Az ONV interjú sorozatról

Idén nagyon belejöttem az interjúzásba, főleg azért, mert nagyon kíváncsi természet vagyok, és itt szabadjára engedhetem százezer kérdésemet. Idén vendégül láttam néhány nagyon érdekes barátot, ismerőst is, akik valami nagy kaland előtt ugrottak be Párizsba. Részben ők adták az ötletet, hogy elindítsam az “Osztrigám a nagy világ”  interjú sorozatot. Itt nem tervezek konkrét időtartamot, addig kérdezek,amíg van alany. Hiszek abban,hogy az élet mindig utamba sodorja a megfelelő embereket. Az ONV-ben olyan utazásokról vagy kalandokról szeretnék írni, amik valamiképp megváltoztatták az utazót, vagy esetleg különleges / nagyon kultursokkos események voltak. Szép egy ötcsillagos all-inclusive utazás a Bahamákra, de én most nem ezeket gyűjtöm. Reményeim szerint lesz interjú az El Caminóról vagy egy világkörüli hátizsákos önkéntes utazásról, stoppos kalandokról, coach surfingről és hasonlók. Azt szeretném megmutatni,hogy az utazás nem feltétlenül egy dzsentri dolog, és hogy mennyire nagy hatással lehet a személyiségünkre.

Ha ismersz valakit, aki sokat utazott vagy esetleg neked magadnak voltak izgalmas kalandiad, nyugodtan írj nekem, nagyon szívesen meghallgatom a történetedet.

Az interjú alanyról

Első vendégem Ujvári Veronika, akivel alsóban osztálytársak voltunk, aztán gimnázium végén újra egymásra találtunk, és azóta (még ha kilométerek is feszülnek közénk) elválaszthatatlanok vagyunk. Vera nagy szerelmese Ázsiának, így egyszer csak gondolt egyet, és egy évre Kínába helyezte székhelyét, hogy nyelvet tanuljon, éspersze világot lásson.

1. Mesélj egy kicsit a kínai tartózkodásodról! Mennyi időt töltöttél ott, honnan jött az ötlet, milyen előkészületeket kellett tenned, mik voltak a nehézségek?

Régóta voltam Ázsia megszállottja, és egy pár éve kacérkodtam már a kínai nyelvvel (csak hobbi szinten), amikor is úgy gondoltam, hogy igazán megtanulni csak kint lehet. Így ezt elhatározván nekikezdtem a spórolásnak. Egy évet, vagyis két félévet tanultam a qingdao-i Ocean University kínai nyelvi képzésén. Ezek a képzések bárki számára nyitottak ám, nekem is csak a honlapon lévő jelentkezési lapokat kellett kitöltenem, majd elküldenem az iskolának. Ők egy idő után megküldték a vízum igényléséhez szükséges papírokat, brosúrát az iskoláról és egyéb tudnivalókat. Itt jöttek a nehézségek, ugyanis a kollégiummal és a tandíj befizetésével kapcsolatban voltak kérdéseim, de hetekig tartó levelezés során sem sikerült érdemi választ kapnom. De ez Kína – ők így működnek. (Ez volt az első lecke a kínai bürokráciából.) De vállat vontam és mondtam, hogy lesz, ami lesz. A tandíjat indulás előtt utaltam át, és nem mondom, hogy nem aggódtam, hogy hogy lesz kint a beiratkozás és a többi – tekintve, hogy a többiek (főleg koreaiak) mind hatalmas pénzkötegekkel jöttek és ott helyben fizettek, nekem meg csak egy kis nyomtatott átutalási bizonylatom volt, amivel nem tudtak mit kezdeni. A végén mégis hagytak beiratkozni, szóval csak nem lehetett gond.

Az iskolai dolgokon kívül még vízumot kellett igényelni, repjegyet venni, oltásokat beadatni az és egyéb itthoni szálakat (pl. felmondás és TB) elvarrni.

2. Mi volt a legnagyobb kultúrsokk? Mihez szoktál hozzá meglepően könnyedén?

Nem tudnék kiemelni olyan konkrét durva dolgot, ami sokkolt volna, mert már azért elég felkészülten mentem ki és nagyjából tudtam, mire számíthatok. Mondjuk a közlekedési káosz elég félelmetes volt elsőre, de aztán hozzá lehetett szokni, csak bátran kellett nekivágni (a zebrán) az átkelésnek és néha futni egy kicsit.

Ami zavart, hogy állandóan megbámultak, de a végén már én is visszabámultam. Azt se szerettem, amikor random lefotóztak vagy az objektívet/telefont az arcomba nyomták – ehhez mondjuk nem is tudtam hozzászokni.

Amihez meglepően könnyen hozzászoktam viszont, azok az itthoni higiéniai és élelmiszerbiztonsági standardok teljes hiánya volt. Nem hittem volna, hogy egyszer megeszek egy ételt, ami egy forgalmas út szélén, 30 fokos melegben, hűtés nélküli hozzávalókból készült, úgy, hogy láthatóan az egész hóbelebanc nem látott takarítást tíz éve (=soha). De a csóróság nagy úr és szerencsére nem lett semmi bajom. (Igazából valószínűleg a „rendes éttermekben” sem voltak jobb állapotok, max nem láttuk, mi van hátul.)

