Írók Egymás Között: Rituálék,Motiváció és egyéb nyalánkságok

Tombol a Nanowrimo, és én azt hiszem, eddigi évekhez képest legrosszabbul állok. Igazából két projektem van egy alternatív történelem – steampunk kisregény, és egy New York-i úti beszámoló, amit gyorsan meg akarok írni, amíg még emlékszem…

Ebben a hónapban arról beszélgetünk, hogy hogyan hozzuk magunkat írós hangulatba, ami mint a fentiekből is látható nekem most nem annyira megy, de azért dolgozom az ügyön. Emma, Gabi és Klári cikkét a nevükre kattintva olvashatjátok.

 

Kényszermotiváció

Kezdhetnék mindenféle inspiráló és felemelő praktikával, de az a büdös nagy igazság, hogy rám a kényszermotiváció (legtöbbször a határidő) van legjobb hatással. Ennek tiszteletére komolyan gondolkodom azon, hogy lesz egyszer egy macskám, (vagy, ha nem nekem, hát egy karakteremnek) akit Deadline-nak (= határidő) fognak hívni. 😀

Egyszer, amikor le kellett adnom a szakdolgozat novellám vázlatát, megírtam egy nap alatt 7000 szót. Őszintén nem tudom, mi szállt meg, de igazán visszajöhetne… Ezt azóta se tudtam reprodukálni, de napi 2500 szó simán kicsusszan belőlem, ha aznap éjfél a határidő. Persze így nem sok idő marad az átolvasásra, morfondírozásra, bétáztatásra stb, az viszont általában be szokott jönni, hogy ha az adott pályázaton nem szerepel jól a mű, akkor később előveszem, kicsinosítom, és elküldöm máshova. A Nanowrimo-t azért szeretem, mert rákényszerít az írásra. Elég gyakran eljön az a pont, amikor azt sem tudom, mit írok, hova megyek, mit csinálok, és miért, de feszítem magam tovább, és egyszer csak előtör belőlem valami olyasmi, amiről nem is tudtam, hogy ott van, és hirtelen minden értelmet nyer. Azt nem állítom, hogy nincs mellette egy csomó haszontalan körítés és blabla, de ezeket utólag ki lehet takarítani. Az írás tényleg olyan, mint az edzés, olyan nehéz az embernek rávenni magát, hogy felöltözzön, kimásszon a lakásból, átöltözzön, leizzadjon (tudom, miről beszélek, edzeni is alig voltam az elmúlt egy hónapban :D) de ha egyszer az ember belejön a rutinba, akkor már hiányzik. Nagyon jó egyébként Murakaminak a futásról és írásról szóló könyve, ha még nem olvastátok, őszintén tudom ajánlani. Nem hosszú és elég könnyed. Na meg nagyon inspiráló, pl. olvasás közben kitaláltam, hogy életemben (legalább) egyszer szeretném lefutni a maratont 😀 Na majd meglátjuk mi lesz belőle.

A motivációnak ez a veszélyes formája,úgy látszik, a családban marad… a csodálatos férjem a KÉT szakdolgozatát kevesebb, mint egy hét alatt írta meg, mert addig halasztgatta… aztán persze remek értékelést kapott, és győzködték, hogy menjen Phd-ra.. (Ezt NE próbáljátok ki otthon, mert majdnem kiraktam a szűrét…) Szóval remélem, hogy ez a gyerekünkben nem hatványozódik majd. 😀

(Ha már itt tartunk, szégyentelenül bebiggyesztem ide férjem zenekarának idevágó számát a Proscastrinationt #Productplacement)

Tömegközlekedés és szép noteszek

Amikor Londonban laktam, iszonyat sokat írtam az emeletes buszok, emeletének első ülésén, ahol fel tudtam rakni a lábam. Ha megvolt a kedvenc helyem, előkaptam a füzetkémet, és békésen írtam bele a világba. A buszútvonalak jó hosszúak és kacskaringósak, nem egyszer harminc-negyven percet is üldögéltem ott, szóval volt időm kibontakozni. Ezen kívül, ha épp nem alszom vagy rettegek az életemért a turbulencia miatt, akkor remekül tudok repülőn is írni. A vonatokat is kedvelem, kár hogy mostanában nem utatok vonattal sehova… Azt hiszem azért szeretek menetközben írni,mert utazás közben az ember egy köztes térben van két hely között, és ez valahogy segít, hogy az íráshoz szükséges különleges „megváltozott tudatállapotba” kerüljek.

Kávé, zene, nyugalom

Ha semmi külső kényszer nincs, csak magamtól döntök úgy, hogy na most írni kell, akkor szeretek magam mellett tudni valami innivalót. Ez legtöbbször kávé, esetleg tea, (alkoholt nem iszom, mert belassulok) de mostanában igyekszem vizet is inni, mert rájöttem, hogy több kávét iszom, mint vizet 😀 A legjobb az, amikor a férjemet tudom ugráltatni kedvesen megkérni, hogy lásson el, mindenféle jóval.

Szinte mindig hallgatok zenét, a nagyobb lélegzetvételű műveimnek van saját lejátszási listája, de néha csak berakok valamit, amihez éppen kedvem van. Mostanában ez például Taylor Swift vagy Steven Wilson. (Tudom, elég más műfajban tolják.)

Ez valami egyéni kattanás lehet, de úgy szeretek nekiülni írni, ha tudom,hogy legalább két-három óráig nincs más dolgom. Akkor valahogy nem érzem sürgetve magam, vagy nem érzem azt, hogy valami fenyegeti az írós időm.

Más kérdés persze, amikor éjjel tizenegykor állok neki írni. Ez akkor szokott előfordulni, amikor megpróbálok rendszeresen, rövidebb írós sprintek segítségével írni. Ilyenkor az a lényeg, hogy meglegyen a napi 20-25 perc írás, mindegy hogy mikor, milyen körülmények közt. Ez amúgy nagyon jó, igyekszem majd ehhez visszatérni. Ehhez ajánlanám a Writeometer nevű appot, nekem segített jó pár novellám befejezéséhez.

Ti milyen írós rituálé segítségével hangolódtok rá az írásra? Nanóztok az idén? Ha igen, miről írtok?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *