kedvelem a szokatlan, vagy kevésbé ismert úticélokat. Ennek a legfőbb oka, hogy ezeken a helyeken – mivel nincs jelen a tömegturizmus – sokkal autentikusabb élményt kaphatunk. Sokkal közelebb tudunk kerülni a helyi kultúrahoz, emberekhez, sokkal inkább meg tudjuk tapasztalni az ottani mindennapok hangulatát. Az úti céljaim leginkább ezek alapján választom ki. Gyakorlatilag miden olyan ország vonz, ami nincs rajta a turisztikai térképen. A Balkánt, valamint a volt jugoszláv utódállamokat már bejártam (Boszniától kezdve Koszovóig), legutóbb pedig a közép-ázsiai (Kazahsztán, Kirgizisztán) és a kaukázusi (Grúzia, Örményország) régióban tettem egy nagyobb körutazást. Jelenleg nagyon vonz Irán, Üzbegisztán, a közel-keleti országok, Moldova, Oroszország, Kuba, valamint  Dél-Amerika. A következő úti cél, ha minden jól alakul, akkor Brazília lesz idén évvégén, és remélem, belefér majd pár nap Argentína vagy Uruguay is, ha már ott vagyok.

Ushguli, Grúzia ( a vilag egyik legelszigeteltebb falva, több mint 2100 meteren fekszik, télen lehetetlen megközelíteni)
Az örmény fövàros, Jereván (háttérben az Ararat hegy)

Az utóbbi két nagyobb utazasomon egyedül voltam, de többnyire társaságban, a barátaimmal utaztam eddig.

2. Volt már olyan, hogy egy országtól nem sokat vártál, de amikor odaértél teljesen elvarázsolt? Volt olyan ország, ahova nagy elvárásokkal mentél, és kicsit csalódtál?

Az ismeretlen úti célok felkeresésében az a legjobb, hogy mivel keveset tudok az adott desztinációról, így nincsenek is elvárásaim. Ezért gyakorlatilag minden ilyen országban kellemeset csalódok. Ha ki kellene emelnem néhányat, akkor a balti országokat (Litvánia, Lettország, Észtország) mondanám. A fővárosaik hihetetlenül megkapóak, és a balti táj pedig gyönyörű. Olyan helyen pedig még nem jártam, ami csalódást okozott volna. Egyedül talán Barcelona volt az, amitől kicsit többet vártam. Persze, persze gyönyörű város, és magával ragadó az atmoszféraája, de szinte mindenki szuperlatívuszokban beszél róla, nekem viszont hiányzott az a plusz, ami oly sokakat levett a lábáról. Százszor inkább egy romos Szarajevó, vagy egy koszos Tirana, mint Barcelona.

3. Mikor kaptál rá komolyabban az utazásra? Szerinted miért jó utazni, téged hogy változtatott meg ez az életforma?

Nagyjábol 3-4 éve kezdtem egyre többet utazni, és ekkor kezdtek el foglalkoztatni a kevésbe turistás helyek. Szerintem az utazás a legjobb módszer arra, hogy tágítsd a latóköröd. Engem sokkal elfogadóbbá és toleránsabbá tett. Azt látni, hogy olyan országokban, ahol sokkal rosszabb a gazdasági helyzet, és sokkal nagyobb a szegénység, az emberek mégis sokkal boldogabbak, mint pl. Magyarorszagon, vagy nyugaton, az eléggé elgondolkodtató. Ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen kevés dolog elég a boldogsághoz, és hogy sokszor elfelejtük értékelni azt, amink van. Hajlamosak vagyunk arra fókuszálni, ami hianyzik. Az utazás segít egy kicsit optimistábban látni a világot.

4. Mi a legfurcsább étel, amit megkóstál?

Igazából az utóbbi 1-2 évben lettem nyitott a gasztronómiai különlegességekre, így azelőtt nem igazán kísérletezgettem ilyen téren. A legfurcsább étel, amit kóstoltam, talán a lóhús volt Kazahsztánban, valamint a hírhedt kumisz (erjesztett kancatej). Míg előbbi ízre ugyan nem volt rossz, de tudván, hogy mit eszek, annyira nem esett jól, a kumisz pedig egyenesen borzalmas volt.

5. Amikor találkoztunk, a Camino zarándoklatra készültél. Honnan jött az ötlet, miért szántad rá magad erre a nagy kihívásra? Készültél rá valahogy? Sokan egyfajta spirituális utazásként vágnak neki a zarándoklatnak. Téged miben változtatott meg az élmény, megtaláltad útközben, amit kerestél?

