Mai körblogolásunkban az íróságról beszélgetünk, avagy arról, hogy mitől író egy író. Ez a poszt azt hiszem,kissé ilyen modernista, szabad gondolatfolyam lesz, de hátha kisül belőle valami épkézláb dolog, arról,hogy számomra mit jelent az írói lét.
Azt gondolom, hogy a saját íróságáról mindenki maga dönt. Én személy szerint nem vagyok a címkék nagy barátja: ha valakire ráragasztjuk, hogy nő, férfi, fehér, barna,katolikus, meleg,író, nem író, stb. akkor erőszakosan kiragadjuk a személyiségének egy szegmensét, és ezzel leegyszerűsítjük,lecsupaszítjuk őt.Erről most hirtelen Weöres Sándor, Ki minek gondol,az vagyok annak… című verse jutott eszembe. Nekem az író vagy nem író kérdése is kicsitilyen. Én amikor megkérdezik mit csinálok,böcsülettel azt válaszolom,hogy tanár vagyok,de elég hamar beleszövöm a történetbe,hogy írok is. És bizony,ha a szegény,óvatlan beszélgetőtársam érdeklődőnek tűnik, akkor még egy-két irománnyal is megbombázom.
Valahol hallottam nemrégiben,és most meg nem mondom,hogy hol,és hogy ki mondta,hogy nem annyira jó, ha főnevekként tekintünk magunkra, mert azok már megkövesedett, behatárolt dolgok, legyünk inkább igék,mert azok változnak,és tevékenyek. Tehát ahelyett, hogy “írók” lennénk,legyünk inkább olyanok, akik írnak.
Az, hogy ki minek hívja magát,szerintem amúgy is másodlagos. Most, hogy belegondolok,én valószínűleg akkor tenném az “író” címkémet a legfontosabbá, ha az írásból élnék és semmi mást nem csinálnék. Amit nálam elégnehéz elképzelni, mert mindig ezerféle dolgot csinálok egyszerre, a változatosság gyönyörködtett. Az életvitelszerű íróságra, azt hiszem, még várnom kell pár évet. Addig is írok serényen, és mindenkinek, aki író szeretne lenni, szintén azt tanácsolom, hogy ahelyett, hogy a címkéken merengne, írjon minden előre megfontolt karrierszándék nélkül.Írjon, mert ez örömet okoz neki és ad valami olyat, amit más elfoglaltság nem.
Nem mindenkinek kell híresnek lenni,sőt odáig megyek,hogy nem feltétlen kell mindenkinek megjelenni.Persze, ez nekem is nagy álmom, sőt szeretnék Neil Gaimannel a szakmáról beszélgetni, úgy hogy őközben egyenrangú partnernek tekint,és szeretném,hogy remek film adaptációk szülessenek a műveimből, amikben természetesen Tom Hiddleston és David Tennant játsza a főszerepet… de azt mondom, hogyha akad már egy valaki, akit egy versem/novellám kicsit is megérintett/megváltoztatott/felvidított, akkor megtettem a dolgom. Sőt, ha soha senki nem olvas el, de az írás folyamata segít egyben tartani saját magam, és így a bennem lapuló sötétség nem ömlik szét bennem, akkor már nyert ügyem van. Nekem az írás egyben terápia is,nem mintha olyan sanyarú sorsom lenni, de az alkotás,akkor is segít megküzdeni a hétköznapi csalódásokkal.Egyik magántanítványomnak odaadtam az angol novelláskötetem, azóta nagyon serényen bújja, és szótárazza. Valamelyik nap aztán megkérdezte,hogy én amúgy egy szomorú ember vagyok-e, mert a novelláim szinte mind sötétek és borongósak. Mondtam,hogy nem, nagyon vidám és boldog vagyok, mert valószínűleg az összes szomorúságot a novellákba zárom.
Legújabb írós mottómat a Doctor Who legutóbbi évadában találtam meg,s bár az a jóságról szól, én az írásra (is) vonatkoztam:

Goodness is not goodness that seeks advantage. Good is good in the final hour, in the deepest pit, without hope, without witness, without reward. Virtue is only virtue in extremis.

“A jóság,nem akar előnyökre szert tenni. Aki jó, az az utolsó pillanatban is jó, a legmélyebb veremben, remény nélkül, tanuk nélkül, jutalom nélkül. Az erkölcs csak az igazán szélsőséges körülmények közt számít.”

Azt gondolom, hogy az igazi író, az, aki ír az utolsó pillanatban is, ír a legmélyebb veremben, remény nélkül, tanuk nélül, jutalom nélkül. Azt hiszem,ez a makacs elhatározás / szenvedély az, ami megkülönbözteti azokat, akik sikeresek leszenk azoktól, akik feladják.
Utolsó gondolatként arról,hogy merjük-e azt mondani nyíltan, hogy írok vagyunk. Ismét egy idézet következik ezútal Bukowskitól, ami nagyjából így hangzik: azért tart itt ez a világ, mert a normális emberekben túltengenek a kétségek, a hülyékben pedig az önbizalom. Ha néha kételkedsz a legitimitásodban vagy az íróságodban, ne aggódj,valószínűleg jó úton jársz.

Gabi írását itt Kláriét pedig itt találjátok.

Hogy mi is ez a blogsorozat pontosan? Itt a válasz.

Következő hónapban a magánkiadásról s annak előnyeiről/hátrányairól elmélkedünk.