3. Mi a legfurcsább étel, amit megkóstál?

A legfurcsább az a békacomb volt, amit egy kínai családnál ettem. Ennél merészebbet nem mertem bevállalni, a sült kabócát is köszönettel visszautasítottam. Lehetett volna az utcán mindenféle sült rovarokat venni, de ezt is passzoltam. Bár nem éppen furcsa, de tőlem idegen, hogy csípős kajákat is ettem.

4. Miben változtatott meg ez az utazás?

Megtanultam kínaiul 🙂 Na jó, mondjuk már nem adnak el. Mindenképpen nagy önbizalmat adott, rájöttem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam. Azért, ha belegondolok, úgy vágtam bele ebbe a kalandba, hogy Kínában nem ismertem senkit, nem volt segítségem sem a szervezésben, sem kint. Ezen kívül elég sokat utazgattam egyedül is, amire nagyon büszke vagyok, mert rávilágított, hogy ha akarok, tudok önálló lenni.

5. Mi a legnehezebb számodra a kínai nyelvben?

Minden 🙂 Szerintem kevesen mondanák, hogy egyik része könnyebb lenne, mint a másik. Talán annyi, hogy szerencsére a magyar nyelvben elég sok hang van, ami hasonló a kínaihoz, így a „trükkösebbek” kiejtése sem okozott gondot (például a koreai diákok nem tudták a c-cs hangokat megkülönböztetni).

6. Milyen nevezetességeket látogattál meg, és melyik volt rád a legnagyobb hatással?

Mivel ez volt az kínai utam, ezért a kötelező köröket jártam be: Peking, Xi’an, Shanghai, Nanjing, Hangzhou és Zhouzhuang.

Legnagyobb hatással a Nagy Fal volt rám – ugye ez Kína jelképe, mindenki ismeri, hallott róla… Viszont ez egy olyan szimbólum, ami a kínaiul tanulóknak egyfajta cél is, ami ott lebeg felettük… ahova el s

zeretnének jutni és jó esetben el is fognak. Legalábbis számomra így volt, és amikor ott álltam a Falon és végignéztem ezen a hatalmas, csodálatos, elképesztő építményen, amit annyi éven keresztül építettek annyian, hogy fel se tudjuk fogni… Ahogy néztem a hegygerincen végeláthatatlanul kígyózó Falat, akkor éreztem, hogy igen, megcsináltam, eljutottam Kínába. Eléggé meghatódtam.

 

7. Kínából több környező országba is ellátogattál. Melyek voltak ezek? Melyik tetszett a legjobban és melyik okozott egy kicsit csalódást?

Japán és Dél-Korea régóta nagy álmom volt, és mindkettő fantasztikus élmény volt. Japánba egyedül mentem, és csak rövid időre, három várost látogattam meg (Nara, Osaka, Kyoto), de csak pozitív élményeim voltak. Koreában két hetet utazgattam, ami szintén nagyon jó volt.

Ezen kívül a „téli szünetben” elugrottunk nyaralni Thaiföldre és Kambodzsába. Ha lehet mondani, Thaiföld eléggé semmilyen volt – véleményem szerint túlságosan felkapott és turistás. Tudom, hogy a magyarok körében nagyon kedvelt úti cél (jó sokkal is találkoztunk), de szerintem nem annyira lenyűgöző, mint Kambodzsa – na, ez az ország viszont teljesen lenyűgözött, és (szerencsére vagy sajnos) mivel nem annyira felkapott, ezért sokkal érintetlenebb és vadabb, teljesen más élmény, mint szomszédja. Ide mindenképpen visszamennék.

8. Mi hiányzott legjobban otthonról és most van-e valami, ami hiányzik Kínából?

Ami a legjobban hiányzott és hiányzik azok az ételek. A kínai kaják iszonyatosan finomak voltak (és olcsóak), viszont nagyon szenvedtem a kenyér és a felvágottak hiányától (ezek, bár elérhetőek voltak, de horror áron) – nem beszélve a kávéról!

9. Szerinted miért jó utazni?

Próbatétel, ismeretszerzés, szórakozás, kikapcsolódás, lájkgyűjtés – na jó, ez utóbbi csak vicc.

10. Milyen tanácsot adnál azoknak, akik a Távol-Keletre utaznak?

Bár klisének hangzik, de: legyetek nyitottak. Minek utazni, ha nem vagy hajlandó befogadni és elfogadni azt, amit látsz? Még ha nincs is ínyedre, de ezek az emberek így élnek, és nem fognak megváltozni attól, hogy egy kívülállónak valami nem tetszik.

Járj utána: készülj fel előre, mert itt aztán rögtön látják, hogy külföldi vagy és simán átvernek. Amennyiben azonban felkészült vagy és használod a józan eszedet, nem lehet gond.

Oltasd be magad és vigyél saját gyógyszert. 🙂 (Kambodzsában C-vitamint hajkurászni szívás.)