Közel 5-6 éve kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy egyszer majd végig akarok menni a Caminon. De ez, az akkori élethelyzetemben teljesen elképzelhetetlennek tűnt. Akkor amolyan bakancslistás terv volt csak, hogy majd valamikor. Aztán tavaly az életem egy olyan szakaszába ért, amikor úgy éreztem, hogy itt az idő. Nem jutottam egyről a kettőre, nem voltam igazán boldog, kellett a valtozás. Kicsit el akartam futni a világ elől, magam lenni, kizökenni a komfort zónámból, jobban megismerni es megtalálni önmagam, és új embereket megismerni. Ehhez pedig a Camino tűnt a legjobb megoldásnak. Sokan sok mindent tulajdonítanak a Caminonak. Van aki teljesítménytúrának fogja fel, van aki buliból megy végig. Ma már azt gondolom, hogy talán egy kicsit elcsépelt is lett. De bármilyen jelzővel is illetjük, nekem teljesen megváltoztatta az életem, es bizton állítom, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Valóban van spirituális jelentősege, és ha az ember nyitott, egészen hihetetlen dolgokat tud megtapasztalni. Mondják, hogy történnek csodák is a Caminon. És igen, valóban történnek. Nem kell hozzá spirituális lélek, úgy értem nem kell követned Buddha tanait vagy a feng shui-t, egyszerűen csak nyitottnak kell lenni. Készülni nem készültem rá semmit, mármint fizikailag. A spanyol szakasz nem túl nehéz, a Pireneusokat és Galiciát leszamítva szinte végig sík terep.

6. Vannak-e elterjedt tévképzetek a Caminóval kapcsolatban? Mi volt a legkellemesebb /legmeghatározóbb élményed? Milyen praktikus tanácsot adnál azoknak, akik a Caminóra vállalkoznak?

A tanácsom leginkább az, hogy senki ne tervezzen. Azt hiszem ez a legfőbb, amire a Camino engem is megtanított. Én sajnos hajlamos voltam mindent túltervezni és szervezni, és ez nem csak a Caminora volt igaz. Mindenre rágörcsöltem, nehezen tudtam elfogadni azt a tényt, hogy vannak dolgok az életben, amiket nem tudok kontrollálni. Ezeket egyszerűen csak el kell engedni, és hagyni, hogy minden follyon a saját medrében. Az élet mindent elrendez majd a maga idejében, egyszerűen csak tudomásul kell venni, hogy nem akkor, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. A Caminon is minden előző nap gondosan felvázoltam a következő napi távot, hogy hány km-t megyek, mi lesz a következő város/falu, ahol megalszom. Ez felesleges. Hagyni kell mindent, hogy történjen a maga módjan, hagyjuk magunkat sodródni. Nyilván, aki időhöz van kötve akár munka, vagy szabadság miatt, annak ezt nehezebb kivitelezni, de az biztos, ha másodjára mennék, nem terveznék ennyit. Nagyon nehéz kiemelnem egy konkrét élményt, mert az egész utazás az volt. De, hogy mégis mondjak egyet: az első közösségi élményem nagyon maradandó volt. A szállás viszonylag kicsi volt, nagyjából 10-15 férőhelyes, de nagyon takaros és rendkívül otthonos. Mikor beléptem, egyből elkapott egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, egyszerűen azt éreztem, hogy nagyon jó ott lenni, hihetetlen pozitiv energiája volt a helynek. A vacsorát közösen fogyasztottuk el. Egy amerikai pár, egy olasz testvérpár, valamint ausztrál, osztrák, svájci, francia, mexikói és jó magam ültünk egy asztalnál. Mindenki különböző kultúrából érkezett, mégis olyan volt, mint egy meghitt, családi vacsora. Mindenki őszinte kiváncsisággal és érdeklődéssel hallgatta a masikat,

Finisterre, Spanyolorszàg (A Camino alternatív vegpontja, opcionàlis idàig tovàbbjönni, az igazi vègpont Santiago de Compostela, onnan meg bő 90 km Finisterre)

rengeteget nevettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást, pedig aznap találkoztunk először. A vacsora végén a házigazdák (akik egyébként hollandok voltak), mindenkinek adtak egy-egy idézetet a Bibliából útravalóul. Mindenkitől megkérdezték, hogy ki honnan érkezett, és kikeresték, hogy van-e az adott nyelvre lefordított idézet. Mivel rajtam kívül mindenkinek valamely világnyelv volt az anyanyelve, így teljesen érthetőnek tűnt, hogy angol, német vagy épp francia fordítás volt kéznél. De mikor átnyújtottak nekem egy magyar nyelvű idézetet, az rendkívül jól esett. Ez az este, pedig cask egy volt a sok közül. Semmi különleges, semmi meghökkentő vagy említésre méltó nem történt, de mégis olyan érzéseket váltott ki, ami semmihez sem fogható.

 

7. A blogodat olvasva az a benyomásom támadt, hogy teljesen beleszerettél a Balkánba. Az embereknek elég sokszor szomorú vagy negatív dolgok jutnak eszébe erről a térségről, itt az ideje, hogy megismerjük a másik oldalát is. Mesélnél egy kicsit erről az útról? Mi az, ami ennyire megérintett?

A Balkán az egyik legjobb hely a világon. Valóban nagyon sok sztereotípia él a fejekben erről a térségről, melyek úgy gondolom, hogy ma már nem állják meg a helyüket. Az első és legfontosabb, hogy a Balkán nem veszélyes. Sokkal biztonságosabb, mint Nyugat-Európa. A másik, az a hihetetlen vendégszeretet, ami az utazót fogadja. Itt az emberek még “romlatlanok”, nem a pénz motiválja őket, végtelenül egyszerűek, a szó pozitív értelmében. Itt nem néznek két lábon járó pénztárcának, mint azokon a helyeken, ahol a turizmus futószalag szerű és ahol a “fizess és menj” elvet követik. A balkáni embereknek van egyfajta életigenlő mentalitásuk, ami rendkívül irigylésre méltó. Szarajevó az egyik legkedvesebb hely, ahol valaha jártam, ez az a város, aminek lelke van.

8. Jelenleg Portugáliában élsz és dolgozol. Portugália talán az egyik legkevésbé köztudatban lévő / ismert nyugati ország. Mesélnél egy kicsit arról, hogy milyen ott az élet. Ha jól tudom, utazásaid során jártál már Portugáliában ezelőtt is. Miben volt más a látogatás, mint a „letelepedés”?

Lisszabon tipikus utcaképe

Igen jelenleg a portugál fővárosban, Lisszabonban élek. Egy biztos: turistaként nem fogunk hiteles képet kapni Portugáliáról. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, mert mikor 3 éve anyukámmal itt jártunk egy abszolút élhető, elbűvölő városnak ismertem meg Lisszabont. Igazából az is, de itt élve fogunk szembesülni csak, hogy a mindennapi élet közel sem olyan, mint amit az ember turistaként elképzel. Az első és legfontosabb tény, és ez talán túlzásnak fog tűnni, de én mégis így gondolom, hogy a magyar életszínvonal jobb, mint a portugál. Ezt nekem is meglepő volt belátnom. Az átlagbérek nagyjából azonosak az otthonival (sőt talán egy kicsit még alacsonyabbak is), az árak viszont magasabbak. Főleg a lakhatás, a rezsi (átlag havi 100 euró 2 főre) és a közlekedés. Lisszabonon belül 800-1000 euró alatt nehezen találni kiadó lakást. A többség, így szobát bérel (de az is 300-400 euró is lehet a belvárosban), vagy Lisszabonon kívül, a peremvárosokban (Almada, Odivelas, Amadora) keres lakást, ami viszont a napi ingázás miatt sok idővel jár, a külön vasúti bérlet pedig plusz költséget jelent, így nem is biztos, hogy megéri. Aki Budapesten a BKV-ra panaszkodik, az Lisszabonban vissza fogja sírni. A metróhálózat úgy ahogy jól kiépített, de az, hogy 6:30-kor indul az első metró egy nyugat-európai fővárosban számomra nonszensz, valamint, hogy 8-10 percenként járnak a szerelvények reggel csúcsidőben, szintén érthetetlen. Az elején mindez rendkívül idegesítő, de ez is olyan, hogy hozzá lehet szokni, bár a havi közel 37 eurót kifizetni ezért a “szolgáltatásért” eléggé fáj. A helyi bürökrácia is megérdemelne egy külön litániát. Az olyan egyszerű folyamatok, mint egy sima lakcím bejelentése, nagyjából olyan volt, mintha egyenesen a portugál állampolgárság megszerzésére adtam be volna kérelmet. Az biztos, hogy itt semmiben sem szabad logikát keresni, és a kötélidegekre igen csak szüksége lesz. De, hogy jó magyar szokáshoz híven ne csak panaszkodjak (amit a portugálok is meglehetősen szeretnek), Lisszabon elképesztően fantasztikus város. Az atmoszférája, a pezsgése, a

Bairro Alto (kvázi Lisszabon bohémnegyede)

hangulata egyik városéhoz sem hasonlítható. Itt az embernek nincs az az érzése, hogy egy szürke betonrengetegben él. A város színes és élénk. Az emberek nyitottak és elfogadóak, rengeteg a brazil és emiatt vannak városrészek, aminek teljesen latinos hangulata van. És persze az a tudat, hogy nem kell repülőre ülnöm, hogy lássam az óceánt, hanem csak elég felszállnom a metróra, felbecsülhetetlen. Minden másra pedig ott a Master Card. Szószerint sajnos.

9. Az utazásnak sajnos része az is, hogy néha kellemetlen dolgok is történnek velünk, de ha kikecmergünk belőlük, sokkal erősebbek leszünk. Elmesélnél egy ilyen esetet?

Olyan negatív élmény még sosem történt velem, ami elrontotta volna az egész utazást. De kisebb-nagyobb nehézségek előfordultak, amelyek megnehezítették a helyzemetet. A legemlékezetesebb szintén a Camino-hoz köthető. Az első 1 hét után ínhüvelygyulladásom lett a bokám felett a sípcsontomnál. Ez igazából elég általános a Caminon, nagyjából minden második zarándok szembesül ezzel az elég fájdalmas problémával, míg a másik felük a vízhólyagoktól szenved. Sajnos én sem voltam kivétel. Ugyan a vízhólyagokkal nem volt gondom, de ez az ínhüvelygyulladás igen csak próbára tett. Az egynapos kényszerpihenő nem sokat segített, így majdhogynem fél lábon ugrálva másztam meg az 1640 m-es Somport-hágót a francia-spanyol határnál. Akkor ott a pokolba kívántam mindent, de abban biztos voltam, hogy feladni nem fogom. Óriási kudarcként éltem volna meg. Úgy voltam vele, ha kell végig bicegem a Caminot, ha kell négykézláb kúszok majd Santiagoba a katedrális elá. Mikor viszont elértem a francia-spanyol határt, es ezzel együtt a hágó tetejét, semmihez sem fogható eufórikus érzés fogott el. Legyőztem önmagam, legyőztem minden negatív hangot a fejemben, amik azelőtt mindig azt mondatták velem, hogy nem tudom megcsinálni.

10. Néha viszont utazás közben egészen varázslatos dolgok történnek velünk, olyan érdekes embereket ismerünk meg, akikkel amúgy sosem találkoznánk. (Én például Londonban több mint két órát álltam sorba, hogy feljuthassak a The Gherkin nevű felhőkarcolóba egy nyílt napon. Már kiolvastam a könyvem, és azt kívántam, bárcsak lenne velem valaki, amikor bekéredzkedett mellém a sorba egy orosz hölgy, aki elkeveredett a barátaitól. Végig beszélgettük a sorban állást, és együtt élveztük a kilátást, mikor végre feljutottunk. Sokkal jobb volt megosztani az élményt, mint egyedül árválkodni.) Veled is biztos történt már ilyesmi. Útravalóul megosztanál egy-két inspiráló/szívmelengető esetet?

Az egyedül utazásnak az egyik legnagyobb előnye, hogy rengeteg emberrel tudsz megismerkedni. A Caminon nem csak futó ismeretsgéket, hanem barátságokat is kötöttem egy kanadai, egy szloven, egy lengyel, sőt még egy honfitársam személyében is. De rajtuk kívül is rengeteg embert, és velük együtt rengeteg életutat és történetet ismertem meg. A legutóbbi utazásomon a Couchsufring-nek is hála megismertem két nagyszerű embert Kazahsztánban, akik rengeteg segítettek abban, hogy kiismerjem a helyi viszonyokat, és sok hasznos tanáccsal láttak el, amik igen csak jól jöttek egy olyan országban, ahol az oroszon kívül nem nagyon beszel más nyelvet senki.

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, és kívánok neked még sok izgalmas kalandot.

One thought on “Osztrigám a nagy világ 2. A Caminotól a Kaukázusig”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.